Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-475

108 A nemzetgyűlés 475. ülése 1925. még abban az irányban sem vonattak le, hogy vájjon miképen áll az, hogy gonosztettben minden alapos okkal nemcsak gyamisitható, hanem abban bűnösöknek tartható egyénekkel szemben az államhatóságok előkelő ininisteriális tisztviselőinek, igy Diószeghy ministeri tanácsosnak, továbbá a rendőrtisztviselőknek, csendőröknek, rendőröknek vallomása és hivatalos hatósági megállapításai ellenére a t. kormány befejezettnek tartotta az ügyet, holott vagy igazat mondtak ezek a hatósági személyek és az igazat állapították meg a csendőrök és rendőrök és más hatósági közegek, vagy igaz volt mindaz, ami a vizsgálóbiró előtt történt és akkor a következményeknek másnak kellett volna lenniök s nem annak, amit a t. kormány viselkedéséből látunk, hogy még az Ítéletben is megnyugodott a képviselője. Vagy pedig, amennyiben csakugyan megáll az az ítélet, látnunk kellett volna a konzekvenciák levonását abban az irányban, hogy az ítéletben megállapittatván ezeknek a hatóságoknak visszaélései, . azokon kellett volna megtorolni a visszaéléseket. Azonban sem ez nem történt, sem az nem történt. El kell tehát fogadnunk;, — mint ahogy minden józan és tisztességes ember elfogadja, — hogy az államhatósági megállapítások igazak voltak, hogy a hatósági közegek vallomásai igazak voltak. Azt kellett megállapítanunk, hogy ezek miatt nem történhetett meg a további felelősségrevonás. Megmutatkozott. e per tanulságai a Márffy-pörben is. Azt láttuk a Márffy-pörben, hogy a hivatalos közegek tanúvallomásait úgyszólván semmiseknek tekintették. A Márffy-pörben azt látjuk, hogy a táblai ítéletben is elhangzik a rendőrség közegééi ellen, hogy gyanú fér az eljárásukhoz, atekintetben, hogy nem bántalmazták-e a vádlottakat. Itt fel volt állítva szintén a dilemma. Egyik részen volt Márffy és a többi társa, akik beismerést tettek a rendőrségelőtt. A másik oldalon ott voltak a tárgyi bizonyítékok, a 101-es levelek, amelyek szinte ordították azt, hogy ezek bombavetésekkel foglalkoznak. Ott van a megállapítás, hogy Márffy tényleg bombagyárat tartott fenn. Ott van a Révész-utcai merénylet, amelynek kapcsán még a felmentő ítéletet hozó bíróság is kénytelen volt a bombamerényletet megállapítani. Mikor tehát azt látjuk, hogy minden ok megvan arra, hogyha választani kell aközött, hogy vájjon ezek a gonosztevők mondanak-e igazat, vagy a hatóság emberei, nem tartja-e aggodalmasnak a minister ur azt, hogy a hatósági közegek eskü alatt tett vallomásait tekintik értékteleneknek és bizonytalanoknak!! Én ebből a két pörből tanulságokat akarok levonni. Nevezetesen azt látjuk, hogy mihelyt ilyen Márffy-féle bűnösökkel áll szemben a bíróság — mint a csongrádi bűnpörben is ilyen technikával véghezvitt cselekmények jutnak a biróság elé, — a szakbiróság nem alkalmas ezen ügyek letárgyalására, mert anélkül, hogy a biróság pártatlanságát bárki is kétségbe vonná, azt látjuk, hogy a szakbiróságok előtt lefolyó perrendszerü eljárás eredménye olyan, amely nyilvánvalóan ellenkezik az igazsággal, amely eredmény ellentétben van a közvélemény teljesen csalhatatlan megállapításaivá], amely ellentétben van a legszigorúbb logikával, a becsületesen és pártatlanul megítélt tényállással is. Látjuk, hogv egészen operettszerii alibi-igazolásokat folytattak le. Látjuk ezt a csongrádi perben is, amelyben a rendőrség és az államhatalom hivatalos tényezőinek megállapításaival szemben felvoévi december hó 1-én, hedden. nultak a rokontanuk, ugyanannak a politikai frakciónak az emberei s ott egészen nevetséges, első pillanatra valótlan vallomásokkal alibit igazoltak, amelyet a biróság elfogadott, A Márffy esetben is ugyanez történt. A bűntársak és rokonok alibi bizonyítása fogadtatott el, a tárgyi bizonyítékokkal szemben; azzal szemben, hogy a beismerők egyike az elkövetés minden nyomán végigvezette a rendőrhatóságot, azt látjuk, hogy táviratlappal, utólagos beirással — amit a főügyész is megállapított, — sikerült neki olyan alibit bizonyítani, melyet az ország kacajjal fogadott. Ezekből a perekből azt a tanulságot kell levonni, hogy ez a szakbírói eljárás, amely lehetségesnek tartotta azt, hogy különben a biróság által hasonló bűncselekményért elitélt bűnös több hitelt érdemel, mint a hatóság közegei, mondom azt a tanulságot kell levonnunk, hogy az esküdtbíróság Ítélkezésének visszaállítása immár halaszthatatlan. Halaszthatatlan azért, hogy ilyen technikai úton-módon ne lehessen bűnösöknek megmenekülniük, akik nem tudnak a tárgyi bizonyítékokkal szemben másra hivatkozni, mint arra, hogy a rendőrségen megverték őket. Lehet ezen mosolyogni, igen t. minister ur, de künn az életben nem mosolyognak rajta. A közvéleményben mindenki tisztában van azzal, hogy ezek a bűnösök, akik a közigazgatási eljárásban, a bíróságok előtt mindenütt privilégiumot élveznek, melyről gróf Apponvi iVlbert is megemlékezett, azt mondván, hogy mihelyt egyfajta politikai frakcióhoz tartozó egyénekhez vezetnek a bűncselekmények szálai, ezek egy napon mind homokba fúródnak. Az is nevetséges, és mindenki tudja, hogy a rendőrök, akikért nem lehet tűzbe tenni minden esetben a kezünket, talán kaphatók arra — talán, — hogy a bűnösökkel szemben fizikai kényszert alkalmazzanak, hogy megverjék a bűnösöket, efajta bűnösökkel szemben, ezekkel szemben, akiket titkos hatalom és igen hatalmas hatalom véd, a rendőrség keze is meg van kötve. Soha egy rendőr sem mer arra gondolni, hogy az efajta gonosztevők egyikét is megverje. Tessék csak meghallgatni a rendőrlegénységet, és a rendőrtisztviseíőket. A rendőrtisztviselők nevetnek azon, hogy ők megverték az ébredő frakcióhoz tartozó bűnösöket és azt mondják, hogy nagyon nagy bátorság volna ez, s kenyérbe kerülne, mert arra nagyon vigyáznak máshonnan, hogy ezeknek semmiféle bántódásuk ne essék. Már csak azért sem lehetséges, hogy ezeket az embereket a rendőrségen megverték volna. Hiszen a t. minister ur számolt be a múlt évben egyik ülésen, hogy az Ébredő Magyarok ügyésze odament és rábeszélte ezeket az embereket arra, hog*y vonják vissza vallomásukat. Ezekután hozatott egy olyan Ítélet olyan módon, hogy a közigazgatási tisztviselőknek, a rendőröknek, a karhatalmi közegeknek vallomása semmibe vétetett, egészen jelentéktelen és haszontalan üres alibibizonyitékokkal szemben. T. Nemzetgyűlés! A vagyonbiztonság és az életbiztonság tekintetében nem utolsórendü követelmény, hogy a nemzet minden téren szanálható legyen, még materiális területen is. A t. ministerelnök ur panaszkodott itt, hogy akad külföldi, aki még most is ugy látja a helyzetet, hogy 8 óra után nem lehet kimenni Budapesten az utcára. Valljuk meg, nincs messze ez a külföldi a helyes okoskodástól. (Pesthy Pál igazságügyminister: De messze van!) Nincs. Mert ha ilyen Ítéleteket látunk, hogy az éb-