Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-476

160 A nemzetgyűlés 476. ülése 1925 nyira érvényre a nemzetközi egyezményeknél, mint épen a locarnói konferencián, (Ugy van! jobbfelől.) Ezzel a gyűlöletnek szelleme, amely démoni erővel feküdt rá Európa közvéleményére, a háborútól való félelemnek a lidércnyomása eltűnt, malomkő esett le Európa nemzeteinek lelkéről és a megkönnyebbülés sóhaja szállt át az egész világon. Amikor ezt örömmel konstatáljuk, nem feledkezhetünk meg arról a két férfiúról, akik olyan időben, amikor még egy fantaszta őrületének, vagy legjobb esetben egy szelid rajongó rajongásának nézték, stipulálták azt a három princípiumot, azt a három elvet, amelyek közül Locarnóban kettőt érvényre jutattak. S ez a két férfiú a történelemnek két nagy pápája: XV, Benedek és XI. Pius. Ök már abban az időben, amikor még ugy látszott, hogy a kereszténységnek szinte anachronisztikus paeifizmusa és az erőszak hatalmán felépült béke között, e két ellentétes felfogás között áthidalhatatlan az ellentét, az ő békeprograrnmjukban expressis verbis lefektették ezt a három elvet, még pedig a biztonsági szerződés, a fegyveres leszerelés és a döntőbíráskodás elvét. T. Nemzetgyűlés! Érdekesek XV. Benedeknek erre vonatkozó szavai. 1917-ben, tehát még a habom közepette azt Írja ez a pápa. (Olvassa): »Mindenekelőtt alapvető elv gyanánt kell, hogy szerepéljen az a felfogás, hogy a fegyverek anyagi hatalmát a jog erkölcsi hatalmának kell felváltania. Ebből következik. hogy igazságos megállapodásnak kell létrejönnie valamennyi érdekelt hatalom részéről a fegyverkezés egyidejű kölcsönös korlátozásával, és megfelelő külön speciális szabályok és garanciák mellett, A lefegyverzésnek igazodnia kell azon mérték szerint, amely az állam belső rendjének fentartásához szükséges. Ennek megtörténtével a fegyvereket pótolni kell a döntőbíráskodás felállításával, annak magas békemissziójával.« Abban az időben süket fülekre talált a pápának szava. Nem hallgattak rá és tovább folytatták a háborút, tie a mag, amelyet XV. Benedek elvetett, és XI. Pius egyéniségének hatalmas erejével erősített és növesztett, kikelt minden nehézség ellenére, és a pápák szózata nem egy sírból feltámadt hang, amely ma feléled és holnap ismét elcsitul, ez az élet hangja,. amely halhatatlan elvekből merit e szózat tanács, amely a történelem legbelsőbb valójából adódik. Az élet vas logikája rákényszeritette a győző hatalmakat annak belátására, hogy a békeszerződések nem szerződések, hanem békediktátumok. A pápa gondolata között logikus összefüggést találok. XV. Benedek alapvető igazságként állítja oda a jog erkölcsi hatalmát, ebből következteti a lefegyverzést és ebből a kettőből következteti le a döntő bíráskodási. Locarnó ugyan megfordította a sorrendet, a döntőbíráskodást, s a biztonsági szerződést érvényre juttatta, a leszereléshez azonban egyelőre nem mert nyúlni. El kell tehát következnie a harmadiknak is, mert ha ehhez nem mernek hozzányúlni a hatalmak, akkor mindaz, amit Loearnóban stipulálták és kötöttek, össze fog dőlni. Mármost az a kérdés, hogy tulajdonképpen magyar szempontjából, a magyar érdekek szempontjából mi a mi álláspontunk a locarnói szerződés és az azáltal beállott európai helyzettel szemben ? (Várnai Dániel : Mély titok !) Mindjárt megmondom, t. képviselő nr. Én magyar .szempontból, annak ellenére, évi december hó 2-án, szerdán. hogy magyar külügyi képviseletünk a locarnói konferencián részt sem vett, azért tartom nagyjelentőségűnek a locarnói szerződést, mert eszel maga az entente, habár presztízs-szempontból gondosan vigyázott azt elpalástolni és eg|y mesteri retorika minden művészetével igyekezett azt elleplezni, mégis via facti maga ismerte be, hogy a békeszerződésekből hiányzik a szerződések esszenciális tulajdonsága, tudniillik az azokat kötelező morális erő. Eddig azért nem lehetett reálisan még reménykedni sem a békeszerződés^ revíziójáról, mert az ententehatalmak attól féltek, hogy ha e szerződések varratában csak egy helyen szakad is meg* a fonál, akkor az egész feloldódik, felbomlik s az egész komplexus összedől. Már pedig azzal, hogy Franciaország is belátta, hogy az erőszak politikájával szakítania kell, azzal, hogy leült Németországgal, mint egyenrangú tárgyaló féllel egy asztalhoz és megkötötte a döntő bíráskodásra és az egyezményekre vonatkozó szerződéseket, ezzel maga elismerte, hogy a békeszerződések nem szerződések, hanem a legyőző ttekre rákényszeritett diktátumok. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől) Ha ezt megállapitjuk, — amint maga az angol ministerelnök is egy beszédében azt mondotta: »hogy a szerződéseket inkább lehç/fc a győzők által a legyőzőttekre kényszeritett diktátumoknak, mint a népek közötti megállapodásoknak tekinteni«, — akkor kell, hogy leszögezzük, hogy a három békediktátum közül a legigazságtalanabb, legesztelenebb és legerkölcsteleinebb az a diktátum, amelyet Trianonban kényszeri tettek ránk. (Ugy van! Ugy van! a joboldalon.) Locarno mtegsizakitotta a varrat fonalát és ahogy a tények logikája elkényszeritette az ententehatalmakat Locarnóba, ugy el fogja kényszeríteni őket a szerződések revíziójához, köztük a trianoni szerződés revíziójához is. A másik szempont, amely miatt magyar szemüvegen át és magyar érdek szempontjából örömmel üdvözlöm a locarnói szerződést, ez Németországnak nagy diplomáciai és politikai sikere a locarnói konferencián. A megalázott, kálváriát járt Németország testéről lepattantak a bilincsek s a germán óriás újra mint nagyhatalom jelenik meg Európa poirondján. Amidőn ez alkalommal Németországot, — mely céltudatos, de mellette mindig öntudatos külpolitikájával elkényszeritette Európát Locarnóba, — örömmel üdvözöljük, egyúttal reméljük, hogy az a Németország nem fog megfeledkezni arról, hogy Keleteurópa határán van egy nép, amely legjobbjait áldozta fel a német érdekek védelmére, s amely a német hűség oltárára áldozta fel birtok állományának kétharmadát. Németország tudja, mert saját testén érezte, hogy mit jelent az, legyőzött nemzetnek a legyőzött népek kálváriái át járni, reméljük tehát, hogy a nagy német elv: »Deutseh sein, heisst treu sein« mellett nem fog megfeledkezni rólunk, akiket még mindig ellenséges államoknak katonai vaspántja vesz körül és nyom el. (Bogy a János: Deutsche Ehre, deutsche Treue!) Már most- t. Nemzetgyűlés, a locarnói konfip^'fmciával kan^olafbím felmerült PV a gondolat, amit a kisentente-hatalmak dobtak bele Európa közvéleményébe, s a kisentente sajtóDropaffandája guritja tovább a labdát, egy közép- és keleteuruópai^ uj locarnói konferenciára vonatkozólag. Tény az, ami Keleteurőpát illeti, hogy bajos Európa biztonságát garantálni egy keleteurópai biztonsági szerződés