Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-479

318 A' nemzetgyűlés 479. illése 1925, évi december hó 5-én, szombaton. Bizonyos szomorúsággal töltött el azonban az az indokolás, mellyel a t. képviselő ur a tisztujitások elrendelését kérte, amennyiben indokolásában többek között arra hivatkozott, hogy egy-egy vármegyei hivatalban még menekült tisztviselők ülnek benn, hallgassuk tehát meg a vármegyéket és adjunk módot nekik arra, hogy ezektől a menekült tisztviselőktől végre szabaduljanak. (Zaj.) Ilyen kegyetlenséggel, ilyen ridegséggel a menekült tisztviselők kérdését tárgyalni és kezelni nem szabad. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezek a menekült tisztviselők a vármegyék meghallgatása után kerültek azokba a pozíciókba, amelyekben ma benne vannak. Elismerem, előfordulhat, hogy egyik vagy másik nem vált be, azonban en bloc egyszerűen, kategorice kijelenteni, hogy ezektől, az országtól elszakadt területekről átjött tisztviselőktől minden áron szabadulni kell, méltánytalanság velük szemben és fokozása volna a trianoni békeszerződés által reánk rótt úgyis súlyos csapásoknak. Farkas Tibor t. képviselőtársam viszont azt kifogásolta, hogy mi a szanálási törvény, illetőleg a létszámcsökkentési törvény alapján a községek háztartásának ellenőrzése terén egy bizonyos uj rendszert honosítottunk meg. Teljesen törvényes, az erre vonatkozólag kiadott rendelkezés az az 1924. évi IV. tcikken alapul. Azonban csak arra hivom fel az igen t. képviselő ur figyelmét, hogy még csak nem is okvetlenül szükséges erre a törvényre hivatkozni, mert hiszen a mai állapot megfelel a régi törvényes állapotnak. A közséei háztartásokról szóló 1913. évi XV. törvénycikk 7. §-a egészen határozottan kimondja, hogy a költségvetés minden olyan esetben, ha a törvényhatóság oótadót vet ki- jóváhagyás alá tartozik, minthogv pedig jelenleg nincs olyan költségvetés, amely nóta dót nem állapitana meg, a régi törvény alapján* is jóváhagyás alá kellene vonni a költségvetéseket. (Farkas Tibor: Uj tételeket nem szabad beállítani!) Ha az, igen t. képviselő ur azt mondja, hogy uj tételeket a költségvetésbe nem szabad felvenni, akkor nem olvasta az 1886. évi XXI. tc.-et, s nem tudja, hn<>-y mi a kényszerköltségvetési jog, amely nálunk is fennáll és amely abból áll, hogy minden olvan tétel, amelyet a törvényhatóság a maga költségvetéséből kihagyott, de amelyet törvény, vagy törvényből következő rendelet alapján költségvetésébe fel kellett volna venni, amennyiben kimaradt volna, hivatalból beállítható. Ezt a jogot gyakoroljuk, de csak ejrészen jelentéktelen kérdésekben. A tisztviselők részére egységes utiátalány állanittatott meg. Világos, hogy egyforma elbánásban kell részesíteni az összes törvényhatósági tisztviselőket, ennek kövekeztéhen beállítottuk az utiÁtalányokat, beállítottuk a vasúti menetdíjkedvezmények fejében fizetendő összegeket, mert elvégbe is ezt azamusry sem túlságos bőségesen fizetett tisztviselőktől nem lehet kívánni. Be fogunk állitani bizonyos tételeket, szintén egy ilyen kiadandó rendelet alapján, nem — mint valamelyik ellenzéki szónok ur sejtette — a választási összeírások költségeire, hanem egy olyan berendezkedés költségeire, amelynek nagj^ részét a kincstár vezeti, de minthogy a vár megyék a maguk céljaira Is felhasználhatják és fel is fogják használni, egészen méltányos, hogy csekély