Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-451
108 A nemzetgyűlés 451. ülése 1925. évi október hó 21-én, szerdán. mánya az, hogy a bolsevizmust sikerült Magyarországon, hacsak rövid időre is, meghonosítani, de akik tisztában voltak a magyar politikai és gazdasági élettel a múltban, azok előtt természetes dolognak tűnt fel az, hogy Magyarországon a bolsevizmusnak fel kellett ütni a fejét, mert Európának egyetlen országa volt Magyarország, ahol teljesen elzárkóztak a közszabadságok kiterjesztése elől, ahol a szociálpolitikai téren nem csinálták meg azokat az alkotásokat, amelyeket meg kellett volna csinálni és ahol gazdasági téren a dolgozó polgárok és munkások legteljesebb nyomorban és elnyomásban éltek. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Azonban joggal hihettük, hogy az a szerencsétlen lépés, amelyet Magyarországra nézve a bolsevizmus kitörése jelentett, meghozza az utána következő kormányoknak józanságát, eszét, levonják ebből a szerencsétlenségből a tanulságot és igyekeznek ugj r a közszabadságok terén, mint a gazdasági téren rendelkezésekkel előlépni, amelyek a jövőben lehetetlenné teszik az ilyen tervezgetéseknek, álmodozásoknak megvalósítását, általában az ilyen kisérleti térre való lépést. Sajnos, azonban, meg kell állapitanom, ez sem következett be, holott a külföldön mindenütt tapasztalni lehetett, hogy amikor a háború és a háború okozta összeomlás következtében a bolsevista agitáció felütötte fejét, — és e tekintetben nincs különbség, mert egyetlen európai állam sem kivétel, mindenütt a háború folyamán jelentkeztek bolsevista agitációk, — a belső erők folytán, a közszabadságok helyreállítása folytán megvivták a maguk küzdelmét a demokratikus elemek és teljesen háttérbe szoritották a bolsevista agitációt ugy, hogy az sehol sem tudott tért hódítani és eredményeket felmutatni. Sokkal rosszabb gazdasági viszonyok között élő nemzeteket is láttunk a világháború összeomlása után, mint amilyen helyzetben volt Magyarország. Itt van Németország, itt van Ausztria példája, ahol élénk bolsevista agitáció fejlődött ki, de épen a közszabadságok helyreállítása folytán és a kormány helyes, okos gazdasági és szociális politikája folytán ezekkel a bolsevista agitátorokkal és bolsevista agitációkkal megmérkőztek és ha 1920/21-ben jelentkeztek is Ausztriában és Németországban ilyen bolsevista erőlködések, ezek ma már teljesen eltűntek, nyomuk sincs Ausztria és Németország életében, amelyeket pedig ugy igyekezett a magyar kormányzat és a belügyminister ur bölcs rendelkezése feltüntetni, mint kommunista államokat. Mondom, ott teljesen eltűntek ezek a jelenségek s sem Ausztriában, sem Németországban lényeges eredményeket felmutatni nem tudnak, (ostor József : Több eszük volt !) A kormányzatnak, a kormányférfiaknak is több eszük volt ! (Peyer Károly : Nem volt több eszük ! — Rothenstein Mór : Mi is azt mondjuk, hogy a kormánynak nincs elég esze ! — Derültség.) Elnök : Rothenstein képviselő urat rendreutasítom ! Györki Imre : Magyarország az egyetlen ország, ahol még mindig a háborús kivételes rendelkezésekre hivatkoznak, ahol még mindig a bolsevizmus elleni félelemmel tartják kezükben a hatalmat, amely hatalom csendőrre, szolgabiróra és szuronyra van alapítva. (Nagy Ernő : Jó főszolgabíróra lehet is !) Ebben az országban 1925-ben, a világháború befejezése után, szociális alkotások helyett, a gazdasági erők szabad mérkőzése helyett, a közszabadságok helyreállítása helyett a szociális problémákat, ezeket a nagy és súlyos problémákat, börtönnel és bitófával akarják megoldani. Látjuk, hogy akkor, amikor a kormányzat egyik oldalon a legteljesebb mértékben a kivételes hatalomra támaszkodva igyekszik itt a közszabadságokat megkötni, másik oldalon, azért, hogy a szociáldemokrata párt sorait megbontsa, nem átallotta 1920 óta a szociáldemokrata párt ellen fellépni, annak a belső életében különféle ellentéteket támasztani és maga a kormányzat volt az, amely különféle frakciókat igyekezett a maga hatalmi súlyával, anyagi eszközeivel támogatni csak azért, hogy a szaciáldemokrata párt egységét megbontsa. ( Malasits Géza : Szép egypár házat lehetett volna abból építeni !) Láthattuk azt, hogy a bolsevizmus bukása után milyen nagy lendülettel indult meg kormánytámogatással a keresztény-szocialista agitáció, amikor az állami üzemek mindegyikében kényszerrel vonták le az alkalmazottaktól azokat a tagdíjakat, amelyeket a keresztény-szocialista párt részére kellett lefizetni. Láttuk azután másik kísérletet, a Magyar Munkáspárt kísérletét, amely ugyancsak kormánytámogatással jött létre és amelynek vezetőit időközben már lecsukták. Ott láttuk, hogy nem átallotta a magyar kormányzat összeköttetésbe lépni egy volt mag3^ar népbiztossal, akit épen azért, mert a pártját cserbenhagyta és renegát lett, a kormány támogatásába vett, számára lapot indított, anyagi eszközeivel támogatta és ekként igyekezett a szociáldomkrata párt sorait megbontani. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Csizmadia Sándor ! Hiába integet a minister ur ! — Peyer Károly : Csizmadiát fogtak ! — Rakovszky Iván belügyminister : Hat esztendeje volt ! — Szijj Bálint : Azt is önök képezték ki ! — Peyer Károly : Nem is tagadjuk ! Amig itt volt, addig tisztességes volt ; amikor magukhoz ment, akkor nem volt az ! — Szijj Bálint : Nálunk sohasem volt ! Tiltakozunk ellene ! — Zaj.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni ! (Szijj Bálint : Velünk egy pártban sem volt. — Klárik Ferenc : Tudjuk, hogy maga nem adott neki, hanem a kormány ! — Peyer Károly : Rubinek adott neki !) Györki Imre : Mikor a kormány azt látta, hogy a pártrobbanátsi kísérlettel, amellyel a pártot balról jobb oldalra akarta robbantani, eredményt felmutatni nem tudott, akkor gondolt merészet és nagyot és egy baloldalra irányított pártrobbantási kísérlethez folyamodott. Ennek tulajdonitható az, hogy amikor a székesfőváros törvényhatóságának újjáalakítására kitűzött választások folytak a fővárosban, akkor a belügyminister ur és az alája rendelt rendőrhatósági szervek minden támogatásukkal is igyekeztek kitermelni a szociáldemokrata párt kebeléből egy baloldali ellenzéket . . . (Ugy van ! a szélsőbaloldalon. — Rakovszky Iván belügyniinister : Dajkamese ! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Mindenki tudja ! Bizonyítani fogjuk ! — Rakovszky Iván belügyminister : Maguk is tudják, hogy nem úgy van !) nem törődve azzal, hogy az milyen káros kihatással lehet nemcsak a szociáldemokrata pártra, hanem arra a kormányzatra és arra az uralomra is, amelynek olyan erős és rettenthetetlen oszlopa az igen t. belügyminister ur. De nemcsak a belügyminister ur és hatóságai, hanem — amint láttuk — az egész kormány s a kormány sajtója és a fajvédő sajtó is minden igyekezetükkel törekedtek támogatni ezt a mozgalmat, (Rakovszky Iván belügyminister: Nem/ A kormány sajtója sem !) amelyet úgy ünnepeltek! és dicsőítettek, mint egy nagy fajvédelmi mozgalmat. (Zsirkay János : Zsidó szofizma ! Nem áll ! Robbantják azt önök maguk ! A munkásságnak felnyílt a szeme ! — Szeder Ferenc : Ugy látszik, a saját írását sem szokta olvasni ! —Peyer Károly : Nem bolond, olvashat ő rendes újságot ! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek !
