Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-473

 nemzetgyűlés 473. ülése 1925. évi november hó 26-án, csütörtökön. 3Ï jelentőségűek. Egy törvény nem tehet arról, hogy bizonyos körülmények következtében valakikre az a törvény nehézzé vagy sérelmessé válik. A törvényhozónak nem volt ez az intenciója, de a törvényhozó nem lehetett tekintettel bizonyos előrelátható sérelmekre akkor, amikor egy problémát kellett a nemzet szempontjából megoldania. Mármost, ami argumentumot azóta felhoztak a numerus clausus eLen, bocsánatot kerek, ha én láttam volna eddig öt esztendő alatt komoly argumentumot és nem elcsépelt frázist, amit felhoztak a törvény ellen, akkor nagyon természetes dolog, hogy régen felszólaltam volna már, nem azért, mintha ezt személyes ügyemnek tekinteném, hanem azért, mert egy élő törvényről van szó, amelynek megalkotásában részem volt. Felszólaltam volna kétségkívül azon komoly argumentumok hatása alatt vagy ugy, hogy azt mondtam volna, hogy belátom, hogy a nemzetgyűlés tévedett, vagy pedig ugy, hogy iparkodtam volna azoknak az argumentumoknak hatását lerontani és megakadályozni azt, hogy komolytalan argumentálással a nemzetet egy élő törvény ellen ingerelhessék. Én a mostani vita alkalmával mindössze két képviselőtársam beszédét hallgattam meg; a numerus elaususról szólt mind a kettő. Természetes dolog, hogy ha egyiket sem hallgattam volna meg, nem is tudtam volna, hogy mit mondottak, de ha valamennyit meghallgattam volna, egy jottányival sem tudtam volna meg többet, mint amennyit anélkül is tudtam: ellenvetést és kifogást. A legfőbb kifogás, amelyet ma is hallottam az, hogy ez a törvény nem méltó ahoz a liberalizmushoz, amelyet Magyarországon Széchenyi, Eötvös, Deák, Kossuth és a többi nagyok képviseltek. Később akarok rámutatni arra, hogy mit jelent egy múlt irányzat képviselőinek citálása, ha az ember hozzá nem teszi, hogy azóta eltelt '50 és egynéhány esztendő. Az éiet nem áll, az eszmék is fejlődnek és nőnek s uj és uj tartalommal telnek meg, és ha valaki valamikor egész lélekkel az volt, aminek magát mondta, ebben az esetben — mondjuk — liberális, talán 30—40—50 esztendő után ugyanazzal a liberalizmussal szemben az illető kénytelen volna a legmesszebbmenő ellenállást tanúsítani és kénytelen volna szembeszállani azzal a kalóz lobogóval, mondván, hogy: a liberalizmusnak mai jelszava teljesen mást tartalmaz, a liberalizmus egészen mássá lett, egészen mást eredményezett, mint ami az én ideális lelkem előtt lebegett. (Ugy van! jobbfelöl) Itt hivatkozás történik Széchenyire. Széchenyi nem volt liberális. Széchenyi a XIX. század első felének liberalizmusával szemben, amelyet ő elitélt, amelynek alkalmazását a magyar viszonyokra nézve nem tartotta lehetőnek, ezzel szemben a nemzeti evolúciónak, az önmagából való fokozatos fejlődésnek volt a hive, és azt hirdette, hogy semmiféle külföldi teóriának, semmiféle liberális doktrínának alkalmazása a magyar viszonyokra nem lesz hasznos, ennek következtében ha nem hasznos, akkor káros a nemzeti életre; hanem igenis, a magyar nemzetnek összes benne levő erőit ki kell fejteni, és pedig egy nemzeti és - keresztény államfejlődés irányában. Széchenyi egy konzervatív reformer, mindenekelőtt magyar és keresztény politikus volt, (Ugy van! Ugy vau! jobbfelöl,) olyan keresztény politikus, amilyen