Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-480

A nemzetgyűlés 480. ülése 1925. ebben a kérdésben sem indított sajtópert, tehát ' ezt a tényt is el lehet és el kell ismerni. (B. Petri chevich-Horváth Emil: Nem én adtam és lehet pályázat nélkül is adni! Tessék megnézni a közszállitási szabályzatokat! — Rupert Rezső: Elvetették a határozati javaslatunkat, melyben követeltük a nyilt pályázatot!) Nekem a leghatározottabban tiltakoznom kell azok ellen a gyermekes becsapások ellen, amelyeknek az államtitkár ur — ugy látszik — áldozatául esett. Mert azok az ajándékozási komédiák, amelyeket itt Steinmetz Samu a magyar királyi kincstárral szemben eljátszott, méltatlanok és komolytalanok, s nem hiszem, hogy bárki egyetlen percigUs komolyan akarná és tudná azokat felfogni. Hogy jön ahhoz egy galiciai tojáskereskedő, — akinek az állami építkezések terén semmi néven nevezendő keresnivalója nincs — a tisztességes, becsületes épitőiparral szemben, mely évek óta munkanélkül tengődik és sokszor a normális értéknél alacsonyabban is vállal munkát, csak azért, hogy munkásait foglalkoztatni tudja és anyagát felhasználja, mondom, hogy jön egy galiciai tojáskereskedő ahhoz, hogy ilyen naiv ajándékozási trükkökkel és naiv hadirokkantfoglalkoztató trükkökkel a magyar állam nyakába varrja az ő selejtes épitkezéseit. (Zsirkay János: Imponálnak a tojásai! — Derültség.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni. Eckhardt Tibor : Azt az érvet, melyet az államtitkár ur a sajtóban felhoz, hogy tekintélyes keresztény egyének jártak el mint kijárok, épen nem javára, hanem terhére irom az államtitkár urnák. Ennek a kijáró rendszernek egyszer véget kell vetni! (Helyeslés.) Teljesen türhetütlen dolog az, (Rnpert Rezső : Önök alatt is igy volt! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) hogy egy ember megélhetési forrását úgyszólván teljesen a mínisteriumban való kijárás alkossa. (Rupert Rezső : Ez még az ébredő-korszakból maradt!) Ha valaki egy állami hivatal élén van, és bárki legyen az a kijáró, kijárok bemondása szerint^ Steinmetz Samukkal és hasonlókkal köt üzletet és pedig nem véletlenül., egyszer, és nem alkalomszerűen, hanem állandóan és rendszeresen, (Lendvai István: És mahagóni bútorokat ugyanazon rendszer szerint javittat!) akkor legalább is azt a megállapitást kell hozzáfűznöm, hogy az illető egyén nem megfelelő, nem arravaló, hogy komoly, fontos, nagy állami érdekek az ő kezére bízassanak. (Ugy van! Ügy van! a baloldalon.) Méltóztassék megengedni, hogy most már ezeknek az építkezéseknek terrénumáról egy más terrénumra térjek át, amely sajnos, semmivel sem kedyezőbb, amely semmivel sem nyújt előny ösebb képet az államtitkár úrról, mint az előbb elmondottak. Egy olyan ügyet hozok most fel, amely a biróság előtt szerepelt már, amelyet azonban azért hozok ide, mert a biróság előtt azok a tanuk, akiknek módjukban lett volna megfelelő ' vallomást tenni, a hivatali titoktartás alól nem mentettek fel. (Szilágyi Lajos : Ilyen is leheti — Györki Imre : Ez rendszer!) A menekültügyi hivatal fa- és szénvásárlásairól van szó. Itt a következő adatokat vagyok bátor említeni (B. Petrichevich-Horváth Emil : Inkriminálva van ! — Szilágyi Lajos : Mondta !) Egy izben hat vaggon fát vitetett báró Petrichevich Fő-utcai és Kőfaragó-utcai saját pincéjébe a Menekültügyi Hivatal saját készletéből. Mikor a tisztviselők ez ellen felszólaltak, sajátkezüleg felirta az ügy aktáj ELV Él £1 következőket : „Megengedem, hogy a

