Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-477
A nemzetgyűlés 477. illése 1925, évi december hó S-án, csütörtökön. 197 hoz. Ha van ministeri tárca, amely folytonos változásoknak esett alá az utóbbi időkben, ez épen a külügyi tárca. Amikor idejöttünk a nemzetgyűlésbe, gróf Bánffy Miklós volt a külügyminister. Azután jött Daruváry Géza, aki igazságügyim nister is volt, utána Scitovszky Tibor jött, aki elment a Hitelbankba igazgatónak. Következett azután egy állandó helyettesítési idő, amikor a kereskedelmi minister ur volt és van a helyettesítéssel megbízva. Az, hogy a ministereinök ur vegye át a külügyi tárca vezetését, — miután a ministereinök urnák ma már a rainisterelnöki adminisztratív teendők ellátására politikai államtitkára van — előttem feltétlenül szimpatikus dolog, annál is inkább, mert azt látom, hogy a mai nagj^obb jelentőségű tárgyalásokban mindenütt a premier-minister szokta képviselni külügyi tekintetben is az országot. Azonban Farkas Tibor képviselőtársam álláspontja szerint, amelynek értelmében a két tárca egyesítése által megtakarítást eszközlünk, ez a megtakarítás nem érhető el, mert abban az esetben feltétlenül szükséges volna, hogy a külügyek élére az adminisztratív teendők ellátására egy politikai államtitkári állás álliítassék fel. Egj^et azonban méltóztassanak megengedni: bármennyire nagyra becsülöm is a kereskedelmi minister ur, a jelenlegi külügy minis terhelyettes ur személyét, két ilyen reszorttárca állandó egyesítését a magam részéről nem találom célszerűnek, mert ugy gondo lom, hogy amikor két ilyen nagy igazgatási ág egy kézben van, akkor félő, — bármennyire kötelességtudó és kiváló a séf, az a hivatalfőnök — hogy az egyik tárca rovására bizonyos eltolódások állanak elő. (Rotliensíeiri Mór: Azt hiszem« mindkettő rovására! — Szabó Géza: Igen, de ő nem haragszik érte! — F. Szabó Géza: Kálicitál rögtön a Móric! — Klárik Ferenc: Mit gúnyolódnak állandóan? Más a neve, nem Móric! — F. Szabó Géza; Kothenstein Móric! — Rupert Rezső: Dabasi Halász is Móric! — F. Szabó Géza: Igen, de ő nem haragszik érte! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Hegymegi-Kiss Pál: A fogalmazási tisztviselők száma a központban 81—83 körül van és ugyanennyi dolgozik a külső szolgálatban is. Méltóztassanak megengedni, ha én a központi szervezet ilyen széles, nagy arányait kifogásolom. Kifogásolom azért, mert ugy gondolom, hogy a külügyi igazgatás központi részét talán kevesebb személyzettel is el lehetne látni. Nem kifogásolom azonban ezt a külső szolgálatban, tehát a tulajdonképeni diplomáciai testületben, mert az én nézetem az, hogy nekünk, ennek a szerencsétlen kis országnak mindent el kell követnünk, hogy minden fontos pozíción — akár amiatt, mivel az ottani működés jelentőségteljes, akár amiatt, mert állampolgáraink igen jelentékeny része az illető országokban él — kellő, megfelelő személyzetnek kell lennie. De ezt a szót »megfelelő« erőteljesen hangsúlyozom. Nem akarok kritikát alkalmazni, de az a nézetem, — amire Lukács György t. képviselőtársam is célzott bizonyos tekintetben — hogy reánk nézve tejlesen uj helyzet állott elő akkor, amikor a külügyek terén önállóak lettünk. Nekünk tisztán Magyarország ügyeinek, érdekeinek és gazdasági viszonyainak megfelelő szervezettségünk a jelenlegi diplomáciai testületben még nincsen. Arra kéren a minister urat, méltóztassék ezt a kérd ér