Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-462

380 A nemzetgyűlés 462. ülése 1925. évi november hó 6-án, pénteken. hasonlítsam, amelytől elsősorban én, a szocialista, követelem meg azt, hogy alkalmazattait tisztessé­gesen fizesse, de azt egyikünk sem követelheti, hogy üritse ki a raktárait, ne törődjék a vevőivel, uj árut ne szerezzen be és minden igyekezete csak az legyen, hogy alkalmazottai fizetését feljavitsa, még a~ beruházások rovására is. T. Nemzetgyűlés ! A költségvetés másik mel­lőzhető tétele szerintem a honvédelmi tárca. Nem habozom kijelenteni, hogy pártom kifejezetten antimilitarista és állandó hadsereg helyett a milicia álláspontján áll. Pacifisták vagyunk és minden puskában, minden kiadásban a béke veszedelmét látjuk. Hamis érvelés az, hogy a teljes leszerelés idegen és ellenséges imperializmusok közé ékelve utópia, mert csak Dánia példájára kell utalnom, amely ugyancsak idegen imperializmusok között van és mégis megcsinálta a leszerelést. Oly hadsereget, mely egy német, orosz vagy lengyel invázió ellen komoly védekezés lehetne, ugy sem tarthatna. A hazai militaristák, a remény­beli hadseregszállitók és a majdan felmentendő hinterlandosok kedvéért az országot katonai ki­adásokkal megterhelni, még militarista szemüve­gen keresztül nézve is céltalan és hiábavaló dolog. És végül nemcsak a szocialista programm alapján, de az erőviszonyok reális mérlegelése alapján is tiltakozom minden fillér katonai kiadás ellen. Igaza van dr. Szabó professzornak : komoly szo­cialista párt — és meggyőződéssel vallom, hogy mi azok közé tartozunk — világszemléleténél fogva meg kell, hogy tagadjon minden fillér katonai ki­adást. Lehet, hogy ez a merev magatartás az általam elöljáróban hangoztatott guvernemen­talizmus hiánya, de itt és ebben a kérdésben nincs koncesszió és inkább vállaljuk a romantika vád­ját, mint a gyilkosságok előkészitésének ódiumát. T. Nemzetgyűlés ! Megpróbáltam ezekben a kérdésekben összefoglaló képét adni szociálpoli­tikai célkitűzéseinknek. Ezek nem ujak a nemzet­gyűlés előtt. Három esztendeje, amióta ittvagyunk a" nemzetgyűlésben, minden alkalommal, amikor erre mód kínálkozott, előjöttünk vele, akár rész­leteiben, akár az egész komplexumot összefoglalva. Ezeknek a céloknak megvalósítására politikai hatalom vagy politikai hatalomhozjutás szükséges. A szociáldemokrata munkásmozgalom súlypontja most az utcáról az alkotmányszerü közületekbe helyeződött át. A szociáldemokrácia programm­jának mai teljes ignorálása ezt a parlamentáris lehetőséget gyengíti számunkra. A magyar demok­rácia rövid uralma emlékének nyolcadik eszten­dejében felhívom a nemzetgyűlést arra, hogy érveinket ne abból a szemszögből vizsgálja el, hogy ezek a mi oldalunkról hangzanak el, hanem abból a szempontból, hogy azok mennyire meg­szívlelésre méltók és kivitelre alkalmasak. Elvek, osztályok és világszemléletek harcát a többségnek kell közös nevezőre hoznia. Ezt a törekvést nélkü­löztem eddig, ez a törekvés nem jut kifejezésre az első békeköltségvetésben s ezért nem áll módom­ban azt elfogadni. (Éljenzés és taps a szélsőbal­oldalon.) jElnök : Szólásra következik? Petrovits György jegyző : Hegymegi Kiss Pál ! Hegymegi Kiss Pál : T. Nemzetgyűlés ! Bár még most is hatása alatt vagyok annak a jelenet­nek, amely az ülés kezdetén a nemzetgyűlés elnöke tekintélyének megvédése érdekében történt az igaztalan támadásokkal szemben, mégis a nagj 7 szónok szavaival kell beszédemet kezdenem s azt kell mondanom, hogy : félve szólalok meg az igen t. Nemzetgyűlés előtt. Ennek oka az, hogy mi ellenzékiek az utóbbi időben állandóan és folyto­nosan dilemmában vagyunk és ezeket a dilemmá­kat egyrészt a kormány, másrészt a mi többi ellen­zéki társaink, valamint a sajtó állítják fel. Amikor a passzivitás volt, a kormányelnök ur távollétünk­ben itt a nemzetgyűlésben kijelentette, hogy nekünk vissza kell ide jönnünk, hogy kötelessé­günket teljesítsük. Amikor pedig bejöttünk, akkor a sajtó részéről kaptunk oldalvágást, hogy miért nincs siker, holott természetesen a sajtó ismeri legjobban a magyar politikai helyzetet, hogy tulajdonképen hatalmi kérdésről van szó és a mi passzivitásunk egy utolsó kisérlet volt arra, hogy a kormányt és a többségi pártot a nézetünk szerint helyes kerékvágásba tereljük. Amikor pedig most, mint ellenzék, bírálatot gyakorolunk és rámuta­tunk a javaslatok hibáira és a hiányaira, de rá­mutatunk azokra a megoldatlan kérdésekre is, amelyeknek sürgős nyélbeütése nemzeti érdet volna s mikor olyan kérdéseket, mint a drágaság kérdése és ezekhez hasonló kérdéseket napirendi javasla­tunkban előterjesztünk, szóval, amikor ellenzéki kötelességünket teljesítjük : akkor a ministerelnök ur részéről ujabb támadás ér bennünket, mert azt mondja, hogy mi demagógok vagyunk, amikor ezeket a nagy kérdéseket és azok megoldását sür­getjük. Legutóbb, egy interpelláció kapcsán velem történt meg, hogy a debreceni kiméletlen adózta­tásról szólva, a pénzügyminister úrtól felügyeleti vizsgálatot kértem. A pénzügyminister ur egy általános közhelyet mondott el, amikor azt mon­dotta, hogy az adókérdéseknek feszegetése, az adók leengedésének kérése népszerű dolog, de azután a pénzügyminister ur maga kijelentette itt, hogy ezt nem az én munkálkodásomra, illetőleg felszólalá­somra és reám értette. De méltóztassék csak végig­olvasni a sajtónak idevonatkozó számait. A pénz­ügyminister urnák ez a második kijelentése nem fordul elő egyetlenegy helyen sem, hanem akkor, amikor én itt a debreceni adózó polgárság érdeké­ben csupán azért, hogy a minister ur figyelmét fel­hívjam, minden különösebb és erősebb megállapi­tások nélkül felszólalok, akkor annak a sajtónak részéről, amelynek szintén a kisexisztenciák vé­delme is volna a kötelessége, kapok egy olyan támadást a pénzügyminister ur szájába adva, amely a pénzügyminister ur részéről nem történt meg. (Bud János pénzügymiiiister : Ezt megmon­dottam Kaposváron és tegnap a pártértekezleten is!) A mi helyzetünk tényleg nehéz. Ha hallga­tunk, azt mondják : miért hallgatunk, ha beszé­lünk, akkor azt mondják : miért beszélünk, vagy miért nem erről beszélünk, miért vagyunk együtt, miért nem vagyunk máskép, miért veszekedünk egymással ? Emellett választóinkkal szemben is viseljük az ódiumot épugy, mint a többségi párti képviselők azokért a nehézségekért, amelyek gaz­dasági és szociális téren mutatkoznak. Ha egy üros kerület van, rögtön jön, különö­sen a polgári ellenzékkel szemben, a támadás, hogy miért nem állit jelöltet, holott elfelejtik ezek a nagy kérdezők, hogy amikor mi jelöltet állítottunk az első megüresedett kerületekben, mint amilyen a nagyatád kerület volt és az utána következő kerü­letek (Strausz István : És a rétsági !), micsoda választási hadjárat indult meg ellenünk. Amikor emiatt itt a nemzetgyűlésen opponáltunk és ezeket a kérdéseket szóvátéve orvoslást kértünk, akkor azok, akik a szemrehányók, nem állanak a hátunk mögött és igy abban a tekintetben, hogy egy szabad, tisztességes, becsületes választási rendszert és eljárást biztosítsunk ebben az országban, nincs megfelelő támaszunk. Pedig a legutóbbi letenyei választás is okulást adhat, a kormánynak, hogy az ostor igen sokszor visszacsip. Ezek azok a gondolatok, amelyeket én, aki immár négy éve vagyok képviselő, az első költség­vetési javaslat tárgyalása során előrebocsátok és amikor a magam és társaim nevében ehhez a költségvetéshez hozzászólok, akkor elsősorban arra

Next

/
Oldalképek
Tartalom