Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-453

A nemzetgyűlés 453. • ülése 1925. nagyobb összeggel hozzájárulnia. Az igazság ked­véért meg kell állapítanom, hogy e rendszer alól az állami szénbányák társpénztárai mindig kivé­telek voltak, mert az állam kezelésében levő bányáknál évek óta az volt a gyakorlat, hogy az állam ugyanoly összeggel járul hozzá a társpenz­tárak nyugdíjpénztárainak fentartasához, mint a munkásság. E tekintetben tehát nincs különösebb panaszunk; az egyéb panaszok azonban természe­tesen itt is fennállanak, mint ahogj' fennállanak a többi társpénztárakra vonatkozólag is. E törvényes rendezéssel szemben felhoznak érveket és azt mondják : nem lesz jobb a munkás helyzete, ha központosítjuk a társpénztárakat, mert az adminisztrációs költségek rengeteg összeget fognak majd felemészteni. Ez különben egy álta­lánosan használt érv, melyet mindig akkor hal­lunk, ha munkásbiztositásról, vagy Országos Pénz­tárról van szó. Igaz, hogy a mai adminisztráció olcsóbb, de ma nincs is semmi. Hát van valakinek az országban adata árról, — akár a Statisztikai Hivatalnak, akár másnak — hogy milyen a bánya­munkások halálozási aránya ? Az egyetlen adat, amely nyilvánosságra kerül, az, hogy a bányamun­kások között hány baleset történt, abból mennyi a súlyos és mennyi a halálos. Ezzel azután készek is vagyunk ; de hogy milyen a bányamunkások halá­lozási aranya s hogy az elhunyt munkások között mennyi pl. a tüdőbetegek száma, vagy hogy eg}éb betegségekben hányan hallak el, ezeket az adato­kat a bányavállalatok gyűjtik ugyan — már amelyik erre súlyt helyez —, de sohasem juttatják a nyilvánosságra, ezeket az adatokat egészen házi­lag kezelik, s a legtöbb helyen nem is törődnek velük. T. Nemzetgyűlés! Nekünk ezt a szakmát sok­kal jobban kell megbecsülnünk, mint ahogy eddig történt. (Ugy van! balfelő'.J Ha látjuk, hogy kül­földön milyen nagy súlyt helyeznek a bányamun­kások szociális gondozására, akkor kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy Magyarországon e te­kintetben semmi sem történik. (Ügy van! a szélső­baloldalon. J Külföldön havonta pontos kimutatások jelennek meg az állami statisztikai hivatal kiadá­sában arról, hogy eg}^ métermázsa termelt szénre mennyi a munkabér menn3 T i az eg} r éb kiadás, mennyi a szociális teher. És ha a cseh, a lengyel és a német munkaadók bizonyos mértékig lázonganak az ellen, hogy náluk milyen nagy a métermázsán­kénti szociális teher, azt talán még meg tudom magamnak magyarázni, de hogy a magj'ar munka­adók előre tiltakozzanak ez ellen azzal a megoko­lással, hogy az ő üzemük ezt nem birja el, s ők akkor nem lesznek versenyképesek : e magatartásuk ellen azután a leghatározottabban állást kell fog­lalnom. Meg kell mondanom, hogy a bányatársu­latok ezt az érvet a legkevésbé használhatják a maguk álláspontjának indokolásai a. Miért ? Mert a magyar bányatársulatok az állam támogatása révén oty befektetéseket eszközöltek, (Ugy van! a szélső­baloldalon.J amelyeket más ipari üzem nem tudott eszközölni, és azt hiszem, a magyar bányatársulatok nem is álmodták azt, hogy a háború után ilyen nagy befektetéseket lesznek képesek tenni anélkül, hogy ahhoz a részvényeseknek a saját tőkéjükből egy koronával is hozzá kellett volna járulniuk. Aki a bányavidékeket ismeri, látta azokat a gyönyörüszép épületeket, amelyeket én is örömmel üdvözlök és heh r esnek tartom, hogy rendes, szép munkáslakásokat építettek. Örülök neki, hogy ezek létesültek, de ugyanakkor létesültek nemcsak szociá­lis intézmények, hanem nagy villanytelepek, nagy központi igazgatósági épületek, kaszinók is, olyan méretekben és olyan terjedelemben, ami talán kevésbé indokol!. Ezek olyan bányatelepen is léte­sültek, melyeket ma üzemen kivül helyeztek s ezeknek a kaszinóknak méretei, terjedelme, luxus­évl október hó 23-án, pénteken. 