Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-468
264 . À nemzetgyűlés 468. ülése 1925. évi november hó 18-án, szerdán, tem, hogy valóságos gyanúsítás és rágalom országában élün/c (Ugy van! jobbfelől.) talán mi valamennyien, anik olyan főhatalmat kezelünk, ameiy bizonyos anyagi vonatkozásokkal is, vagy magával a gazdasági éleitel van összeköttetésben. Ahogyan én magam kinosan vigyázok arra, hogy a törvényben és az erkölcsi kódexben előirt regulák egyikébe se ütközzem bele, ugyanezt a szellemet terjesztem el és üdvözlöm bent az én ministeriumomban és követelem meg mindenkitől, aki ebben a ministeriumban dolgozik. Ezért tartom rendkívül súlyosnak igen t. képviselőtársam elhangzott interpellációját, mert ugy nem tudunk purifikálni, ha súlyos vádat emelünk, de a kormányzati főtényezőnek a kezébe nem adunk olyan bizonyítékokat amelyeknek mérete megfelelne a vád méretének. Kijelenteni, hogy az elhangzottak alapján nem latom indokoltnak igen t. képviselőtársam kívánságának teljesítését, nem azért, mintha nem akarnám teljesíteni, hanem azért, mert nem lehet teljesítenem. En eljárok minden szabálytalanságban, amennyire csak totem telik, ha az illető szabálytalanság tények alakjában előttem van. Ha t. képviselőtársamnak azt méltóztatik gondolni, hogy vannak a birtokában olyan adatok, amelyekkel engem reávezethet az igazságkeresésnek erre az országútjára, amelyen előrehaladva akár engem, akár bárki mást az igazság szekere elgázol, én megindítom azt a szekeret, méltóztassék erről meggyőződve lenni. Mert nem tudnék semmiféle indokot felhozni semmilyen irányban sem a megismert igazsággal való szembefordulásra. De viszont méltóztassék nekem megengedni azt is, — immár másodízben beszélek hasonló matériáról — hogy egészen Őszintén, férfiasan megmondjam, hogy rendkívül súlyosnak tartok nemzetgyűlési képviselőtársam részéről oly lépést, amely egészen világosan szinte ki akar végezni egy magas állami funkcionáriust anélkül, hogy erre vonatkozólag a szükséges méretű indokolással is megtisztelt volna bennünket. (Nagy Ernő : Helyes ! De mindennek a konzekvenciáját tessék levonni másokkal szemben is ! Tessék velem szemben is levonni !) Elnök : Nagy Ernő képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Nagy Ernő : Ha én gazember vagyok, más is az !) Nagy Ernő képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Megnyugtathatom Nagy Ernő igen t. képviselő urat. iNagy Er^ő: Sokat megnyugtattak már engem. A fene egye meg a megnyugtatását! — Jrieüry Lőrinc: Nem vagyunk korcsmában!) Elnök: Nagy Ernő képviselő urat kénytelen vagyok másodszor is rendreutasítani. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Végezetül még egy mondatban azt kérem, hogy mivel ennek az egész matériának jelentékeny része (Nagy Ernő: Igen, matériának! — Zaj. — En Nagy Ernő vagyok, nemes ur! — Felkiáltások jobbfelől: Rendre! Rendre.) a független magyar bíróság előtt van, ennek következtében meg kell várnunk a független magyar bíróság itéletmondását. Ami t. képviselőtársamnak ezzel az ítéletmondással, illetve a perekkel kapcsolatban felhozott kivánságait illeti, megnyugtathatom, hogy semmiféle olyan vonatkozásban nem kívánom meggátolni senkinek tanuságtételét sem, amely vonatkozás tényleg magát a matériát érinti és megnyugtathatom abban az irányban is, hogy a ministeriumban vagy a mimsteriummai kapcsolatban álló bármi néven nevezendő állasban, tisztségben, megbízatásban lévő bármiféle egyén teljes és fériias polgári szabadsággal, sérthetetlenségének tudatában mondhatja el azt, amit iélKiismerete szerint szükségesnek tart a kérdés megvilágítására a bíróság előtt elmondani, mert én garantálni kívánom azt, hogy addig, ameddig az én beiolyásom terjed és ameddig azon a helyen állok, ahol vagyok, senkinek emiatt semmiféle bántódása nem eshet. Egyébként pedig kérésem van igen t. képviselőtársamhoz. Amennyiben azt méltóztatik gondolni, hogy vannak az interpellációjában olyan részletek, amelyeket ő tényeknek, adatoknak, adalékoknak gondol és vél és amelyekre vonatkozólag én most nem vagyok abban a helyzetben, hogy választ adhattam volna, vagy adhatnék, méltóztassék ezeket nekem rendelkezésemre bocsátani és ugy, mint bármely más esetben vagy vonatkozásban, a legpártatlanabb, a legobjektivebb eljárást ezennel kilátásba helyezhetem. (Helyeslés jobbfelől.) Kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés a jobboldalon.) üdnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Lendvai István : T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassék megengedni, hogy röviden kijelentsem, hogy azt a célt, amelynek érdekében interpellációm megokolását elmondottam, elértnek látom (Ugy van! Ugy van!) azokban a vonatkozásokban, amelyek oen felszólaltam. Ezek a ministeri kijelentések komoly kijelentések voltak, komoly helyről az egész nemzet szine előtt hangzottak el, és az egész nemzetnek, csekélységemmel együtt módja lesz, — el is várom — a közeljövőben meggyőződni arról, hogy ezeket a kijelentéseket valóban cselekedetek is fogják követni Ami azt illeti, hogy interpellációmnak első része talán kissé derűs hangulatban telt el, méltóztassanak megengedni, hogy néha a legsúlyosabb és legfájdalmasabban szomorú dolgokat mond el az ember derűsnek és vidámnak tetsző hangon, de bármilyen derűs és vidám lehetett is a hangom és a nemzetgyűlés hangulata, nagyon keserű és nagyon szomorú magyar igazságok és a magyar életnek nagyon szomorú tényei voltak ebben a derűs hangban elrejtőzve. Az sem rajtam múlt, hanem az interpellációs idő rövidségén és a bekövetkezett kényszerhelyzeten, hogy rapszodikus előadásra voltam utalva, de azt hiszem, ebben a rapszodikus előadásban is eléggé rámutattam arra, hogy itt olyan összefüggések vannak, amelyek jogossá teszik azt a felfogásomat, hogy a közhivatalnoki tisztesség olyan nagy kincs, olyan i agy érték, hogy arra vigyázni kell és hogy ez a közhivatalnoki tisztesség nincs egészen rendben az ilyen dolgoknál. Azok után, amiket az adatokra és a vizsgálati a vonatkozóan az igen t. minister ur kijelentett, nincs semmi ónom és jogom arra, hogy válaszát ne vegyem tudomásul, hozzátéve természetesen és megismételve azt, hogy amit én itt rövid idő alatt előadtam, az csak kis része annak a komplexumnak, melyet az egész magyar közvélemény megnyugtatására előbbutóbb nyilvánosan le kell tárgyalni. A népjóléti minister ur válaszát tudomásul veszem. Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatnak-e a nép-