Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-473
r Ä nemzetgyűlés 473. ülése 1925. évi november hó 26-án, csütörtökön. 17 világos, hogy a tanítónak vagy innen, vagy onnan meg kell kapnia a 15%-os fizetés ja vitást. Ugy tudom azonban, és ezért köszönet illeti a kultuszminister ur őexcellenciáját, hogy szives volt orvosolni ezt a sérelmet. A tanitókra vonatkozóan az egyenlőség szempontjából még egyszer kérjük a kultuszkormányt, ne tegyen különbséget semmi tekintetben a felekezeti és állami tanítók között, mert mindakettő egyforma munkát végez, és ne helyezze úgyszólván B-listára azt a tanitót csak azért, mert valamelyik felekezetnek szolgál. Végül bátorkodom a debreceni egyetemre íeíhivni a kultuszminister ur figyelmét. Azt kérjük, hogy az egyetem ne csupán egyoldalúan építtessék ki, hanem történjék gondoskodás a teológiai, jogi és bölcsészeti fakultás megfelelő helyiségeiről, tantermeiről is. Mert mi történik most? Az, hogy ez a három fakultás ott szorong a régi őskollegium termeiben, ami által a kollégium nem képes hivatását betölteni, mert nem tud beállítani internátust, konviktust, szóval nem tudja a maga szükségleteit kielégíteni tisztán azért, mert az egyetemnek ez a három fakultása ott szorong az ő falai között. A debreceni egyetemmel kapcsolatosan van egy állami tanárképző is. E tekintetben is az a kérés, hogy a kettő között jogokban és egyebekben különbség ne tétessék, egyforma mértékkel kezeltessék mind a kettő. Talán igen is hosszasan és tovább mint akartam vettem igénybe az igen t. nemzetgyűlés szives figyelmét. Beszédemet azzal végzem be, amivel Kossuth Lajos végezte be egy hatalmas beszédét, amikor rámutatott az országos veszedelmekre, rámutatott a nagy nemzeti katasztrófára, rámutatott azokra a sötét fellegekre, amelyek ott tornyosultak Magyarország egén : Ha van még kérdés, amely megoldásra vár, ha van még seb, amely gyógyírra vár, várjon még a kérdés, várjon még a seb, ameddig megmentjük a mi szép, drága magyar hazánkat. A költségvetést elfogadom. (Helyeslés és éljenzés a jobboldalon és a közéven.) Elnök : Szólásra következik ? Láng János jegyző : Haller István ! Elnök : A képviselő ur nincs jelen ; töröltetik. Szólásra következik 1 Láng János jegyző : Pakots József í Pakots József : T. Nemzetgyűlés ! A kultuszminister ur tárcájával két vonatkozásban kívánok foglalkozni. Helyesebben a kultuszminister ur kultúrpolitikáját ugy látom, ahogy az egyénisége tükrözi magát a kultuszminister urat. A kultuszminister urnák Janus-arca van: a kulturpolitikus arca és a politikus arca. A kulturpolitikussal szemben ellenzéki álláspontom ellenére a legteljesebb elismeréssel kell viseltetnem. Az a kulturprogramm, amelyet a minister ur eddig megvalósított, ezekben a nehéz időkben, kell hogy megelégedéssel, örömmel töltsön el mindnyájunkat, mert kétségtelen tények számolnak be arról, hogy egy nagy kezdésnek, egy roppant fáradságos előkészítésnek immár jelentkeznek intézményes eredményei és hogy a népművelés terén a kultúrpolitika nagy lépéssel haladt előre. Az a beszámoló, amelyet tegnap a t. minister ur a nemzetgyűlés előtt előadott, nagy kontúrjait jelzi annak az elkövetkezendő továbbépítésnek, amely hivatva van Magyarország mai nehéz helyzetében csakugyan igazolni azt a sokat hangoztatott frázist, hogy kulturfölényben vagyunk a körülöttünk élő nemzetekkel szemben. Kétségtelen, hogy eszmeileg ez a