Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-479

A nemzetgyűlés 479. ülése 1925. évi december hó 5-én, szombaton. 313 ott más képviselőtársa a száját ki nem nyithatja. Mégis csak komikus dolog, hogy a munkás olvassa az újságban, hogy amikor itt, vagy ott — nem akarok eseteket felsorolni, hiszen felesleges — megjelenik egy egységespárti képviselő, vagy a kormányt támogató pártok tagjai közül valamelyik képviselő s magával visz 6—8—10—12 képviselőt, akik közül 4—5 ott fel is szólal, és az egész közigazgatási apparátus, majdnem azt is mondhatnám, hasravágódik, ezzel szemben, ha mi szociáldemokraták beszámolóbeszédet akarunk tartani, akkor reszketnünk kell, hogy egyáltalában megengedik-e, ha véletlenül leventeünnep van, akkor egyáltalában nem engedik meg, — s ha megengedik, akkor is csak a képviselő saját személyére engedik meg-. Engedelmet kérek, ezzel egyáltalában nem öregbitik a munkásságban az állam iránti szeretetet, egyáltalában nem öregbitik az állampolgárok előtt az állam tekintélyét. Legújabban — és ezt kivánom még felemlíteni — a rendőrség szociálpolitikai térre is téved. Méltóztatnak tudni, hogy Magyarországon a munkanélküliség

1 kérdése meglehetősen akut. Sehol Európában aránylag annyi munkanélküli nincs, mint Magyarországon és nemcsak mi szociál demokraták, hanem egy egészen szimpla polgári egyesület, a Munkanélküliség Elleni Védelem Egyesülete állapitotta meg azt, hogy sehol Európában olyan keveset nem törődnek a munkanélküliekkel, mint itt nálunk Magyarországon, Az állam egyáltalában nem törődik azzal, mit eszik a munkanélküli, miből tartja el családját, mi lesz vele holnap, holnapután és azután. A legutóbbi időben Újpest városa és azt követőleg a székesfőváros és Kispest adott valamit a munkanélküliek támogatására, ezen kivül azonban a munkanélküliek érdekében semmi sem történik. ^ t Az előbb emiitett tiszteletreméltó polgári egyesülés is megállapította tehát azt, hogy Magyarországon a munkanélküliek érdekében vajmi kevés történik. ^ Ennek a tiszteletreméltó egyesületnek akkor még bizonyára nem volt tudomása arról, hogy legujabaan a rendőrség foglalkozik a munka nélküliekkel. Nevezetesen november második felében — igy pl. Győrben november 20-án — egy rendelet látott napvilágot, amely szerint a rendőrség házról-házra menve járőrök utján összeirja a munkanélkülieket. Méltóztassanak elképzelni azt a lelkiállapotot, amelyben az a szerencsétlen proletár van, aki hetek óta munka nélkül van és otthon ül a hideg konyhában, amikor egyszer ^csak benyit a rendőrőrszem, megkérdi : hogy hívják, mi a vallása, mi a foglalkozása, munka nélkül van-e vagy dolgozik-e, ha munka nélkül van, miért van munka nélkül, mióta van munka nélkül "— s azt mind hűségesen felirja öreg szarkaláb-betükkel. Természetesen gondoskodnak arról, hogy a kormányhoz közelálló lapok utján közöljék, hogy ez azt a célt szolgálja... (Hedry Lőrinc : Ez nem sérelem ! Evvel nem történik semmi sérelem az illetőn !) Majd rámutatok arra, mi történik ezen a téren. Azután a lapokban megjelenik egy hirecske, — az idő rövidsége miatt nem akarom felolvasni — amelyben benne van az a rejtett fenyegetés, hogy azok ellen, akik munka nélkül vannak és a munkanélküliség okát nem tudják kellőképen igazolni, megindítják a rendőri eljárást. Méltóztatnak tudni, mit jelent ez ? Ez azt jelenti, hogy kitoloncolják, sőt, ha nagyon rongyos az illető és ha valami gyűlésen nagyon erősen elrikkantotta magát, megtörténik az is, hogy pár évre ki is tiltják abból a városból. (ítakovszky Iván beSügyminister : Ha odavaló illetőségű, nem toloneolhatják ki !) - Én azt hiszem, hogy