Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-451

A nemzetgyűlés 451. ülése 1925. évi október hó 21-én, szerdán. 91 rázata annak, hogy a javaslat tárgyalásának ilyen előrehaladott stádiumában is felállók pártom részéről szólásra és kifejezést adok a hála érzésének. De t. Nemzetgyűlés, amikor a hála ünnepi érzéseit érzem át az emberi szolidaritás ilyen hatalmas, nagy és szép tényével szemben, sajnálattal kell megállapítanom, hogy azon a pár szerény szón kívül, amelyet az indokolás mond, semmi sem történt arra nézve, hogy a Rockefeller-alapnak ezt a nemes fejedelmi áldozatkészségét méltóképen viszonozzuk. Azt látom, hogy ezt az intézetet csak egyszerűen magyar királyi Országos Közegészségügyi Intézetnek akarják nevezni. Nem tudom, milyen alapon, mert hiszen az egész magyar királyságnak igen kevés köze van ahhoz, hogy ez az intézet most létesül (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ennek létesülése a nagy emberi szolidaritásnak igen nagy ténye, amelyhez ennek a ma nagyon lejárt szónak : »királyi« nem igen sok köze van. Ebben az országban elkezdve a hóhértól, végig a főtanácsosokig, mindenkit magyar királyinak neveznek. /Ugy van! Ugy van! bal felől./ Én azt hiszem, a Rockefelleralap nem nagyon érzi magát megtisztelve az által, hogy az ő fejedelmi áldozatkészségéből épülő intézetnek homlokzatára is ez a ma már nagyon lejárt epitheton kerül és ezt irják tel éppen azok, akiknek legkevesebb joguk van használni ezt a szót : »királyi«, mert hiszen ezt is agyonlőtték Budaörsnél. (Ugy van! balfelől.) Hogy törvényhozásilag is kellőképen kifejezzük hálánkat, szükségesnek tartom, hogy a lényeg epithetonjri kerüljön az intézet homlokzatára : és ha azok, akik Budaörsről elintézték a magyar királyságot, semmiféle téren nem akarnak megválni ettől a epitheton ornanstól : »magyar királyi«, ebbe belenyugszunk, — mert tudjuk, hogy akik ezt a kérdést Budaörsnél elintézték, igen kényesek arra, hogy itt minden mai var királyi legyen, mondom, ebbe belenyugszunk — de legalább azt kívánjuk, hogy a lényegnek és hálánknak is szükségszerűen megfelelően ez az intézet necsak egyszerűen magyar kirátyi országos közegészségügyi intézetnek neveztessék, hanem hálából aziránt, akinek érdeméből ez az intézet települ s a fejedelmi áldozatkészség némi viszonzásául, annak viszonzásául, hogy öt éven keresztül a kiadások nagyrészét is a Rockefeller alap fogja fedezni, nevezzük ezt az inté/etet magyar királyi országos Rockefeller közegészségügyi intézetnek. (Helyeslés és taps a balés a szélsőbaloldalon.) Ez a legkevesebb, amivel tartozunk — ez becsületbeli kötelességünk is — s amivel legalább ennek az intézménynek valódi rendeltetését megjelöljük, olyképen, hogy ha valamikor kurzusmerenylettel hozzá akarnának nyúlni, legalább az az egy áldott név, az emberi szolidaritásnak ez a nagy neve : Rockefeller visszariassza őket attól, hogy ezt is holmi Eckhardt-féle nacionalizmusnak szabályai szerint kezeljék Épen azért, hogy a Rockefeller alappal szemben és a nagy nemes emberbaráttal, John David Rockefellerrel szemben is kifejezzük köteles hálánkat, én már most határozati javaslatot nyújtok be, amely a következőképen szól (olvassa) : »A nemzetgyűlés hálájának kifejezéséül szükségesnek tartja, hogy a felállítandó Magyar Királyi Országos Közegészségügyi Intézet a javaslatban mindenütt Magyar Királyi Országos Rockefeller Közegészségügyi Intézetnek neveztessék, és majdan az intézet épületének homlokzatára is ez a név Írassék fel.