Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-469

280 A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csütörtökön. richi egyetem kapujára a magyar ifjúság elé. Hiszen a kultuszminister ur Berlinben rájött az egyedül üdvözitő és helyes politika hitvallására, a békepolitika feltétlen szükségszerűségére. Amikor a kultuszminister ur megjött Berlinből, az egységes párt őt igen megérdemelten —• nagyon szép sikereket ért ei Berlinben — egy vacsora kerettében ünnepelte és a minister ur felköszöntőjében többek között ezt mondotta (olvassa) : »Ha a háború utáni gyűlöletnek atmoszférája még soká tartana, megölné az egész emberi civilizációt.» Azt mondta továbbá — amire beszédem elején kitértem — kulturális téren sok mindent jóvá lehet tenni, amit a politika és diplomácia elrontott.« így lehet találkoznia kormánypolitikai felfogással az ellenzéki oldalnak. Nagyon kérem a minister urat, legyen konzekvens a felköszöntő formájában tett kijelentéseihez tettekben is. A falu problémainak, a magyar falu iskolájának és tanitó lakása kérdésében teljesen osztom ellenzéki társaim benyújtott határozati javaslatát és a magam részéről is kérem a minister urat hogy ne annyira a nemzet áldozatkészségét dicsőitő öntetszelgő kapufeliratokon törje a fejét, hanem az iskolák mielőbbi államosításának halaszthatatlan törvényjavaslatán. Végül az egész összkormányhoz lenne egy tiszteletteljes kérésem és a t. kormányzati párthoz is. Az, hogy méltóztassék egyszer már az októberi kérdést likvidálni, méltóztassék a gyűlölködő hangot az októberi politikával szemben beszüntetni. Annál inkább módjukban van ezt megtenni, mert hiszen — szomorú dolog — elvégzi ezt a marcangolást az ellenzék egymás között is. Ebben a keretben egyébként reflektálhatnék Lendvai t. képviselőtársam tegnapi beszédében elmondottakra, de a magáin részéről már annyira elcsépeltnek tartom ezt a témát, hogy jóizlésem tiltja, hogy foglalkozzam vele. Egyre azonban mindenesetre rá kell mutatnom az elnök ur személye iránti tiszteletből is, egy nagy tévedésre, amely személyemmel kapcsolatban merült fel. T. képviselőtársam tegnap azt mondta, hogy ez a baloldal a márványtábla kérdésében terrorizálta az elnök urat, megfenyegette — ezt a kifejezést használta — bemondta, hogy botrányt fog rendezni és terrorisztikus módon hatott az elnökre. Minthogy az ellenzék megtisztelő felhivásából főleg épen én voltam az, aki nagy tárgyilagossággal adtam elő az elnök urnák ezt a kérdést, meg kell állapitanom, hogy itt fenyegetésről, miegyébről szó sem volt. Az ünnepély egységének megzavarása mindenesetre olyan momentum volt, amelyet az elnök urnák becsületbeli kötelessége volt respektálni. Másról nem volt szó, mint arról, hogy az 1918 és 1919 dátum egy plattformon nem szerepelhet, mert a legsúlyosabb jelzőkkel és megállapításokkal elitélt Tisza-gyilkosságról, erről a sajnálatos és örökké becstelen tényéről a magyarnak, bíróság állapította meg, hogy a Károlyi-kormánynak köze nem volt. Lendvai t. képviselőtársamnak azzal a megállapításával szemben, hogy 1818 szintén rémuralmi időszak volt, felteszem a kérdést, vájjon rémuralmi időnek lehet-e nevezni azt a kormányzatot, amely nem fenyegetéssel kényszeritett egyeseket állások elfogadására. Az a kormányzat nem rémuralmi fenyegetésekkel kényszeritette a tanácsost arra, hogy ministeri tanácsos legyen, a ministeri tanácsot arra, hogy államtitkár legyen. Az a kormányzat engem nem rémuralmi módon kényszeritett arra, hogy főispán legyek. Hetek kapacitációjának, Batthyány akkori belügyministerrel történt olyan értelmű megállapodásnak volt ez folyománya, hogy a kisgazdák is nagyobb teret kapnak Nagyatádi személyének bekapcsolásávalj