Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-480

A nemzetgyűlés 480. ii lèse 1925. borzalmasabb gonosztevők, a leggonoszabbak menekülhessenek. T. belügyminister ur! Először azt kérdez­zük, igaz-e az a birói Ítélet, amely szerint a rendőröknek nem lehetett hitelt adni a gonosz­tevőkkel szemben, mert az utóbbiak érdemel­tek hitelt, vagy pedig csakugyan igaz az, ami ebben az Ítéletben foglaltatik, hogy a drága pénzen tartott rendőrök megverték ezeket a gonosztevőket és esak azért sikerült tőlük be­ismerő vallomást kicsikarni? Ha ez utóbbi igaz, akkor pedig azt kell kérdeznem, hogy a t. belügyminister ur vont-e le ebből konzek­venciát azokra nézve, akiket a nemzet fizet, vizsgálta-e E hogy azok becsülettel szolgálják-e meg ezt a fizetést? Ennél a kérdésnél azonban kijelentem, hogy a legkisebb okom sincs a rendőrséget meggyanúsítani azzal, amivel ez az ítélet meggyanúsítja, csak felteszem a kérdést, mert ez az alternatíva, ez a dilemma kínálko­zik, hogy mi itt az igazság, miért tartunk ilyen drága intézményt, mert a belügyminister ur­nák gondjának kell lenni arra is, hogy necsak a keze alá — hogy ugy mondjam — szuvere­nitása alá tartozó alkalmazottak anyagi ellátá­sáról gondoskodjék, hanem a rendőrség presz­tízséről és becsületéről is. Nem tudom, hogy a t. belügyminister ur első felszisszenése után, — amely nagyan becsülendő és nagyon elisme­rendő volt — amikor azt mondotta, hogy igy a közrendért a felelősséget nem lehet vállalni, ebben az irányban mikép érvényesítette és ér­tékesítette befolyását és hatalmát? Amikor ilyen nagy összegekről van szó, amelyekbe ez az intézmény kerül, tudnunk kell, hogy nem hiábavalók-e ezek az intézmé­nyek. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik! Bodó János jegyző: Farkas István! Farkas István: T. Nemzetgyűlés! (Hall­juk! Halljuk!) Nem akarom megismételni azo­kat, amiket az előbbi rovatnál mondottam, csak azokhoz akarok néhány megjegyzést tenni. Ugyanúgy áll az, amit akkor mondot­tam a csendőrségre, most a rendőrségre is. Szükséges felemlíteni, hogy a rendőrség lét­száma — habár a belügyminister ur mái­hangsúly ózta, hogy apasztotta — mégis magas. A rendőrségnél súlyt kellene helyezni arra is, hogy ne politizáljon. Nem magán az intéz­ményen áll ez, mert hiszen a rendőrséget fe­lülről, a belügyministeriumból instruálják, a belügyministeriumból kap utasitásokat. Buda­pesten is megesik az, de egyes vidéki kapi­tányságoknál is, hogy pl. egyszerű gyűléseket — némely esetben még szakmai gyűlést is, amely tisztán gazdasági kérdésekkel foglalko­zik — sem engedélyeznek anélkül, hogy e te­kintetben a belügyminister ur véleményét ki ne kérnék. Ez nagyon furcsa helyzet, mert a dolog színezete az, mintha a közbiztonságot a rendőrség ugy értelmezné, hogy politikai szí­nezetű tevékenységet is kell kifejtenie. A bel­ügyminister ur ugyan azt mondotta, hogy az intézkedő hatóságoknak szükségük van kar­hatalomra, mert amikor politikai vonatkozású intézkedéseket tesznek, akkor igénybe kell venniök a rendőrséget vagy a csendőrséget. Ha mindezt én el is fogadom, ha mindezt kon­cedálom is, akkor is meg kell állapitanom azt a tényt, hogy a belügyminister urnák ez az intenciója nem áll meg. Mert mit látunk a gyakorlatban? Azt, hogy a csendőrség egy közgyűlésre, vagy egy 20 tagból álló gyűlésre 20 csendőrt vezényel ki, amire egyáltalán nincs szükség. Semmi más ez, mint felesleges évi december hó 9-én, szerdán. 