Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

0 Â nemzetgyűlés 463. ülése 1925 és megmenti ezt az állami vagyont a jogtalan rendeletek következtében meggyarapodott tulajdonosoktól és az elvett földeket visszaveszi, vagy pedig kimegyünk a vidékre és felvilágositjuk a népet, fal ur ól-falura fogunk járni és megmondjuk a magyar népnek, hogyan sáfárkodnak ezekben a halálos időkben a nemzet tartalékerőivel. (Zaj a szélsőbaloldalon.) De én bizom még abban, hogy a jelenlegi pénzügyminister ur, akiben sok jószándék van, — ezt el kell ismernünk — bele fog nyúlni ebbe a kérdésbe. Ennél a belenyúlásnál azonban ott akarunk lenni mi is. Ennek az 500.000 hold földnek kérdése 16 vármegye mellett, ebben a kicsinyke Magyarországban olyan fontos kérdés a mai időkben, hogy ennek nem szabad igy elkallódni és elpusztulni. A magyar nemzetgyűlés kötelességmulasztó lenne, ha nem akarna ott lenni ennek a kérdésnek szanálásánál is. Indítványozom tehát, szíveskedjék a t. Ház elfogadni azt a határozati javaslatomat, amely szerint (Olvassa) : »Az állami vagyonváltságföldek ügyének tisztázására azonnal küldjön ki a nemzetgyűlés egy negyventagu parlamenti bizottságot.« (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés !A kérdés első része az államot, államkincstárt és a nemzeti birtokpolitikai nagy szempontokat érdekli elsősorban. A nemzet talpraállitását, az oldott kéveként szétszórt magyar nép újból való összetömöritését egy államfő hatalma alatt, egyszóval a föld kérdésének mélyreható, igazságos és becsületes megoldását azonban még ennél is jobban érdekli a hitbizományok kérdése. (Halljak ! Halljuk !) A hitbizományok kérdésével — hogy ugymondjam — ugy vagyok, mint az ember 50 esztendős korában első szerelme emlékével. Huszonöt évvel ezelőtt, még a Sándor-utcai parlamentben szüzbeszédemnek ez volt a tárgya : a hitbizományok reformja. (Kiss Menyhért : Azóta sem csinálták meg !) Nem hogy huszonöt esztendő alatt nem csinálták meg t. képviselő ur, de nem csinálták meg már 1790 óta, amióta, 150 esztendő óta minden országgyűlésen követelték ezt, nem demagógok, hanem Deák Ferencek, (Egy hang a szélsőbaloldalon : Kossuth is követelte. !) Kossuth demagóg volt a latifundiumosok szerint, de Deákra még sem lehet rámondani, hogy demagóg volt. Deák, azt hiszem, már 1834-ben beszélt a hitbizományok eltörlése mellett. (Kiss Menyhért : Szégyenfoltja a XX-ik századnak !) Az első szerelem emlékeképen foglalkoztam azzel a kérdéssel tegnap is. Megöregedtem én is, de a hitbizományok még jobban. (Derültség. — Zsirkay János : Azt hiszem, túl is élik !) Nem ! Én remélem, hogy én élem túl azokat. Ebben a parlamentben ugyan nem nagyon bizom, de a következő választások olyan parlamentet fognak összeállítani, hogy mégis csak én élem túl a hitbizománj^okat ! (Kiss Menyhért : Bebalzsamozták magukat ! Most hozták Kairóból a balzsamot ! — Malasits Géza : Lesz majd dohánj^ és csendőr bőven !) Azt mondottam, hogy a vagyonváltságföldek a magyar állam utolsó tartaléktőkéi. Bevallom, hogy ezt a hasonlatot Rákosi Jenőtől plagizáltam. Tudniillik, amikor a földreform tárgyalásakor szokásom szerint őszintén nekimentem a hitbizományi intézménynek, másnap kitüntetés ért Rákosi Jenőtől egy cikkében ; az ő kedves, mély tudásával és nyugodt kedélyével csitítgatott engem, mondván, hogy nem kell olyan nagyon szidni a hitbizományokat, mert. hiszen azok a nemzeti erő tartaléktőkéi. Kérem, én akceptálom ezt az álláspontot is, én ma nagyon konciliáns kedvemben vagyok. Akceptálom tehát ezt a szellemes álláspontot és csak azt kérdezem meg, vájjon miért szoktak tartalékot gyűjteni a vállalatok ? Itt van Sándor Pál képviselőtársam, aki ezt mindjárt