Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-444

A nemzetgyűlés 444. ülése 1925. évi július hó 8-án, szerdán, 521 eljárás, amely semmiképen sem egyeztethető össze a mi költségvetési jogunkkal, és legkevésbé alkot­mányunkkal, hogy a pénzügyminister ur idedob egy felesleget anélkül, hogy errenézve a költség­vetésben magában részletesen felosztást közölne a nemzetgyűléssel abban a tekintetben, hogy miképenis fog a fizetésjavitás kijégecesedni az egyes kormányzati ágaknál. (Halljuk! bal/elől.) Enélkül nem lehet birálni az államháztartás hely­zetét, ha a kormány nem áttekinthető formában a költségvetésbe beleillesztve hozza a 15%-os alapon felépített illetményrendezést. A pénzügyminister ur arra is utal, hogy státusrendezés van. T. i. a lineáris fizetésjavitáson kivül még 5%-ot szánnak státusrendezésre. Ez a státusrendezés zárt ajtók mögött folyik és az egyes szakmabeli tisztviselők nem tudnak arról, mi is" fog velük történni. Kiszivárgott az a hir, hogy az az arány, amely a különböző tisztviselői állások tekin­tetében a különböző szakoknál eddig fennállott, meg fog változni ugy, hogy egyes tisztviselői szakok ezáltal előléptetésükben valósággal megakadályoz­tatnak, elnyomatnak. A fizetésrendezés elégtelen­ségen kivül ez járul hozzá a tisztviselők izgalmához, a tisztviselők nyugtalanságához. Tudom, hogy a t. pénzügyminister ur a szakmunkát becsüli és nagyra értékeli, ezért csak arra kérem, hogy semmi­féle befolyás által ne engedje magát az osztó igazság­tól eltántorítani. Ahhoz a minden branche, minden szakma hozzájárul, hogy a magas állások meg­felelően arányosittassanak, mert hiszen abuzus volt, a forradalomnak egy fattyú kinövése, hogy annyi magas állást rendszeresítettek. De viszont azt az arányszámot, amely a különböző szakma­beli státusokban az állások tekintetében fenn­állott, nem szabad megváltoztatni az egyes szakma­beli tisztviselők rovására, mert ennek kiszámít­hatatlan következményei lennének a közigazga­tásra és az egész kormányzatra. (Ugy van! a bal­oldalon.) A nyugdíjasokkal is nagy a megélhetési gond. Az odadobott 400 milliárdnyi nagy összegről a költségvetési részletek betekintése és bírálata nélkül nem tudom megállapítani, hogy csakugyan lehetet­lenség-e az, hogy a legnagyobb nyomorban szenvedő nyugdíj ásóknak legalább némileg javítsák az el­látását. Mindkettőnél — ugy a ténylegeseknél, mint a nyugdíjasoknál — olyan feszítő a nyomor, hogy az valóságos mételyévé válik a közéletnek, ha a ténylegeseknél nem megyünk tovább 15%-nál és nem nyújtunk legalább valamit a nyugdíjasok részére. A nyugdíj ásóknál a kormány egy önleleplezés­sel élt. Azt mondja, hogy az elkapcsolt területekről idemenekült tisztviselők nyugdíját is mi viseljük és ez az egész államháztartásban 47—48 millió aranykoronát tesz ki. (Fábián Béla : Meg kellene fizettetni azokkal, akik idehozták azokat a meg­szállott területekről való köztisztviselőket !) Az én álláspontom rigorozusabb ennél és ugy a magánjog, mint a nemzetközi jog alapján teljesen helytálló. Ezt a 45 millió aranykoronát olyan arányban, amilyen arányban a magyar területek az utód­államokhoz csatoltattak, az utódállamok viselni kötelesek, épolyan jogon, amilyenen elszedték tőlünk kultúrintézményeink felszerelését, elszed­ték vasutainkat, elszedték minden ingó javainkat, amelyek az elszakított területen maradtak. Az elszakított területen szolgált tisztviselő épugy, mint a fa az ottani erdőnek, egyenesen elválaszt­hatatlan tartozéka annak a területnek, amelytől őket elszakították, ahonnan kiutasították vagy ki­üldözték. Az utódállamok tehát kötelesek nyug­díjuk terhét is viselni. Itt nem lehet diplomáciai, fceztyüskézzel tárgyalni az utódállamokkal. Méltóz­tassék az igen t. kormánynak ebben a kérdésben ez egyszer