Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-451

84 A nemzetgyűlés 451. ülése 1925. évi október hó 21-én, szerdán. fel ne hívjuk arra, hogy ennél az intézetnél jó volna, ha nem. terhelnénk túl adminisztrációs személyzettel, mint a többit, hanem ellenkezőleg, tartózkodnánk minden túlzott adminisztrációs megterheléstől, nehogy megtörténjen az, hogy az adminisztráció talán többe kerüljön, mint amennyi pénz e célra a minister ur rendelkezésére áll. Ilyen intézeteknél nem az adminisztráció a legfontosabb, hanem az, hogy ott olyan munka végeztessék, amely tényleg szolgálja a község ügyét. Abban a reményben, hogy a mi figyelmeztetésünk és útmutatásunk eredményre fog vezetni és abban a tudatban, hogy azok a nemes intenciók, amelyektől a Rockefeller-alap vezetősége át volt hatva, mikor ezt az adományt Magyarországnak szánták, meg fognak valósulni,*általánosságban elfogadom a javaslatot. Elnök : Szólásra következik ? Bodó János jegyző : Malasits Géza ! Malasits Géza : T. Nemzetgyűlés ! Nagyon jó, hogy Tiberius császárnak hires mondása, a non ölet nem válik valósággá, mert ha valósággá válna, abban az esetben ezt a t. Házat ki kellene üríteni, mert olyan petroleum- és izzadságszag volna itt. Az az' összeg, amelyből Rockefeller ezt az alapítványt tette, túlnyomó részt a világításra szoruló és a munkaalkalmat kereső embereknek legförtelmesebb kizsákmányolásából származik. Épen azért én nem tudok azokkal egyetérteni, akik dicsérik ezt az alapítványt. Nagyon szép, hogy Rockefeller ur ezt megtette, csak nekünk tisztában kell lennünk azzal, hogy Rockefeller ur egy gyüszüvel adott vissza abból, amit sajtárral az emberiségből kivett. Mindazonáltal, hogy ezt az alapítványt mégis megtette, meg kell neki, mint szociáldemokrata képviselő is adnom azt, hogy Rockefeller azok közé a kapitalisták közé tartózik, akik visszaadnak valamit az emberiségnek abból, amit nem a legfairebb módon vettek el tőle. Ebből a szempontból ítélve a dolgot, magam is örvendetesnek tartom ennek az intézetnek felállítását és a magam részéről örömmel üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot, mert remélem és remélhetjük mindannyian, hogy ezáltal Magyarország közegészségügye valamicskét mégis javulni fog. Nem mulaszthatom azonban el, hogy egy pár észrevételt ne tegyek elsősorban Alföldy t. képviselőtársam tegnapi felszólalására. A t. képviselőtársam Franciaországot ugy aposztrofálta, mint azt az országot, amely nem törődik az európai nyomorral, a legyőzött népek nyomoruságával, csak halad a maga utján, hisztérikusan néz a gloire felé és íme szembeállítva Franciaországgal, itt van Amerika, amely olyan sokat és nemeset áldoz a szenvedő emberiségért. Mindenekelőtt meg kell állapitanom azt, hogy abban a világháborúban, amely a közelmúltban lefolyt, nem Franciaország a nyertes, még kevésbé Anglia, legkevésbé pedig Olaszország, hanem a nyertes elsősorban Amerika. És ha Amerika abból a horribilisán sok aranyból, amelyet Európából a háború folyamán kiszivattyúzott, valamit visszaad Európának, akkor csupán legelemibb kötelességét teljesiti a szerencsétlen és összeroncsolt Európával szemben. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy Franciaországnak is ne lett volna kötelezettsége ebben az irányban. Konstatálni kívánom azonban, hogy Franciaország bizonyos tekintetben jóvátette azt a hibát, amit a múltban elkövetett. Mig ugyanis Amerika a keleteurópai szűkölködő, nyomorúságos viszonyok között élő munkanélküliek közül alig ereszt be valakit, s oda sokkal nehezebb bejutni — s ezt anélkül mondom, hogy blasfémiába akarnék esni — mint a mennyországba, addig Franciaország kapui kitárulnak az európai nélkülözők előtt és nem csekély azoknak a magyar munkásoknak száma, akik Franciaországban békében és nyugalomban tudják megélhetésüket megkeresni, például olyanok, akiket az ipari válság és a kurzus politikája innen kiüldözött. Kár tehát Franciaországot e tekintetben bántani, hiszen Franciaország legalább annyiban jóvá kívánja tenni hibáját, hogy a nyomorgó, szegény munkanélkülieknek kenyeret és kereseti lehetőségeket biztosit. Most rátérve erre az intézményre, röviden annyit kivánok megjegyezni és arra vagyok bátor az igen t. minister ur figyelmét felhívni, hogy, ha jól tudom, az épület fundamentumát nem ásták még meg, s még az alapkövét sem tették le, már is megindultak illetékes körökben a pletykázások és gyanúsítások abban az irányban, hogy az intézet felépítése körül hibák és mulasztások történtek, hogy nem hirdettek pályázatot az épületnek tervezésére, hanem a tervek elkészítését a tervek előkészítése körül foglalatoskodó egyik magasrangu ministeriális ur kapta meg. Erre nézve nagyon célszerű volna, ha a minister ur a Ház szine előtt adna valamelyes felvilágosítást, mert a végén nem lehet rossznéven venni azoktól a munkanélküli és szűkösen élő, szűkölködő szegény építészektől, ha azt hallják, hogy, bár a kormánynak erre módja és alkalma volna a Rockefeller alapítványból épület felépitésére, nem hirdetnek pályázatot, vagy ha pályázatot hirdetnek, in sich már megállapodnak abban, hogy a pályázat ugy is csak fikció, mert az építkezést egy magasrangu ministeriális ur fogja megkapni. Amint hallom, ez bizonyos recenzust keltett az építészek között, s ezért nagyon kérem a minister urat, nyugtassa meg a t. Házat abban az irányban, hogy az építkezések körül mulasztások és protekció nem fognak érvényesülni, hogy legalább az építőiparnak ez a tényezője az építészek nyugodjanak meg. Az intézet fentartásáról beszéltek itt az én képviselőtársaim. Erre nézve nekem csak az a megjegyzésem, hogy bármilyen nagy stílusban épitik is ezt fel, bármilyen jól szervezzék is meg az egész egészségügyi intézetet, addig, ameddig Magyarországon a közállapotokat, főképen a kereseti lehetőségeket meg nem javítják, a vagyonmegoszlást, a vásárlóképességet a népnek lehetővé nem teszik, minden ilyen intézmény — nem mondom, hogy meddő munkát végez — de valami nagy eredményt nem fog elérni. A minister ur tegnap nagyon szépen beszélt arról -— és én mint szocialista is élvezettel hallgattam fejtegetéseit, — hogy az emberi táplálkozásra szolgáló tápanyagoknak megvizsgálása fog ennek az intézetnek hatáskörébe tartozni, meg fogják az élelmiszereket kalorikus értékük szerint vizsgálni és igy felvilágosítást fognak a népnek adni arra nézve, hogyan táplálkozzék célszerűen, hogy a munkánál elfogyasztott testi erőt ismét vissza tudják szerezni. Nagyon szép dolog ez. Én láttam Németországban ilyen tabellákat, amelyek pompásan mutatták az egyes élelmiszerek kalorikus értékét. És abban a társadalomban, ahol a munkát megbecsülik, ahol módot adnak a munkásnak arra, hogy annyit keressen, hogy magát és családját tisztességesen eltartsa, abban a társadalomban, amelyben mód van a munkásnak adva arra, hogy az élelmiszerek, tápszerek között válogathasson, az ilyen tudományos alapon kidolgozott tápszerértéktabellának megvan a gyakorlati jelentősége. Engedelmet kérek, nálunk nagyon szépen fog festeni a kalorikus tabella, amelyet az intézet össze fog állítani az egyes tápszerek kalorikus értékéről, de annak a szegény uradalmi cselédnek, aki egész éven át háromszor eszik húst, esetleg csak akkor, ha birkák kergülnek, vagy a disznója megdöglik, aki egész életében rozskenyeret, savanyukáposztát és paszulyt eszik, (Ellenmondások a jobbközépen.) annak ez a tabella nem