Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-432
56 À nemzetgyűlés 432. ülése 1925. évi június hó 23-án, kedden. mint egyszerűen a ne onus inhaereat fundo jelszóban, egyszerűen a nem adózunk elvében, értve ezt ugy, hogy mi nem adózunk, a leghatalmasabbak, a leggazdagabbak, akik elbirnánk a terheket, hanem adózzon helyettünk a reggeltől napestig izzadó, dolgozó, szenvedő tömeg. Kétszáz év óta próbálják becsületes magyar agyak és szivek, hogy ezt a nemzetet öntudatra ébresszék, hogy észrevétessék a polgársággal és a inunk ásosztálylyal, tehát a dolgozó tömegekkel azt, hogy tulaj donképen tietek ez az ország, vegyétek egyszer ezt már birtokba. Kétszázévnél több ideje folyik ez a harc, de meg kell állapítani, és itt már vádlottként kell szerepelnie a polgárságnak és sok részben a munkásságnak is, hogy tulajdonképen nem ébredtek öntudatra. Hiányzik nálunk századok óta — és ez a baj — a nemzeti öntudat, a nemzeti szellem, az államiság magaslatára való felemelkedés. Ebben az országban csak magánjogi rendszer a közjog is. Itt ebben az országban magánjogi kisajátítás, patrimoniális kezelés alá kerülnek a közjogok is. Az ország nagy összességei érdekeivel nem törődnek azok, akik a hatalmon vannak, csak az ő osztályérdekeik kielégítésével és védelmezésével. Számos példája van a magyar történelemnek, hogy a magyar osztályok, különösen az uralkodó osztályok nem jutottak el addig, hogy az államiságot végre államiságnak fogják fel. Ott van II. József császár kora, II. József felajánlotta a teljes gazdasági szabadságot, a kereskedelmi szabadságot is Magyarországnak és egyetlen feltétele volt, hogy Magyarországon a közteherviselés életbelépjen, tehát a főurak, a főpapok és a nemesek is fizessenek adót. Nem sikerült elérni, pedig egy nagy, óriási hatalom, a királyi hatalom, amelyről meg kell állapitanom, hogy becsületesen védelmére kelt a népnek, állt ott szemben azokkal a hatalmasságokkal, azzal a reakcióval, amely reakciónak atavisztikus továbbfejlődése a mai. Akkor a tömegeket,a polgárságot,az ország dolgozó népét eg$ T szerüen elámították a magyar uralkodó osztályok, egyszerűen rákiáltottak II. Józsefre, hogy ő a magyar alkotmányra tör, le akar igázni bennünket, abszolutizmust akar és akkor belevitték ezt a szerencsétlen országot egy végtelenül józan, okos, becsületes, jóakaratú uralkodó ellen a végsőkig menő harcba, egyszerűen azért, mert nem koronáztatta meg magát. A nemzet átkát zúdították fel ellene és nem volt senki az érdekelt osztályok, de még a tömegek, a dolgozók között sem, — pedig érettük tette II. József azt, amit tett— aki észrevette volna, hogy arról van szó, hogy ennek az országnak életét megmentessék. Elnök : Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz szólni ! Rupert Rezső : Ahhoz szólok ! Arra van szükség, hogy a nemzet nemzetté legyen, hogy a saját sorsa felett végre rendelkezhessék, tehát, hogy szabad akaratát nyilváníthassa és hogy ezzel a szabad akaratával a maga hatalmát megszervezhesse. Nálunk nincs meg az az állami rendszer, amelynek meg kellene lennie, és amely mindenütt megvan, ahol alkotmányosság van, hogy a nemzet maga legyen az állam. Nálunk lehet arról beszélni, hogy van nemzeti állam, de nem az a fontos, hogy nemzeti állam legyen, hanem az, hogjr nemzetállam legyen, hogy maga a nemzet legyen az állam. Hiszen Oroszország is nemzeti állam, csupa orosz nemzeti intézménye volt, vagy más államok is voltak ilyenek, de ott nem maga a nemzet az állam. Mi pedig ezt akarjuk, amint II. József császár is ezt akarta, amikor a főrendeknek, akik sürgették, hogy koronáztassa meg magát, azt a választ adta, hogy nem koronáztatom meg magamat, mert a ti alkotmányotok, amelyre nekem esküt kell