Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-445
A nemzetgyűlés 445. ülése 1925. évi július hó 9-én, csütörtökön. 581 részét pedig gróf Bethlen István ministerelnök ur képviseli itt a nemzetgyűlésen . . . (Szilágy Lajos : Ezúttal és utoljára ! — Élénk ellenmondások a jobboldalon. — Csontos Imre : Miért olyan nagy ellensége ? — Szilágyi Lajos : Wekerdy Géza ott Bethlen helyett a valódi képviselő ! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Kun Béla : . . . mondom, két évvel ezelőtt arról volt szó, hogy ezen a külterületen, az erzsébeti, sámsoni részen egy kis vasutat építünk, amely a gazdasági fellendülést lett volna hivatva előmozditani és munkát adott volna a munkanélkülieknek. A pénz megvolt ajánlva egy svájci csoport részéről. Itt voltunk küldöttségben Pesten Szathrnáry Tihamér, a Friedrich-kormány volt kormánybiztos-főispánja, Csáky Lajos dr. helyettes polgármester és szerénységem és kértük ennek az épitési tervnek a jóváhagyását, amely, mint mondottam, finanszírozva volt. Ez a jóváhagyás a mai napig nem történt meg. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalonj S ezt fölemiitvén, épen ma nem hunyhatunk szemet, amidőn egy szociáldemokrata képviselőtársam, Peyer Károly tegnapi interpellációja révén azt latjuk, hogy itt a székesfővárosban minden gazdasági és minden népjóléti érdek nélkül megvásároltak egy telket 19 milliárd erejéig, az úgynevezett Nádor-kertet, és ez a vásár kutyafuttában jóváhagyatott a belügyminister ur által. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Egy hang a szélsőbaloldalon : Visszaélés a köz pénzével !) A lapok hirei azt mondták, hogy ez a kölcsönamelynek kedvezőtlen voltáról egyébként Hódmezővásárhely közgyűlése is Ítéletet mondott, tényleg ártalmas a városokra és a közgazdaság élet fejlődésére. Valósággal monopolizálta az állam a városi kölcsönöknek a felvehetőségét és megakadályozta azt, hogy azok a városok, amelyeknek van tőkeerejük, s melyek a munkanélküliséget enyhíteni akarják, a szegény nép bajain csakugyan törekszenek segíteni és iparkodnak arra, hogy a saját lábukon járva is önállólag más kölcsönhöz jussanak, azt megszerezhessék és csakugyan enyhíthessenek a bajaikon. Ugy látom, hogy a keserű pilulát be kell venni. A sánta embert nemhogy meggyógyítanák, a többségi párt és a kormány ezzel a városi kölcsönnel, hanem csak mankót adnak neki, hogy bicegjen tovább vele. Nem korszakos újjáteremtő rendszert akarnak, hanem kitolását a teljes gazdasági csődnek, amely előbbutóbb be fog következni a kormánynak több évre visszamenő rossz adópolitikája folytán. Kérdezem, hol vannak a nagybankok, mikor ennek a kölcsönnek a felvételéről van szó? Hol van a Hitelbank, amely ebben az országban a háború alatt mindent, de mindent, ami a gazdasági és kereskedelmi élettel összefüggésben állott, a hatáskörébe vont és a cukortól a kocsikenőcsig mindent monopolizált úgyannyira, hogy rajtakivül s nélküle eladni és vásárolni nem lehetett. Ezek a bankok élve/ték a valorizálatlan hiteleket. Uzsorakamattal adták tovább a vidéki bankoknak s ezek viszont ugyancsak még nagyobb uzsorakamatra adták tovább a rászorulóknak. A kisipart és a kiskereskedelmet tönkretették. Sőt, mint hivatkoztam rá, a szegedi kir. törvényszéknél a kisgazdák részéről bejelentett kényszeregyességek kérése révén tönkretenni segítették a magyar kisgazda- és földmivestársadalmat is. (Ugy van I Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. •—• Ellenmondások a jobboldalon.) T. Nemzetgyűlés ! A minap búcsúzott az Angol-Magyar Bank elnöki székéből Krausz Simon elnökigazgató, ez az omnipotens nagy ur és azt mondta, hogy boldogabb jövendő felé halad Magyarország, mert ő bízik gróf Bethlen István ministerelnök urban, de ugyanakkor, mikor ezt a bársonyszékeknek hízelgő kijelentést tette, a magyar bankvilágnak a látható és sokszor láthatatlan kezekkel intézkedő egyik feje, ugyanakkor interjúkat adtak le más pénzügyi szakemberek is és arról vitatkoztak, hogy miért sokaljuk és miért kárhoztatjuk mi egyes bankigazgatók jövedelmét, akik Peyer Károly t. képviselőtársam megállapipitása szerint több milliárdra menő jövedelmet tesznek el évenkint, amikor ők ezzel szemben havonta eg3>enkint csak 60—70 millió korona értéket vágnak zsebre (Farkas István : Szegények !), ami egy évet számitva, nem megy milliárdokra, csak a milliárdot közelíti meg, miért kifogásoljuk ezt, mondják ők, amikor egyes színészek és egyes primadonnák még sokkal többet kapnak azokért a táncokért és azokért a mulattatásokért, amelyeket a szórakozó közönségnek nyújtanak. (Farkas István : Azért megy tönkre a szinészet is !) Ha igy állunk az egyik oldalon a bőségnek kimeríthetetlen szarujával, a másik oldalon a nyomor sápadt arcával, a kiuzsorázottsággal, az általános népfelzudulással olyan gyűlésekkel szemben, amelyek nem forradalmi jelentőségűek, mint ahogyan a t. pénzügyminister ur mondja, hanem a jogoe tiltakozásnak adnak hangot, — mint ahogyan az iparosok és a kereskedők gyűlései tették a forgalmi adó-zaklatások miatt a minap Budapesten és a környéken (Esztergályos János : Az egész országban !) — akkor kérdezem, hogy mi ebből a helyzetből a kibontakozás és mi ebben a kormány bűne ? A kibontakozás az, hogy a keresztény demokrácia szellemében az erkölcsi megújhodás tisztasága révén követeljünk rendszerváltoztatást. (Ugy van ! Taps bálielöl és a balközépen.) A kormánynak bűne, hogy idáig engedte fajulni az állapotokat (Ugy van ! balfelől), hogy ebben az országban akár polgár, akár munkás az illető, de mindenki elégedetlen, nemcsak a helyzetből kifolyólag, amely, elismerem, a kormánytól nem függ, amelyben tehát a kormány nem hibás, de a kormány mulasztásaiból kifolyólag is, mert ezeket a mulasztásokat nem kellett volna, nem lett volna szabad elkövetnie, ha a pénzügj^minister ur és az egész kormány csakugyan mindenkor a nép gondolkozásának és érzésvilágának ütőerén tartotta volna kezét. (Ugy van! balfelől. Mozgás jobbfelől.) En ugy gondolom, hogy a törvényjavaslatnak megszavazása után és a tegnap megszavazott állami beruházási törvényjavaslat dacára is nem gazdasági fellendülés, hanem keserves, megdöbbentő kiábrándulás fog jönni ennek az országnak népére és a polgári érdekek rovására. (Szilágyi Lajos : Ugy van ! Amit annyit emlegettek a választójogi javaslat indokolásában I) Amit sokszor mondtunk a választójogi javaslat tárgyalásakor, ha csak arról volna szó, hogy az egységes párt hatalmi túlsúlya meginog-e ebben az országban, igen vagy nem, ezzel én nem törődném, de arról van szó, — hódmezővásárhelyi példából, a nagy magyar Alföld népének elégületlenségéből felszívott példákból tudom, — hogy a polgári túlsúly meginog-e ebben az országban, igen vagy nem? Ezért felelősek vagyunk mi ellenzéki képviselők is, akik feszitjük a hurt, elismerem az elégületlenség nyílt feltárásával, de nem a kelleténél túl, felelősek azonban a t. minister urak és a többségi párt tagjai, akik kelletén túl feszitik meg a hurt. (Mozgás jobbfelől. — Kuna P. András : Mi inkább tágítjuk !) Ne felejtsék el az urak azt a régi antik közmondást, hogy feszül a hur, de ha egyszer már túl van feszítve, szétszakad az íjban a gyönge fonál. Amikor a nehéz gazdasági bajok között igy feszül a húr, amikor szembeállítunk érvet érvvel, nézetet nézettel, amikor követeléseinket szembeállítjuk a kormány részéről a szükségszerűség által indokolt tényekkel és követelményekkel, akkor ne felejtsünk el egyet, azt, hogy a polgári gondolatot mindenek fölött NAPLÓ, xxxiv. Hv