Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-458
A nemzetgyűlés 458. ülése 1925. évi október hó 31-én, szombaton, Scitovszky Béla elnöklete alatt. Tárgyai: Az 1910—1918-iki országgyűlés hősi halált halt tagjainak, tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak emlékezete. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : gr. Bethlen István, Rakovszky Iván, Bud János, Walko Lajos, Mayer János, gr. Klebelsherg Kunó, Pesthy Pál, gr. Csáky Károly, Vass József. [Az ülés kezdődik d. e. 11 óra 15 perckor./ (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök : Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Bodó János jegyző ur, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Petrovits György jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Csik Józseí jegyző ur. T. Nemzetgyűlés ! Halottak napja küszöbén, halottak emlékének szenteltük mai ülésünket. A kegyelet egyesítő érzésével gyűltünk össze, hog}?" nemzetünk életéért folytatott mindennapi munkánk küzdőterén hősök és vértanuk emlékének áldozzunk ; neveket örökítsünk meg ércben, amelyek eltérő jelentőséggel kapcsolódtak bele a magyar törvényhozás munkájába, de amelyeket egyenlő mértékben tesz méltókká erre a kegyeletes megörökítésre a hazáért kiontott vérükkel megváltott halhatatlanságuk. Nincs nemzet a világon, mely a maga életéért való napi munkájában annyira rá volna utalva hősei és vértanúi emlékének kultuszára, mint a magyar, s nem volt viszontagságokban oly gazdag történelmünknek időszaka, mely ezt a szent emléket olyan termékenyítő rendeltetéssel emelte volna a nemzetfentartó tényezők sorába, mint legnagyobb megpróbáltatásunknak ezek a zord idői, amelyeket élünk. Ha egy évezred annyi keserű tapasztalása és szenvedése nem tanított volna meg rá : ezek az idők tárták volna elénk egész tragikus fenségében azt a szomorú, de nem dicstelen történelmi rendeltetésünket, melyet akkor szánt osztályrészünkül a nemzetek sorsát intéző Gondviselés, amikor Ázsia pusztáiról idevezérelte kisszámú fajunkat Európa közepére, hogy egy kis darab földön, kelet és nyugat mesgyéjén, nagy fajok egyesülésének útjában, világuralmi törekvések ütközőpontján a hősök és vértanuk nemzetének példaképét alkossuk meg. (ügy van! Ugy van!) Más nemzetek sorsában is váltakozik fény és árny, emelkedés és sülyedés s a történelem ismer nagy számban birodalmakat és nemzeteket, amelyek örökre összeomlottak. De nincs Európának nemzete sem az élők, sem a holtak között, amely évek vagy évtizedek harcai árán ne tudta volna magának évszázadokra biztosítani a nyugodt fejlődés olyan lehetőségét, mely nemzeti egyéniségének, géniuszának teljes kifejtésére képesíti. A mi kis nemzetünknek nem adta meg a sors ezt a kedvezést. Történelmünk egész folyamán rövid évtizedek határolják a dicsőséges felemelkedésnek, jólétnek és virágzásnak korszakait, amelyeket rendesen nyomon követnek a létünkért folyvást megújuló küzdelmeknek, az elnyomatás szenvedéseinek, a kimerültség tespedésének, az elernyedő nemzeti erők letargiájának sokszor századokra terjedő epochái. A nyugalom esztendei alig elegendők az uj küzdelemhez való erőgyűjtésre. Hogy ilyen sorsnak viszontagságai közt mégis megmaradhattunk a kontinentális Európa egyetlen nemzetének, mely évezredes múltra tekinthet vissza : legnagyobb bizonysága annak, hogy rendeltetésünk van ezen a helyen ; hogy vérünk folytonos ontásával saját létünk feníartásának természetes célján is felülemelkedő missziót töltünk be ; hogy faji egyéniségünk őserejének megőrzésére, örök harcra termett nemzetül való fenmaradásunkra a világ sorsát intéző felsőbb hatalomnak is van szüksége, mely erre a pontra a keresztén}' civilizáció védőbástyájául állított. S hogy teljesíthettük volna ezt a rendeltetésünket, ha századok során nem támadtak volna folyvást légiói a hősöknek és mártíroknak, akiknek kiontott vére nem szűnt meg a legnemesebb éltető nedvvel táplálni a hazai földbe rögzött életgyökereinket, s a hazáért való önfeláldozás ragyogó példáival úgyszólván megszakítás nélküli folytonosságban tartani fenn legszentebb nemzeti hagyományunkat. Csaba vezér szellemtáborának gyönyörű legendája az ő hősi áldozatukban válik időről-időre megújuló valósággá ; azzá a nemzetélesztő és fentartó erővé, amelyet annyi viszontagság nem tudott megtörni, mert mindig isteni rendelés ivyilatkozott meg benne : a szent eszme szolgálatában szenvedett véráldozat hóditó hatalma. Ugyanaz a legj-őzhetetlen erkölcsi erő, mely a krisztusi vértanúság keresztjének jelével mártírok ezreinek vére nyomán tette meg hóditó útját a világon s váltotta meg sülyedtségéből az egész emberiséget. Ebben a magasztos eszmei jelentőségben illeszkedik bele mai kegyeletes ünnepünk nemzetünk életéért folytatott napi munkánk keretébe két emléktábla felavatásával, amelyek egyike azok neveit örökíti meg, akiket törvényhozói hivatásuk vagy a törvényhozás szolgálatához kötött életpályájuk köréből szólított a hősi halál mezejére a nemzetünkre mért legnagyobb megpróbáltatás. Ők megálltak hetyüket ebben a megpróbáltatásban a legnagyobb áldozattal, ami szent és igaz NAPLÓ. XXXV. ±Ü
