Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-457

'A nemzetgyűlés 457. ülése 1925. tak, mert ezeket a halakat Parisba, külföldre küldték. Gazdaságosabbnak látták azt, hogy a hal kijusson külföldre, és igy Debrecenben és a közeleső városokban nem lehetett halat kapni. A modern haltenyésztés terén valóságos rablógazdálkodás folyik a haltechnikával. A tógazdaságokban ugyanis egyszerűen leeresztik a vizet s őszi és téli időben igy szedik össze a halakat, melyeket azután kiszállítanak külföldre, hiszen a hivatalos jelentés is mondja, hogy 25—30 métermázsát szállítanak ki egy esztendőben. Ha a szállítási lehetőség kedvező, — mint ahogy tudtommal most is arról van szó, hogy a kormány az egyes államokkal kedvező megegyezést kötött a hal kiszállításra vonatkozólag — a tógazdaságokban termelt és finomított halakat kiszállítják külföldre, holott evidens volna, hogy a Hortobágyon levő halastóból termelt halakat ne Parisba szállítsák, hanem tegyék lehetővé, hogy azokat Debrecenben és környékén, az Alföldön fogyaszthassák el. Én tehát kifogásolom itt azt a politikát, hogy a hal nem jut el kellő mennyiségben a lakossághoz, hanem a tógazdaságok a kormányon keresztül felhasználják azt a lehetőséget, hogy a halat külföldre szállítsák. A nyilt vizeken a halászat társaságok kezében van, igy az egész balatoni halászat egy társaság kezében van. Ez a társaság uralja az egész Balatont. Itt az árakat is a társaság szabja meg és e tekintetben nincs verseny. Ennél a társaságnál és más társaságoknál is vannak alkalmazottak, akiknek védelméről nincs szó. A Balatonon köztudomás szerint egész nyáron éjjel halásznak. Ugy tudom, hogy a balatoni halásztársaságnak öt-hat telepe van, mindegyiken legalább 40—50 alkalmazott szolgál. A halászhajókat gőzhajóval viszik ; az ősz folyamán kora hajnalban elindulnak, télen a jég között halásznak, tehát ki vannak téve a veszélynek. Ezeknek az alkalmazottaknak még sincs ezidőszerint semminemű törvényes védelmük. A legszegényebb, legnyomorultabb néposztály az, amely kényszerűségből elmegy halászni azért, mert más keresethez nem tud jutni. Ezt a népességet a halásztársaság teljesen kizsákmányolja. Már pedig a társaságok igen nagy védelmet élveztek az előző törvényben és élveznek ebben a törvényben is. Ez a törvényjavaslat kimondja, hogy a halfejlesztés érdekeit szolgáló területeket a birtokosok kötelesek a társaságoknak átengedni. A kormány igy véli a haltenyésztés fejlesztését elérni. Ha tehát a törvény védi a társaságokat, akkor meg kellene védeni azokat az alkalmazottakat is, akik most a társaságoknak teljesen ki vannak szolgáltatva. Véleményem szerint ebben a kérdésben vissza kellene térni az 1888. évi törvényre, amelynek 3. §-a a halászat jogát tisztán a viz partján lakó népességnek hagyta meg. E törvényjavaslat szerint nem elég az, ha valakinek halászati igazolványa van, hanem e mellett külön jogot keíl szereznie arra is, hogy a halászathoz bárminemű eszközt használhasson. Azt mondja a javaslat 7. §-a, hogy a halászjegy egymagában a halfogásnak semmiféle módjára nem jogosít. A hatóság a halászjegy kiállítását a jogosultság igazolásától teheti függővé. A régi törvényben ilyen rendelkezés nem volt. Most felvetek egy kérdést, az úgynevezett horgászat kérdését. A horgászat passzió, szórakozás, igen ártalmatlan dolog, és sok ember egészségügyi szempontból csinálja. Leülnek két óra hosszáig a viz partján és nem fognak semmit, vagy pedig egészen lényegtelen picike kis dolgot. Balatoni fogast horgon még senki sem fogott, sőt nagyobb pontyot vagy keszeget sem fogunk a Dunából. Ez egészen ártatlan szórakozás, de ugy tartják, hogy az egészségre kitűnően hat, mert ha ideges emberek leülnek egy pár órára a viz partján, ez évi október hó 30-án, pénteken. 