megfontolás tárgyává tenni, mert a szervezeti ség, a felkészültség feltétlenül szükséges ah hoz, hogy a mi érdekeinknek szószólói legyenek és hogy külföldi érdekeink meg legyenek védve. E szervezet átalakulásának tehát ilyen irányban meg kell történnie, t "ügy az általános vitánál, mint a kultusztárcánál rámutattam arra, hogy sok az egvetemünk. Méltóztassék tehát ezt az erőt kihasználni, méltóztassék fiatalságunkból megfelelő alkalmas külpolitikusokat kiképeztetni és megadni nekik a kellő felkészültséget ahhoz, hogy kötelességeiket teljesíthessék. Ami magának a külpolitikának tartalmát I illeti, magam részéről azon a véleményen va! gyök, hogy nekünk, csonka kis országnak, nem I lehet mást erőteljesen, mindennél erőteljeseb; ben hangsúlyoznunk- mint a nemzetek közötti ! őszinte általános lefegyverzést, a békére való törekvést. (Bogya János : Erre is törekszik diplomáciánk mindenütt !) Nézetem szerint semmiféle orientációval tulajdonkénen céjt nem érünk, nekünk saját önerőnkből összefogással és munkával kell a magunk nagy nemzeti céljait elérni. Épen azért kifogásolom én azt, hogy az utóbbi időben ismételten, de különösen Lukács György t. képviselőtársam beszéde alkalmával is, amikor ő bizonyos kérdésekben a mi elhagyatottságunkat lefestette, főleg a túlsó oldalról a demokratikus irányzatot kifogásolták. (Bogya János : A nyugati demokráciát kifogásolták !) Ne tessék minket olyan naivaknak hinni, mintha nem tudnók, hogy a külpolitika minden nemzetnél elsősorban a sacro egoismo eszméjéből indul ki. (Bogya János: Ez igy van!) Mi ezt nagyon jól tudjuk. Viszont azért, mert egyes államoknál a berendezések demokratikusabbak, ne méltóztassanak azt hinni, hogy a világháború befejezése után ezeknek az államoknak vezetősége, — amelyek sohasem a demokrácia, hanem mindig az imnerializmus szolgálatában állottak — ha olyan békét diktál, amelyek a mi nemzeti önrendelkezési jogunkra súlyosan sérelmesek, ugy ez a demokráciának volna a következménye. Az imperialista hatalmi politikának a demokráciához egyáltalában semmi köze. A demokrácia nincs lefoglalva egyetlenegy irányzat részére sem, a demokrácia gondolatát épugy meg lehet találni a konzervativeknél, mint a liberálisoknál. Mi a magunk részéről, mikor itt, az ország belső viszonyaiban demokratikus irányt köve telünk, meg vagyunk győződve róla teljes mértékben, hogy Magyarország integritásának teszünk szolgálatot. Mert mi azokkal a nyugati társadalmakkal, azzal a lakossággal akarunk ezen az alapon egy belterjesebb kapcsolatot, amely felett az az imperialista politika csak ideig-óráig uralkodott. Ha a háborúk megüzenése és a békék megkötése mindenütt a nemzeti akarat kezében lett volna, ha azokhoz az anyák is hozzászólhattak volna, — amint most már ebben a tekintetben az imperialista célokat követő államoknál is leesett^ a hályog a szemekről — akkor ma nem lennénk abban a helyzetben, amelyben vagyunk. Ha tehát mi meg akarjuk keresni a kapcsolatot azzal a demokratikus nyugati társadalommal, — és erre nézve épen a mai időszakban felvetett eszmeirányt tartjuk a legalkalmasabbnak — akkor ez nemzeti célt szolgál, nemzeti érdek és mint ilyen, semmiféle gáncsot nem érdemel. De vizsgáljuk meg ezt a kérdést elszakított országrészeink szempontjából is. Elvettek tőlünk nagy területeket magyar, de idegenajku lakosságot is. Méltóztassanak csak elképzelni, ha mi itt nem állítunk be minden vonalon