Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-456
242 A nemzetgyűlés 456. ülése 1925. keresni kell ezeket az uj utakat és uj eszközöket, amelyek biztositanák, hogy elszakitott testvéreink a teljes pusztulástól, a magyar nemzet pedig becsületének és reményének elvesztésétől is megmentessék. Mindenekelőtt egypár szóval tisztáznunk kell a kisebbségek kérdését. Sajnos, a magyar társadalom olyan tunya, olyan feledékeny, (Lendvai István : Megvannak az okai !) sajnos, annyira nem törődik ma már ezekkel a kérdésekkel, (Meskó Zoltán : Dehogy nem törődik ! Fáj az mindenkinek ! Lendvai István : Csak felülről törődjenek velük !) hogy szükséges rámutatnunk arra, hogy nem győzzük eléggé minden esztendőben feltépni ezt a sebet, (Meskó Zoltán: Fel van az tépve állandóan, minden becsületes magyarnál I — Ugy van ! jobb felől.) hogy Magyarország 324.000 négyzetkilométernyi területéből elvittek 233.000-et, maradt tehát csak 91 ezer. Huszonegymillió lakosából elvittek 13 % milliót, maradt tehát csak 7 1 / 2 millió. Az elveszett lakosságból négy millió színmagyar volt, vagyis a világon élő összes magyarságnak, a 12 millió magyarnak 30%-a került a kisentente uralma alá ; egy milliót már a háború előtt antidemokratikus földbirtokpolitikánk kiüldözött Amerikába. (Lendvai István : Miközben 30 millió magyart hirdettek !) Jó pár százezer magyar szétszórva él a világ minden városában, különösen a szanálási két esztendő óta. Magyarországon tehát már alig a fele cl a magyar nemzetnek, a többi szétszórva, idegen és közömbös népek, harmadrész pedig ellenséges nemzetek uralma alatt. A magyar kisebbségek kérdése ránknézve tehát nem egy párezer fajrokon iránt érzett humánus szenvelgés, nem ! Ez a magyar nemzetre nézve a lét és nemlét kérdése, a nemzeti fenmaradás kérdése. Legyen tisztában tehát a Népszövetség is azzal, hogy a magyar közvélemény, a magyar politikai élet nem nyugodhatik bele és nem akar belenyugodni a kisebbségi kérdés olyan kezelésébe, mint ezt eddig kezelték, egyszerűen azért nem, mert a magyar nemzet — akármennyire is alkalmatlanok vagyunk — élni akar, sőt feltámadni is akar. ( Ugy van ! Ugy van !) A magyar kisebbségek 19 esetben fordultak a Népszövetséghez. Ebből 18 esetet ugy intéztek el, hogy átírtak az érdekelt államokhoz és közölték velük, hogy panaszok vannak. A 19-ik esetet — ez a bánáti telepesek ügye — érdemileg letárgyalták, itt megvolt az eredmény : szegény telepesek bele is nyomorodtak. Mármost hogyan képzelik el önök, hogy ezt a magyar nemzet, a magyar politikai élet, a magyar kormányzat továbbra is szó nélkül és összetett kézzel tűrheti? Hát nem érzi minden magyar ember, hogy valamit tenni kell? (Ugy van !) Valami olyasmit kell tenni, aminek eredménye van. Megmondom, hogy körülbelül mit kell és mit lehet tenni. A Népszövetségnek egész szellemét beárnyékolja Hanotaux francia delegátusnak 1922-ben tett kijelentése, amely szerint évszázadok óta mindig és mindenütt vannak kisebbségi kérdések más országokban is, azokat nem kell olyan tragikusan venni, a fő az, hogy az uj államok nemzetiségileg megerősödjenek, vagyis magyarra forditva : időt kell nekik adni arra, hogy 'megemésszék és felszívják a 4—5 millió magyart. (Gr. Apponyi Albert : Asszimiliáció ! — Lendvai István : Ez a nyugati humanizmus !) Ez az elmélet többé kevésbé szellemes, de szándékos történelmi tévedés, mert a mi esetünkben nem arról van szó, hogy hosszú gazdasági és kulturális fejlődés után valamely nagy nemzet tengerében még van egy-két csöppnyi magyar vér, hanem arról van szó, hogy egy nagy, hatalmas ezeresztendős magyar nemzetet feldaraboltak nálunk számbelileg kisebb és kulturális tekintetben alacsonyabb nivóju népek között. évi október hó 