gerincesnek lenni és kijelenteni egy jegy­zékben, hogy minaddig, amíg ezt a 48 millió arany­koronát, amely őket jogosan terheli, az utódálla­mok egymás között nem vállalják, mi egy fillér reparációs költséget sem fizetünk. (Helyeslés.) Nem akarok az egyszerűsítésekről beszélni. Ezt esztendők óta huzza ennek a kormánynak elődje és ez a kormány maga is, bár törvények köte­lezik arra, hogy az egyszerűsítést intézményes ala­pon intézze el. Most mit csinál ? Azt mondja, hogy az Országos Takarékossági Bizottság kezébe tette le ezt a nagy horderejű égetően sürgős kérdést, a Takarékossági Bizottságról pedig a félhivatalos jelentés közli, hogy szabadságon van. Azoknak az uraknak, akik ennek a kérdésnek az intézését bíz­ták, nem lehet nyugalmuk addig, amig ezt a kér­dést dűlőre nem viszik. Kiszámíthatatlanok azok a következmények, amelyek az egyszerűsítés haloga­tásából anyagi és erkölcsi tekintetben erre az országra hárulnak. Sokszor felemeltem szavamat az egyszerűsítés kérdésében, mert az egyszerűsítés végrehajtásáról és attól, hogy tudja-e a kormány a menekült tisztviselők 48 milliónyi nyugdíját áthárítani az utódállamokra, függ ennek az ország­nak életképessége. Ezzel nem lehet taktikázni, ezzel nem lehet politikát csinálni. Ha igaz, az a meg­állapítás, amelyet gróf Andrássy Gyula a választó­jogi vitában tett, hogy a politika művészet és tudo­mány, akkor az igen t. ministerelnök ur mindkét követelménynek megfelel. De a szakminiszterek kötelesek őt az általam érintett kérdésekben támo­gatni, felvilágosítani, mert hiszen ő a gazdasági- és pénzügyi kérdésekben nem jártas annyira, hogy megvethetné lábát a külfölddel szemben, habár enélkül is külföldi tárgyalásai nagyjelentőségüek az országra. Még csak néhány szót. Sándor Pál t. képviselő­társam részletesen kifejtette, hogy a forgalmi adó­rendszer megváltoztatása mellőzhetetlenül szüksé­ges. Ehhez nincs semmi hozzátenni valóm ; ő pél­dákkal illusztrálta ezt. Nekem az a véleményem, hogy akármilyen rendszer van, hat a szellem és az irány jó, akkor megszűnik az a vexatura, megszű­nik az a veszedelem, hogy a kereskedők és kisipa­rosok rövid idő alatt elpusztulnak a forgalmi adó igazságtalanságai folytán. (Fábián Béía : A minister urnák azt referálta az osztály, hogy a vidéken meg vannak elégedve a forgalmi adó behajtási módjá­val !) Ha a pénzügyminister ur a kisiparosokra és kiskereskedŐKre nézve átalányozza a forgalmi adót és ezt igazságos és méltányos alapon teszi, 'ezzel a vexaturáktól mentesiti a kisipart és a kiskeres­kedelmet. Mindenesetre a fázisos rendszer vezetne a teljes sikerre és én hiszem, hogyha olyan fanatiz­mussal szólott is és ha erősen angazsálta is magát a t. pénzügyminister ur a mostani rendszer mel­lett, Sándor Pál igen t. képviselőtársam és barátom felszólalása megingatta őt. Épen ezért merem hinni, hogy kisebb területen el fogja rendelni a fázisos rendszerre nézve a próbát. Amit most látnak a vidéki kiskereskedők és kisiparosok, az egyenesen megdöbbentő. Az én kerületemben eddig nem volt forgalmi adóhivatal. Most egy­szerre kettőt szerveznek, ami ha megtörténik, kerületemet elözönlik az ellenőrök. Egyenesen kétségbeestek, hogy ezentiil mi fog velük történni. Eddig csak levetkőztették őket, de most még családi szentélyükbe is betörnek, a veséjükbe is be akarnak nézni ! (Fábián Béla : Azt kérdezik, hogy mennyibe kerül havonta a mosás !) Azzal a mohósággal törekszenek kipuhatolására, igazság­talan kipuhatolására a forgalmi adóknak, amellyel a tőzsdei konjunktúra idejében a tőzsdések rohan­tak a jövedelemre. Igaza lehet abban a t. pénzügy­minister urnák, amit Sándor Pál t. képviselőtár­sam közbeszólására mondott a t. pénzügyminister ur, hogy most már nincs jutalék, de van jutalom

Next

/
Oldalképek
Tartalom