Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-468

224 A nemzetgyűlés 468. ülése 1925. határát átlépi. (Szabó Imre : Hárman vizsgálják meg a táskáját, hogy mi van benne !) Elnök : Csendet kérek! Reischl Richárd : Alkalma volt Bécs és Budapest között egy angollal utazni, aki egyiptomi ember és itt a Ganz-gyárnál több milliárdra szóló rendelést eszközölt, de az erre vonatkozó szerződést Bécsben kötötték meg, A künn volt magyar urak rábeszélték azonban ezt az angolt, hogy jöjjön el Magyarországra, nézze meg kultúránkat, nézze meg, hogy nem igaz az, amit rólunk beszélnek. Ekkor a következőket látta. — Először is, amikor a határt átléptük, jött egy egész fináncinvázió, amely öt vagy hat tagból állt. Bár a magyar urak kérték őket, hogy ne zaklassák az^ angolt, mert hiszen az csak látogatni jön az országba egy napra, s igy valószinüleg nincsen elvámolni valója, tehát ne bántsák, mégis minden kofferét átturkálták, úgyhogy az angol bosszankodva azt mondta, hogy először és utoljára van Magyarországon, mert 11 országon keresztül utazott, de ez a szotiz vele még nem történt meg. A másik dolog, ami vele történt, ugyanezen a vonaton történt. Este volt, amikor Győrbe értünk és épen a mi kocsink volt az, amelyben nem lehetett világítani. Amikor aziránt érdeklődtem a vonatvezetőnél, mikép van az, hogy a gyorsvonaton nincs világítás, azt mondotta: »Kérem, én nem tehetek róla ; tegnap ugyanezzel a garnitúrával jöttünk s jelenteltem, hogy nincs világítás, de nem csinálták meg és igy ugyanezzel a garnitúrával mentünk vissza Bécsbe is.« (Rothenstein Mór : Épen jó, hogy a kereskedelmi minister ur is itt van ! — Propper Sándor : Csak tévedésből van itt ! A szalónkocsikban ég a villany !) Megtörtént velem a következő finánchistória is: A fiamnak vettem egy vadásztarisznyát, s amikor megmutattam a fináncnak, hogy itt van, vámolja el, csak ezt kell elvámolnia, mert a kofferomban fehérnemű van, azt mondotta : Én nem tudom elvámolni, hanem méltóztassék holnap reggel 8 órakor a keleti pályaudvari kirendeltséghez, a fővámtiszt úrhoz elmenni elvámolás végett. (Propper Sándor : A tarisznya ott maradt ?) Amikor ez ellen felszólaltam, hogy micsoda eljárás ez, valószinüleg észrevette rajtam, hogy képviselő vagyok, suttyomban átadta a tarisznyát, azzal : »Bocsánatot kérek, rendben van a dolog!« Én erre azt mondottam: nem fogadom el, csak mondja meg mi az eljárás ! Erre megismételte, hogy neki az a rendelkezés van kiadva, hogy a tárgyak elvámolását a főtiszt ur végzi. Bocsánatot kérek, az ilyen rendszer nem tartható fenn, mert ez egyáltalán nem szolgálja az idegenforgalmat. (Propper Sándor : Mégis ilyen rendszert támogat! — Pikler Emil : Konszolidálódunk!) Ezzel kapcsolatban még néhány szót vagyok bátor a vasutat illetőleg különösen az idegenforgalom szempontjából elmondani. (Propper Sándor: A sok szalonkocsi nagyon fényesen szaladgál! Oarthos Andor: Honnan tudja ezt, Propper ur! — Halász Móric: Mégis mennyi az a sok! — Propper Sándor: Több, mint amennyit a képviselő ur gondol!) Amikor ezeket felemlítem, a Máv. rendszerére kell gondolnom és annak jelenlegi üzletvitelét kell súlyos kritika tárgyává tennem. Nagyon jól tudom, hogy a Máv-nál a román megszállás és az elrablott óriási anyagveszteség folytán lehetetlen helyzet állott elő, de miután ma már a Máv. feleslegeket mutat ki, amelyek befektethetők, több javulást kellene látnunk. De nem itt van a hiba, hanem a Máv. egész rendszerében, amelyből teljesen hiányzik az üzleti érzék. A Máv. igazgatóságánál csak aktagyártásban merülnek ki az emberek, sürgős intézkedéévi november hó 18-án, szerdán. seket nem lehet tenni, mert mire az akták el lesznek intézve, a bajok már régen elmultak. Mi, dunántúli emberek, látjuk azt a különbséget, amely a Déli vasüt és a Máv. kezelése között van, mert hiszen, mi tudjuk a legjobban, hogy mily óriási a differencia. Különösen a balatoni érdekelsség az, amely azt óhajtaná, hogy a Máv.