177 berendezése talán sok képviselőből csodálkozást váltana ki, ha mindezt látná. Ezek a befektetések mind a közpénzekből eszközöltetlek, abból a szén­felárból, amelyet a kormány mindig engedélyezett és amelyet minden fogyasztónak, aki csak egy métermázsa szenet is eltüzelt, meg kellett fizetnie. Igaz hogy ezt Csehországban másképen csinálták. Ott is engedélyezték ugyan a felárat, de a különb­ség az volt, hogy Csehországban maga az állam eszközölte a befektetéseket ezekből a felárakból s ott ezek az épületek és ingatlanok az állam tulaj­donát képezik. Ott megtalálták a módját annak, hogy hogyan lehet papírból aranyat csinálni. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.J De amikor ezt megállapít­juk, nem méltányos, hogy a bányatársulatok most arra az álláspontra helyezkednek, hogy ők ezeket a szociális terheket nem bírják el. Hogy átmenetileg van itt gazdasági válság, azt senki sem vonja kétségbe, de míg az egyik oldalon a bányatársulatok abban a helyzetben vannak, hogy a kedvező időkben szerzett tartalékaikból bőségesen tudják a mostani krizist átélni, (Ugy van! a szélső­baloldalon J addig a munkás épen az előbb emiitett okoknál fogva nem volt abban a helyzetben, hogy a kedvező gazdasági konjunktúrát is ki tudta volna használni ; az ő munkabére akkor sem volt abnor­misan magas s akkor sem kapta meg a békebeli munkabérét, tehát az a munkás most a gazdasági válság alatt szenved, mert vagy elbocsátották, vagy heti két-három napon ál kénytelen szünetelni és ezáltal jövedelmének egy részét elveszíti. Indokolt volna tehát, ha a munkás panaszkodnék a gazda­sági válság hatása alatt, mert ő nem tudott magá­nak tartaléktőkét szerezni arra az időre, amikor majd munka nélkül lesz, vagy amikor a gazdasági viszonyok folytán kevesebb időt fog dolgozni, mint heti hat napot. Ezelőtt, amíg a kereseti viszonyok jók voltak a munkaadók mindenféle eszközökkel presszionálták a munkásokat arra, hogy hetenkint egy vagy két pótműszakot is dolgozzanak és nem egy-két munkás volt, aki napi 8 óra helyett 16 órát töftött a föld alatt. Igaz, hogy a munkásnak munka­bértöbbletet jelentett ez, de kereseti többíelet jelentett a vállalat része is azután a kitermelt mennyiség után, amelyet a munkások kibányásztak. Más kifogások is hallatszanak. i\.zt mondják, hogy a munkaadók nyugdíjasaikat nagy atyai jóindu­lattal kezelik és külön bírálják el, nem érdemesek e arra, hogy külön adjanak nekik, a rendes járandó­ságon kivül is, valamit. így pl. felemlítik a lakást, a tüzelőszert, és egyéb ilyen apróbb kedvezményt. Nem akarom kétségbevonni, hogy ez egy bizonyos ideig megvolt. Tényleg volt idő egészen az utóbbi időkig, amikor a munkásoknak adtak lakást, tüzelő­szert és egyéb kedvezményeket is, de ez csak volt, erre ma már nem lehet hivatkozni, mert ma ezeket a kedvezményeket elvonják és a nyugdíjasokat ép ugy kezelik, mint ahogyan esetleg más ipari üzem kezeli a nyugdíjasait. Nagyon kevés vállalat van, amely ma a nyugdíjjárulékon kivül is adna valamit. Az egyik bányatársulat most tett folyamatba egy csomó pert a járásbíróságon a végből, hogy ryugdíjasat Idlakoltassék. A vállalatok másik része kötelezi a nyugdíjas munkást, hogy havi 10 aranykoronát fizessen lakbér fejében. (Kiss Menyhért : Hiszen nem kap annyi nyugdíjat !) Természetes, hogy nem kap annyi nyugdíjat, de azért kötelezi a mun­kásokat arra, hogy 10 aranykorona lakbért fizes­senek. Erre vonatkozólag az adatok tömege áll rendelkezésemre. De a múltban sem volt az hogy a munkásnak ingyen adtak volna lakást, vagy, mint nyugdíjast tűrték volna ott. Mi volt a gyakorlat '? A gyakorlat az volt, hogy ha egy munkás íryug­díjazva lett, akkor már az illetőnek a legtöbb eset­ben volt egy-két felnőtt fia, akik az üzemnél dol­goztak, ugy, hogy a lakást azután átírták a fiu nevére. Ha nem volt fia, akkor kötelezték arra, 27*

Next

/
Oldalképek
Tartalom