Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-452
À nemzetgyűlés. 452. ülése 1925. évi október hó 22-én, csütörtökön. 155 rendre tűzessék? (Igen!) Ha igen,, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Jelentem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy a honvédelmi minister ur a holnapi ülés végén válaszolni fog Rupert Rezső képviselő urnák az u. n. katonai védői intézmény körül tapasztalható viszásságok és önkényeskedések tárgyában tegnap előterjesztett interpellációjára. Jelentem továbbá a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Rainprecht Antal képviselő ur a házszabály 205. §-ának a) pontja értelmében kért szót. A szó a képviselő urat megilleti. Rainprecht Antal : T. Nemzetgyűlés ! Mindenekelőtt engedelmet kérek, hogy személyes kérdés címén kérem a t. Nemzetgyűlés figyelmét. Jogom és okom van hinni, hogy ezt zokszó nélkül megadják, mert ezen a címen és még a nemzetgyűlésen soha nem éltem a szólás jogával. Ma sem tenném, ha nem épen a nemzetgyűlés reputációja kivánná meg azt, hogy a velem, személyemmel kapcsolatos ügyben felszólaljak. A tegnapi nap folyamán interpelláció alakjában pertraktálták a honvédelmi minister ur őexcellenciájának (Szakács Andor : Nincs őexcellentiája, hanem minister ur !) azt a határozatát, azt a honvédelmi ministeri álláspontot, amely két képviselőnek a katonai védők listájára való jelentkezése alkalmával nemleges választ adott, indokolás nélkül, vagy ami még rosszabb, az én ügyemben olyan indokolással, amely még sértőbb, mintha kifejezett indokolással látott volna a határozat napvilágot. Mindenekelőtt megállapítani kívánom, hogy az interpelláció felépítése — Rupert t. képviselőtársam talán hálátlanságnak minősiti, ha igy nyilatkozom, — nem felelt meg az én képviselői felfogásomnak, mert felfogásommal ellentétesen lett az ügy exponálva. A lényeg a képviselői mivoltunkra helyeztetett, holott a lényeg az, hogy itt a magyar ügyvédi kamarákat érte sérelem. Ezenkívül a t. interpelláló képviselő ur nyilván nagyon megtisztelő barátságból kifolyóan kissé túlszubjektiv volt javamra mutatkozó szentimentális momentumokban. Ennek véleményem szerint interpellációban helye nincs. De ha már ilyképen lett exponálva ez az ügy, tartozom ugy a saját magam, mint a nemzetgyűlés reputációjának azzal, hogy kitérjek a honvédelmi minister ur végzésében megjelent indokolásnak »is« szócskájára, illetve ennek rejtett tartalmára. Ki kell térnem erre azért is, mert a bizonytalanság, az indokolásnak elmaradása alkalmas arra, hogy nagyon sokaknál — és a nemzetgyűlésnek súlyt kell helyeznie arra, hogy ez ne történhessék meg — olyan vélelem keletkezhessek, mintha itt egy képviselő valamiféle erkölcsi defektusban szenvedne, valami rossz fát tett volna a tűzre, ami nem érdemesiti arra, hogy miként csaknem minden jelentkező ügyvéd, a katonai védők listájára kerüljön. A ministeri végzés a következőképen szól : (olvassa) : »Felvétel iránt . . . előterjesztett kérelmét a létszámviszonyokra való tekintettel »is« nem találta teljesíthetőnek«. Ha a honvédelmi minister az »is« szót nem használja, ugy elvégre »a létszámviszonyokra való tekintettel« szóló hivatkozás a mmister urnák szuverén jogából folyó elutasitást jelenthet, amellyel élhet és a numerus clausust a katonai jogvédelem terén is érvényesítheti. A sértés csak ebben a két betüben, az »is« szóban van, ennek a kérdő-jelzésében. Ezért méltóztassanak megengedni, hogy ennek a szónak a jelentőségét a nemzetgyűlésnek reputációjára való hivatkozással a legrövidebben megmagyarázzam. A honvédelmi minister ur tisztviselői kara felvilágosított, — nem akarok nekik ezzel ártani, — hogy a katonai védők lajstromára való fel nem vételnek tulajdonképeni oka nálam az, hogy nem lettem annak idején katonai emléklappal ellátva. A katonai emléklappal körülbelül két és fél évvel ezelőtt látták el ugy a volt, mint a még akkor is meglevő tiszteket. Ä tényállás az, hogy ezt a katonai emléklapot, legalább is Veszprémben, az Ébredők Egyesülete vezetőségének közbevonásával alakult vegyes bizottság osztogatta, tehát érdemben egy civil bizottság, ,aktív katonatisztekkel vegyesen. (Urbanics Kálmán : Dehogy osztogatta civil bizottság !) Nem értem a közbeszólást, én Veszprémről beszélek ! (Urbanics Kálmán : Veszprémben lehet hogy igy volt, de nálunk nem ! — Reisinger Ferenc : Ez konkrét eset, önöknél másként történt !) Meg kell vallanom, hogy miután nálunk Veszprémben az ébredők intenciója szerint ez a bizottság osztogatta az emléklapot, nem is lettem volna abban a helyzetben, hogy azt egyáltalában elfogadjam. Mégis később, mivel az ügy érdekelt és mert tudtam, hogy ennek az emléklap nemadományozásnak rám nézve esetleg félreérthető vonatkozásai lehetnek, lovagias utón számonkértem az esetet az ezredparancsnokság egyik vezető tisztjétől, akinek előkelő szerepe volt az emléklapok osztogatásában. Őtőle tudtam meg azt is, hogy az osztogató társaság civil vegyesbizottság volt és tőle tudtam meg azt is, hogy" emléklapra mindentől eltekintve és egyéniségem iránti minden tiszteletet megadva, sem reflektálhattam volna, mert én katonatiszti rangomról leköszöntem. Ennél a pontnál rövid időre meg kell állanom, miként emiitettem, a mindenkori nemzetgyűlési képviselő reputációja érdekében. Miért történt a leköszönés, ezt fogom a lehető legrövidebb formában a leköszönő hivatalos írásom eredetijéből egyes szakaszoknak felolvasásával illusztrálni és azután a nemzetgyűlés elbírálására bizom, hogy leköszönésemmel az ilyen »is« szócskára okot adtam-e ? Az 1922 január 15-éről kelt leköszönő levelem kivonatos tartalma a következő (olvassa) : »Nagyméltóságú Haclügyminister Ur ! Jelentem, hogy népfelkelő huszárszázadosi rangomról ezennel lemondok. A háttérben lappangó politikai és társadalmi intrika által fűtött üldöztetésnek hosszú útja késztet elhatározásomra. Még igy sem magamra« — és ez a lényeg ! — »hanem miként az alábbiakból kivehető, inkább a hadsereg aktiv tagjainak nyugalmára és biztonságára való tekintet követeli áldozatul becsületes és nehéz harcokban foszlánnyá tépett népfelkelő-kardbojtomat." A kommunizmus után egy vármegyeházi szereplésem miatt indult meg a hajsza ellenem. Azóta is tart szakadatlan. A vármegyeházán 1920 elején, valamilyen hizelgő rojalista-felirattal szemben, becsületes őszinteséggel köztársasági érzésűnek vallottam magam. Az ügy a győri katonatiszti tanács elé került, amely csupa aktiv tisztekből állott, tábornoktól lefelé, 17 tagú tisztitársaság volt. Az aktiv tisztek, annak dacára, hogy a vádakat egytőlegyig valóknak ismertem el, mert nem ismerek oly fórumot, amely előtt köztársasági mivoltomat letagadnám, — igazoltak és az egész eljárást beszüntették. Komoly, becsületes arculatukról leolvasható megvetéssel mondtak ezáltal Ítéletet negative az engem ért politikai, a hadsereg egjségét is veszélyeztetni alkalmas hajszáról és annak velem szemben gonoszul alkalmazott eszközeiről. Győri rehabilitáltatásom után néhány héttel katonai védőm : Várady Albert huszárezredes ellen indított a székesfehérvári körletparancsnokság 165/t. b. ü. 1921. sz. alatt büntető eljárást. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) A védőm ellen indult meg a becsületügyi eljárás a legerőszakoltabb módon.
