Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-473

À neWizetgyülés 473. ülése 1925. évi sere, a magyar diákságnak külföldre való ki- i küldés által a külföldi kapcsolatok felvevésere j nézve megvalósítani óhajt, és csak sajnálom, | hogy nem képes ezeket a célokat nagyobb ösz- ! szegekkel szolgálni; de, ismétlem, a fősúly mégis azon van, hogy a magyar nép műveltségét kell fejleszteni. Mert sokat hallunk kultúrfölény ről és most szembeszegezik a kultúrfölénnyel azt a bizonyos korlátozást, amely az egyetemen van, mondván, hogy ime az egyik oldalon kultúrfölény! akarunk, a másik oldalon pedig lehetetlenné tesszük a kultúrfölény kialakulását. A kulturfölényünk nekünk abban van és abban lesz, hogy ha népünket a kultúra azon fokára emeljük, amelyen a nyugati államok népei vannak, (ügy van! jobhfelől.) Ebben vagyunk tulajdonképen elmaradva, ez az a hiba, amelyet reparálnunk kell, mert ez kihatással j van a szociális helyzetre, a gazdasági helyzetre, mert itt a kultúra a magyar nemzet számára vagyonban és állami biztonságban fog revelálódni, ez ,az a tér tehát, ahol a tömegerőt kell befogni a magyar állam céljainak szolgálatába, a magyar állam erósbitésére és ! arra a célra, amely valamennyiünk előtt lebeg, mélyről minél kevesebbet kell beszélnünk, ame- \ lyet azonban soha sem szabad szemünk elől eltéveszteni. Szó volt természetesen a kultusztárca kapcsán olyan kívánságokról és óhajtásokról, amelyeket azok táplálnak, akik a kultuszminister urat ß kultur-munkájában segitik és támogatják. Én nagyon jól tudom, hogy a helyzet e tekintetben rendkivül súlyos s az ember nem ' a szive szerint intézkedhetik és amikor igények kielégítéséről van szó, akkor valóban nem a jóindulat, nem a jószándék és nem a belátás hiányzik hozzá, hanem szimpliciter hiányzik az anyagi lehetőség és hogy ezt természetesen az egész ország súlyosan érzi s még inkább érzik azok, akik egy fixumra vannak utalva, akiktől az állam egész munkát követel és ennek ellenében ez idő szerint nem képes azt az Összeget adni, amely tényleg elegendő ahhoz, hogy egy kultúrember nyugodtan végezhesse a maga munkáját. Én azonban meg vagyok győződve arról, hogy ha a minister ur bizonyságát adta annak, hogy a népnevelést tényleg a szivén hordja, mint ahogyan bizonyságát adta, akkor mindent el fog követni és a legelső alkalommal, amidőn a pénzügyi helyzet erre módot és lehetőséget ad, kopogtatni fog az államkincstárnak nehezen kinyiló ajtaján és onnan reklamálni fogja azokat az összegeket, amelyeket a magyar taniíóság, tanfelügyelői kar, tanárok, mindazok, akik a kultúrában dolgoznak és súlyos s felelősségteljes feladatot teljesítenek, egész joggal kivannak és várnak; ismétlem, kopogtatni fog ott azért, hogy minél jobban ki legyenek azok elégítve (Ugy van! jobhfelől.) és minél teljesebb lélekkel és szívvel, összes erőik latba vetésével dolgozhassanak a magyar kultúrának alulról felépítendő épületén. (Helyeslés bal felől és a jobboldalon.) Amikor itt néhány kívánságnak hangot adok, ezt csak azért teszem, hogy a minister ur figyelmét felhivjam azokra a kívánságokra, amelyek talán pénzügyi nehézségekbe nem is ütköznek — hogy legyen szives ezekkel a kívánságokkal foglalkozni és alkalomadtán ezek irányában valamit tenni. Erre nézve a következő határozati javaslatokat vagyok bátor beterjeszteni (olvassa): »Utasitsa a nemzetgyűlés a, ni» ;