a munkanélküliek összerása, a munkanélküliekkel való foglalkozás talán még sem lehet rendőri feladat. Ha az a munkanélküli elkeseredésében lop vagy betör, akkor a rendőrség biztosan megtalálja; sokkal biztosabban, mint a csongrádi bünper tetteseit, egészen biztosak lehetnek az urak erről. Nem szükséges tehát a szerencsétlen munka nélkülieket azzal vexálni, hogy házról-házra menve összeírják őket; nincs szükség arra, hogy a házigazda előtt szégyenbélyeget süssenek a homlokukra, hogy a rendőrség kezeli őket, mint az utcai nőket. Nem hiszem, hogy akár az angol kormány rendőrsége, akár más állam rendőrsége összeírná a munkanélkülieket. (Rakovszky Iván belügyminiszter: A külföldön sokkal többet végeztetnek a rendőrszobákkal a nyilvántartás terén, mint nálunk ! Nagyon alkalmasak erre, mert ismerik az embereket!) Nem hinném, hogy ilyen katasztrofális időben bármely állam uniformisos, egyenruhás rendőrt küldene karddal az oldalán a munkásoklakta kerületekbe a munkanélküliekhez, hogy megtudakolják: mióta vannak inunkanélkül, mi a vallásuk, stb. Bármennyire szép ez elméletben — én a gyakorlatban látom a dolgokat — ez nem jelent egyebet, mint a munkanélküliek presszionál ásat, megijesztését és terrorizálását: álljatok olcsó napszámért munkába, mert ha nem álltok munkába, akkor következik a jergli, ami proletár nyelvből rendes magyar nyelvbe átiéve. eltoloncolást és kiutasítást jelent. Azt hiszem, arra igazán nincs szüksége a magyar államnak, hogy a munkásság előtt még ilyen mértékben is bemutassa népellenes voltát és gyűlöltté tegye önmagát a munkásság előtt. Lehetne erről a dologról igen sokat beszélni, mivel azonban előttem szólott képviselőtársaim már eléggé kimerítették ezt a témát, csak egyet kérek a t. minister úrtól. Ezen a téren sürgősen illenék rendet csinálni. Valahányszor mi azt mondjuk az urakra, hogy nem konzervativek, hanem reakciósak, mindannyiszor felhördülnek. Pedig igazunk van. Konzervatív ember, legalább az angol fogalmak szerint az, aki addig vár valamely dolog teljesítésével, ameddig arra szükség van, de az urak szükségen túl várnak a szabadságjogok kiterjesztésével, szükségen túl tartják vissza a legelemibb emberi jogok gyakorlását, s akkor, amikor már az események olyan erősek, hogy nem tudják visszatartani azokat, beleesnek a másik végletbe. Most ugyanaz történik, mint 1918-ban. Ha 1918-ban az államférfiúi bölcseség nagyobb lett volna, akkor nem következett volna be az összeomlás. Itt tartozom egyet elmondani, amit előttem szólott képviselőtársaim nem emiitettek meg. Azok a szakszervezetek, amelyek önök szerint a kommunizmus melegágyai, s amelyeket minden alkalommal illik aposztrofálni, mert ezzel bizonyítják hazafiságukat, ezek a szakszervezetek már 1918 elején látták, hogy bajok vannak a fronton. A szakszervezeti tanács képviseletében Jászai képvitelőtársam és még vagy hárman megjelentünk a Gyosz palotájában a gyáriparosok országos szövetségénél és ott Weisz Manfréd elnöklete alatt tanácskozást tartottunk, amelyen megállapítottuk, hogy a kormány a katonai leszerelés érdekében nem tett javaslatot és félő, hogy ha vége lesz a háborúnak, s a rengeteg ember hazajön a frontokról., akkor a fosztogatásoknak és kihágásoknak egész sorozata fog bekövetkezni. Akkor saját szorgalmunkból a Gyqszszal együtt kidolgoztuk a leszerelés Programm ját Ezt a kereskedelmi ministeriumba felvittük még augusztus elején és mi nemzetközi betyárok, a kommunizmus terjesztői voltunk azok, akik azt mondtuk, hogy a polgári társadalom érdekében szükséges, hogy a kormány már most gondoskodjék arról, hogy mi lesz a csapatokkal, ha haza-