Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-481
414 Ä nemzetgyűlés 481. ülése 1925. ein december hő 10-én, csütörtökön. ságoknál, azonban nagyon kárhoztatandónak tartom,, hogy maguk az ipari vállalatok is, amelyek a maguk részére a leghatékonyabb vámvédelmet követelik, akkor, amikor az ő gyártmányaikról van szó, abban a pillanatban, amidőn eery másik cikkről van szó, amelyet nekik kell beszerezniük, minden eszközt, összeköttetést, utat és módot felhasználnak arra, hogy engedélyt kapjanak, hogy külföldről hozhassák be azt a másik gyártmányt és nem szolidárisak egymással, nem támogatják a másik ipari vállalatot. (Csontos Imre: Az áremelésben talán! — Graeffl Jenő: Ez is igaz!) Azért emlitem meg ezt a kérdést, mert a lapok hiradása szerint a takarékossági bizottság ismételten foglalkozik azzal az eszmével, hogy az összes állami beszerzések és beruházások ügyét egy központi szervre bizzák. Nem vagyok tájékozódva afelől, hogy ez a terv milyen stádiumban van, azonban nagyon kérnem kell a kereskedelmi minister urat, hogy ha a kormánynak szándékában áll egy ilyen központi anyagbeszerző-szervezetet létesíteni, mielőtt ezt a szándékát megvalósítaná, adjon módot az érdekeltségeknek és nekünk is arra, hogy ennek mikénti megszervezéséhez hozzászólhassunk, őszintén megvallva, ilyen, már eleve odiózus központi szerv létesitése csak akkor lehet megfelelő és csak akkor érheti el azt a célt, amelyet elérni törekszünk egy ilyen szerv létesítésével, ha az tényleg ugy lesz megszervezve, liogy az érdekeltségeknek az egész közvéleménynek a legnagyobb bizalmát fogja élvezni. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem akarom a t. Nemzetgvülés türelmét hosszasabban igénybevenni. (Halljuk! Halljuk!) Nem akarok még szélesebben foglalkozni egyéb gazdasági bajokkal, azonban beszédem befejezéséül még csak egv érdekes dolgot említek meg:. (Halljuk.' Halljuk!) A zálogházak a postatakarékpénztár alá tartoznak. Köztudomású, hogy ma a zálogházakra, sajnos, leginkább épen a középosztálynak^ van szüksége, á szegény tisztviselők, a közénosztálybeliek viszik el ingóságaikat a zálogházakba. Én azt az elvet igen helyesnek tartom, hogy ez a zálogházi intézmény, amelv általánosságban is gyökeres reformra szórni. de amelynél a múltban igen sok visszaélést. ifren sok visszásságot tapasztalhattunk, állami feladattá tétessék és az állam vagy város. vagv hatósáp' legyen az, amelv segítségére siet azoknak, akik megszorultak és akiknek tényleg szükségük van a zálogházakra. A közvéleményt azonban igen nehéz megnyugtatni és meggyőzni afelől, hogy amidőn én, az állam veszem a magam kezébe ezeknek az ügyeknek intézését, akkor á mai viszonyok között 54%-ot szedek a zálogházakban. (Walko Lajos kereskedelemügyi minister: Csak 24%-ot ez idő szerint!) Ez idő szerint 54%-ot egy esztendőre. Kezeim között van egy zálogcédula, amely szerint az illető tárgy november 19-én lett betéve és február 19-ÍP-. tehát három hónapi leiára t mellett egymillió korona után kamat fejében előre levontak 45.000 koronát .kezelési díj fejében 90.000 koronát, összesen tehát 135.000 koronát, vagyis ha az illető elzálogosító három hónapig bennhagyja zálogtárgyát, akkor ez nettó 54%-nak felel meg, ha pedig idő előtt váltja ki, — ami a leggyakoribb eset. mert hiszen nem várják be az utolsó lejárati napot — nem kap visszatérítést, mert hiszen előre vonták le