tennem, azt jelentené, hogy pár száz érdekelt família kedvéért 8 millió embert elnyomok, szolgai sorsra kárhoztatok. Ez volt az oka annak, hogy nem koronáztatta meg magát. Ma is igy van, ma is II. Józsefként megértetlenül állnak szemben a hatalmi osztályokkal azok, akik végeredményben a nemzetet akarják szóhoz juttatni. Egyszerűen hatahhi kérdés az., amiről itt szó van és a becsületes eljárás az lett volna a kormány részéről, hogy megmondta volna azt, hogjr igenis, nem szállok vitába azzal a lehetetlenséggel, hogy megcáfoljam, hogy az angolok, a franciák, az Egyesült-Államok és a többi államok, Európának és a világnak minden számottevő nagy nemzete a titkos választást és a titkos szavazás rendjét tartja helyesnek, becsületesnek, tisztességesnek ; nem szállok vitába azzal, hogy ez igy van, igy helyes ; egyszerűen megmondom, hogy én a hatalmat akarom a kezemben megtartani, nekem tehát szükségem van arra, hogy lássam, melyik polgár hová szavaz, lássam, hogy akik tőlem függenek, akik mögé odaállhatok ostorral, hogy hajtsam őket, vájjon rám szavaztak-e. Ha ezt mondták volna, ez becsületes beszéd lett volna és akkor mi már régen levontuk volna a következményeket. De azzal az ámítással, azokkal a szép szavakkal előállani, hogy ez közjog, nyíltan kell tehát gyakorolni, és hogy a magyar nép jellemével nem fér össze a titkosság, ez mind nevetséges, boszantó és csak megvetésre méltó eszköz. Mi végigvisszük ezt a harcot. Lelkiismeretünknek tartozunk azzal, hogy felvilágosítsuk a nemzetet, lelkiismeretünknek tartozunk azzal, hogy igyekezzünk meggyőzni azokat a t. képviselőtársainkat, akikről még nem hisszük, hogy teljesen odaadták magukat annak az irányzatnak, amely igy saját magát akarja megementeni. Tudjuk nagyon jól, hogy ez a küzdelem most meddő, de tudjuk azt is a történelemből, hogy végeredményben a tárgyi erők, a valódi szükségletek, a dolgok mélyén rejtőzőködő motívumok fogják eldönteni az ország sorsát. És csak egy kötelességet érzünk : mert tudjuk, hogy ezek a tárgyi erők, a belső és külső helyzet összehatása végeredményben változásokat fog felidézni, küzdünk az ellen, hogy ezek a változások robajjal, erőszakkal, katasztrófával, égzengéssel menjenek végbe. Ezért kell nekünk szünet nélkül küzdenünk és küzdenünk kell azért is, hogy magát a nemzetet állammá szervezzük, hogy nemzetállam foglalja el helyét a régi magyar állam helyén, — amely legfeljebb is nemzeti állam volt, leginkább azonban az oligarchia állama — és hogy ez megállhassa helyét a nemzetközi helyzetben is. Mindaddig nem lehet számítani arra, hogy Magyarország a maga méltó hehyét elfoglalhassa a világban és a neki kiosztott szerepet a maga boldogságára is végig játszhassa, amig nem a nemzet lép itt valóban annak a régi rendszernek a helyébe, amely régi rendszer itt csak osztályérdekeket képviselt és amely régi rendszert Grünwald nagyon találóan jellemzett közjogi részvénytársaságnak, államalakulatnak, amelyben a hatalomnak nincs semmi másra gondja, minthogy pozícióját üzletileg is kihasználhassa. Amig nemzetállammá nem leszünk és amig a nemzet nem foglalja el a tért mindenütt ebben az országban, addig a mi külpolitikai súlyunk is vajmi kevés lehet, addig a mi külpolitikai hitelünk is probléma, mert addig azokban a külső országokban, amelyekben nemzetállamok már kialakultak és ahonnan mi segítséget várunk, mindig bizalmatlanul néznek ide, nem tekintik befejezettnek a fejlődést, mindig provizóriumnak tekintik állapotunkat, amely provizóriumban nem lehet azután arra számítani, hogy velünk hosszabb lejáratú kapcsolatokba bocsátkozzanak. Az lehetséges, hogy igen nagy áron, nagy uzsorakamat mellett sok áldozattal, mint láttuk a szanálásnál is, hogy testünket,
