Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-479

À nemzetgyűlés 479. ülése 1925. magyar képviselőtársam szóvátette ezt a kérdést, akkor Magyarország belügymiiiistere felállott és azt mondotta, hogy súlyos államellenes cselekményről van szó, mely jogossá és érthetővé teszi azt, ami történt. (Rakovszky Iván belügy minister : Jogtalan toborzásról volt szól) Majd elkövetkezik az az idő, amikor az az interpelláló képviselő talán maga is szégyelld fogja azt, hogy ilyen súlyos ügyben szót emelt. (Kiss Menyhért: Én valék! Nekem mondta!) Meg kell állapi tanom, hogy az a Csocsó-ügy semmiképen sem bizonyult sem súlyos, se nem súlyos államellenes bűncselekménynek, s az a Csocsó-ügy a Hetényi-Hofbauer-rendszernek első kudarca volt. Következett ^azután a »Három kapás« esete. Méltóztatnak tudni, hogy Budán, az Attila-köruton van egy régi kis vendéglő, melynek az a címe : »A három kapacs«. Ott ugyancsak néhány turbulens elem összeült vacsorázni, államellenes sugdoiózást követett el; nyilván, mert próféta lelkük már akkor érezte a megbántott erköcsi igazság nevében, hogy nemsokára arra a földszintes házra egy Bethlen-udvar hatalmas árnyéka fog ráborulni. (Derültség.) Nem tudta, ma sem tudja senki, mi volt a bűncselekmény abban a tényben, hogy eaek a lelkes magyarok, akik között igen intelligens emberek voltak, ott összegyülekeztek. Tény az, hogy a »Három kapás«-ból tettenkapás lett, a tettenkapásból pedig az lett, hogy büntetendő tett nem lévén, kisebb-hosszabb fogság után mindegyik megszabadult az ártatlanul elszenvedett fogságból. Azután következett az Ula in — Döhm eleset, amely olyan hosszasan és szenvedelmesen foglalkoztatta a nemzetgyűlést épugy, mint az egész közvéleményt. Ulain Ferenc t. képviselőtársunk ellen súlyos vádat emeltek. A nemzetgyűlésnek talán jóhiszemű, de megtévesztett tagjai a legnagyobb kétségbeeséssel, szinte azt lehet mondani, hisztérikus félelemmel tárgyalták azt a tényt, hogy ha Hetényi-Hofbauer ur fel nem tartóztatja München felé^ készülődő képviselőtársunkat, akkor itt talán pár napon belül minden felfordul. A liberális lapok vezércikkekben és óriási belső cikkekben bajor horogkeresztesek légióit, égő Budapestet, pogromot, minden szörnyűséget rajzoltak és festettek olvasóik fantáziájára. Mi történt? Mihelyt ez az ügy a, független magyar biróság elé került, nyomban kiderült, hogy itt egyszerűen súlyos, minősithetetlen agent proyocateur-ködésről van szó, Ulain Ferenc képviselőtársunkat a magyar királyi Ítélőtábla és a magyar királyi Curia bűncselekmény hiányában kénytelen volt felmenteni. Ugyanakkor azonban a független magyar biróság, megelőzve az igen t. kormány legutóbbi intézkedését,, gondoskodott Hetényi-Hofbaúer rendőrfőkapitányhelyettes ur méltó kitüntetésérői, mert homlokára égette azt a szégyenbélyeget, hogy a biróság előtt tett vallomását el nem fogadhatja. Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban a felfogásban, hogy más országban ilyen birós'ági megbélyegzés után 24 órán belül maga lemondott volna, pozíciójáról egy rendőrfőkapitányhelyettes, mert tűrhetetlen, hogy valaki ilyen bélyeggel homlokán (Rakovszky Iván belügyminister: Semmi megbélyegző nem volt abban az Ítéletben!) őrködjék egy város közigazgatása felett, és beleavatkozzék politikai ügyekbe. Ez a lemondás nem történt meg. évi december hó 5-én, szombaton. 