kir. kormányt, .hogy az oklevél birtokánovember hó 26-án, csütörtökönt 20 ban 30 napnál kevesebb megszakítással teljesitett tanítói és óvónői helyettesi szolgálatnak a magasabb illetmények és nyugdíj szempontjából való figyelembevételét, illetve beszámításának kérdését a lehető legsürgősebben rendeletileg szabályozza.« Második határozati javaslatom a következő (olvassa): »Utasitsa a nemzetgyűlés a ni. kir. kormányt, hogy az óvónők részére, akik a négy középiskolai osztálynál két évvel magasabb előképzettséggel birnak, nyissa meg a segédhivatali, általában a négy középiskolai osztály elvégzéséhez kötött állásokon alkalmazottak részére biztosított VIII. fizetési osztályt is legalább 10% erejéig.« Harmadik határozati javaslatom a következő (olvassa): »Utasitsa a nemzetgyűlés a m. kir. kormányt, hogy a közszolgálati alkalmazottak létszámviszonyának rendezése, valamint az illetményeknek ujabb szabályozása tárgyában kiadott 1925. évi 7000/M. E. számú rendelet mellékletét képező 5. és 6. számú kimutatásokat, amelyek az állami elemi iskolai tanítók, tanitőnók és kisebb fokozatú gazdasági szaktanítók és tanítónők, valamint az óvónők fokozatos előmenetelére vonatkoznak, amelyek szerint az eddigi állapottal szemben a várakozási időnek az egyes fizetési osztályokban és fokozatokban három évvel való meghoszszabbitása súlyos sérelmet képez, helyezze hatályon kívül s a helyett tartsa továbbra is érvényben az 1924. évi 5000/M. E. számú rendelet vonatkozó intézkedéseit. Amennyiben pedig ez a kívánság ezidőszerint bármily komoly oknál fogva nem volna teljesíthető, az egyenlő képesítés jogcímén és egyenlő elbánás elve alapján nyissa meg az itt érdekelt tanítók számára legalább 1% erejéig a VI. fizetési osztályt.« végül még egy kívánságom volna. T. i. a felekezeti tanitóisnak vannak természetbeni járandóságaik, amelyek természetesen beszámíttatnak a fizetésbe. A rendeletben a természetbeni járuléknál a búza egyenértékére nézve 408.000 korona lett felszámítva, holott ma a búza forgalmi értéke 320 000 korona. Tehát^ ez a beszámítás tényleg magasabb, mint a forgalmi értékelés, ennek következtében mindazok, akiknek jelentősebb természetbeni járulékaik vannak, károsodnak. Én azt hiszem, hogy ezt a károsodást rendeletileg ki lehetne küszöbölni. Végül még a nyugdíjasok sorsára kívánom néhány szóval a nemzetgyűlés figyelmét ráirányítani. Nem kívánok a nyugdíjasok helyzetével foglalkozni, hiszen fel kell tételeznem a nemzetgyűlés minden egyes tagjáról, hogy teljesen tisztában van azzal, hogy milyen helyzetben vannak ma a magyar állam nyugdíjasai. Kájuk vonatkozólag rendeletekben egy jog statuáltatott, még pedig az 1923. évi XXXV. te. végrehajtási utasításaként megjelent 6000. számú rendeletben és az 1924. évi IV. tc.-hez megjelent 5100. számú rendeletben, amely elrendeli, hogy 1923 július 1-től kezdve a nyugdíjban levő tisztviselők nyugdíja _ mindig aszerint lesz . számítva, amilyen az aktiv tisztviselők fizetése. Ebben a tekintetben ezt a számítási kulcsot mostani nyugdíjuk el nem éri és ezt természetesen sérelemnek tekintik, annál is inkább, mert ennél az osztálynál — szociális helyzetük miatt, — egy egész jelentéktelen összeg is súlyosan esik a latba. Tehát, amenynyiben lehetséges, kérem a kultuszminister urat, hogy foglalkozzék ezzel a kérdéssel és iparkodjék ennek reparációját megtalálni. Nunc venio ad fortissimum. Ne méltóztassanak csodálkozni azon, hogy beszédem java-