Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-453

A nemzetgyűlés 453. ülése 1925. évi október hó 23-án, pénteken. 173 körérc, a 3. § pedig megállapítja a végrehajtási intézkedéseket. Kérem a t. nemzetgyűlést, hogy ezt a fontos szociális irányú törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni szíves­kedjék. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök : A népjóléti minister ur kivan szólani. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T. Nemzetgyűlés ! Az előadó ur tárgyi fejtegetései­hez méltóztassanak megengedni, hogy néhány megjegyzést fűzzek. (Halljuk! Halljuk!) A magvar bányákban dolgozó munkásság — ezt veszem első­sorban figyelembe — nyugbérbiztositásának alapja tulajdonképen egy császári patens, amelyet azon­ban később, amikor az alkotmányos éra Magyar­országon megkezdődött, érvényében meghagytak, és ennek következtében eddig ugy tekintetett, mint amely patens törvényerővel bir és törvény­erejű a munkásság nyugbérbiztositására vonat­kozóan. Ezen az alapon lejlődött ki azután inkább, mondjuk, szociál-karitativ módon, mint kötelező törvényes formák között az a rendszer, amelyet bányatárspénztárak, társládák néven ismerünk. Egészen bizonyos az, amint az előadó ur na­gyon helyesen megjegyezte, hogy nagyon sok hasz­nát is látlak a munkások ennek a szervezkedésnek olyan időben, amikor még a munkásság egyéb ága­zataiban vagj T nagyon kezdetlegesen, vagy egyálta­lán nem volt semmi szó a munkásság elaggottjainak nyugdíjazásáról. Azonban figyelembe kell venni mégis azt, hogy ez a szervezet, amely mint a bá­nyatárspénztárak szervezete foglalkozik ennek a feladatnak megoldásával, a jelen helyzetében egy­általán nem tud megfelelni hivatásának. Sőt azon túl, hogy nem tud megfelelni hivatásának, még bizonyos olyan hátrányokkal is jár, amelyeknek eliminálása a törvényhozásnak elsőrangú feladata kell, hogy legyen. Nevezetesen szivesen koncedá­lom azt, hogy az egyes bányaüzemek vezetősége a maga részéről nem minden szociális megértés nél­kül iparkodott az üzemeiben foglalkoztatott mun­kásság érdekeit figyelembe venni és előmozdítani, viszont azonban a társpénztáraknak és lársládák nak saját szervezete és evolúciója következtében kifejlődött magának a munkásságnak bizonyos meg­kötöttsége oly érielembcn, hogy az egyik társpénz­tárhoz tartozó köteléket nem tudta a munkás helyváltozás esetén könnyen és akadály nélkül átvinni a másik társpénztár területére. Nem állitom azt, hogy ezt intendálták, szándékolták volna ma­guk a bányák üzemeinek tulajdonosai és vezetősége, azonban egyik másik téren tényleg olyan jelensé­gek mutatkoztak, amelyeket némi túlzással, de nem egészen ok nélkül, mintegy bánya jobbágyságnak lehetett nevezni, (Peyer Karoly: Az is voit!) vagy a bánya jobbágyság bizonyos formájának abban az értelemben, hogy ez a kötöttség, amely a jobbágy­ság eltörlése óta' Magyarország népessége életének semmiféle vonatkozásában többé nem érvényesül­het, ebben a vonatkozásban bizonyos mértékig mégis megnyilvánult. A másik anomália különösen abban lelhető fel, hogy a bányatárspénztárak külön-külön egyedet alkotván, egészen külön anyagi viszonyok közé kerültek, aminek következtében nem egyenletes az a segítség, az a járadék, — ha igy nevezzük, — amelyet a társpénztárak a bányászmunkásoknak tudnak biztosítani. A modern szociálpolitika idejében, bármennyi­re is a kezdetlegesség állapotában vagyunk még a meg nem oldott kérdések tekintetében, nézetem szerint többé nem tartható érvénvben az a szer­vezet, amelyben a bányamunkások es a bányákkal kapcsolatos üzemesben dolgozó munkások jelenleg vannak. Ezért határozta el magát a kormány arra, hogy ezt a törvényjavaslatot mint keret törvény­javaslatot a nemzetgyűlés