Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-467
A nemzetgyűlés 4ß7. ülése 1925. ségeim vannak, mert üldöz valaki! De ezenkivül is kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ez az állítás téves, legalább is nem felel meg a valóságnak, mert én Huszár Károly urat egyáltalában nem hivattam soha az életben azért, hogy ő az üldözések ellen védelmébe vegyen. Sőt tovább kell mennem, nekem Huszár Károly urat nem volt é szerencsém ismerni egészen 1919 október tájáig, amikor a függetlenségi pártkörben, a Lloyd-klubban kibontakozási tárgyalások folytak, amelyekben Huszár Károly ur is résztvett, és amikor élénk emlékezetem szerint arról panaszkodott nekem, hogy az ő pártjából a szélső keresztények, — akiknek vezéreként megnevezte Haller István urat — neki mennyire kellemetlenkednek, és ha mi a kibontakozási tárgyalásokkal nem sietünk és őt nem támogatjuk, akkor megtörténhetik, hogy odaát a keresztények között ez a szélső Haller-féle tábor fog felülkerekedni. Én akkor ismertem meg Huszár Károly urat, tévesnek kell tehát minősítenem azt az állítását, mintha én azért küldöttem volna utána, mert üldöztetések ellen védelmet kérek, mint ahogy kijelentettem, hogy soha senkitől, semmilyen irányban védelmet, de egyebet sem kértem a magam részére. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.), kivéve egy idegen urat, Clark urat, — a nevét az urak bizonyára ismerik — akit arra kellett kérnem 1919-ben, interveniáljon, hogy útlevelet kaphassak, mert nem tudom, milyen oknál fogva az akkori ministerelnök ur, Friedrich István, nem volt hajlandó nekem útlevelet adni. (Propper Sándor: Mert félt, hogy nem ütnek agyon, ha elmégy!) . Legutóbb Viczián Kálmán képviselő ur... (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: István! István!) Megbocsátanak, ez nem túlnagy fontosságú, de a tévedés abban is lelheti magyarázatát, hogy régen volt, amikor 1919 március 21-én Viczián képviselő urnák az államtitkári kinevezése megtörtént, igy tehát megtévedhettem. (Propper Sándor: Csak talán nem a Károlyi-kormány alatt? — Viczián István: Nem mond igazat, csak helyettes államtitkári cím és jellegről volt szó! — Propper Sándor: Remélem, a nyugdíjat nem veszi fél a kinevezése után! — Zaj!) Elnök: Csendet kérek! Propper Sándor és Esztergályos János képviselő urakat kérem, méltóztassanak csendben maradni. (Propper Sándor: A méltóságos címet utasítsa vissza!) Propper képviselő urat most figyelmeztettem, méltóztassék az elnöki figyelmeztetést komolyabban venni! (Rothenstein Mór: Ez szép film! — Horváth Zoltán: Láttuk a ministertanácsi jegyzőkönyvet!) Peidl Gyula: Viczián István képviselő ur a szakszervezetekről, különösen a nyomdászszakszervezetről (Malasits Géza: Nem látott még az szakszervezetet!) itt olyan hangon beszélt, mintha ezek valósággal Isten csapását jelentenék. Megvallom, engem a szakszervezetekhez általában és a nyomdász-szakszervezethez különösen nagyon erős érzelmi hurok kötnek, én tehát szükségét érzem, hogy ezzel a beszéddel itt foglalkozzam. Hozzá kell tennem, hogy magát a beszédet még nem volt alkalmam a Naplóban szószerint olvasni, ugy hogy csak ujságtudósitásokra vagyok utalva. El kell mondanom, hogy a szakszervezetek általában és a nyomdász-szakszervezet különösen az ő 63 . esztendős fennállása alatt olyan nagyarányú szociális és emberbaráti, olyan kultuévi november hó 17-én, kedden. 