nekünk azóta nem született. (Ugy van! jobbfelöl.) Nem tudok egyebet ajánlani a magyar nemzetnek, mint, hogy térjen vissza Széchenyihez, mert a Széchenyihez való visszatérés azt fogja jelenteni, hogy a maga fajtáját mindenekelőtt megbecsüli és megvédelmezi minden áramlattal szemben, és elutasit magától minden frázist a világon, ha az a legcsekélyebb mértékben is a magyar nemzeti géniusz kifejlődése ellen van, vagy a magyar nemzeti géniuszt olyan irányba akarja terelni akár gazdasági, akár kulturális téren, akár a jogfejlődés terén, amely a magyar őstermészetnek és fajiságnak meg nem felel. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Széchenyi István igenis képzelt egy kulturális haladást Magyarországon, azt a kulturális haladást azonban ő így denmáita. (Olvassa); »Egy nemzet, mely sajátságainak kifejtésében valami egészre kiképezheti magát, oly erkölcsi tett, mely az emberiségnek alkotó része és azon lépcsőknek egyike, melyeken az emberi nem mind magasabbra emelkedhetik véghivatása, a tökéletesülés felé. Az emberiségnek egy nemzetet megtartani, sajátságait, mint ereklyét megőrizni s szeplőtlen minemüségében kifejteni, nemesíteni, erőit, erényeit, s igy egészen uj, eddig nem ismert alakokban kiképezve végcéljához, az emberiség feldicsőitéséhez vezetni: kérdem lehet-e ennél minden keservtől tisztább érzés, ha csak mint hangya ily megdicsőitéshez egy paránnyal is járulhatni, van-e ennél emberek között, kiktől lelki örömök el nem zárvák édesebb osztályrész?« És hogy hogyan értékelte a kultúrát, erre nézve sokszor szoktak citálni épen ő utána hogy a minél több képzett fej vmt az ideálja. Pedig nem ez volt az ö ideálja. Természetes dolog, hogy munkáinak tömegéből ki lehet kapni egy-egy jelszót és hozzá lehet fűzni bárminemű konzekvenciákat, olyanokat, amilyen jól esik, de Széchenyinek nem ez volt a felfogása valójában, mert ő azt mondotta a Kelet Népében, hogyha választani kell a magyar jelleg és a nagyobb művelség között, az előbbit fogja választani. Azt tartotta, hogy igazi kultúrélete egy nemzetnek csak ugy lehetséges, ha annak individualitása, tehát sajátos nemzeti jellege érvényre jut, és ezért még a kultúra alapjainak biztosítása szempontjából is inkább kell óvnunk a nemzeti jellegei, amelyet, ha egyszer elvesztettünk, visszaszerezni csaknem lehetetlen, mig a nagyobb műveltség tán később ugyan, de a nemzeti jelleg feláldozása nélkül is megszerezhető. Széchenyi István tehát kultúrát akart ennek a nemzetnek, de magyar, nemzeti és keresztény kultúrát mindenekfelett, (Fábián István: Nem német kultúrát!) és ennek mindent a világon alá kivánt rendelni. (Patacsi Dénes: Fábián másként érti!) Eötvösre szintén történik hivatkozás. Eötvös »A XIX. század uralkodó eszméi« címen többek között egy nagy munkát irt, amelyben politikai és kulturális felfogásait fejtegette. Sajátságos, hogy Eötvöst velünk szögezik szembe, azokkal, akik keresztény politikát és nemzeti politikát kivánunk. Eötvös ebben a munkájában a francia forradalom hibájául azt rója fel, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség eredetükben keresztény eszméibe pogány tartalmat vitt be és azt mondja : Nem lesz addig boldogság, nem lesz igazi kultúra és haladás, amig az emberiség vissza nem tér a keresztény alapra, mert keresztény a közgazdaságunk, keresztény a kultúránk,