Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-466
128 r A nemzetgyűlés 466. ülése 1925. évi november hó 13-án, -pénteken. kényszertől függetlenül, önként elismeri a trianoni szerződést. Minderről hiába beszéltünk s most ime, még a t. túloldalról is kezdenek már szörnyülködni a francia szerződés miatt. De az önök kormánya mindarra, ami történt, elkötelezte magát, egyrészt nyiljtan, kifejezetten a törvényben, másrészt azokban a nyilatkozatokban, amelyeket annakidején odakint — itt is, ott is — megtett arranézve, hogy mi a szándéka, mit fog cselekedni. Ez az ország, ez a nemzetgyűlés eltűrte azt is, hogy a szanálási törvényben az érdekélt hatalmak egyenesen kimondják, hogy Magyarországnak nincsen joga semmiféle iparhoz, maradjon agrár állam, amelynek az ipar nem számit. Ezeket mind egykedvűen, helyeslően, sőt tapssal vették tudomásul. Ne méltóztassanak panaszkodni a francia szerződés miatt, ne méltóztassanak panaszkodni amiatt a kapkodás miatt, hogy a Bethlen-kormány és annak szakministerei, vagy a szakminister távollétében helyettesei azt cselekszik, amit cselekednek, mert mind ezt kénytelenek cselekedni. Csak arról lehet szó, hogy okosabbat is cselekedhetnének ; csak arról lehet szó, hogy a nemzet érdekében több kötelességet is teljesithetnének, mert ha már ugy van, hogy a szanálási törvényben a tisztelt hatalom eladta ezt az országot, akkor most menteni kellene a menthetőt, akkor a t. minister uraknak nem kellene olyan sokat aludniok, vagy külföldön fürdőzniök, mint ahogy a t. kereskedelemügyi és egyúttal külügyminister ur is teszi, hanem napjának és idejének minden óráját arra kellene fordítani, hogy azt az állást, amelyet elfoglal, méltóképen betöltse, vagy ha nem tudja ugy betölteni, engedje át másnak. Hogy visszatérjek a kereskedelmi szerződésekhez, az lett volna az első feladat, hogy először egy startot, egy kiinduló programmot, egy kiinduló szerződést kellett volna neki megcsinálni, meg kellett volna csinálni annak a szerződésnek legalább a tervezetét, melyet azzal az állammal kötünk meg, amelyhez bennünket legfontosabb és legnagyobb méretű kereskedelmi érdekeink kötnek. Meg kellett volna ezt a szerződést kötni a velünk szemben leginkább érdekelt államokkal (Sándor Pál : Csehországgal !), hogy igy minimális érdekeinket érvényesíthessük. Két államról lehet szó, ahová különösen agrárkivitelünk irányulhat, szó lehet Csehországról és Ausztriáról. Ezekkel az államokkal kellett volna elsősorban rendeznünk a kérdést, megállapítván, mik azok a minimális igények, amelyeket az exporttal szemben támasztunk, mik azok a feltételek és követelések, amelyeket ki akarunk kötni a velünk szerződő féllel azért, hogy elsősorban agrárkivitelünk feltétlenül biztositva legyen és hogy biztosítva legyen a termés aranyeső jenek értékesítése is. Ha mi olyan országgal szerződünk, mint mondjuk Ausztria vagy Csehország, amelyekhez az érdekeknek legerősebb és leghatalmasabb kapcsolata fűz bennünket, tehettünk volna koncessziókat, hogy ennek fejében azonban mit kapunk. Ha ilyen szerződést kötöttünk volna, amelyet én startnak nevezek, amellyel el kellett volna indulnunk külkereskedelmi politikánkban, akkor azután nem fordulhattak volna elő olyan visszásságok, amilyenek előfordultak, hogy Olaszországgal szerződést kötünk és romantikus szempontokból vagy más érdekek miatt nagy koncessziókat teszünk ; azután jön Franciaország s ott is más szempontokból, gazdasági lekenyerezési érdekből, vagy másból teszünk ilyen koncessziókat, a végén azután azt látjuk, hogy viszont mi pedig a mi követeléseinket nem tudjuk biztosítani kifelé, mert elkötelezvén magunkat a velünk legközelebbi érdekkapcsolatban levő államok igen könnyű helyzetben vannak, mert legtöbb kedvezményes szerződést kötnek velünk. Mást. nem is kötnek, mert hiszen nincs állam, amely ha ad magára valamit, más alapon kötne velünk szerződést, mint a legtöbb kedvezés alapján. így azután könnyen kibabrálnak, könnyen elbánnak velünk, mert a legtöbb kedvezmény révén azokat a koncessziókat, amelyeket más államoknak alkalmilag megadtunk, úgyis megkapják. A magam részéről nagyon sajnálom, hogy épen a Franciaországgal való szerződésünk ellen merülnek fel ilyen súlyos kifogások, amelyek, ugylátszik, az országnak igen-igen súlyos sérelmeit jelentik. Ha kormányunk gondosabb, körültekintőbb és szorgalmasabb lenne, ezek a visszásságok nem fordulhatnának elő, mert ugylátszik, hogy Franciaországban, mely a vele szövetségben levők iránt hálás, az egyik domináló szempont ezeknek a ránk nézve sérelmes kikötéseknek kikötésében az is lehetett, hogy ő segíteni akart azokon az államokon, amelyekhez a közelmultak tradíciói fűzik. Valóban megkönnyítette Csehország, Románia és Jugoszlávia helyzetét, és most itt van a magyar termés, és a magyar termés aranyesőjének problémája. Ez az eső hiába esett, az országnak nem igen lett belőle haszna. Hiszen, ha bor- és szőlőgazdaságunkat nézem, szőlőgazdaságunkra nézve katasztrofális a helyzet. Látjuk, hogy Tokajban nyakunkon marad a világ leghíresebb bora, amelyet annakidején a borok között mint a legnagyobb aranyvalutát kapkodták szét a világban. Most ott vannak a gazdák nj T akán az előző évek termései és nem lehet értékesíteni. Még inkább igy vagyunk azonban más vidékek bortermésével. De ezzel sem törődik a t. kormány. Annakidején még jókor interpelláltunk, még a francia és más kereskedelmi szerződések előtt, hogy mi lesz a magyar bor- és szőlőgazdasággal, amely évente 77 millió munkanapot biztosit a munkanélküliség és más egyebek leküzdésére. Ebbe a megállapításba beleveszem természetesen magát a szőlőgazdaságot, borkereskedelmet, a kiegészítő kereskedelmet és ipart is. 77 millió munkanap megmentéséről van szó, de a t. minister urak még arra sem tartották méltónak az interpellációt, hogy válaszoljanak rá. Nem törődnek vele, elmennek nyaralni, alusznak, nem dolgoznak, kivéve az egyetlen belügyministert, aki rendőreivel éber szemmel vigyáz, hogy az emberek valahogyan a polgári szabadságjogoknak hiedelmébe ne essenek, mintha itt azok a polgári szabadságjogok szilárd bázison nyugodnának. (Alföldy Béla : Arról nem tehet a kormány, hogy az osztrákokkal lehetetlenség volt megkötni a szerződést ! — Rothenstein Mór : De miért volt lehetetlen ? — Alföldy Béla : Mert olyan igényekkel léptek fel !) Olyan igényekkel léptek fel, amelyeket a franciaországi szerződésben a t. kormány azután már elárult. Mert egyik napon gyáripari párti, másik napon agrárpárti, aszerint, hogy a pillanatnyi szorultságból hogyan tud jobban kimenekülni, ha valamely oldalról szorongatják. Ez kapkodás és koncepciónélküliség. Az én nézetem az, hogy mégis csak vissza kell térni és örökre vissza kell térni ahhoz az igazán átfogó, nagy és életképes problémához, koncepcióhoz, hogy először az ország polgárainak politikai szabadságát és politikai hatalmát kell kivívni, mert ha az ország ezt a politikai hatalmat kivívta, polgárainak szabadságát, biztonságát, nyugalmát, biztonságérzését, szabad mozgását és jogegyenlőségét feltétlenül biztositotta, akkor lehet majd ezeken az állapotokon segíteni. A régi világban, az elnyomatás korszakában, a múlt század elején lehetett vitázni arról, vájjon melyik a helyesebb rendszer, az-e, hogy előbb az országot gazdaggá tegyük, tehát a szociális hatalmat megszervezzük, megalapozzuk és biztosítsuk, vagy az-e, hogy előbb a politikai hatalmat biztosítsuk. A múlt század elején, amikor idegen elnyomás alatt állottunk, amikor egy szempontot mindenesetre rés-
