Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-445

A nemzetgyűlés 445. ülése 1925. évi július hó 9-én, csütörtökön. 581 részét pedig gróf Bethlen István ministerelnök ur képviseli itt a nemzetgyűlésen . . . (Szilágy Lajos : Ezúttal és utoljára ! — Élénk ellenmondások a jobboldalon. — Csontos Imre : Miért olyan nagy ellensége ? — Szilágyi Lajos : Wekerdy Géza ott Bethlen helyett a valódi képviselő ! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Kun Béla : . . . mondom, két évvel ezelőtt arról volt szó, hogy ezen a külterületen, az erzsébeti, sámsoni részen egy kis vasutat építünk, amely a gazdasági fellendülést lett volna hivatva előmoz­ditani és munkát adott volna a munkanélkülieknek. A pénz megvolt ajánlva egy svájci csoport részéről. Itt voltunk küldöttségben Pesten Szathrnáry Tihamér, a Friedrich-kormány volt kormány­biztos-főispánja, Csáky Lajos dr. helyettes polgár­mester és szerénységem és kértük ennek az épitési tervnek a jóváhagyását, amely, mint mondottam, finanszírozva volt. Ez a jóváhagyás a mai napig nem történt meg. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalonj S ezt fölemiitvén, épen ma nem hunyhatunk szemet, amidőn egy szociáldemokrata képviselőtársam, Peyer Károly tegnapi interpellációja révén azt latjuk, hogy itt a székesfővárosban minden gazda­sági és minden népjóléti érdek nélkül megvásárol­tak egy telket 19 milliárd erejéig, az úgynevezett Nádor-kertet, és ez a vásár kutyafuttában jóvá­hagyatott a belügyminister ur által. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Egy hang a szélsőbaloldalon : Visszaélés a köz pénzével !) A lapok hirei azt mondták, hogy ez a kölcsön­amelynek kedvezőtlen voltáról egyébként Hód­mezővásárhely közgyűlése is Ítéletet mondott, tényleg ártalmas a városokra és a közgazdaság élet fejlődésére. Valósággal monopolizálta az állam a városi kölcsönöknek a felvehetőségét és megaka­dályozta azt, hogy azok a városok, amelyeknek van tőkeerejük, s melyek a munkanélküliséget enyhíteni akarják, a szegény nép bajain csakugyan törekszenek segíteni és iparkodnak arra, hogy a saját lábukon járva is önállólag más kölcsönhöz jussanak, azt megszerezhessék és csakugyan eny­híthessenek a bajaikon. Ugy látom, hogy a keserű pilulát be kell venni. A sánta embert nemhogy meggyógyítanák, a többségi párt és a kormány ezzel a városi kölcsönnel, hanem csak mankót adnak neki, hogy bicegjen tovább vele. Nem kor­szakos újjáteremtő rendszert akarnak, hanem kitolását a teljes gazdasági csődnek, amely előbb­utóbb be fog következni a kormánynak több évre visszamenő rossz adópolitikája folytán. Kérdezem, hol vannak a nagybankok, mikor ennek a kölcsön­nek a felvételéről van szó? Hol van a Hitelbank, amely ebben az országban a háború alatt mindent, de mindent, ami a gazdasági és kereskedelmi élettel összefüggésben állott, a hatáskörébe vont és a cukortól a kocsikenőcsig mindent monopolizált úgyannyira, hogy rajtakivül s nélküle eladni és vásárolni nem lehetett. Ezek a bankok élve/ték a valorizálatlan hiteleket. Uzsorakamattal adták tovább a vidéki bankoknak s ezek viszont ugyan­csak még nagyobb uzsorakamatra adták tovább a rászorulóknak. A kisipart és a kiskereskedelmet tönkretették. Sőt, mint hivatkoztam rá, a szegedi kir. törvényszéknél a kisgazdák részéről bejelentett kényszeregyességek kérése révén tönkretenni segí­tették a magyar kisgazda- és földmivestársadalmat is. (Ugy van I Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. •—• Ellenmondások a jobboldalon.) T. Nemzetgyűlés ! A minap búcsúzott az Angol-Magyar Bank elnöki székéből Krausz Simon elnökigazgató, ez az omnipotens nagy ur és azt mondta, hogy boldogabb jövendő felé halad Ma­gyarország, mert ő bízik gróf Bethlen István mi­nisterelnök urban, de ugyanakkor, mikor ezt a bársonyszékeknek hízelgő kijelentést tette, a ma­gyar bankvilágnak a látható és sokszor láthatatlan kezekkel intézkedő egyik feje, ugyanakkor inter­júkat adtak le más pénzügyi szakemberek is és arról vitatkoztak, hogy miért sokaljuk és miért kárhoztatjuk mi egyes bankigazgatók jövedelmét, akik Peyer Károly t. képviselőtársam megállapi­pitása szerint több milliárdra menő jövedelmet tesznek el évenkint, amikor ők ezzel szemben ha­vonta eg3>enkint csak 60—70 millió korona értéket vágnak zsebre (Farkas István : Szegények !), ami egy évet számitva, nem megy milliárdokra, csak a milliárdot közelíti meg, miért kifogásoljuk ezt, mondják ők, amikor egyes színészek és egyes pri­madonnák még sokkal többet kapnak azokért a táncokért és azokért a mulattatásokért, amelyeket a szórakozó közönségnek nyújtanak. (Farkas Ist­ván : Azért megy tönkre a szinészet is !) Ha igy állunk az egyik oldalon a bőségnek ki­meríthetetlen szarujával, a másik oldalon a nyomor sápadt arcával, a kiuzsorázottsággal, az általános népfelzudulással olyan gyűlésekkel szemben, ame­lyek nem forradalmi jelentőségűek, mint ahogyan a t. pénzügyminister ur mondja, hanem a jogoe tiltakozásnak adnak hangot, — mint ahogyan az iparosok és a kereskedők gyűlései tették a forgalmi adó-zaklatások miatt a minap Budapesten és a környéken (Esztergályos János : Az egész ország­ban !) — akkor kérdezem, hogy mi ebből a hely­zetből a kibontakozás és mi ebben a kormány bűne ? A kibontakozás az, hogy a keresztény demok­rácia szellemében az erkölcsi megújhodás tisztasága révén követeljünk rendszerváltoztatást. (Ugy van ! Taps bálielöl és a balközépen.) A kormánynak bűne, hogy idáig engedte fajulni az állapotokat (Ugy van ! balfelől), hogy ebben az országban akár polgár, akár munkás az illető, de mindenki elégedetlen, nemcsak a helyzetből kifolyólag, amely, elismerem, a kormánytól nem függ, amelyben tehát a kormány nem hibás, de a kormány mulasztásaiból kifolyólag is, mert ezeket a mulasztásokat nem kellett volna, nem lett volna szabad elkövetnie, ha a pénzügj^­minister ur és az egész kormány csakugyan min­denkor a nép gondolkozásának és érzésvilágának ütőerén tartotta volna kezét. (Ugy van! balfelől. Mozgás jobbfelől.) En ugy gondolom, hogy a törvényjavaslat­nak megszavazása után és a tegnap megszavazott állami beruházási törvényjavaslat dacára is nem gazdasági fellendülés, hanem keserves, megdöb­bentő kiábrándulás fog jönni ennek az országnak népére és a polgári érdekek rovására. (Szilágyi Lajos : Ugy van ! Amit annyit emlegettek a választó­jogi javaslat indokolásában I) Amit sokszor mond­tunk a választójogi javaslat tárgyalásakor, ha csak arról volna szó, hogy az egységes párt hatalmi túl­súlya meginog-e ebben az országban, igen vagy nem, ezzel én nem törődném, de arról van szó, — hódmezővásárhelyi példából, a nagy magyar Alföld népének elégületlenségéből felszívott példákból tudom, — hogy a polgári túlsúly meginog-e ebben az országban, igen vagy nem? Ezért felelősek va­gyunk mi ellenzéki képviselők is, akik feszitjük a hurt, elismerem az elégületlenség nyílt feltárásá­val, de nem a kelleténél túl, felelősek azonban a t. minister urak és a többségi párt tagjai, akik kelle­tén túl feszitik meg a hurt. (Mozgás jobbfelől. — Kuna P. András : Mi inkább tágítjuk !) Ne felejt­sék el az urak azt a régi antik közmondást, hogy feszül a hur, de ha egyszer már túl van feszítve, szétszakad az íjban a gyönge fonál. Amikor a ne­héz gazdasági bajok között igy feszül a húr, ami­kor szembeállítunk érvet érvvel, nézetet nézettel, amikor követeléseinket szembeállítjuk a kormány részéről a szükségszerűség által indokolt tényekkel és követelményekkel, akkor ne felejtsünk el egyet, azt, hogy a polgári gondolatot mindenek fölött NAPLÓ, xxxiv. Hv

Next

/
Oldalképek
Tartalom