29-én, csütÖrtö'kon. Ezeknek a kisentente államoknak a területe \ és lakossága egy csapásra háromszorosára emelkedett. Annyi különböző uj nemzetiség került az ! ő hatalmuk alá, hogy azokat normális, kulturális j eszközökkel asszimilálni soha sem, legfeljebb évszá| zadok alatt sikerülhet nekik. A problémát tehát ! egyszerűen oldják meg, barbár eszközökkel — ezt I is meg kell magyarul mondani — a nemzetközi jog | és az írásos szerződések semmibevételével, cinikus j megsértésével, gazdaságilag és kulturailag egyszerűen kiirtani igyekeznek a magyarságot. (Ugy van ! Ugy van .') Erről van szó : kiirtani a magyarságot, (Ugy van ! Ugy van !) azt a magyarságot, amely az egész magyar fajnak egyharmad része ! A Népszövetség pedig, miután hangzatos szavakat ! szaval a népek testvériségéről, a kiirtás folyamata alatt behunyja a szemét és becsukja a fülét. (Igaz! \ Ugy van ! balfelöl.) Ne feledjük el azt sem, hogy a kisententenek ; ezen kiirtó politikája ellen nemcsak a négy millió J magyar kisebbség jár hiába panaszkodni Genfbe, ; hanem odajár még egy millió rutén, 3—4 millió német, Dvorcsák keleti tótjai, járt a 80 százalék katholikus magyarság nevében Hlinka András is, | amig egy esztendőre be nem csukták érte cseh | testvérei. Ezek a népek ezer esztendőn át együtt | éltek velünk magyarokkal, hű testvéreink voltak, ! együtt szenvedtek, együtt dolgoztak, együtt örül! tek és együtt sirtak velünk. Hogy mi nem vettük . el az ő nemzetiségüket, amire uj uraik törekednek, í ezt bizonyitja az, hogy még ma is egy olyan nemzeti erővel küzdenek uj és közös elnyomóink ellen, amely a legnagyobb bizonyíték arra, hogy a magyarság mindig őszinte testvére volt azoknak a nemzetiségeknek, amelyek most együtt érzik az uj urak igáját, a négy millió elnyomott magyarral. Az úgynevezett kisebbségi kérdés tehát nem négy millió elszakitott magyar problémája ma, hanem Csehszlovákia, Szerbia. Erdély és Besszarábia többségben lévő nemzetiségeinek küzdelme a hódító kisebbségek ellen. Meg lehetne fordítani a kisebbségi kérdés címét is, hiszen ez tulaj donképen nem a kisebbségek, hanem az elnyomott többségek kérdése. (Ugy van ! Ugy van !) Ezt a merésznek tetsző állításomat a statisztika is igazolja. Nézzük csak milyen vérteste cskékből, molekulákból állanak azok az újonnan nagyranövelt államok. Csehország területe 51.000 négyzetkilométer volt, Magyarországból 61.000 négyzetkilométert csatoltak hozzá a trianoni szerződés folytán, tehát nagyobb területet, mint amilyen eredeti nagysága volt. Ausztriából még 20.000 négyzetkilométer területet kapott. Lakosainak száma 6.5 millió volt, most pedig felrúg 13.5 millióra, tehát megduplázódott. Csehszlovákia etnográfiailag a legtarkább kaleideszkópot mutatja ; 4 millió német, 1 és 3 / i millió tót, y 2 millió ruthén, 1 és 1 / i millió magyar, tehát ha a cseheket és morvákat egy népfajnak is fogadjuk el, akkor is többségnen vannak Csehszlovákiában a nemzetiségek. Szerbia területe megötszöröződött az utolsó években. A bukaresti béke előtt 48.000 kilométer volt a területe, ma pedig 232.000. Ebből egyedül Magyarország 67.000 négyzetkilométert adott, tehát 150%-át a régi Szerbiának, nagyobb területet, mint Szerbia eredeti területe. Lakóinak száma 1910-ben 4-2 millió volt, ma pedig 11-5 millió, tehát majdnem háromszorosra ugrott. Az uj alattvalók óriási, hétmilliós tömegéből alig félmillió a szerb, a többi : 2 millió horvát, 1-2 millió mohamedán, 800.000 német, 700.000 katholikus szlovén, körülbelül ugyanannyi magyar és félmillió albán. Alig egyharmadrésze szerb tehát annak a néptömegnek, amely újonnan került Szerbia uralma alá. Románia szaporulata is hasonlóképen tarka képet mutat. Eredeti területe 90.000 négyszög-