meg . évi november hó 10-én, kedden. tudná mondani. Valószínűleg azért, hogy rossz konjunktúra, nagy katasztrófák idején a vállalatok tartaléktőkéiket vegyék elő és azzal pótolják a vállalat megcsappant erőit. De lehet-e katasztrófálisabb időt elképzelni egy nemzetre nézve, mint amilyen most Magyarországon van ? Hát nem telt be az óra, nem telt be az idő, hogy hozzányúljunk a tartaléktőkéhez ? (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Kíváncsian kérdem, vájjon várjunk még tovább ? Elképzelhető-e még a mainál is nagyobb katasztrófa, amikor országunk és lakosságunk kétharmad részét veszítettük el és amikor nem bir megélni a magyar nép ebben az itt maradt 16 vármegyés kis országban sem ? Egy probléma előtt állunk : a magyar fajnak csak felerésze él a csonka vármegyékben. Amely része itt van, azt földhöz kell juttatni, amely része pedig messze esett tőlünk épen helytelen reakciós földbirtokpolitikánk következtében, annak is igyekeznünk kell egy részét visszaszerezni a magyar állam közjogi hatalma alá. Lehet-e ennél nagyobb és szentebb probléma és lehet-e katasztrófálisabb idő egy nemzet életében a mainál ? Nem ! A tartaléktőkét tehát elő kell venni, itt a legvégső óra, itt az utolsó pillanat. Mielőtt rátérnék a hitbizományi kérdés érdemére, néhány statisztikai adattal meg kell világitanom ennek a szegény, beteg csonka Magyarországnak földbirtokviszonyait és a földreform angolkóros eredményeit. Hogy mennyire minden programm és koncepció nélkül mentünk bele a földbirtokreformba, ezt legjobban bizonyítja az, hogy a kormány késői rendelkezései miatt csak akkorra fog elkészülni csonka Magyarország birtokstatisztikája, amikorra némely rövidlátó agrárpolitikusunk szerint — mert ők azt hiszik — befejezzük a földreformot. Tehát ugyebár a sötétben handabandáztunk és csináltunk egy földreformot, de azt se tudtuk, hogy van a föld eloszolva. (Szeder Ferene : Fogalmuk sincs róla ! Azt se tudják, mi lesz az eredménye !) Azt se tudják, mi lesz az eredménye. A statisztikai hivatal érdemes, becsületes magyar érzésű tisztviselői éjjelnappal dolgoznak és mindenféle pótszurogátumok segítségével igyekeznek statisztikát összeállítani arról, hogy tulajdonképen milyen is a nemzet gerince : a földelosztás. Approximativ adatokból, amelyeket, mondom, ez a sántikáló és főleg elkésett hivatalos adatgyűjtés, részben pedig magánkezek juttattak hozzám, megállapíthatjuk, milyen is az a szegény csonka Magyarország, amelyben nemzetünk felének élnie kell és amely kell, hogy vonzerőt gj'akoroljon szegény nemzetünknek idegenbe szakadt és elnyomott másik felére. Lássuk, mennyire alkalmas vonzóerőt gyakorolni a künszorultakra és mennyire alkalmas eltartani a benlevőket. Nagy-Magyarország egész területe 49 millió katasztrális hold volt, a csonkáé, sajnos, 16 millió. Ebből 9,700.000 a szántó, 1,700.000 a legelő, másfél millió a rét, alig két millió az erdő. Látjuk tehát, hogy a sik vidék, a szántóföld, a mezőgazdasági rész maradt meg, míg erdeink 87%-át elveszítettük. A nemzet erőinek kifejtésére tehát tényleg jóminőségü és használható sik mezőgazdasági részek maradtak meg csonka Magyarországon. Lehetne tehát még talpraállani, lehetne még uj gyökereket ereszteni, mert ha kicsi is, de elég jó minőségű föld maradt a nemzet részére. Ehhez azonban egészen más agrárpolitika kell. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon. — Szeder Ferene : És más agrárminister !) A kultuszministerium hatáskörébe eső latifundiumok kezeléséről is lehetne beszédet mondani. Talán még rákerül â sor. (Létay Ernő : Nagyon időszerű lenne !) A régi Nagy-Magyarországon az ezerholdon felüli nagybirtok az ország földjeiből 4,700.000