Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-478

A nemzetgyűlés 478. ülése 1925. jobbfelől.)) nemcsak azért, inert városaink ezekkel a felsorolt közintézményekkel fognak gazdagodni, de azért is, mert e vállalatok révén nagy összeg' kerül ki a gazdasági életbe, ami a munkanélküliséget és a gazdasági pangást mindenképpen előnyösen fogja befolyásolni. Most röviden áttérek a községi háztartások kérdésére. (Halljuk! jobbfelől.) A szanálási rendeletekkel kapcsolatban uj alapokra fektettük a községek háztartását, és pedig megvalósult Kállay Tibor t. barátomnak az a régi terve, hogy a községeket elsősorban a kereseti adók átengedésével képesítsük kiadásaik viselésére. Ezzel a kereseti adóátengedéssel kapcsol&ifeaÄ azután niegállapitottuk a kivethető pótadónak legmagasabb határát és pedig olyanformán, hogy a pótadót csak a kereseti adót nem fizetők fizetik, abban az esetben pedig, ha az 50%-ban maximált pótadó nem volna elegendő a községi kiadások viselésére, lehet választani vagy a kereseti adó felemelése, vagy esetleg a pótadó felemelése iránt előterjesztendő kérés között. Ez a szerkezet, — hiszen természetesen minden csak az életben mutatja meg, hogy teljesen megfelelő-e vagy sem (Ugy van! jobbfelől.) — bizonyos nehézségeket mutat fel. (Ugy van! jobbfelől-) Az első nehézség abból következik, hogy a kereseti adó a különböző községekben egésze]' különböző (Ugy van! jobbfelől.), nemcsak öszszegben, hanem a hatásában is (Ugy van! jobbfelől ), mert, hogy a végletekről beszéljek, vannak olyan nagy, sok lélek által sürün lakott községek, ahol kereseti adó jóformán egyáltalában nincs (Ugy van!^ jobbfelől.); viszont a másik véglet az a község, ahol a kereseti adó olyan nagy, hogy bár már kikövezték az összes utcákat, bár már járdákat építettek mindenütt, bár már uj községházát építették, csak a' kereseti adóból pótadó nélkül: még mindig nagy feleslegek mutatkoznak, amelyeket a községek nem tudnak felhasználni. Ezek az ipari jellegű községek, amelyeknek rendesen a legkisebb határuk van, — lakosságuk általában majdnem kivétel nélkül az ipari foglalkozáshoz tartozván és e községekben a nagy vállalatok fizetvén a kereseti adót — ezek a községek teljesen aránytalan mértékű jövedelemre tesznek szert. A másik nehézség a pótadó limitálásából folyik, anélkül azonban, hogy, nézetem szerint, az elv maga csődöt mondott volna; mert sok olyan községi költségvetés feküdt előttem, ahol ezeknek a községeknek felfogása szerint az 50%-os pótadóból nem lehetett a kiadásokat fedezni, de ha ezeket a költségvetéseket alaposan átvizsgáltuk, akkor azt találtuk, hogy a legminimálisabb takarékossággal, a felesleges kiadások kiküszöbölése mellett, az 50%-os pótadónak tulajdonképen mindig elegendőnek kellene lennie. (Ugy van! jobbfelől.) A zavart azonban az okozza, hogy az 50%-ba nagyon különböző magasságú heterogén tételek kerülnek bele; a községi pótadóval együtt hajtják be tudvalévőleg a vármegyei hozzájárulást, most ujabban felmerült az a terv, hogy a betegápolási költségeket is ezen az utón hajtsák be. Most az a község nem tud költségvetést csinálni a maga akaratából és a maga felfogása szerint, mert hiszen az 50%-os limiten belül tőle nem függő, tőle egészen függetlenül megállapított magasságú pótadót is kell kivetni. (Ugy van! Ugy van! Mozgás jobbfelől.) Ezen a két kérdésen kell tehát segítenünk, és ezeknek a megoldását keressük a pénzügyNAPLÖ. xxxm évi december hó 4-én