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Horváth Zoltán: Hagyják el a »királyi« t teljesen!) Legelegánsabb az volna, ha csak így hangzanék ez a név : Magyar Rockefeller Közegészségügyi Intézet. Ez volna egy komoly és szép név, amelybe semmiféle zavaros megjelölések disszonanciát nem vinnének bele. (Mozgás a jobboldalon.) Mikor ilyen fejedelmi áldozatkészséggel sietnek segítségünkre azok, akiknek ez nem volt kötelességeik, és csak nagy, nemes emberbarátságból tették, ezen a pár frázison kivül, amely az alap nagy érdemeiről megemlékezik, természetesen nagyon jó lett volna megemlékezni arról is, aki 19Öl-ben ezt az alapot, a Rockefeller-intézetet a maga igazán hatalmas nagy áldozatkészségével, 100 millió dollárral megalapitotla, jó lett volna, ha róla is esett volna néhány szó, hogy a magyar közönség, amely most ilyen hatalmas ajándékot kapott, legalább tudja hogy ki adta, kik adták ezt a hatalmas ajándékot. De hiszen mindegy. Ez a nemes, hatalmas, emberbaráti intézmény nem sok súlyt vet arra, hogy őt a magyar királyi kormány megdicséri-e vagy nem, ennélfogva a magam részéről elégnek tartom azt is, hogy a hála érzését egy köszönő szóval, a tárgyalás közben kifejezzük és a legmélységesebb és legbensőségesebb ünnepélyességgel átérezük az alappal szemben. Csak azt sajnálom, hogy ez az alap, amely már 1901 óta létezik, és 1901 óta minden szükségletnek rendelkezésére áll, csak 1925-ben jut el Magyarországba és hogy csak 1925-től kezdve érezhetjük ennek az alapnak áldásait. Ebben igen nagy felelősség terheli a magyar kormányt, a magyar politikát, és amikor a hala legteljesebb, legmelegebb érzésével fogadom pártom nevében ennek az alapnak hatalmas, nagy emberbaráti ajándékát, sajnálattal kénytelen vagyok megemlékezni arról, hogy valójában fáj az embernek, hogy ez a hatalmas szép ajándék, amely ennek a nemzetnek annyi nagjf érdekét elégiti ki, pont ennek a kormányzatnak kezére jut, amel}' kormányzat hibás és felelős abban, hogy már régen nem szerezte meg az ország részére ennek az alapnak segítségét, másrészt pedig semmiképen sem alkalmas arra, hogy egy ilyen hatalmas emberbaráti intézménj' összes áldásait kifejtse. A kormányzat hibás már ott is, hogy az emberbarátsággal, az emberszolidaritással merően ellenkező politikát folytatott itt öt éven keresztül, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) és a világ minden nemzetének ellenszenvét felszította, (Rainprecht Antal : Mucsai soviniszta politika !) ugy, hogy amikor rendelkezésre állott volna sokfelől igen nagy segítség arra, hogy a letiport, szenvedő, sínylődő, sorvadó nemzeten segítsenek, minden jótékony kezet és minden jótékony hajlandóságot visszatartott ez a politika, amelynek tengere volt az embereszme ellen való küzdelem. (Horváth Zoltán : Gőgös junkerpolitika !) Mert hogyan siethettek volna segítségünkre a külföld nag3

r liumanista intézményei, amikor itt öt esztendőn keresztül minden a humanizmus ellen történt. Hogy egyebet ne említsek, ott van az úgynevezett numerus clausus kérdése. A numerus clausus a tanszabadság ellen, egyáltalában az emberi jog ellen való vétek. Nekünk keresztényeknek kell legjobban tudnunk, hogy Isten minden embert egyenlő jogokkal teremtett, azzal a joggal, hogy az életben a boldogulás lehetősége egyformán nyitva álljon számára Hiszen a mi vallásunk még ellenségeinkkel szemben is a megbocsátást és szeretetet hirdeti. És akkor itt a keresztény politika az volt, hogy még a tudomány terén is, amely valóban internacionális és az emberszolidaritás oltalma alá tartozik, a korlátozásnak, a szabadság elvonásának, az úgynevezett numerus claususnak útjára léptek rá. (Reisinger Ferenc: Internálótábor!) Annál súlyosabb és gonoszabb volt ez a hiba, mert magj^arok ellen intéztük ezt a numerus clausust. A nyugati civilizált államokban az idegeneknek is megvan az az ad hoc polgári joguk, hogy ott szabadon tanulhassanak és sehol nincs példája ennek az intézménynek azokban az államokban, amelyek igényt tartanak arra az epitetonra, hogy civilizáltak. Ismétlem, azt sajnálom, hogy ennek a kormáifffcatnak kezére jut egy ilyen alap, 15»