1T9 ralis munkát fejtett ki, még a magyarosítás terén is olyan nagy munkát, hogy ez előtt minden jóravaló gondolkodású embernek tisztelettel kalapot kell emelnie. Nem azzal a célzattal tette ezt, mint a háború előtti kormányzatok, és még kevésbé azokkal az eszközökkel, hanem egyszerűen ugy történt ez, hogy ezeknek a szervezeteknek központja Budapesten van, és a központoknak egész adminisztrációja, ügykezelése magyar volt. Ezzel a ténnyel, — mint hogy magyarul kellett velük levelezni, érték el a szakszervezetek azt, hogy a Temesvárott, Nagyszebenben, Pozsonyban, Brassóban dolgozó idegen nyelvű munkások, sőt tovább megyek a Fiúméban dolgozó olasz és horvát nyelvű munkások is megtanultak magyarul. Megtanultak egyszerűen azért, mert erre szükségük volt, minthogy különben nehéz lett volna az érintkezés a saját szervezetük központjával. Ez a nyomdász-szakszervezet produkálta azt, hogy olyan időben, amidőn a magyar állam nem tudta még Horvátország területén és Eiuméban sem a munkásbiztositásról szóló törvényt teljes egészében hatályositani, mert Fiume corpus separatumnak tartotta magát és az is volt, a Fiúméban dolgozó idegen nyelvű munkások már a szakszervezetek kötelékébe tartoztak, és hogy a szakszervezeti központokkal érintkezni tudjanak, megtanulták a magyar nyelvet. A nyomdász-szakszervezet a maga példásan kiépített segélyezési rendszerével rengeteg könnyet törölt le hosszú, több évtizedes működése alatt (Propper Sándor: Ez fáj Vieziánéknak!) a rokkantaknak, özvegyeknek, árváknak, betegeknek támogatásával. Az ilyen szervezetről, ha csak valami egészen különleges érdek nem parancsolja, nem lehet jóérzésű embernek olyan hangon megemlékezni, mint ahogyan azt Viczián István t. képviselő ur tette. (Esztergályos János: Szégyenli is most magát! Nem mer szembe nézni! — Viczián István: Elég sokszor szembe néztem önökkel! — Saly Endre: Akkor is, amikor a kinevezést kapta? — Horváth Zoltán: Amikor a kinevezését kérte! — Viczián István: Soha se kértem! — Horváth Zoltán: Ugy adták! — Viczián István: Igenis! Sohasem kértem senkitől kinevezést! — Horváth Zoltán: Undorral vissza kellett volna utasítani ! Deputációztak a ministernél! — Viczián István: En nem! — Propper Sándor: Eáoktrojálták a kinevezést!) Nem bántanám meg egy pillanatra sem Viczián képviselő urat azzal a feltevéssel, amig bizonyítani nem tudnám, hogy ő maga kérte a kinevezését. Hajlandó vagyok elhinni, hogy ezt nem is oktrojálták rá, (Horváth Zoltán: Nem is volt még soron!) de lehetséges, hogy abban az időben ő olyan komoly és veszedelmes ellenforradalmárnak bizonyult, hogy a kormány szükségesnek tartotta őt (Horváth Zoltán: Honorálni! — Rothenstein Mór: Megnyerni!) megnyerni, leszerelni. (Viczián Istyán: Nagyon gyatra személyeskedés ez! — Propper Sándor: Felszedi a nyugdíjat utána? — Viczián István: Soha se vettem fel nyugdíjat. — Propper Sándor: Hát a méltóságos címet viseli? — Viczián István: Azt őfelsége a király adta! — Horváth Zoltán: Akkor minek lőtt rá!) Épen ugy hálálta meg az egyiket, mint a másikat. (Taps a szélsőbaloldalon. — Kuna P. András: Nagy a szolidaritás! — Horváth Zoltán: A becsületben nagy a szolidaritás!) A munkásoknak olyan tömörüléséről, — nevezzék azt szakszervezetnek, vagy »cakszervezet«-nek — mint amilyen volt a nyomdász szakszervezet, amely a háború kitörése idején,
