Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-476
A nemzetgyűlés 476. ülése 1925. (Farkas István: Gyalázat! — Élénk felkiáltá- , sok jobb felől: Éljen Mussolini!) Elnök (csenget) : Ha jól hallottam, a kén- I viselő ur olyanfajta kifejezést használt Mubso- | linivel, Olaszország ministerelnöké vei szemben, mintha általános megvetés kisérné az ő működését. Amennyiben ez sértő kifejezést tartalmaz, ezért a sértő kifejezésért a képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani. (Helyeslés a jobboldalon. — Farkas István: Angiiába nem mert elmenni ! — Kabók Lajos: Az ő erőszakát jellemezte, semmi egyebet nem tett ! — Bogya János : Látjuk, hogy Amerika menynyire megértette. Neki vannak a legnagyobb diplomáciai sikerei ! — Farkas István : Nagyobb, mint magának ! — Bogya János : Nagyobb mint nekem és nagyobb mint maguknak ! A világon a legnagyobb ! — Szabó Imre : Miért nem megy hozzá ! — Farkas István : Exportáljuk magát szivesen ! Mienk a haza, uram !) Várnai Dániel : Nagyon sajnálom, hogy a valóságos tényeknek megfelelő kijelentésem miatt rendreutasitásban volt részem. (Bogya János : Ez megismétlése a kijelentésnek ! }Ki kell azonban jelentenem, hogy semmi közünk sines ehhez a kitüntetéshez. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azok a módszerek, amelyekkel Mussolini ministerelnök kormányoz, a magyar népnek esak undorával és megvetésevei találkozhatnak. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon. — Gr. Hoyos Miksa : Nem a magyar nép ! Lehet egypár ember ! — Bogya János : A fegyelmezett szakszervezet véleménye ez és nem a szabadon gondolkozó magyar népé! — Kabók Lajos : Az országot fentartó dolgozó magyar népé !) Mély meggyőződéssel hiszem azt, hogy az egész magyar nép tiltakozva utasit vissza minden olyan feltevést, mintha ezzel a kitüntetéssel a leesekélyebb mértékben is egyetértene. (Ugy van! a szélsőbaloldalon) Nemcsak hogy nem ért vele egyet, hanem a legteljesebb mértékben elitéli és alkalmasnak tartja arra, hogy ha Magyarországnak eddig nem voltak barátai, hát ezután se legyenek! (Bogya János: Mussolini barátunk!) Röviden végzek most már. Ki kell jelentenem, hogy épen elérkeztünk ahhoz az időhöz, amikor végre le kell törnünk a hibákat, le kell vetnünk a kölöncöket a külpolitika vezetéséről. Meg kell végre kezdenünk komolyan, munkabírással és a munkában való örömmel és lelkesedéssel egy olyan külpolitikai orientációt, amely az egész országnak, az ország minden egyes polgárának csak használhat és javára válhat. Sok hiba, sok mulasztás történt és épen emiatt van az, hogy a mi külpolitikai orientációnknak elsősorban a belpolitikán kell elkezdődnie. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy a demokrácia megvalósítása egy állandóan viszszatérő frázis, amelynek semmi tartalma, semmi lényege nincs. Igenis, én azt mondom, a demokratikus intézmények teljes kiépitésével, a demokrácia szellemének, a kormányzás minden területére való beszivárogtatásával kell elkezdeni a belpolitikán keresztül a mi külpolitikai orientácónkat. Ezzel kell méltóvá tenni magunkat és az országot arra, hogy legyenek barátaink odakünt, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) akadjanak szószólóink a nemzetközi fórumokon, ha bajaink, panaszaink, követeléseink vagy igényeink vannak. Ezzel a belső orientációval, a demokrácia felé haladó belső orientációval kell megteremtenünk azt évi december hó 2-án, szerdán. 16? az utat, amelyen haladnunk kell és amelyen barátokát is fogunk szerezni, nem egyet, de százat, ezret és ezret. Minthogy én a külpolitika mostani vezetésében erre nézve semmi hajlandóságot nem látok, a legnagyobb bizalmatlansággal vagyok eltelve a kormány iránt, a kormány külpolitikai vezetése iránt: költségvetését épen emiatt nem is fogadhatom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalo?i.) Elnök: Szólásra következik! Perlaki György jegyző: Lukács György! Lukács György! T. Nemzetgyűlés! Ugy látszik, százados szokásokról leszokni még akkor is nehéz, ha az érdekeinkkel ellentétessé válik. A magyar közvéleményt több előz-ö század elszoktatta a külügyekkel való intenzivebb foglalkozástól és ez az üres terem azt mutatja, hogy a magyar közvélemény még most sem tud érdeklődni a külügyek iránt. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) noha nehéz helyzetünkben igazán kettőzötten kellene a külügyekkel foglalkoznunk (Ugy van! a jobboldalon.) és a nemzetgyűlésnek kellene mindenekelőtt jó példát mutatni az ország közönségének. (Ugy van! Ugy van!) Mai felszólalásomban annak a rövid időnek keretében, amelyet a házszabályok rendelkezésemre bocsátanak, csak egyetlenegy kérdéssel akarok foglalkozni, egy reánk, mindanynyiunkra nézve nemzeti . szempontból fontos kérdéssel, azzal a kérdéssel, amelyről egy pár héttel ezelőtt ebben a teremben igen érdekes vita volt, magam azonban abban részt nem vehettem, mert akkor tengerentúl tartózkodtam. Értem a nemzeti kisebbségek ügyét és ezzel kapcsolatban a Nemzetek Szövetségének kérdését. Azok közé tartozom, akik lelkesednek azokért a nagy eszmékért, amelyek a Nemzetek Szövetségiének zászlajára vannak felírva, és lelkem mélyéig meg vagyok győződve arról, hogy a nemzetközi megértés, a jognak és az igazságnak nemzetközi viszonylatokban való érvényesülése, s a háborúnak az emberi intézmények sorából mindörökre való kiküszöbölése és helyébe a nemzetközi biráskodásnak diadalra juttatása olyan legmagasztosabb ^eszmények, amelyekért még küzdeni is dicsőség és amelynek megvalósitása az emberi életet meg fogja nemesiteni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Ez kellene, hogy külpolitikánk irányelve legyen!) Annál nagyobb sajnálattal kell megállapítanom azt, hogy a Nemzetek Szövetsége mindekkoráig nem teljesitette feladatainak igen lényeges részét, nevezetesen mai szervezetében teljesen alkalmatlannak bizonyult annak a hivatásnak betöltésére, amelyet, ^ mint a faji, nyelvi és vallási kisebbségek védője önként vállalt magára. A világháborúban gTŐztes főhatalmak belátták a kisebbségeik ügyének nagy fontosságát, Középeurópában, hogy ugy mondjam, sorsdöntő jelentőségét, és épen ezért az uj, avagy területileg nagyon meggyarapodott államokat, amelyek más államok területéből gazdagodtak, a kisebbségek védelmére kötelez ték. Azoknak a kisebbségi szerződéseknek, amelyeket a főhatalmak az utódállamokkal 1919-ben és 1920-ban kötöttek és amelyeknek megkötésére annál nagyobb szükség volt, mert a területi átcsatolásokat megállapító békeszerződések egyoldalú diktátumok voltak, amelyekbe sem a megcsonkitot államoknak, ^sem pedig az átcsatolt területek lakosságának semmi beleszólást nem engedtek, mondom,
