Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-470

 nemzetgyűlés 470. ülése 1925. évi november hó 20-án, pénteken. 323 han, akik ezeknek előállitásával foglalkoztak, keservesen ráfizettek a termelésre. (Ugy van! a balközéven.) Emellett százai és százai, ha nem ezrei a gyümölcsös vagonoknak egyszerűen megsemmisültek. Itt van pl. a bor. Azt hiszem, hozzáértő embernek nem kell arról beszélnem, hogy mi van a borral. (Ugy van! a jobboldalon.) Azután itt van a burgonya. A mi vidékünkön kilója 200 koronánál drágábban el nem adható. Ahol nagyon jól ment, mint Szabolcs vármegyében, ugy hallom, eladtak Görögországnak 500 koronáért, ab magyar határ, vagy ab Szabolcs — nem tudom — jelentősebb tételt, de nem vihető ki, mert a jugoszlávok megakadályozták. A burgonya értékesítésénél tehát teljes a krizis. Áttérve az állatértékesités terére, a ló eladhatatlan, a szarvasmarha legfeljebb mélyen az árán alul értékesíthető és csak igen kis mennyiségben. A sertéstenyésztés egyszerűen semmivé vált. A sertéstenyésztők az idén ott hagyják még a bőrüket is. (Ugy van! a jobboldalon.) A gyapjú is csak épen hogy valahogy kotyog, de nagyon sok gazdát tudok, akinek az egész gyapjukészlete ott van s azt sem kérdezik tőle, van-e az urnák vagy nincs. Eddig legalább egyetlen dolog volt: a gabonaféléket biztosan lenetett értékesíteni. Ma ott tartunk, hogy a gabona is eladhatatlanná kezd válni. Kisebb tételt, amelyet behoznak a kistermelők a vidéki piacra, még valahogyan csak eladnak, — természetesen irtózatosan árán alul, mert hiszen a kereskedelem magától értetődően felhasználja a nagy kínálatot s kevesebbet igér s mert ha már egyszer behozták a piacra a gabonát, vissza nem viszik, hanem annyiért adják, amennyiért megveszik. A külföldön nagytételű gabona teljesen elhelyezhetetlen, mert nem vagyunk képesek a jugoszlávokkal és a románokkal — az előbb emiitett okoknál fogva — konkurrálni. Kereskedők emelték velem szemben azt a panaszt: »Az Iste^ nért, tegyenek az urak valamit, tegyék lehetővé a magyar gabona kivitelét, mert ha ez nem lesz meg, tönkremegyünk mi is az utolsó szálig, de végeredményben tönkremennek az urak is.« Csak jellemzésül egy rövid kis adatot hozok fel. A mi vidékünkön ma a rozsért maximum, ha el lehet érni kilogrammonként 1800—2000 koronát. Istmétlem: maximum 2000 koronát. Méltóztatnak-e tudni, vájjon valaki gondolt-e már arra, hogy 1800 koronáért 3 pakli gyufát lehet venni? Volt-e valaha idő ebben az országban, hogy egy kilogramm rozsot három pakli gyufa áráért meg lehetett kapni, termeltek-e rozsot — általában gabonát — ilyen árak mellett? Ahol ilyen dolgok bekövetkeznek, ott a kormányzatban valahol valami hiba van. (Sándor Pál: Ebben igaza van!) Én nem keresem a segités módját, nem az én feladatom, nekem legfeljebb egy kötelességem lehet, az, hogy ha észreveszem a bajt, nyilvánosan felhivjam reá a kormány figyelmét; a kötelesség a kormányra hárul, hogy ezeket az abnormis állapotokat megfelelő intézkedésekkel kiküszöbölje. Azután szólanom kell, — mert az agrárszenvedésekhez hozzátartozik ez is — a mi hiteléletünk lehetetlen voltáról. Akkor, amikor az egész magyar agrártársadalom — és itt nincs különbség kisgazda és latifundium között — egytől-egyig mind adósságban van, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) amikor annyi tőkéje sincs, amivel