összeggel maguk is hozzájáruljanak ehhez a berendezkedéshez. (Zaj a haloldalon.) Egyelőre még nem is állíttattuk be, — csak a jövőben lesz beállítva. Petrovácz igen t. képviselőtársamhoz is volna néhány szavam, aki az autonómiát védi velem szemben; ugyanakkor azonban arra kér, hogy intézkedjem a székesfővárosi közigazgatási kerületek beosztása dolgában. Elf elejti a képviselő ur, hogy ez az 1893 évi XXXIII. te. alapján a székesfőváros törvényhatósági bizottságának hatáskörébe tartozik. Az autonómia sérelmét követeli tehát tőlem az igen t. képviselő ur ugyanakkor, amidőn autonómiasérelmet vél látni abban, ha én szoros együttműködésben kivánom a székesfővárosnál az üzemeket elenőrizni, vagyonfelügyeleti jogomat gyakorolni, mikor abban az irányban mindössze egy kérést intéztem a fővároshoz, egy tárgyalást kezdtem meg olyan bizottságra vonatkozólag, amelynek semmiféle impériuma nem lett volna. Ha az igen t. képviselő urnák nem tetszik a bizottságok számában való arány, nem tetszik a hatáskör; — pedig amint a rendeletből eg'észen határozottan kivehető, csak tanácsadó és kezdeményező hatáskörről lenne szó — ezekre a részletkérdésekre nézve mindig adhat a főváros véleményt, megadhatja válaszát, megteheti előterjesztéseit. Elvégre — est modus in rebus — autonómiasérelemről beszélni ott, ahol egy megegyezés^ proponáltatik a felügyeleti hatóság és a törvényhatóság között, valóban nem igen lehet. Az igen t. képviselő urak a szabadságjogokról nyilatkozván azt kifogásolják, hogy jól van, hiszen maguk is erezik és tudják, hogy ezeket a jogokat csak bizonyos korlátok között lehet érvényesiteni, de nem látnak egyforma elbánást ezen a téren. Nagyon nehéz egyformán elbánni olyanokkal, akik különbözőképen viselkednek. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Addig, amig bizonyos politikai csoportok és bizonyos politikai pártok részéről a »csak azért is« elvét olvassuk és halljuk napról-napra, nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezekkel a politikai csoportokkal és pártokkal szemben ugyanolyan módon járjak el, mint azokkal a politikusokkal szemben, akik minden eszközzel arra törekszenek, hogy a konszolidációt segítsék elő, hogy az országban a rendet fentartsák. (Szabó Imre: Mielőtt nem volt »csak azért is«, akkor is igy járt el! — Nemes Bertalan: Nem ő volt a belügy minister!) Nem akarok aprólékos kérdésekre kitérni, csak még röviden kivánok foglalkozni a vármegyei tisztviselők státusrendezésével is annál is inkább, mert erre vonatkozólag^ határozati javaslatot is nyújtott be Meskó képviselő ur. Az az egységespárti szónok, aki ezt a kérdést felvetette itt, bizonyos elismerő szavakkal adózott az igazságügyminister urnák azért, mert az igazságügyi tisztviselők és birák illetményeinek a régi nivón való fentartásáért, amint kifejezte magát, hősiesen harcolt, Azt hiszem, hogy nemcsak én, de valamennyi resszort vezetője akkor, midőn az ő tárcájáról volt szó, ugyanilyen hősiesen harcolt azért, hogy segitsen a neki alárendelt tisztviselőkön, csakhogy végül is a pénzügyi lehetőség által szabott keretek között valamilyen kiegyezésnek létre kellett jönnie. Ez a kiegyezés a vármegyei tisztviselőkre nézve, meggj^őződésem szerint épenséggel hátrányos. A cél t. i. az volt, hogy mindinkább térjünk vissza a békebeli állapotokra. Kivételt csakis bizonyos vezetőállásokra nézve tettünk a különböző álla-