a díjakat. (Walko Lajos kereskedelmi minister: Milyen dátum van azon a zálogcédulán!) Ez évi november 19-én lett elzálogosítva és lejár 1926 február 19-én, * Talán ez nem tartozott volna ide beszédem végére, azonban szükségét éreztem annak, hogy ennek hangot adjak, mert nagyon sokan és nagyon elkeseredetten szólaltak fel ez ellen. Azt hiszem, hogy a kormány meg fogja találni annak módját, hogy ezeket a kamatterheket tényleg mérsékelje. Annak idején is egyik felszólalásomban szóvá tettem a tisztviselői kölcsönök magas kamatterhet és annak is meg volt az, az örvendetes hatása, hogy pár nap múlva megjött a remedium. Abban a reményben, hogy a kormány teljes tudatában van azoknak a feladatoknak, amelyeknek megoldása előtt áll, a magam részéről- a kormány iránt bizalommal lévén, a költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 Perlaki György jegyző: Huska Vilmos! Huska Vilmos: Tisztelt Nemzetgyűlés ! A kereskedelemügyi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával szükségesnek tartom, h ogy mint a magyar kis- és kézmííiparosság eg3 r edüli képviselője itt a nemzetgyűlésen én is felszólaljak, elmondjam megjegyzéseinket, észrevételeinket, kívánságainkat és törekvéseinket, (Halljuk! Halljuk!) Előrebocsátom, hogy mi a jelenlegi kereskedelmi minister nr személye iránt bizalommal viseltetünk, amint ezt már más alkalommal is férfiasan kijelentettük. Bizalommal viseltetünk a minister txr személye iránt azért, mert sok esetben alkalmunk volt meggyőződni arról, hogy a minister ur a kis- és kézműipar ossággal szemben mennyire megértő, alkalmunk volt meggyőződést szerezni arról, hogy az őszinte segiteniakarás nála meg van. Ha nem következik be mindaz, aminek be kellene következni, talán a minister ur szerint is, mi ezt természetesen nem neki tulajdonítjuk, hanem más okoknak. Amikor az iparosság tömegeiben az elkeseredés a tetőfokát éri el, rendesen a kereskedelemügyi minister úrhoz fordulunk, az ő elnöklete mellett ankéteket és tanácskozásokat tartunk s ezeken elmondjuk a mi bajainkat és panaszainkat. A minister ur iparkodik megnyugtatni bennüket, s kilátásba helyez itt-ott intézkedéseket, segítséget és mi szebb jövő reményében, jobb sorsban bizakodva távozunk. Maga az a tény tehát, hogy a minister ur meghallgatja sérelmeinket, panaszainkat, kiváltja belőlünk az elismerést és a bizalmat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mi a dolgokkal meg is volnánk elégedve, s hogy mi különösebb, nagyobb eredményeket tudnánk elkönyvelni ezekből a tanácskozásokból kifolyólag. A kis- ós kézműiparosság a magyar nemzet társadalmában sokkal nagyobb tömeg, sem mint az a közfelfogásban ismeretes. Ez a rétege a társadalomnak sokkal fontosabb és sokkal hasznosabb tényezője a gazdasági életnek, mint amennyire a közfelfogás, de maga a kormányzat is értékeli. Vannak ugyan idők, mikor a nemzet gerincének, a nemzet- és államfentartó pillérek egyikének neveznek bennünket, de bár mi sem tartjuk azt a meghatározást túlzottnak, mégis meg kell állapitanunk, hogy ezt frázisnál egyébnek nem lehet tekinteni, mert a valóságban olyan elbánásban részesít bennünket a kormányzat, amelyre semmikép sem szolgáltunk rá. Különösen napjainkban, amikor az általános nyomorúság közepette a szabadfoglalkozással járó gondterhes, küzdelmes élet bizonytalansága mellett a közterhek olyan sokasága és elviselhetetlen rendszere