263 kellemes nyugalmat jelent a számukra. Eddig az, aki halászati igazolványt váltott, leülhetett horgászni. Most a halászati igazolvány nem elég, hanem külön jogot is kell szerezni, tehát egy területet ki kell bérelni és ugy lehet horgászni. Ezt a szórakozást egész Európában mindenütt szabaddá tették, Ausztriában és más államokban is szabadon lehet horgászni, nem tudom tehát miért van szükség arra, hogy ettől az ártatlan szórakozástól elüssék azokat, akik ettől várják egészségük helyreállítását. Ez ellen fel keíl emelnem szavamat és kérem, hogy a nemzetgyűlés ezt a rendelkezést ne fogadja el igy. Visszatérek oda, ahonnan kiindultam. A szabad vizekben ma kevesebb a haltermelés, mint az 1888-iki törvény előtt volt, mert a nagy társaságok kizsákmányolják a szabad vizeket. Különösen áll ez a Balatonra. Az 1888. évi törvény biztosította a Balaton parti népességnek a halászat jogát ; szükségesnek tartom, hogy ezt ebben a törvényjavaslatban is kimondjuk. Ismétlem : ha elismerjük a földhöz való jussát annak a népnek, amely azzal foglalkozik, akkor el kell ismernünk azt is, hogy a viz szélén lakó embereknek joguk van a vizhez és lehetővé kell tenni, hogy ezek szabadon halászhassanak, ne kelljen nekik engedélyt váltaniok és ne függjön valamely részvénytársaságtól, hogy leülhessenek a partra és fogjanak egy-egy halacskát. A javaslatot ebből a szempontból nem fogadom el. Elnök : Szólásra következik ? Petrovits György jegyző : Szabóky Jenő I (Nincs jelen.) Elnök : A képviselő ur nincs jelen. Töröltetik. Ki a következő szónok ? Petrovits György jegyző : Senki sincs feljegyezve. Elnök : Kérdem, kiván-e még valaki szólni Î (Nem !) Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. A földmivelésügyi minister ur kivan szólni|? Mayer János földinivelésügyi minister : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) A t. képviselő urnák azokat a kifogásait, amelyeket akkor sorolt fel, amikor nem voltam jelen, nem volt alkalmam hallani, tehát azokra a legnagyobb sajnálatomra nem válaszolhatok, csak azokat a rendelkezéseket akarom némileg megmagyarázni, amelyekre vonatkozó kifogásait jelenlétemben mondotta el. A t. képviselő ur kifogásolja azt, hogy horgászni sem szabad azoknak, akiknek vizterületük nincs, még akkor sem, ha egyébként halászati jegyük van. Kifogásolja továbbá, hogy a halászati jog" a vizterületeknél nem a lakosságnak, hanem a községeknek van biztosítva. (Farkas István : Ezt nem kifogásoltam ! A községek sem juthattak hozzá, egyesek sem !) A községeknek van birtokában. (Farkas István : A jogukat elharácsolták !) A Balaton mentén a községek tulajdonában van. (Rupert Rezső : Törvémwel kényszeritették őket, hogy részvénytársaságoknak adják át !) Ahol a vízterület többeké, ott nem lehet mindenkinek a jogot külön-külön megadni. Már az 1888. évi törvény kényszeritette azokat, akiknek vizterületük volt és külön-külön halászterületet nem kaphattak a társulásra. (Zaj a szélsőbaloldalon.) A halászatról szóló 1888. évi XIX. te. végrehajtásáról szóló 5000/1899. számú földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministeri rendelet 2. §-a pedig bejelentési kötelezettséget állapított meg olyan értelemben, hogy akiknek valamelyik vízterületen halászati joguk volt, az alispáni hivatalnál igazolniok kellett ezt a jogukat, és ha igazolták, joguk tovább is érvényben maradt. Igazolták is a községek minden esetben. Csak 40*