Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-473
A nemzetgyűlés 473. ülése 1925. évi november hó 26-án, csütörtökön. 1§ méltó manifesztációban tiltakozott az ellett, hogy az ô felekezeti sérelme kivitessék a Nemzetek Szövetsége elé és hogy ez jogforrás legyen abból a szempontból, hogy Magyarországra nézve valami Ítéletet konstruáljon meg a nemzetek tanácsa. A zsidóságnak ez az állásfoglalása hazafias és tiszteletreméltó. A kérdést azonban kikerülni, ugy látszik, már nem lehet. Oda kerül a IMemzetek Szövetsége elé és kell valakinek nyilatkoznia a magyar kormány részéről, hogy mi is a kormányzat hivatalos felfogása ezzel a szégyenteljes törvénnyel szemben. Ily körülmények között a minister ur bizonyos kérdezősködésekre jónak látja olyan rabulisztikus álláspontot elfoglalni, amely megint a kérdés elhomályositását célozza, mert azt mondja egy intervju kapcsán, hogy : »sohasem tekintettük a numerus clausust felekezeti rendszabálynak, hanem cspán mint szociális rendszabályt alkalmaztuk.« A minister ur alá is támasztja ezt az okfejtését, ezt a megállapítását és különös dolog, hogy mennyire egyedül marad a minister ur ezzel a felfogásával. Nem utalhatok másra, mint az egységes pártnak ebben az ügyben elfoglalt álláspontjára. Körülbelül negyven egységespárti képviselő nyilatkozott meg egy alkalommal a numerus claususról és ezek között Lukács György volt kultuszminister a numerus clausus kérdésének felmerülése alkalmával a következő nyilatkozatot tette (Olvassa): »A numerus claususról alkotott törvény nem őszinte. Az utolsó gyermek is tudja, hogy a törvény célja az izraelita vallásfelekezet ifjúságának lehető távoltartása a főiskoláktól.« Megállapitja tehát Lukács György volt kultuszminister, az egységespártnak igen kiváló és tekintélyes tagja, ellentétben a minister úrral,hogy igenis, ez felekezeti kérdés, hogy ez nem szociális kérdés, ahogy beállitja a minister ur. Azt mondja továbbá Lukács György képviselőtársam. (Olvassa): »A törvény azonban a vallás vagy felekezet szót meg sem említi, hanem a »népfaj vagy nemzetiség« köpönyege alá bujtatja el rejtett célzatát. Aki a viszonyok ismerete nélkül olvassa a törvény szövegét, annak ugy tűnik föl, mintha annak az intézkedésnek, amely szerint »az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát« — védelmi célzata volna. Pedig a célzat épen az ellenkező, t. i. az, hogy az izraelita ifjak korlátoztassanak a főiskolákra való beiratkozásban. Ha őszinte akart volna lenni a törvény, akkor azt mondta volna, hogy aránylagosan leszállittassék azon népfajhoz — értsd: felekezethez — tartozó főiskolai ifjak száma, amely népfaj ifjúsága az országos arányszámot meghaladó mértékben látogatja a főiskolákat. Az őszinteség ^ hiánya már egymagában véve sem jó ajánlólevél. Mert arra vall, hogy maga a törvényhozó is érezte, hogy van valami takargatni való ezeken a rendelkezéseken, célszerűbb lesz tehát általánosságba burkolni és mintegy elvi magaslatra helyezni a kérdései intézkedéseket. Most fel kell bivnom a minister urat arra, hogy ezt a differenciát, ezt a kontradikciót intézze el a saját pártjában levő volt kultuszmi nistertársával, mert teljesen homlokegyenest ellenkező álláspontot foglalnak el. De a további hasonló nyilatkozatok, amelyek egységespárti képviselők részéről e tárgyban elhangzottak, valamennyien beismerik azt, hogy a numerus clausus törvénye a gyűlölködés törvénye, hogy igazságtalan és embertelen. Amikor pedig én felszólalok, ne legyen kétség aziránt, hogy én nem felekezeti szempontból bírálom most el ezt az ügyet és engem nem felekezeti szempont vezet akkor, mikor a numerus clausus eltörlését szeretném már elérni, hanem tisztán jogegyenlőségi szempont indit engem erre, a jogegyenlőség szempontja, amely törvényben gyökerezik, amely csúfosan meghurcoltatott és megszégyenittetett ebben a törvén vben. (Klárik Ferenc: Hol van a tanszabadsági) Rá kell mutatnom arra, hogy épen minket, magyarokat és külön azokat, akik magukat nagyon nagyon fajilag magyaroknak minősítették és ilyen szempontokból akarták a köztudatba beleplántálni e törvény szükségszerűségét, milyen rettenetes helyzetbe hozta ezt a törvényt. Kunt, a megszállott területeken az impériumok törvényhozásai, törvényhatóságai abból táplálkoznak, hogy akkor, amikor elnyomják az ottélő magyar kisebbségeket, hivatkoznak a numerus clausus törvényére, hogy itt nincs jogegyenlőség, hogy a magyar állam, a magyar törvényhozás milyen módon iktatta ki és dobta ki jogaiból a zsidó felekezetet, és ebből merítenek erkölcsi jogforrást arra, hogy ők is a legrémesebb törvénytelenséget kövessék el, hogy a magyar nemzeti kisebbségeket elnyomják. Én már beszéltem költségvetési beszédem kapcsán azokról az atrocitásokról, amelyeket mindenféle felekezettel és az ott élő magyar nemzeti kisebbséggel szemben Romániában elkövetnek. Ennek jogforrása mindig innen táplálkozik és ide tér vissza. A minister ur ugy állítja be a numerus clausus fenmaradásának szükségét, hogy ez szociális kérdés, a tudományos többtermelés folytán egy szellemi proletariátus keletkeznék, amelynek elhelyezéséről nem tudna gondoskodni ez a szegény ország. Milyen paradox megállapítás ez! Hiszen a minister ur, ha politikailag igy gondolkozik a kérdésről és a keresztény társadalmat akarná megerősíteni, nem követné a régi középkori, elfogult, zsidóellenes politika irányát, mert hiszen a középkorban bekergették a zsidókat a ghettóba, valósággal bekergették a Guizot-féle elmélet érvényesítésébe, hogy gazdagodjanak. Nekik nem szabad szellemi pályákra lépniök, nem szabad olyan pályákat keresniök, ahol a produktiv kenyérkereset lehtősége minimális, ahol tehát önfeláldozással és bizonyos anyagi igények leszállításával kell eszméket szolgálni. Nekik ez nem lehetséges. Nekik vissza kell menniök a ghettóba, hadd gazdagodjanak, hadd sáfárkodjanak. Jólétet teremt a minister ur az ő számukra, ahelyett hogv megnyitná előttük a pályákat, s engedné érvényesülni őket, hadd nyomorogjanak ők is, ugy mint mások nyomorognak ezeken a szellemi pályákon. Ugye, saját politikai felfogása szempontjából is milyen paradox megállapítás ez a minister ur részéről? Hiábavaló minden ilyen kísérlet, hiábavaló ez az őszinteséghiány, amellyel ezt a kérdést a minister ur képviseli, mert hiszen világos tények bizonyítják, hogy tarthatatlan az álláspontja. Ha arról van szó, hogy itt szellemi többtermelés állana be, akkor miért tart fenn a minister ur négy egyetemet, miért ragaszkodik a négy egyetemhez és miért akarja a népiskolát nyolcosztályuvá fejleszteni? Méltóztassék tehát a kérdést a maga igazi lényege szerint kezelni, mert nagyon rossz helyzete 3*
