Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

16 A nemzetgyűlés 463. ülése 1925, násokat. Ezeknek a bankóknak a devalvációja tetemes és súlyos hadisarc volt azokkal szemben, akik a kommunista uralom alatt dolgoztak és munkájukért pénzt kaptak. A gazdaközönséget kevésbé érdekelte a dolog, mert hiszen a gazdák már eleve ellenségei voltak az úgynevezett »elvtárspénz«-nek és nem igen voltak hajlandók ezért az általuk »elvtárspénz«-nek nevezett bankóért élelmiszereket adni a városi munkásoknak és a városi lakosságnak. (ItcBezes János : Kényszerrel vették el az élelmiszereket szovjetpénzért !) Szivesebben adták az élelmiszert kabátért, tárgy-javakért, ne, meg kék-bankóért. Ha szabad igy kifejeznem magam, ez a hadisarc elsősorban a városi lakosságot érintette, azt a városi lakosságot, amely viszonyainál és körülményeinél fogva kénytelen volt ezt a pénzt elfogadni és amely ennek a pénznek devalvációja következtében akkor fizette meg a mostani konszolidációnak, vagy állítólagos konszolidációnak érdekében az első hadisarcot. A második meglehetős súlyos áldozat, amelyet a magyar nép a konszolidációért hozott, a pénzlebélyegzés volt. Ennél igazságtalanabb vagyonváltságot el sem lehet képzelni, (Ugyvan ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) mert hiszen a legszegényebb embernek is egyenlően kellett adóznia herceg Esterházy Miklós Móriccal, a legszegényebb napszámos embernek is egyenlően kellett adóznia az akkor még életben lévő Weisz Manfréddal, a legszegényebb embernek is egyenlően kellett obulusait az állam, a haza oltárára letenni és természetesen, teljesen egyenlően el is vesztette a pénzét. De mégis, valami csekély különbség van ebben a dologban : a városi lakosságnak, a munkásságnak, általában azoknak, akik munkájuk, keresetük után élnek, természetszerűleg több bankó volt a kezükön, mint azoknak, akik tárgyi javak felett rendelkeznek és akik ezeket a bankókat igyekeztek adó formájában kiadva vagy egyéb átváltható dologra átváltva. vagyonukat megmenteni. A munkások, kishivatalnokok, általában azok, akik pénzért dolgoznak, nem voltak erre képesek. Akár hónap elején kapták pénzüket, akár a hét végén, az a kis pénz, amely az egész havi vagy egész heti háztartási szükséglet fedezésére elegendő volt, 50%-kal elértéktelenedett, ezt a pénzt 50%-kal lebélyegezték, az ország dolgozói tehát 50% -os súlyos vagyonváltságot kellett hogy fizessenek ezért az úgynevezett konszolidációért. Jött a harmadik, a valóságos vagyonváltság, amelynek nagyszerű hatásairól ma Baross János igen t. képviselőtársam nagyon szépen beszélt. Az ő beszéde nyomán én sem mondhatok mást, mint azt, hogy akinek készpénze volt a takarékpénztárban, vagy akinek volt valamelyes értéke elhetyezve az esős napokra vagy öreg napjaira, annak súlyosan kellett ezt a sarcot megfizetnie, annak a vagyonváltságot le kellett 20% erejéig fizetnie. De én csak az altruista vállalatokat nézem. Emlékszem rá, akkoriban egy küldöttséget vezettem Hegedűs Lóránt pénzügyministerhez és előtártuk neki a munkásszervezeteknek sorsát, amelyek munkanélküli-segélyeket fizetnek, utassegélyt, betegsegélyt és egyéb ilyen segélyeket. Előtártam neki az altruista szövetkezetek dolgait és kértem őt, hogy ezekre nézve legalább enyhítse valahogy ennek a 20%-os vagy on válts ágnak súlyos terheit. Hegedűs kijelentette, hogy e tekintetben nem szabad és nem lehet neki kivételeket tennie, nem pedig azért, mert ezt a vagyonváltságot a földbirtokos-osztály még súlyosabban fogja megfizetni, súlyosabban azért, mert természetben, földben kell hogy lerója a vagyonváltságot. Akkor ő szemünk elé állította azt a nagyszerű perspektívát, amely ebből a vagyonváltságból fog származni a magyar népre. Elmondotta nekünk, hogy