351 zaklatása a csendőrség és a rendőrség sze­mélyzetének. Talán még fokozottabban áll ez a rendőr­ségre, amely többet foglalkozik politikai dol­gokkal, mert a városokban székel, mint a csendőrség, amely a falvakban teljesiti a maga hivatását, és igy durvábban bánik a politikai üldözöttekkel, a politikai foglyokkal, mint a közönséges Míneselekmén3 T ek elkövetőivei. A nyomozás ma azt jelenti, hogy akit politikai­lag gyanúba fognak, ki van téve a rendőrsé­gen bántalmazásoknak. Erre vonatkozólag mái­számos esetet hoztak ide. Pedig a rendőrség bántalmazás nélkül is elvégezheti a nyomozás munkáját és nem volna szükség arra, hogy a rendőrség önmagával szemben, az egész intéz­ménnyel szemben kiváltsa azt a jogos gyűlöle­tet, amelj^et a politikai foglyokkal való bánás­módja jogosan kivált. A nyomozást máskép is el lehet képzelni és le lehet bonyolítani és nincs szükség arra, hogy a rendőrség ugy jár­jon el, mint eddig. A rendőrségnek van egy uj intézménye Budapesten és ez a budapesti közlekedési rendőrség. Ez a rendet akarja közérdekből fentartani s nagyon szép figura Budapesten. Aki odaáll a Rákóczi-ut, vagy a körút sar­kára, vagy más úttestre, ahol közlekedési redőr áll, az az ottani zavart nagyszerűen ész­lelheti. Három vagy négy rendőr áll külön­böző irányban, az egyik igy intézkedik, a má­sik ugy és ha kevés is a forgalom, akkor is fennakadást idéznek elő a közlekedésben. (Élénk ellentmondások jobbfelől.) Bocsánatot kérek, megfigyeltem több esetet. (Rakovszky Iván belügyminister : Nem tudja mi a célja !) Amikor csak egy rendőr állt ott, aki semmi­féle közlekedési intézkedést nem tett, sokkal jobban bonyolódott le a forgalom, mint most, mikor négy rendőr áll ott. (Rakovszky Iván belügyminister : Kicsiny volt ott a forgalom!) Erre használják fel a rendőrség egy részét, amikor csak néhány helyen volna rájuk szük­ség, de abszolúte nincs szükség arra, hogy há­rom rendőr is intézkedjék, mert ellentétes^ in­tézkedéseikkel megakasztják a forgalmat és a közlekedést. Tessék meggyőződni, hogy ha egy rendőr áll ott, ahol ma három áll, sokkal simábban bonyolódik le a forgalom. A tételt nem fogadom el. Elnök: Kivan még valaki szólani? (Nem!) Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. A belügyminister ur kivan nyilatkozni. Rakovszky Iván belügyminister: T. Nem­zetgyűlés! Mindenekelőtt bátor vagyok foglal­kozni Rupert Rezső t. képviselőtársamnak az­zal az ismételten előadott kérdésével, hogy olyan esetekben, amikor a rendőrségi nyomo­zás alapján a bíróság bizonyos terhelteket nem itélt el, milyen intézkedéseket szándéko­zom tenni. Nem tudom, hogy milyen intézke­déseket tehetnék ilyen esetekben. A rendőrség elvégzi a maga munkáját, befejezi a nyomo­zást, a gyanúsítottakat, nem pedig, mint be­állítani szokás, bűnösöket — mert hiszen a rendőrség nem hivatott ennek a megállapítá­sára — átadja az ügyészségnek is, ettől a perc­től fogva a vád ura az ügyész lesz, a vizsgá­lati anyagot a vizsgálóbíró veszi át, a vizsgá­latot ő irányítja tovább és végül is a bíróság ítéletet mond. Nagyon nehéz azon az alapon, hogy néha a nyomozat eredményével a bíró­sági ítélet nem teljesen kongruens, ellentétet konstruálni a rendőrség és a bíróság között. Az igen t. képviselő ur hivatkozik arra, hogy egyszer egy hasonló ítélet, esetében be­nyújtottam lemondásomat a kormányelnök

Next

/
Oldalképek
Tartalom