289 Következett azután az a bizonyos Márffyiele ugy. De hogy a sort el ne tévesszem, közben meghozatott a csongrádi bombamerénylók ügyeben a szolnoki ítélet. A szolnoki tárgyaláson megállapittatott az, hogy bizonyos egyoldalú vizsgálat a helyett, hogy komolyan a tettesek kinyomozásával törődött volna, ami elsősorban a komoly, becsületes ébredő magyaroknak lett volna érdekük, minden áron ébredő magyar tettest akart találni, elhanyagolta a legkomolyabb nyomokat és gyanuokokat, ellenben a legvéresebb verésekkel kényszeritette a szerencsétlen vádlottakat arra, hogy azt vallják, ami ennek a rendszernek és a vele szövetkezett zsidó-liberális konzorciumnak érdeke. (Rakovszky Iván belügyminister: Ezt sem mondja ki a bírósági ítélet !) Az történt, hogy mikor ezt a független magyar biróság megállapította, (Rakovszky Iván belügyminister : Ezt nem állapította meg !) akkor Magyarország belügyministere — azt kell mondanom — szembehelyezkedett ezzel a megállapítással. (Rakovszky Iván belügyminister: Le akartam mondani ! Ehhez csak jogom van talán ! Ehhez joga van egy ministernek !) Nem történt azonban semmi azok megbüntetésére, akik azt az embertelen kínzást elkövették, amelynek, ha csak egyik részletét akarnám is elmondani, óhatatlanul kitennóm magamat elnöki rendreutasításnak, mert kénytelen volnék a tényállásnak megfelelően olyan kifejezést használni, amely semmiképen sem nevezhető parlamentárisnak. Azután következett a Márffy-féle ügy. A Márffy-féle ügy odáig fejlődött, hogy amint a magyar királyi ítélőtábla a bizonyítás kiegészítését elrendelte, azonnal tudtak alibit bizonyitani a vádlottak, azonnal kiderült, hogy talán mégsem lehet csak ugy bizonyítékok nélkül kötél általi halálra ítélni embereket. Hozzá akarom tenni, hogy nem szeretnék véletlenül sem még be nem fejezett ügyben prejudikálni, de mert szóvá tétetett más oldalról, szóvá akarom tenni én is, nem a bíróságra való utalással, hanem valami egészen más, és rendkívül aggasztó jelenségre való tekintettel. Mert mikor a magyar királyi Ítélőtábla megállapította, hogy itt is igenis kínozták a vádlottakat, hogy itt is rendőrségi atrocitások történtek és hogy ezek ellen a vádlottak ellen mégsem lehet nyugodt lelkiismerettel súlyos, halálos ítéletet hozni, akkor az történt, hogy az Esti Kurir című liberális estilapban a rendőrség részéről terjedelmes interjú jelent meg, amelyben kijelentetett az, hogy a rendőrség a maga részéről nem látja szükségét az ügy további nyomozásának, mert ő az igazi tettese-^ ket kinyomozta és átadta az ügyészségnek, neki tovább ebben az ügyben semmi eselekednivalója nincs. Az egész közlemény hangjával és tartalmával egyenesen a rendőrség részéről a független biróság arcába dobott keztyü volt. (Rakovszky Iván belügyminister : Másnap megcáfolták ! A cáfolatot is el kell olvasni !) Kénytelen vagyok azt mondani, — engedje meg a minister ur is, hogy ezt mondjam — nem a cáfolat a lényeges és fontos, hanem az a fontos, hogy ilyen közlemények megjelenhetnek, olyan bizonyos belső sugalmazások alapján, amely belső sugalmazásokat sűrűn látunk és épen a liberális sajtón keresztül a rendőrség részéről megnyilvánulni. Márpedig nein szabad elfelejteni, hogy az országcsoinkitó és nemzetrontó októberi forradalmat elsősorban az tette lehetővé éssegi' tette végső győzelemhez, hogy egyfelől némely