-nak a Balaton felső szélén menő vonalain ugyanaz a rendszer lépjen életbe, mint amilyen megvan a Déli vasútnál, ahol mindenki a legfigyelmesebb, a legudvariasabb, közvetlenül lehet az igazgatósággal érintkezni, minden bakterháznál van telefon, mindenünnen lehet valamit kérni telefon utján és az igazgatóság azonnal intézkedik. A mávisták azt felelik erre: könnyű a Déli vasútnak, csak 200 kilométeres vonala van, nekünk pedig 6000. Ezen könnyen lehetne segiteni: azt a hatáskört, amely ma az üzletvezetőségnek nincs megadva, vagy csak kevéssé van megadva, ki kell bővíteni és a központban csak azokat az osztályokat megtartani, amelyek tényleg szorosan a direkcióhoz tartoznak. Az üzletvezetőségeket kellene nagyobb hatáskörrel felhatalmazni. Még az is nagy baj a Máv.-nál, hogy azt hiszik magukról, hogy ők valami állami irodák, vagy állami hivatalok és igy bánnak az emberekkel. Nem birják megérteni, hogy a Máv. épen olyan üzlete, épen olyan vállalkozása a magyar államnak, mint akármelyik gyáros irodája, ahol a publikumot udvariassággal, előzékenységgel kell fogadni. (Propper Sándor: Én nem támogatnék ilyen rendszert!) Hogy milyen szűklátókörű a rendszer a Máv.nál, legyen szabad csak egy példával igazolnom. Most másfél éve annak, hogy beszüntették Keszthely városának, egy élő, virágzó, kereskedelmi, ipari és fürdővárosnak állomásában egy szép napon a telefont. Amikor megkérdezték, hogy miért szüntették be, a válasz a következő volt : »Miután a szanálási törvény értelmében meg kell óvni a Mávot minden felesleges kiadástól.« (EőriSzabó Dezső : Ez felesleges kiadás !) A telefont tehát egy szép napon beszüntették. Erre összeröffent az iparosság és a kereskedővilág, és a keszthelyi Iparkamara támogatásával, annak utján azt kérték, hogy ők megfizetik az előfizetési dijat, csak szereljék fel újra a telefont. Erre a válasz ez volt : Nem szerelik fel, mert a publikum minden menetrend-változásnál zavarja a főnök munkáját. Kérdem : miért van a főnök, és a publikum van-e a vasutért, vagy a vasút a publikumért ! Amig a Déli vasút minden egyes alkalmazottja, egy-egy apostola a balatoni kultúrának, addig a Máv. részéről soha meleg érdeklődést nem vettünk észre a Balaton kultusz iránt. Épen azért félnék a Déli vasút jelenlegi vezetőségének elmozdításától, vagy a Máv. státusába való beosztásától, mert akkor a mi balatoni kultuszunk visszafejlődik. Nem akarok most már hosszasabban foglalkozni ezzel a kérdéssel, hanem azt akarom még csak felemlíteni, hogy a Mávnak a vicinálisok kezelése körül kifejtett

m eljárása mindnyájunk előtt ismeretes. Mindnyájan ismerjük ezt, akiket a szomorú sors arra visz, hogy 30—40 kilométeres utat kell három-négy óráig megtennünk és különösen szomorú ez télviz idején, amikor még éjszakánként is félórai, vagy egyórai tolatással telik el az idő, mert eközben lekapcsolják a mozdonyt, a fűtőkészülék befagy és igy a publikum félig megfagyva érkezik meg. Nagyon jól tudjuk, hogy ezt is a rendszertelenség okozza, mert a vicinálisoknál legalább is már annyit be lehetett volna vezetni, hogy elválasszák a vegyes vonatokat teher- és személy járatokra s motorikus erővel szállítsák a személyeket és gőzvontatással a tehervonatokat. — (Eőri-Szabó Dezső : Az állomá-