máról-holnapra mozgassa a gazdaság szekerét, hasznos befektetésről pedig nem is álmodhatik, akkor a kormányzatnak nem szabad eltűrnie olyan hitelpolitikát, amely a kisgazdának 24%-on alul nem nyújt pénzt, a nagy gazdának pedig — ha nagyon nagy összeköttetései vannak — esetleg 16—18% mellett. Nem tudom, más foglalkozási körökben, amelyek terményeiknél költségeiket és rezsijüket jobban át tudják háritani a fogyasztóra, lehet-e ilyen magas kamattal dolgozni? (Sándor Pál: A kereskedelemnél sem lehet. — Várnai Dániel: Az iparosnak nem lehet!) Sohasem voltam kereskedő, sohasem voltam iparos és igy nem tudom megitélni a kereskedők és az iparosok helyzetét. Egyet tudok: mezőgazdaságot ilyen hitellel folytatni teljesen lehetetlen. (Malasits Géza: Sem ipar, sem gyár nem tud ilyen hitellel dolgozni! — Sándor Pál: Ez igy van! — Fafeián Béla: Az állam 36%-os kamatot szed. — Zaj.) Ezt csak ugy mellékesen vetem fel, mert amint mondottam, a módozatoknak kieszelese és megállapítása, amelyekkel ezeken az állapotokon segíteni kell, nem képviselői, legkevésbé ellenzéki képviselői feladat, ez a kormány doiga. J_>e keidezem azt, hogy amikor egy ország tőkeszegény, amikor egy országban a megváltás, niinaen nozzaertö ember szerint, csak azáltal következhetík be, ha itt a pénzkínálat terén a kulioiarol egészséges koiijiurrencia áll eio, akkor a kormányzatnak mindent el kellene követnie, hogy ami pénz csak ide bejönet, az akadálytalanul jönessen. S akkor a kormány .hitelpolitikai monopóliumot teremt az országban, (Laj.) akkor a küllőidről becsurgo mtei — nem is becsurgó, banem becsepego Mtei — bizonyos monopolizált vállalatokon megy keresztül. Mogy ez mit jelent, annak taglalásába nem akarok melyeDben belemenni. Volt alkalmam már beszélni a t. Ház előtt — elég sokszor félre is értettek — a bürokratizmus által fojtogatott országok sorsáról. (Ugy van! Ugy van! a baloldaton.) Olyan túltengő bürokratizmust, amely mindenbe beleüti az orrát, abba is, amihez nem ért, sőt amihez hivatalból semmi köze. (Sándor Pál: Csak abba!) s amely csak hatalmi vágyból vagy egyéni érdé kékből, sokszor pedig lekötelezettségénél fogva ragaszkodik bizonyos kérdések intézéséhez, amely mereven ragaszkodik ahhoz, hogy ilyen kérdések csak a bürokrácia kezén mehessenek keresztül, még akkor is, ha az ország közgazdasági életét veszélyeztetik... a kormányzatnak tűrnie nem szabad. Szabadságra van szükség az egész vonalon, főleg a gazdasági élet terén. (Taps és éljenzés a baloldalon.), mert szabadság nélkül egészséges gazdasági élet el nem képzelhető. Hogy mit jelent a gazdasági élet a bürokrácia kezén, erre nézve csak egy rövid példát hozok Budapest főváros életéből. (Halljuk! Halljuk! — Friedrich István: Csak nem a Beszkárról lesz szó?) Véletlenül eltalálta a t. képviselő ur ! (Derültség.) Véletlenül vannak nálam adatok. Sohasem csináltam titkot abból a felfogásomból, hogy sem az állam, sem municipium, de egyáltalán semmiféle olyan alakulat, amely bürokratikus szervek utján vezethetne csak közvállalkozást, vállalkozásokba ne fogjon, mert ez a vállalkozás a bürokratizmus lassúsága, felelőtlensége, arravalótlansága folytán egyfelől rosszul megy, másfelől korrumpeióra vezet, (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) mert a bürokráciának az a része, amely a zsiros falatokhoz hozzájut,