f pénteken. 249 minist er itimmal és a népjóléti ministeriummal folyó tárgyalásokban és én azt hiszem, — legalább magamnak megvan a koncepcióm — hogy a megoldást meg is fogjuk talámi. (Helyeslés jobbfelől.) Kénytelen vagyok azonban rámutatni a mi községi gazdálkodásunknak egy régóta fenálló hibájára. (Halljuk! Halljuk!) A mi községeink a maguk beruházásait, amióta én a községi életet ismerem, mindig pótadóból fedezték, és ennek a következménye az volt, hogy egy-egy esztendőben, amikor jegyzői lakot vagy községházát vagy körorvosi lakot kellett épiteni, akkor, hogy ugy fejezzem ki magamat, megnyomoritották a lakosságot egy-két esztendőre pótadókkal. (Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Következett ebből egy másik igazságtalanság is. Elvégre a községnek mindig van vándorlakossága is, gondoljunk egy bérlőre vagy egy orvosra, aki letelepedett és később máshová fog elmenni; mondjuk: az ottlakásának utolsó esztendeje folyik s a község egy létesítményt teremt, amely generációknak válik hasznára; ez az átmeneti lakos abban az egy vagy két esztendőben kénytelen a jövedelmét és vagyoni helyzetét esetleg messze túlhaladó mértékben részt venni ezekben a beruházásokban. Én régóta vallom azt, hogy a községi beruházásokra egy alapot kell teremteni, egy olyan kölcsönalapot, amelj^et a községeknek, a szükséglet mérvéhez képest esztendőről-esztendőre rendelkezésére állitsunk, amely alap regenerálódik azután a községek által fizetett amortizációkból. és ismét más és más községnek áll rendelkezésére. Ennek a kérdésnek is keressük a megoldását. Méltóztatnak tudni, hogy ha pénzről és pedig sok pénzről van szó, a mai világban mindig akadályokra bukkanunk, azonban a pénzügyminister ujrral egyetértőleg keressük azokat a tőkeforrásokat, amelyek segítségévei ezt a kérdést ugy a jelenben," mint a jövőre megoldhatjuk. Meggyőződésem szerint akkor, ha ez a megoldás csakugyan bekövetkezik, községi életünk egész területén nagy felvirágzásnak kell bekövetkeznie. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Mert utazzuk végig az országot, állapitsuk meg, hogy a mi községeinknek, csekély kivétellel, nagyobb jellegű beruházásai, nagyobb költséget okozó intézményei nincsenek. Azért nincsenek, mert egy beruházási programmot pótadó alapon nem lehet megvalósítani. Ha azonban a megfelelő tőkéket rendelkezésre állítjuk, fel fog ébredni a község is, — hiszen már felébredt, csak az eszközök nem állanak rendelkezésére — és nemcsak községházát, nemcsak jegyzői lakot fog épiteni, hanem egyéb intézményeket is, amelyekkel a község lakosságát és társadalmát jobbléthez segítheti. (Ugy van! jobbfelől.) Ezen a téren energikusan eljárni kétszeres kötelességünk, mert nézetem szerint a mi társadalmi bajainknak egyik fő forrása az, hogy abban a kulturális fejlődésben amelyen ez az ország keresztül ment, a község nem birta az iramot, (Ugy van! jobbfelől.) elmaradt a község kulturális berendezkedése az ország nívójától, és ezért elszakadt a község lakossága az intelligenciától. (Ugy van! jobbfelől) Ha tehát mi következetesen és kitartó akarattal a községek kulturális fejlődését meg tudjuk teremteni, a társadalmi életünkben mutatkozó ez a szakadék, ez a hiatus is megszűnik, javulni fog nemcsak a községek élete, hanem javulni fog az egész ország gazdasá»! és kulturális ' berendezése is. (Ugy van! jobbfelől.) ! Most áttérek olyan témákra, amelyek po36