szine elé és bírálata alá bocsássa. Hogy miért nem hoztam ide kész törvényjavaslatot, meritorius törvényjavaslatot, amely már a kilátásba helyezett rendeletnek az anyagát kodifikálná és hozná a nemzetgyűlés dön­tése alá, ennek oka az, - amint az előadó ur is megemlítette — hogy a kérdés megoldása nem olyan egyszerű, mint amilyennek első pillanatban látszik. Mindenesetre vigyáznunk kell arra, hogy amikor újra rendezni kívánjuk ennek az évtizedes szervezetnek az ügyét a munkásság javára, akkor ez az ujabb rendezés tényleg a munkásság javára történjék. Ebben a tekintetben nem félek attól, amit a tegnapi bizottsági tárgyaláson az egyik hozzászóló igen t. képviselő ur emiilett, hogy t i. a kodifiká­lás után a munkásság átlagban rosszabb helyzetbe fog kerülni nyugbérbiztositás szempontjából, mint amilyen helyzetűén van ma, mert feltéve bár, de meg nem engedve, hogy tényleg kevesebbet kap­nának egyik-másik helyen az újonnan létesítendő szervezet kezdeti anyagi gyengesége okán, mégis igen nagy különbség van nézetem szerint egy olyan rendszer között, amelyben a munkás tudja bizto­san, hogy mi az, amihez neki joga van, és egy olyan másik rendszer között, amelyben a munkás kap ugyan valamit, de nem egészen a 100%-os jogosultság alapján, hanem többé-kevésbé jóindu­lat, vagy pedig az illető bányatárspénztár teljesítő­képessége alapján. Vagyis azt kívánnám itt kidom­borítani, hogy a jogalkotásnak a szociális kérdésben el kell mennie egészen addig a határig, ameddig a dolog természete megengedi, de mivel a jogalkotás sohasem fogja tudni tökéletesen eliminálni, kiküszö­bölni azokat a sérelmeket, hiányokat, bajokat, amelyek mutatkoznak, sohasem fog tudni letörölni minden könnyet és sohasem fog tudni meggyógyí­tani minden sebet, amelyet a munka természete üt az illetőnek testén vagy lelkén, a jogalkotás hatá­rán túl kell következnie a szociális karitásnak és csak ott szabad következnie. Ameddig tehát jog­alkotással tudjuk biztosítani a munkásság jogos igényeinek érvényesülését, addig nem szabad be­ereszteni a szociális karitást erre a térre, hanem a szilárd jog révén kell fundamentumot adni magá­nak az ügynek és azután a szociális karitás olaj­cseppjeit bclevegyiteni a munkásság megsegítésé­nek az ügyébe. Ez az első oka annak, hogy ezt a törvény­javaslatot idehoztuk. De viszont annak, hogy miért nem hoztunk meritorius törvényjavaslatot, hanem csak kerettörvényjavaslatot, tos'ábbi oka az, hogy figyelemmel kell lennie a nemzetgyűlésnek és a kormánynak arra, hogy oly mértékű megterhelést sem a munkásságra, sem az érdekelt iparra ne hárítson, amelyről józan mérlegelés alapján eleve megállapithatnók azt, hogy nem bírják el. Ennek következtében nagyon alapos és igen beható tárgyalásra van szükség, amely tárgyalásba bevonandók lesznek az érdekeltek. " En minden nehézség nélkül kijelentettem már a bizottsági tár­gyaláson, hogy a rendelettervezetet hajlandó va­gyok a parlament munkaügyi bizottságának elbírá­lása alá bocsátani, és oda, à parlamenti munkaügyi bizottságba fogjuk majd bekérni az érdekelteket, mindkét oldalról, hogy egész objektiven, tárgyila­gosan mindkét oldalról megvilágított mérlegelés alapján legyen az a rendelet összeállítható. Ennek a kiadandó rendeletnek a megtárgya­lása — attól félek— meglehetősen intenzív munkát és meglehetősen terjedelmes időt vesz igénybe. Mindenesetre azonban arra kell törekednünk, hogy ha már némi megnyugtatásul szolgál enmk a kerettörvényjavaslatnak törvényerőre emelése a munkásság felé és természetesen némi nyugtalan­sággal az érdekelt üzemtulajdonosok felé, meg­próbáljunk valóra váltani az elsőből a rendelet utján annyit, amennyit csak lehet, s viszont igye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom