Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-443
A nemzetgyűlés 443. ülése 1925. évi július hó 7-én, kedden. 511 100%-os nyugdíj jár annak, akinek teljes szolgálati éve van«. Tehát van törvény, amely visszatér az eredeti törvényes álláspontra, hogy a teljes szolgálati idő után teljes nyugdíj jár. A t. kormány ezt nem tartja be. A szanálási törvényjavaslatban már felhatalmazást kért arra, hogy ettől eltérhessen és a nyugdijasok minden egyes alkalommal csak azt látták, hogy őket mostohán kezelik. Akkor innen az ellenzéki oldalról az volt a követelésünk, hogy a nyugdíjak rendszere akként állapittassék meg, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal sem a Kansz., sem gyűlések utján, sem képviselők vagy kilincselések utján, se pártértekezletek utján rászoritani a kormám-t arra, hogy a nyugdíjasok sorsán segítsen, hanem az volt a követelésünk, hogy a nyugdíjasok sorsa automatice kövesse a tényleges tisztviselők sorsának javulását vagy rosszabbodását. Ha a ténylegeseknél fizetésemelés történik, ez automatice kihatással kellene hogy legyen az összes nyugdíjasok, az összes özvegyek és árvák sorsára is. És itt megint meg kell említenem azt, hogy nagy hiba az, hogy valahányszor ez a kérdés a nagy nyilvánosság előtt szerepel, mindig a nyugdíjasokról van csak szó, pedig amityen mértékben érinti ez a pénzügyi kérdés a nyugdíjasokat, kétszeresen sújtja az özvegyeket és még inkább a szülőtlen árvákat. Tehát a nyugdíjasok, özvegyek és árvák egymástól el nem választhatók és most ezt a három kategóriát mellőzi teljesen ez a törvényjavaslat. T. Nemzetgyűlés ! A közalkalmazottak fizetésének kérdésénél nem a számjegy a fontos. Nem az érdekel engem, hogy milyen számjeg3 T et mond nekem a pénzügyminister ur, amikor arról beszél, hogy miiyen fizetést ad a közalkalmazottaknak, hanem az érdekel engem, hogy abból a számjegyből, abból a pénzből, ami a kezükbe kerül, mit vásárolhatnak de facto a legfontosabb életszükségleti cikkekből. Emlékeztetem a t. többségi pártot két év előtti mozgalmunkra, amikor pártkülönbség nélkül belátta az egész nemzetgyűlés a közalkalmazottak sanyarú helyzetét és pártkülönbség nélkül emelt szót ebben a kérdésben. Sajnos, az már nem a többségi párt rovására, hanem az érdekeltek rovására ment, hogy a mozdonyvezetők és fűtők a legszerencsétlenebb időben az általam eléggé el nem Ítélhető sztrájk fegyveréhez nyúltak, amelyet én mindig elitéltem és elitélek. Ez az eljárás megváltoztatta a többségi párt hangulatát ebben a kérdésben és attól kezdve az indemnitás tárgyalásánál egyik javaslatunkat a másik után buktatta el a többség, mert hatása alatt állt a mozdonyvezetők és fűtők sztrájkjának. Ilyenformán a felelősség megoszlik a hatalmon lévők és maguk az érdekeltek között. Hogy ez a dolog igy összeomlott, ebből még nem következik az, hogy most utólag napirendre térjünk felette. Az egységespárt egy tisztviselő-bizottságot alakított a maga kebeléből. Mi ezt nagy rokonszenvvel néztük az ellenzéki oldalon, mert nézetünk szerint legnagyobb hitványság lett volna az, ha a közalkalmazottak nyomorából bármely párt is hasznot akart volna húzni, tehát csak örültünk annak, hogy ebben a pártban is külön foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Sajnos, nem látjuk ennek a bizottságnak működését, holott tény az, hogy mi, nemzetgyűlési képviselők magunkról igenis két izben gondoskodtunk, amikor a magunk járandóságairól gondoskodtunk, s ugyanakkor tűrjük, hogy a kormány milyen mostohán bánik a közalkalmazottak nagy táborával, az ország nyugdíjasaival, özvegyeivel és árváival. Előttem nagyon rokonszenves volt a múlt esztendőben, amikor a főméltóságu kormányzó ur visszaküldte a földreformnovellát csak azért, mert annak egyik határozmánya kizárta a tényleges közalkalmazottakat abból, hogy földhöz jussanak. Az is szimpatikus volt előttünk, amikor láttuk a választójogi bizottságban, hogy a többségi párt soraiban lévő bizottsági tagok milyen nagy súlyt fektetnek arra, hogy érdemes közalkalmazottak a választásnál hátrányt ne szenvedjenek és hogy minél több kerüljön belőlük a törvényhozás házába. Ha ilyen nagy volt az elismerés a közalkalmazottak iránt a választójog kérdésének tárgyalásánál és a földreformnovellánál, akkor kérdezem, hogy hol vannak most a hatalmasok ? Miért nincsenek most is ugyanilyen elimeréssel és jóindulattal a közalkalmazottak és a nyugdíjasok iránt ? Sajnos, ennek a kérdésnek szégyenletes hajtásai, kiágazásai is vannak. Egy izben már futólag említettem, hogy ily szégyenletes hajtása az, hogy például a baleseteknél a megsérült állami alkalmazottak járandósága aranykorona helyett ma is rossz koronával fizetődik. Ugyanilyen szégyenletes hajtása ennek a kérdésnek a vitézségi érempótdíj is és a hadifoglyok visszatartott munkabére, ami példa arra, hogy a pénzügyi politika milyen mostohán és felületesen kezeli ezt a kérdést. T. Nemzetgyűlés ! Én a nyugdijasok kérdésénél abból indulok ki, amit csináltam és csinálok mint apa, hogy gondosan figyelek arra, hogy a fiamnak milyen pályát válasszak. Az apának, mielőtt a fiát valamely pályára ereszti, igenis, tájékozódnia kell, hogy mondjuk, azon a tisztviselői pályán milyen az előmenetel, minő fizetést kap a fia és annakidején, ha nem tudom, hány év múlva nyugdíjba vonulhat, mennyi nyugdijat kap. Tehát, mielőtt az ember pályái választana, tájékozódik a nyugdíjkérdésről is és ebből következik a becsületbeli kötelesség, hogy az esetben, ha én munkába szegődöm egy munkaadónál, abban a tudatban ajánlom fel szolgálatomat és állok munkába, hogy öregségem esetén anyagi gondjaim ne legyenek. Ha százszor is szuverén a nemzetgyűlés, ha százszor is jogi van uj törvényeket hozni, ha százszor is joga van uj törvényekkel a régieket megváltoztatni, van egy erkölcsi obiigója, és pedig ez az, hogy azt ami a nyugdíjasokra vonatkozólag életben volt, hagyja érintetlenül. (Nemes Bertalan : nagy Magyarországgal szerződtek s ma csak csonka Magyarország van ! — Strausz István : Ez olyan, mint a tulajdonjog !) A szerzett jogokat a törvényhozásnak mindig respektálnia kell. Ezt az önök példáiban halljuk a legtöbbször emlegetni. Ha következetesek, akkor a közalkalmazottak és a nyugdijasok szerzett jogait sem szabad elkobozni, és különösen nem akkor, ha kevéssel azelőtt, amikor az ország még nyomasztóbb anyagi helyzetben volt, 1924-ben, amikor államháztartásunk rosszabb helyzetben volt, mint ma s amikor a Nemzetgyűlés bölcsessége ugy találta 1924-ben, hogy a nyugdijasok 100%-os nyugdijat kapjanak, ha teljes szolgálati idővel rendelkeznek. Kérdezem, hogy most, amikor a pénzügyi kormány dicsekszik a maga művével, amikor azzal dicsekszenek, hogy az államháztartást rendbehozták, minő erkölcsi jogosultságuk van a nyugdijasokkal mostohábban eljárni, minő erkölcsi jogosultságuk van arra, hogy olyan fizetésemelést adjanak a ténylegeseknek, amely a nyugdíj asokra automatice nem hat ki, minő jogosultsággal teszik azt, amikor azzal dicsekesznek, hogy az államháztartás rendben van. Elnök : A tanácskozásra szánt idő letelt. Kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni. Szilágyi Lajos : Mi történik azokkal, akiket az államhatalom a tényleges állományból kitaszít I a nyugállományba? A magángazdaságtól, a maír