kérNAPLÓ. XXXYII dés igy is állt mindig, de az utóbbi katasztrofális idők romboló szelleme a kultúrában is végzetes pusztítást idézett elő. Épen ezért nehéz volt a kultuszminister urnák ez a munkája, mert hiszen a romboló idők szellemével szemben és sok tönkretett alkotással szemben kellett ujabb épületeit emelni a kultúrának. Viszont ezzel szemben azt kell megalapítanom, hogy az a költségvetési keret, amelyben a kultuszminister ur mozog, igen szűk. Eddig két és félmillió aranykorona állott rendelkezésére és kilátásba helyezte, hogy Genfben el tudja fogadtatni azt a három évre beállított 10 millió aranykorona költségvetést, amelyei kultúrpolitikáját tovább fogja építeni. T. Nemzetgyűlés! Igazuk volt azoknak az előttem felszólalt képviselőtársaimnak, akik azt mondották, hogy a kultusztárca minden tárcánál fontosabb. Egészen kétségtelen, — történelmi példára mutatok rá — hogy Németország- nagyságát iskolapolitikája teremtette meg és a tilsiti-béke után Freiherr von Steinnek, a porosz kultuszminiszternek iskolapolitikája mindazokat a nemzeti és társadalmi erőket kifejlesztette, amelyek révén azután Németország a haladás útjára léphetett. A sok uj iskolaépület, az elemi iskolák uj épületei, a szervezett tanítói állások, azonkívül az uj népiskolai tanterv, a népiskolának 8 évre való felfejlesztése, az, iskolánkivüli népművelésnek intenzivebbé tétele, a tanárképzésnek, a középiskolai oktatásnak modern szellemben való áthasonitása, az ösztöndíjak megteremtése; mindezek a kérdések oly demi szükségletek a kultúrpolitikában, hogy természetesnek találom, hogy a kultuszminister ur ezeknek bizonyos mértékig való megoldására törekszik. Mig azonban egyrészt ideális programmja van, melyet igy próbál megvalósítani és realizálni és mig a magasabb tudományos kiképzés terén gyakorlatibb és eredményesebb működést tud kifejteni, az ő lelki hajlandóságainál fogva, — ugy látom és ugy érzem, hogy a minister urnák nincs érzéke azokkal szemben, akik ebben a nagy munkában munkatársai. Azzal, hogy pár főtisztviselőjét megdicsérte itt a nemzetgyűlésen és megosztotta velük a babért, melyet az egységes párt nyújtott neki, még nem fejezte ki természetes köszönetét és elismerését az óriási nagy pedagógiai személyzettel szemben, meiy ebben a kulturmunkában neki elsősorban rendelkezésére áll és amely segíti őt abban, hogy törekvései eredménnyel járjanak. A kultuszministerium maga oly óriási apparátus, amely több-kevesebb sikerrel és eredménnyel végzi munkáját. Meg kell állapitanom azt, hogy összhangzatos munka indult meg, hogy a minister urnák sikerült egységes szellemet belevinni magába az adminisztrációba is, azonban az igazi kontaktust valahogy elvesztette a perifériákon levő tanszemélyzettcl szemben, és bár ezen a téren is történtek bizonyos segítési kísérletek, a t. minister ur épen a leglényegesebb pontokban mostohának bizonyult és épen azok a panaszok és sérelmek, melyek a tanítóság részéről felhangzottak, igazolják, hogy a minister urban nincs meg a tanítóság iránt az a nagy szociális megértés és szeretet, amelyre pedig elsősorban ez a testület volna érdemes. A státusrendezésnek az a bizonyos 1925. évi 7000. számú ministenelnöki rendelete a tanítói és óvónői kart súlyosan érinti, mert hiszen az előlépésnek egy korábbi kedvezőbb helyzetéből sokkal rosszabb helyzetbe löki vissza őket. A várakozási idő kitolásával az egyes fizetési 3