c hivatal fáját az én pincémbe raktározzák el." Ez a vásárlás 1923 május 29-én, tehát tavasz évi december hó 9-én, szerdám. 373 végén történt, amikor a fűtési idény már elmúlt és a Menekültügyi Hivatal pincéje teljesen üresen állott. (B. Petrichevich-Horváth Emil: Nem!) A fa kifizetése a Menekültügyi Hivatal főkönyvének 89-ik lapján van feljegyezve, 800 tételszám alatt; 7640/1923 az aktaszám. Itt véletlenül az aktaszámot is tudjuk. (Zaj. Elnök csenget.) A

r hat vaggon fából a hivatal tisztviselői között két vaggon szétosztatott — időközben a magyar korona romlott és most két vaggon fa árából papirkoronában vissza lehetett téríteni a hat vaggon fa árát — olyan térités ellenében, amely az egész hat vaggon fa beszerzési költségét fedezte, amivel szemben négy vaggon a báró ur pincéjében maradt. (Nagy zaj és felkiáltások a baloldalon : Hallatlan ! Balkán ! — Szilágyi Lajos : Erre cáfolatot várunk !) Nemcsak fát, szenet is szállíttatott vaggonszámra a báró ur saját pincéjébe (B. PetrichevichHorváth Emil : Meg is fizettem !) egyszerre egykét vaggonqs tételekben. Mikor a legfőbb állami számvevőszék revizorai ennek az évnek, 1925-nek elején a népjóléti ministerium ügykezelését felülvizsgálták, négy és fél vaggon szén árával tartozott az államtitkár ur. (B. Petrichevich-Horváth Emil : Ugyan !) Erre nézve tanuk — a minister urnák méltóztassék hozzájuk fordulni dr. Kenézy Zoltán legfőbb állami számvevőszéki tanácsos és dr. Nyakó Ferenc legfőbb állami számvevőszéki titkár. Ezek az urak, mint tanuk be voltak már jelentve a Kovács —Karap-féle perben is, és az államtitkár urnák arra az indokolására, hogy vallomásuk nem lényeges, (B. PetrichevichHorváth Emil : Én 1) — vagy jogi képviselőjének — (B. Petrichevich Horváth Emii : Egy szóval sem ! — Elnök csenget) ezek az urak nem mentettek fel a hivatali titoktartás alól (Zaj és mozgás a bal- a és szélsőbaloldalon. — Rassay Károly: Ez a legjobb vicc! — Szilágyi Lajos: így könnyű !) és igy nem volt módjuk tanúskodni semmiről a biróság előtt. (Zaj. — B. PetrichevichHorváth Emil : Inkriminálva van a biróság előtt ! — Szilágyi Lajos : És a titoktartással mi van 1) Elnök : Csendet kérek ! Eckhardt Tibor : De a tanukat nem mentették fel. Előreboesátottam, ez olyan ügy, amelyet a báró ur végre tényleg inkriminált, de nem gondoskodott arról, hogy a koronatanúknak módjuk legyen a biróság előtt a vallomásukat megtenni. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon- — Szilágyi Lajos : Fából vaskarika ! — Br. PetrichevichHorváth Emil : A biróság dolga, nem az enyém ! — Rassay Károly : A felmentésről a kormány gondoskodik !) Itt van egy másik ügy. A Menekültügyi Hivatal számára megvásárolták a Szeszértékesitő Hivatal Andrássy-ut 19. sz. alatt lévő helyiségeit 1919-ben 360.000 koronáért berendezéssel együtt. Az értékes berendezési tárgyakra a báró ur jóval később — amikor átvette a hivatal vezetését — kijelentette, hogy ezek a bútordarabok s szőnyegek, képek túlszépek egy hivatali helyiség számára ; azokat el kell adni. — (Lendvai István : A torz Prométheusz esztétikai érzéke ! — (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ugy is történt ! Elnök : Csendet kérek, képviselő urak, Lendvai István képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni ! Eckhardt Tibor : Évekkel a megvásárlás után leltári áron vették meg az államtitkár ur és hivatalának több tagja az illető hivatal berendezési tárgyait. (Mozgás a baloldalon.) Igy pl. három darab perzsaszőnyeget, amelyek a régi leltár szerint 60.000 koronával szerepeltek a leltárban, ugyanannyiért vett meg a báró ur. (B. Petrichevich Horváth Emi!: Én ? - Farkas István : Jó üzletet 53'