Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-470
 nemzetgyűlés 470. ülése 1925. évi november hó 20-án, pénteken. 321 békebeli ár másfélszeresét, közbelépett a kornianynatafom a maximálás és rekvirálás bevezetésével és annak az egész háború alatt való l'entanásávai eierte azt, hogy a magyar gazdaközonség száz és százmilliárdra menő adót űzetett, amelynek csak a neve nem volt adó, amely azonban lényegében a legsúlyosabb adónemek egyike volt. (Ugy van! Ugy van!) Mi, akik a magyar gazdaközonség helyzetével gyakorlati alapon saját kárunk árán tisztában voltunk, már akkor is mindent elkövettünk, hogy ezeknek az állapotoknak lehetőleg vége vettessék, hogy a magyar gazdaközönség, amelynek épületei a háború folytán leromlottak, amelynek egész gépparkja és berendezései tönkrementek, amelyeket a háború alatt pótolni lehetetlen volt, úgyhogy ezt a pótlást később óriásilag niegnövekedett árakon volt kénytelen a leromlott koronánál megcsináltatni: ez a gazdaközönség erőt, tőkét gyűjthessen, hogy bizonyos konjunktúrát ő is kihasználhasson és igy megerősödve szállhasson majd szembe azokkal a nehéz időkkel, amelyekről nyilvánvaló volt, hogy el fognak következni. Hiába beszéltünk. A magyar gazdaközönség gyötrése nemcsak a háború alatt, hanem a háború után is még jó darabig tovább tartott A háború után jött a kötött gazdálkodás, jöttek a kiviteli tilalmak. Akkor már nem maximáltak és rekviráltak, de ami ugyanannyit jelentett: nem engedték kivinni a magyar gazdaközönség terményeit és nem engedték meg azt, hogy a világparitás árait a magyar gazdaközönség terményeinek értékesitésénél érvényesithesse, holott ugyanakkor az ipar ismét fokozott védelemben részesült azáltal, hogy a behozatali tilalmak folytán külföldről olcsóbb iparcikkek ide be nem jöhettek igy, és a magyar ipart világparitási árakon felül árusithatta terményeit a magyar gazdaközönség pedig kénytelen volt tőle azokat átvenni. (Forster Elek: Sajnos, ma is ugy van! — Ugy van! Ugy van! a középen.) Majd rátérek arra is, t. képviselő ur. Azután jött a direkt megadóztatások rendszere. Kezdődött egy pénzlebélyegzéssel. Hogy ennek a pénzlebélyegzésnek terheit megint ki viselte, erre csak egy jellemző epizódot fogok elmondani, (Halljuk! Halljuk! a balközépen.) amelynek tanuja, akire hivatkozni fogok, itt ül a Házban; szemtŐl-szembe fogom az esetet ismertetni. Abban az időben a pénzügyi bizottság tagja voltam, amikor — ha nem csalódom — Korányi pénzügyminister ur bejelentette a pénzügyi bizottságnak, hogy a legnagyobb titokban, ugy hogy arról senki a világon nem tud, meg fogja csinálni a pénzlebélyegzést, és gondolom — erre már nem emlékszem pontosan — azt mondta, hogy két-három nap múlva meg fog jelenni az erre vonatkozó rendelet s diszkréciót kért, miután erről a ministerium illetékes tényezőin kivül senki a világon nem tud. Erre Sándor Pál t. nagyrabecsült és szeretett képviselőtársam, aki ott ült velem a pénzügyi bizottságban, ránéz a ministerre és azt mondja: De minister ur, hiszen ez a rendelet itt van nyomtatásban a zsebemben (Derültség. Mozgás); ezt már egész Budapesten kolportálják — és előhúzta zsebéből a pénzlebélyegzésre vonatkozó rendeletet. Ez eddig még csak tréfa, de nem tréfa a gyakorlati jelentősége szempontjából. Mert mit jelentett ez a gyakorlati élet szempontjából! Hogy az összes budapesti pénzkörök, bankok, stb., értesülve