Amikor tehát polgári alapon nyugodtan, higgadtan megegyeztünk, vállalhattuk ezt az úgynevezett kormánybiztosságot is. Vállalhatták nyilván azok a kormánybiztosok is, akik a t. túloldal padsoraiban ülnek. Egyébként, ami a magam szeméhét illeti, én köszönettel is adózhatnék most már á t. túloldalnak és a belügyminister urnák, t. i. nemrég engem külön választottak a többi októbristáktól és pedig dicsérőleg. Én tehát végleg átestem volna a vezeklés purgatóriumi tüzén. Mennyivel könnyebb soruk volt azoknak, az októbristáknak, akik a túlsó oldalon méltóztattak helyet foglalni. Az egységes pártba való belépés napján, (Bupert Rezső : Szamuellyt is elfogadták volna, ha belépett volna közéjük !) a tagsági díj lefizetése pillanatában megnyílt előttük az Elizium kapuja, mig itt az ellenzéki oldalon ülőknek még ma is fájó égési sebekkel kell járni, mert. hiszen gondoskodik róla a kormányzat, hogy a reakció, a rendőri brutalitás, a nem engedélyezett gyűlések, a közvélemény megtévesztésének kormánypárti fütőmesterei állandóan ébren tartsák azt a tüzet, amelyben pedig nem volt részük a túloldalon ülőknek, mert hiszen könnyen, - szerencsésen üdvözölni és boldogulni csakis a kormánypárt kebelében lehet. Pedig t. ministerelnök ur, az októberi elveknek akkor épen leggyülöletesebb formáját, a wilsoni pacifizmust azóta a t. kormány is teljesen magáévá tette. Önök ezt teljesen kisajátították. Szerintem ugyanis téves megállapítás az, amit az ellenzéktől igen gyakran hallunk — sajnálom, hogy itt ellenkezésbe kell jutnom néhány társammal — mintha az októberi elvek kvintesszenciája a Búza Barna-féle, általam akkor sem helyeselt földbirtokreformban lenne keresendő. Ez téves beállítás, mert az októberi politika lényege — ezért vállalom, vállaltam és fogom is vállalni büszkén az oktobrizmust emelt fővel — a wilsoni elvekre épített európai pacifizmus volt. Ezt a politikát átmenetileg lenyűgözte, a földre tiporta a győző államok imperializmusa. Az októberi politika legnagyobb hibája épen az volt, hogy erre az ellenséges imperializmusra, erre a CÍemenceau-féle politikára közvetlenül a háború után nem számított. (Felkiáltások : Pedig kellett volna ! — Zaj a jobboldalon.) Megállapítom, hogy ez volt a hibájuk. Az idők folyása, a népszövetségi politika, a locarnói szerződés azonban ma már fényesen igazolta azt a politikát, amely, ha akkor Locarnóval találkozhatott volna, véleményem szerint Magyarországon kommunizmus soha, egy pillanatig sem lett volna. A ministerelnök ur minden zsenialitását megadva, egyszerűen csak szerencsésebb, mint Károlyi Mihály, mert az ő kormányzati idejére esik az európai gondolatkör megváltozása, az ő kormányzati idejére esik az európai pacifizmus életrekeltése a népszövetség és a locarnói egyezmény megvalósítása által. (Zaj a jobboldalon.) A t. ministerelnök ur — vallja be — jóidéig bizakodott a maga reakciós, régimódi politikájának megtarthatásában; Anélkül, hogy rekriminálnék, — ez nem szokásom, mindenkiről csak jóhiszemű véleménnyel vagyok és mindenki munkáját mint önzetlen hazafiúi munkát szeretem értékelni — emlékeztetem a ministerelnök urat arra a mérges megjegyzésére, mellyel első indemnitási beszédemet megzavarta, pedig az akkor még szüzbeszéd volt s a képviselőtársaim figyelmét is élvezhettem. Beszédemet a ministerelnök ur zavarta meg, mindjárt legelőször épen akkor, amikor megjósoltam a népszövetségi politika közeli szükségszerűségét és a döntőbiróság nélkülözhetlenségét. Erről beszéltem a Népszövetséggel kapcsolatban — nem akarom felolvasni, hiszen már úgyis visszaéltem a nemzetgyűlés szives türelmével — és a népek közeledésének szükségességét hangoztattam, amikor Bethlen István minister-