Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-479

308 A nemzetgyűlés 479. ütése 192a. Meskó Zoltán: T, Nemzetgyűlés! Felszólalásomnak egyik fő indoka annak megállapítása, hogy az ország nagy közvéleményében és nem túlzok, ha azt állitom, hogy az igen t. kormánypárt többségében is bizonyos nyugtalanságot kelt annak a ténynek megfigyelése, hogy az utóbbi időben olyan intézkedések törtérnak a kormány részéről, amelyek arra engedlek következtetni, hogy a belügyi kormány irányzata el akar térni őseink hagyományától, és az országnak mindenkor való legnagyobb erősségét, a vármegyéket azoknak önkormányzati jogaikban, reszten való megcsonkításával gyengíteni akarja. M» glehet, hogy ez a részletekben való iefaragási tendencia oda irányul, hogy a közvélemény telekényszerittessék olyan közigazgatási rendszerváltoztatásba, amellyel már a minister ur elutt is már többen próbálkoztak, és amelyre való hajlandóságát már a minister ur többször eJárulta, Ez az államosítás kérdése, amely tendenciát és törekvést azonban a közvélemény nyomása idáig még állandóan háttérbe szoritott. Magam részéről félreérthetetlenül ki kell, hogy jelentsem, hogy testestüllelkestül az önkormányzatnak vagyok híve, s ha nem lettem volna már nevelésemnél fogva is ennek a rendszernek hive, ugy

7 a világháború és az azt követő események arról győztek volna meg, hogy igenis, feltétlenül szükség van a mai vármegyei rendszerre, nagyon természetesen a teljes Önkormányzati jognak kiépítésével. Ezt az önkormányzati jogot olyképen kell kiépíteni, ahogyan ezt a modern kor megköveteli és előirja. T. ISi emzetgyülés ! Ezt a kérdést azonban elválasztom a hangulat körétől és a célszerűség szempontjából birálom. Ekkor is arra kell rámutatnom, hogy a vármegyei önkormányzatra soha sem volt annyira szükség, mint most. A belügyminister urnák az az álláspontja, — mint ezt többször hangoztatta, — t hogy Ausztriától való elszakadásunk következtében nincs már szükség, vagy legalább is nincs annyira szükség az önkormányzatra, az autonóm vármegyékre, mint a múltban volt, nem állhat meg. — (Rakovszky Iván belügyminister : Soha sem mondtam !) Ehhez hasonlót mondott a minister ur ! — (Rakovszky Iván belügyminister : Ehhez hasonlót sem ! — (Rothenstein Mór : Valamit mondott ! — Derültség.) Szerény véleményem szerint igen is soha sem volt annyira szükség a vármegyék önkormányzati jogának kiépítésére és a vármegyei rendszer fentartására, mint a mai időkben. — (Kiss Menyhért: De nem a mai alakjában!) fagyon természetes. Megmondottam, hogy ezt ki kell épiteni, ki kell egészíteni ugy, ahogy ezt a modern kor megköveteli, a mai kor széliemének megfelelően. — (Rakovszky Iván belügyminister: Ugyanezt mondom én is !) Ha azonban a t. minister ur központosítani, államositani akarja a vármegyéket, ezt én egy végzetes hibának keli, hogy i

artsam, mert utóvégre akármilyen stabilis is a kormány, nagyon könnyen el lehet gondolni, — talán könnyebben, mint megvalósítani, — hogy ez a kormány is távozni fog helyéről. f — (Kiss Menyhért: Ez kivan zárva ! — Derültség.) és^ esetleg olyan kormány kerülhet az országélére, amely nemzeti szempontból kifogás alá esik s akkor a minister ur nagyon rossz szolgálatot tett a nemzeti ügynek, ha egy ember kezébe adta az önkormányzat felett nemcsak az ellenőrzés jogát, hanem minden intézkedés jogát is. Mert ha egy olyan rendszer találna jönni, a mely a nemzeti szellemnek nem felel meg és amely a nemzeti közélettel ellenkezik, akkor ott állanának az egyes vármegyék, egyszerűen megtagadnák az engedelmességet s annak az uj rendszernek, uj kormányhatalomnak (Halász Móric: Láttuk a Károlyi-kormány idején!) mintegy várat külön, évi december hó 5-én, szombaton. külön kell majd ezeket a vármegyéket bevennie. Károlyi Mihály idejében azt láttuk t. képviselőtársam, hogy egészen enervált polgári társadalom állott itten, négy és fél éves világháború után, mondhatnám a levegőben volt minden, az emberek meg voltak fertőzve, az emberek ellentálló képessége teljesen meg volt törve, teljesen le volt igázva, igy tehát rem lehet csodálkozni azon, ami akkor történt. JNagyún örülök annak, hog/ felvetették ezt a kérdést, mert igy erre nézve is elmondhatom véleményemet. Láttuk, hogy négy és fél évi világháború után a polgári társadalom teljesen ki volt szolgáltatva mindenféle áramlatnak, s a tisztviselői kart, amely a mindenkori államhatalmat szolgálta s amely úgyszólván leltár volt, amikor jött a Károlyi-kormány, ez átvette egészben s mikor jött a másik rendszer, a tisztviselői kar akkor is megmaiadt a szolgálatban. Ez mind arra mutat, hogy a polgári társadalom nem volt megszervezve s teljesen megszervezetlenül állt azokkal az eseményekkel szemben (Barthos Andor : A 400 koronás pótlék!) Ha mi a polgárságot megszervezzük, — mert ez első teendőnk kell hogy legyen, — akkor nem féltem a vármegyéket sem s akkor nem lesz majd olyan vármegyei tisztviselői kar, amely olyan könnyen behódol. Hogy a kormányzat egyik-másik ténykedése és rendelete oda irányul, hogy a vármegyei önkormányzatot gyöngitse, erre vonatkozólag egypár példát hozok fel. Mi másnak volna minősithető az, hogy a vármegyék felirati joga kezd illuziórussá válni. Felírhatnak a vármegyék — joguk van hozzá, — részint sérehnei felpanaszolása okából, részint tisztviselőik érdekében, azonban ezek a feliratok rendesen a papírkosárba kerülnek és választ ritkán kapnak reájuk, (Rakovszky Iván belügyminister : Dehogy nem, a kérvényi bizottság letárgyalja valamennyit ! Ez mindig is igy volt !) Hogy mi a sorsuk ezeknek a feliratoknak, azt valamennyien tudjuk. Én már régi képviselő vagyok — itt ültem már a régi képviselőházban is — és tudom, hogy a beérkezett kérvények az elnök által felolvastatnak, azonban kevés feliratról tudom, hogy érdemben elintézték volna. Hibáztatom a kormánynak azt az eljárását, hogy a létszámcsökkentés keresztülvitelénél a kormány magának tartotta feun az elbocsátás és a szelektálás jogát olyan tisztviselőkkel szemben, akiket az önkormányzati szervek maguk választottak. Hitem és meggyőződésem, hogy a magyar közigazgatás zökkenésének okát nagyrészt ott kell keresnem és abba kell találnom, hogy bizonyos szervek nincsenek helyükön, és hogy egyes kormányzati ágazatokban niucs elegendő személyzet, a másikban pedig tulsok van. Természetesen, a vármegyékre kellett volna bizni ezeknek a tisztviselőknek elbocsátását és szelektálását, fagyon jól tudjuk, hogy a vármegyei tisztviselőket etbjl a szempontból nem lehet egy kalap alá vonni az állami tisztviselőkkel. A vármegyei tisztviselői karnak nem volt módjában — hogy ugy fejezzem ki magam — a konjunktúrát kiélvezni, mert abszolúte nem volt meg náluk annak lehetősége, hogy a Károlyi-forradalom és az azt követő idők következtében magasabb állásokba juthattak volna ugy, ahogy azt az állami tisztviselőknél láttuk, hogy bizony a ministeri titkárokból egykettőre tanácsosok lettek. Minthogy ez nem állott fenn a vármegyéknél, nem volt szükség ott egyes állások deklasszifikálására, leépitésére. T. Nemzetgyűlés! Foglalkozni kivánok még a vármegyei tisztviselők illetményeivel. Tudjuk valamennyien,. hogy a vármegyei tisztviselők illetményeivel járó terheket az állam azon tisztán állami funkciók ellátásának ellenértéke gyanánt vette át, amelyeket az önkormányzati szervezetek