Európában 'ugy, ahogy ma az évi november hó 10-én, kedden. európai konstelláció van, csak akkor tudjuk magunkat fentartani, ha erős, hatalmas és életerős nép fog a Duna völgyében keletkezni. Ezt az erős, hatalmas népet úgyszólván csak ugy tudjuk megteremteni, ha a vagyonváltságföldeket a nemzet regenerációjára fogjuk felhasználni. Nagyszerűen beszélt nekünk Hegedűs Lóránt, aki egyébként is poétalélek, hogy milyen nagyszerű elgondolás lesz az. »Képzeljék el, uraim, mondotta, egy nagy birtokon meg tud élni egy ispán, talán egy nagyobb birtokon egy jószágigazgató, pár ispán, pár uradalmi tiszt, azután több cseléd. De ugyanazon a területen gyönyörű falvak keletkeznek, életerős, egészséges magyar parasztcsaládokkal, azok mind a fajt fogják szolgálni és védbástyául szolgálnak majd az idegen behatások ellen.« Valósággal extázisba jött Hegedűs Lóránt, amikor erről a gyönyörű, nagyszerű tervéről beszélt, úgyannyira, hogy magunk is elérzékenyedtünk s azt mondottuk, hogy ne folytassa, kegyelmes uram, belenyugszunk abba, hogy a haza oltárára nekünk is oda kell a magunk áldozatát tennünk. Le is tettük hiány nélkül. Próbálta volna valaki eltagadni ezt a vagyonváltságot. Tudjuk, hogy a városi lakosság, a dolgozó magyarság ezt a vagyonváltságot megfizette szépen. Ezzel szemben a másik vagyonváltság, amelyet természetben, földben róttak le, még ugy lóg a levegőben, mint a Mohamed koporsója. A földhöz már nem tartozik, de az égbe se jutott még, legalább nem abba az égbe, amely szép eget nekünk Hegedűs Lóránt ezen audiencia alkalmával lefestett. Ez volt tehát a harmadik áldozat, amelyet a dolgozó magyar népnek kellett a konszolidáció kedvéért hozni. Meg kell még emlékeznem egy másik súlyos áldozatiéi is, amely nem volt kisebb, és ez a pénz fokozatos elértéktelenedése. Méltóztatnak emlékezni, hogy Hegedűs Lóránt bukása után a koronát egy ideig még próbálták tartani, később sorsára eresztették és a korona hihetetlen módon zuhant lefelé. Ennek a hihetetlenül erős iramú koronalezuhanásnak azután volt igen sok nyerészkedője, de volt rengeteg sok vésztője és szenvedője is. Ezek közé tartozik a magyarságnak az a része, amely bérért, fizetésért dolgozik. Hiába volt itt utalás arra, hogy az a hivatalnok a hónap elején kezd dolgozni, különösen a hivatalnokoknak, a tisztviselői karnak az a része, amely utólag kapja a fizetését, hiába hivatkoztunk a minister ur előtt arra, hogy Németországban is van infláció, Ausztriában is, ott azonban bevezették ennek enyhítésére az indea;törvényt és ezáltal lehetővé tették azt, hogy az ország legértékesebb része, a dolgozók valamiképen megmeneküljenek ennek a rettenetes inflációnak borzasztó hatásaitól. Rámutattunk arra, hogy a tisztviselő a hónap elején kezd dolgozni s mire fizetését a hónap végén megkapja, már rosszabb pénzben kapja meg. Rámutattunk arra, hogy amilyen mértékben zuhan a korona lefelé vásárlóértékében, olyan mértékben zuhan le a munkásság vásárlóerejében, mert nem képes azokat az árukat megvásárolni, amelyek a maga és családja eltartására szükségesek, és igen erős és igen hatékony állami intézkedéseket kértünk, különösen az index-szel kapcsolatban. Erre aztán a ministeremök ur volt szives felállani s a kereszténység és a nemzeti eszmékkel hevített párt tapsai között kijelentette, hogy Magyarország nem juthat Ausztria sorsára és mi indextörvényt nem vezethetünk be, mert azt az országra károsnak és veszedelmesnek tartjuk. (Baross János : Ausztria most kiszabadul az ellenőrzés alól !) Mi akkor nem igen értettük meg ezt a dolgot, csak később jöttünk rá, hogy a ministerelnök voltaképen mit ért ország és nemzet alatt. Mi eddig azt hittük, hogy az ország és nemzet alatt az egész mostani, megcsonkított magyar területen lakó