Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-451
122 A nemzetgyűlés 451. ülése 1925. évi ohtóber hó 21-én, szerdán. alkotmánysértő visszaéléseikért példásan megbüntetni, és hajlandó-e, ha többre nem, az 1914 évi békeidők gyülekezési jogrendjének és joggyakorlatának visszaállítására ? Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Rupert Rezső : T. Nemzetgyűlés ! Az igazságügyminister ur a napokban gyönki beszédére vonatkozó védekezésében azt mondotta, hogy az ő beszéde a helyzet szignaturája volt, harcra kelt a szélsőségek ellen. (Egy hang a jobboldalon : Az nem bűn !) Nem ez a helyzet szignaturája, hanem az, hogy egy országos politikai pártnak azt kell számonkérnie a belügyministertől, mikor lesz egyszer már hajlandó arra, hogy a császári korszak gyülekezési szabadságát, az 1914. békeév gyülekezési szabadságát visszaállítja. Az a helyzet szignaturája, az jellemzi ezt az országot, hogy ezt kell megreklamálni ma az igazán függetlenné és szabaddá vált Magyarországon. Méltóztattak panaszokat hallani más pártok részéről is. A szociáldemokrata párt ma panaszolta, hogy sorozatosan, egészen frivol, ügyetlen, sőt bárgyú megindokolással tiltják be gyűléseit. Azt panaszolta t. képviselőtársam, hogy ugy látszik, a munkásság pártjának más jár, mint a többi pártoknak. Az ő panaszához most hozzákapcsolhatom a mi panaszunkat, azt hogy hasonlóképen cselekszenek a Kossuth-párttal is. Nem akarok régebbi időkre visszamutatni, amikor mindenféle lehetetlen indokolással tiltottak be gyűléseket, meg képviselői beszámolókat is. (Györki Imre: Ma is betiltanak.) Csak két tipikus ecettel foglalkozom. Az egyik a múltkori debreceni eset, amikor egy becsületes 48-as érzésű debreceni polgár — nehogy akadéskodhassék a rendőrség, hogy nincs zárt vagy bekerített helyünk — felajánlotta tágas udvarát, hogy tessék a gyűlést ott megtartani. Erre a rendőrség megint valamilyen agent provocateur rendszerrel szerepeltetni kezdett embert, aki bement a rendőrségre és azt mondta, hogy az udvar az övé Vitássá tették a közigazgatási hatóság előtt, hogy kié az udvar, azé-e, akinek nevére telekkönyvezve volt, akinek birtokában volt, aki benne lakolt a házban és birtokolta az udvart is, és azt mondották, nem lehet gyűlést tartani azon az udvaron, mert vitássá vált, vájjon kié annak az udvarnak a tulajdona. (Horváth Zoltán : Bohózat ! — Györki Imre : így történt !) Lassanként azonban keresnek egy kissé más érveket. Legutóbb — és ez a mi legnagyobb sérelmünk — a budapesti rendőrfőkapitány október 4-ikére hirdetett gyűlésünket azért nem vette tudomásul vagy helyésebben — ami további, sérelmünk — azért tiltotta be, mert azt mondta, a gyűlés napirendjéből nyilvánvaló, hogy ezen fentebb jelzett szónokok, t. i., akik szónokul be voltak jelentve, felszólalásaikban nem a nehezen elért konszolidációt kívánják szolgálni, hanem saját pártjuk álláspontjukból és szemszögéből Ítélve meg a helyzetet, inkább saját felfogásukat kívánják a közfelfogásra ráoktrojálni. (Zaj. — Györki Imre: Ismerjük már őket ! — Halász Móric : Ez a helyzet szignaturája ! — Horváth Zoltán : Csapja el a minister» ur azt a tisztviselőt, aki ilyen bolondot mer leírni !) Azután azt mondja a főkapitány ur, hogy azért kellett, igy határoznia, mert olyanok is szerepelnek a szónokok között, akik az ország romlását előidéző forradalomban nagy hatáskörrel biró felelős állást és irányító szerepet töltöttek be. T. Nemzetgyűlés ! Megáll az ember esze, hogy most a háború befejezése után Isten tudja hányadik évben, hét év múlva még mindig előveszik ezeket az ostoba gramofonlemezeket és ezekkel az ostoba gramofonlemezekkel próbálnak komoly politikát csinálni, és próbálják a gyülekezési szabadságnak vagy a polgárszabadságjogoknak az ő meggyőződésük szerint való értelmezését elfogadtatni. De nem frivolitás e az, hogy ezt a budapesti rendőrfőkapitány mondja. Méltóztassék arra az időre visszaemlékezni. Én visszaemlékezem, mert nagyon nem hel3 r eseltem a budapesti főkapitányságnak és a rendőrségnek akkori viselkedését. Azokban az úgynevezett forradalmi időkben a döntő szerep azt a budapesti rendőrséget és főkapitányságot illette meg, mert azonnal cakumpak egyszerűen csatlakoztak a forradalomhoz. Hiszen ha a rendőrség és más efféle tényezők nem csatlakoznak ahhoz a forradalomhoz, akkor nem lett volna forradalom. (Ugg van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Rakovszky Iván belttgyminister : Azo: at az urakat ki is raktuk onnan !) Nem kell frivolitásnak tekinteni, ha ugyanaz a rendőrség (Felkiáltások a jobboldalon : Ugyanaz ?) és annak főkapitányba, akik annak idején szintén en bloc a forradalomhoz csatlakoztak, most igy beszélnek. A szeméremérzés hiányát kell látnunk abban, hogy most előjönnek és hét évvel az ugjmevezett forradalom után elkezdenek nagyképűsködni, farizeuskodni és a történelem meghamisításával okokat kovácsolni arra, hogy hogyan lehessen ebben a rendőrállamban a polgári szabadságjogokat minél hatályosabban elnyomni. Legyen vége egyszer már ennek a játéknak. Itt áll egy párt, amelynek képviselőtagjai vannak, akiket igen nehéz küzdelem után a magyar nép kerületeinek szinejava küldött ide be. Méltóztassék talán elhinni, hogy az a választóközönség (Hedry Lőrinc : Félrevezették !) talán mégis hivatottabb volt megítélni, kiket'küld ide a nemzetgyűlésbe — egyiket másikat már másodszor —- mint amityen hivatott erre az a budapesti főkapitány, akinek nincs kellő fogalma és érzéke a polgári szabadságjogok iránt. (Ügy van ! a szélsőbaloldalon. Mozgás a jobboldalon és a középen.) Nem csodálkoznám, ha még a forradalom utáni első időben, a forradalom utáni első hónapokban volnánk. De azóta ott van a háborús világirodalom, amelyben megnyilatkozott a háború minden jelentékeny resztvevője, minden jelentékeny politikusa és amelyben komoly emberek számára már feltártak, hogy miért omlott össze a hármas, illetőleg kettős szövetség frontja, a német-magyar front, miután a bolgár front már előbb összeomlott. Megmondják : gyengék voltunk, túlnyomó volt az ellenség, elfogyott az erőnk, el kellett buknunk, ne "méltóztassék a történelmet meghamisítani. (Zaj.) Nem értem, hogy ezeket épen erre a pártra fogják rá, amelynek élén szerencsém van állani nekem, aki annak idején igen erős fizikai kockázatokat vállaltam, amikor az u. n. Karolja forradalommal is szembeszálltam. De nekem mégis meg kell állapitanom, le kell szögeznem azt, — noha minden hálás alkalmam meg volna arra, hogy én is együtt üvöltsék az üvöltőkkel, — hogy nincs igazságuk azoknak, akik a Károlyi forradalmat megteszik nemzetrontónak, a nemzet elpusztitójának és különösen nincs igazuk azoknak, akik most átkot és rágalmat szóinak arra az időre, akkor pedig — mint a túlsó oldalon ülők közül is többen — ott voltak, résztvettek abban a forradalomban és csináltak, segítették azt a forradalmat. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy mennyire frivol ez a játék, amelyet űznek, egypár kis példával bizonyítom A t. kormányban ül ma is Mayer János földmivelésügyi minister ur, aki a Károlyi-kormányrendszernek államtitkára volt. Vagy ott ült nagyatádi Szabó István, aki kezdettől fogva ministere volt a Bethlenkormánynak. Ugyanez a Szabó István végig a kommunizmus eljöttéig, tehát addig, amig a hatalmat tálcán nyújtották át a kommunistáknak, teljesítette kötelességét és ott volt, mert valakinek ott kellett
