Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-465

114: A nemzetgyűlés 465. ülése 1925. évi november hó 12-én, csütörtökön. lehetőség, hogy válaszoljunk rájuk, akkor az egész összeomlik, mint ahogyan összeomlik minden valótlan áliitás. A szomorú ebben csak az, hogy ezzel a felfogással valaki a belügyministeriumnak vezető tisztviselője lehetett és kétségbeejtő arra gondolni is, hogy a munkások ügyeinek intézése az ilyen felfogást képviselő tisztviselők jó vagy rosszindulatára van bizva. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Azt állította itt ugyancsak a felszólaló képviselő ur, hogy Magyarországon sajtószabadság van, ami abból is kitűnik, mert tulajdonképen még mindig megjelenhetik az az újság, amelynek a forradalom felidézésében állítása szerint nagy része volt. Nehéz volna párhuzamot vonni és megítélni azt, hogy melyik lap követett el több bűnt a forradalom felidézésében és milyen tényezők voltak azok, amelyek a forradalmat felidézték. Szerintem a lapok pusztán csak hú tükrei voltak az akkori idők hangulatának. Hiába akar valamely lap forradalmat előidézni, ha annak előfeltételei hiányoznak. A lapok legfeljebb regisztrálhatnak bizonyos tényeket, útmutatással szolgálhatnak bizonyos kérdésekben, de ha valaki azt hiszi, hogy a sajtó tud forradalmat előidézni, akkor csodálkozva kell kérdeznem, hogy miért nem tudnak Angliában pl. a bolsevista lapok forradalmat előidézni vagy máshol? Miért? Azért, mert ahhoz, hogy forradalom lehessen, sok minden kell. Ahhoz olyan teljesen lerongyolódott és lezüllött közállapotok kellenek, mint amilyenek 1918-ban nálunk négy évig tartó sanyargatás és szenvedés után voltak. Ha valaki objektíve akarja a kérdést elbírálni, akkor ezt a legfontosabb körülményt nem szabad figyelmen kivül hagynia. Ami a sajtószabadságot illeti, a képviselő ur arra hivatkozik, hogy itt van sajtószabadság, mert megjelennek még bizonyos lapok. Én más véleményen vagyok. Tudom, hogy a lapoknak megjelenni csak m misterein ökségi engedéllyel lehet, csak az a lap jelenhetik meg, amelyhez a kormány hozzájárul és azt hiszem, nem egészen a kormány jószándékán múlik az, hogy egypár lapot még nem tiltatott be, hanem valószínűleg ennek a kérdésnek elbírálásánál más körülményekre is tekintettel volt. De legjobban bizonyitfa állításomat az, hogy pl. pártunk, amely a nemzetgyűlésen képviselve van, körülbelül két évvel ezelőtt benyújtott egy beadványt a ministerelnökséghez, amelyben egy hetilap megindítására kért engedélyt és ez az engedély iránti kérelem mind a mai napig nincs elintézve. Bizonyítja azt, hogy voltak hetilapok, amelyek a kormánynak nem tetsző irányban irtak s ezeket egyszerűen betiltották, pedig nem is szocialista lapokról volt szó, hanem polgári lapokról. Itt van előttem egy statisztika, amely a magyar sajtószabadságot talán megfelelően és hűen adja vissza. Ezt a statisztikát a Belügyi Közlöny különböző évfolyamaiból irtam ki. Azt hiszem, hogy a Belügyi Közlöny elég megbízható lap ezen a téren. Kitűnik, hogv 1920-ban a postai szállítási jogot 23 sajtóterméktől, 1921-ben 10-től, 1922-ben 93-tól, 1923ban 37-től, 1924-ben 49-től, 1925-ben 23-tól, tehát öt év alatt 235 sajtóterméktől vonták el a postai szállítás jogát. Ami a betiltásokat illeti, 1920-ban betiltottak 4 sajtóterméket, 1921-ben 7 sajtóterméket. 1922-ben 19-et, 1923-ban 11-et, 1924-ben 3-at, 1925-ben 11-et. Tehát 1920 óta 55 lapot tiltott be a kormánv. A kolportázsjogot megvonta 1920-ban 2 sajtóterméktől, 1921-ben 3-tól, 1922-ben 1-től, 1923-ban 2-től, 1924-ben 2-től, összesen tehát 10 lapelkobzás történt, összesen tehát öt év alatt 303 esetben alkalmazott a kormány lapokkal, nyomtatványokkal, könyvekkel szemben betiltást vagy kolportázsjog megvonását vagy tiltotta be a lapot egyéb cimen. A feltüntetett adatok hitelesek, mert ezek az adatok a Belügyi Közlönyben megjelent rendeletek összesítései. Azt hiszem ezzel az eredménnyel a legreakciósabb gondolkozású képviselő is meg lehet elégedve, mert azt hiszem, hogy 303 eset, amelyből a postai szállítás jogának elvo- , nására 235 esik, épen elég szép eredmény. A részleteket tekintve azt látjuk, hogy nemcsak szociáldemokrata lapokról van itt szó, hanem megvonták pl. a kolportázsjogot 1920-ban »A magyar bánj'ász« laptól, a »Kecskeméti Közlöny«-tői, 1921-ben a »Világ«-tói, »Az Est«-tői és ugyancsak »A magyar bányász«-tói, 1922-ben a »Tiszántúli Hirlap«-tól, 1923-ban a »Népszava«-tói és »A Nép«től, 1924-ben »A Pesti Hírlap«-tói és a »Népszavaitól. A különbség csak az, hogy ezeknél a lapoknál az elvonás csak egy napig tartott, a Népszavánál pedig még ma is fennáll a kolportázsjog elvonása s a belügyminister ur legutóbb egy interpellációra adott válaszában azt mondotta, hogy ezt az engedélyt nem lehet mindaddig visszaadni,, amig a Népszava nem fog más hangon irni. A belügyminister ur, aki annak idején az Eszterházy kormányban ellenzéki volt, s aki kifogásolta pl. a cenzúra működését, és tiltakozott az ellen, hogy Brócly Sándor színdarabját a cenzúra betiltsa s felelősségre vonta a kormányt ezért a ténykedésért, mondom, ő, aki akkor mint ellenzéki képviselő kifogásolta ezt a ténykedést, ma elő akarja irni azt, hogy egy lap milyen hangon Írjon. Jól nézne ki, ha külföldön egy belügyminister ilyen választ adna a sajtószabadságot illetőleg. Emlékszem rá, hogy MacDoiialdot annak idején hogy támadták az angol konzervatívok, amikor állítólag egy ügyésznek utasítást adott. Nálunk törvényesen megengedett dolog, hogy az ügyész utasitást kap politikai hatóságától, ministerétől. Angliában ezt is kifogásolják és ezért támadták meg MacDoiialdot a szocialista minister!. Most tessék elgondolni, mi lett volna ott a felfogás, ha MacDonald egy konzervatív laptól vonta volna el a kolportázs jogát, milyen bírálatnak vagy támadásnak lett volna ezért kitéve. Hát nem volna megszégyenítő egy lapra, különösen arra, amely bizonyos politikai irányt képvisel, ha azáltal szerezné vissza kolportázsjogát, bogy a belügyministernek, tehát politikai ellenfelének tetszését megnyeri. Feltételezhető ez tisztességes ember részéről? Összeegyeztethető volna ez azzal a működéssel, amelyet itt mi kifejtünk? Szabad ilyent bárkinek még csak mondani is, hogy amig a Népszava hangja nem lesz más, mint amilyen, addig a kolportázsjogát nem adják vissza? Ha a Népszava hangja nem tetszik a minister urnák módjában van rá a biróság figyelmét felhívni. És a biróság épen elég gonddal tekint a Népszavára. Azt hiszem, itt a mentelmi bizottsági bejelentések és tárgyalások egész szép kimutatást nyújthatnának arra vonatkozólag, hogy a Népszava ellen hány esetben indult meg eljárás olyan ügyekért, ameiyékért más pártállásu képviselőket nem is vontak felelősségre. (EUenmondások a jobboldalon.) De amikor más állású képviselő a nemzetgyűlést »latrok barlang«-jának nevezi és különböző tingli-tanglikkal hasonlítja össze, akkor 300.000 korona pénzbirsággai expiálja ezt a bűnét, a Népszava felelős szerkesztője pedig most üli hat hónapi büntetését azért a cikkért, amelyet nem is ő irt, hanem amelyért a sajtójogi fokozatos lefelősség alapján neki kellett vállalnia a felelősséget ; egy tréfás cikkért, amelyben az illető, aki a cikket irta, azt mondta, hogy a munkások milyen jól élnek, libacombot esznek. Tehát sem politika, sem izgatás, sem semmi nem volt ennek a cikknek a témája. Mint mondtam, az egyik leüli a hat hónapot, a másik meg a mellény-