voltak arról, hogy itt pénzlebéíyegzes lesz es kiuoütak a ptnzt kas&zajuKuol annak a közönségnek kezeue, amely erroi nem tudott. Es erroi nem tudott eis>o»oruan a falusi paraszt, {ügy van! ügy van! jouOfetŐL.) ue nemcsak a paraszt, hanem az egyeuo gazua sem. {ügy van! ugy van!) Az egész magyar viuéK nem tudott róla semmit, a penzlebeiyegzes tenat az ö zsebében érte a pénzt Ifeizijj toaùm: Ez volt a falu kulon adojalj es itt is Kolosszális adót űzetett a magyar gazdakozonség, szem Den azokkal az adózókkal, akik keiio ittooen, miKep, mikép nem, azt nem tudom, megfelelően értesültek róla. {Zaj. Haltjuk! Halljak! Elnök csenget.) Azután jött a vagyonvaitság kérdése, iürre is csak röviden rámutatni kivánok, hiszen mindenki által ellenöriziietö, amit mondok. Az összegekről nem is akarok beszedni. Egyszerűen és röviden csak annyit konstatálok — és ezt a pénzügyminister urak is már több izben hivatalosan elismerték — hogy ebben az országban vagyonváltságot csak a föld fizetett, mert annál, amit Magyarország összes részvénytársaságai együttvéve vagyonváltságban tízettek, egy tizezerholdas uradalom egymaga nagyobb váltságot fizetett. (Igaz! Ugy van! a középen.) Ezek voltak az előzményei a mi adózási politikánknak, amelyekhez azonban még hozzá kell sorolnom, — mert hiszen bizonyos mértékben ez is adózás volt, habár nem is tisztán az államkassza javára és érdekében, hanem inkább magasabbrenclü, nemzetpolitikai célokból — a föld birtokreform kérdését. Hát a földbirtokreform terhe kire hárult, ha szabad kérdeznem? Nem megint a birtok volt-e az, amely ezt a terhet is kénytelen volt viselni? Ebben az esetben igaz, hogy csak a nagy- és középbirtok és csak kivételes, ritka esetekben a kisebb birtok. Én azonban nem tehetek róla, akárhogy biztatgatnak is rá, én agrárpolitikai szempontból sohasem tettem és nem is fogok különbséget tenni nagy- és kisbirtok között. Ami igazságtalan az, ha a nagybirtokkal szemben követik el, akkor is igazságtalan és ha a kisbirtokkal szemben követik el akkor is igazságtalan! Mindig azt hirdettem, ma is azt hirdetem, hogy igazi agrárfelfogástt ember ilyen distinkciókba bele nem mehet, mert ezt csak azért találták ki, hogy szétválaszthassanak bennünket. (Ugy van! Ugy van! Taps a balközépen.) Azt az erőt, amely az agráreszmében van, csak együtt és közös erővel tudjuk érvényesíteni, és azt a harcot, amely előttünk áll s amelyet meg kell vivnunk, csak igy tudjuk megvivni. (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) A kisbirtok nem nélkülözheti azt az intellektuális és óriási gazdasági erőt, amelyet a nagybirtok képvisel, viszont a nagybirtok nem nélkülözheti azt a tömegerőt, amely a kisbirtokosok százezreiben van. (Élénk helyeslés és taps. — Peidl Gyula: Az a faltörő kos!) Diadalmas agrárizmus ebben az országban csak attól a pillanattól kezdve lesz, amelyben ez a két tényező egymásra talál és becsületes őszinteséggel és szeretettel karolják fel közös érdekeiket. (Helyeslés.) Ilyen hasonlóképen adózási természetűek és végeredményben adóztatást, terhet jelentenek a különféle birtokforgalmi korlátozások is, mert abban a pillanatban, amikor e*^ vagyonkategóriának nem engedem meg a piacon való szabad érvényesülést, ahol a kereslet és kinálat törvényei szerint szabadon fejlődhetnek ki a vételárak s ezáltal természetesen az értékelések is: ez kétségtelenül anyagi kárral jár