Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-441

462 A nemzetgyűlés 441. ülése 1925. takarékbetétösszegről, hanem 183 millióról számol be. Ez bizonysága annak, hogy a gazdasági életben valamelyes javulás mutatkozik és a takarékbetétek terén visszatér a bizalom a pénz iránt, amely bizalom nélkül el sem képzelhető a gazdasági élet fellendülése. De mit látunk ? Azt látjuk, hogy a bankok azokra a takarékbetétekre, amelyeket a közönség rendelkezésükre bocsát, — az általam emiitett horriblis kamattal szemben — adnak 7—9%-ot a szabad betétekre. Ha pedig valaki leköti a pénzét hosszabb időre, akkor adnak 9—10 %-ot, de maximum 12 %-ot, többet nem adnak. Itt is látjuk, hogy micsoda különbség van a két kamatláb között. (Farkas István: Ez már nagyon gyanús !) Hivatkozhatnám arra, hogy például Németországban és Ausztriában mennyi a kamatláb ; köztudomású, hogy ott jóval alacsonyabb, össze sem hasonlitható a kamat a mi kamatviszonyainkkal. Leszögezni kivánom, hogy ez békeidőben is igy volt, mert különben nem lettünk volna arra kényszerítve, hogy külföldről szerezzük be pénzszükségleteínket, mivel a külföld sokkal olcsóbb volt, mint a hazai piac. De hogy a bankok az infláció alatt nem vesztették el vagyonukat, arra a legjobb bizonyság az, ha elővesszük például a nagybankok mérlegét, amelyből mindent meg lehet állapítani a legtöbb esetben, csak azt nem, hogy milyen gazdag a bank. Csupán a Hitelbank mérlegére kívánok rámutatni, ahol a berendezési számla például 1000 koronára van értékelve, holott azt hiszem, ma már a portás sapkáján lévő rózsa is többe kerül 1000 koronánál. (Bud János p&nzügyminister : Helyes, hogy igy van !) Helyes, de ezzel csak azt kivánom mondani, hogy a mérlegből nem lehet a bankok pénzügyi vagy vagyoni állapotára következtetni. Azonban van egy kérdés, amelyhez a közönségnek is van valami köze. Ez a részvényügy. A részvény a bank vag}

7 a pénzintézet meglévő vagyonának egyik része. A közönség bizalommal fordult a vállalatokhoz, bizalommal adta oda a pénzét és bizonyos mértékben még biztatások is történtek, sokszor legális, sokszor illegális eszközökkel : előmozdította a részvényvásárlást a kormány pénzügyi politikája is, amely megengedte teljes értéktelen, rongy papíroknak a tőzsdére való bevezetését, megengedte azt, hogy a bankok felhígítsák tetszesszerinti mennyiségben részvényeiket és ezzel károsítsák azokat a részvényeseket, akik régóta bizalommal viseltetve a bankok, intézetek vagy ipari vállalatok iránt, pénzüket a részvényekbe fektették. A nagj'bankok közül például a Hitelbanknak békeidőben 200.000 darab részvénye volt 800 koronás árfolyamon, tehát 160 millió volt az az érték, amelyet a bank részvényeinek a tőzsdén jegyzett árfolyama képviselt. Nem akarom itt. részletesen felolvasni, hogyan emelkedtek és estek a papírok, csak az utóbbi viszonyokat, az 1924 februári időt veszem, ami nem a legmagasabb konjunktúra ideje volt és amikor már estek az árfolyamok. Ebben az időben ugyanennek a banknak már 1,375.000 darab részvénye volt 1,100.000 koronás árfolyamon és ezeknek vagyonértéke 1375 milliárd. Itt van előttem négy bank összeállítása, a Hitelbank, a Kereskedelmi bank, a Leszámítoló Bank és a Pesti Hazai Takarékpénztár statisztikája, amely pénzintézetek mind egyformán négyszer frissítették fel részvényeiket. A békeidőben ezeknek a részvényeknek értéke 619 millió aranykorona volt, mig a mai pénzértékben a redukált szorzószámmal átszámítva 8 és fél billió értéket jelentenek. A legmagasabb árfolyam idején a békebeli értéknek körülbelül 40%-a volt, a inai árfolyamok mellett pedig a békebeli értéknek 17%-át teszi ki a négy bank részvényeinek értéke a tőzsdén jegyzett árfolyamok szerint. évi július hó 4-én, szombaton. Nem lehet mindegy a kormánynak, hogy ez az állapot fennáll, tehát kutatni kell az okát annak, miért van ez igy. Bennünket, munkásokat talán kevésbbé érint ez à kérdés, legfeljebb annyiban, hogy ezen a réven történik-e tőkeelvonás a termelő munkától és hogy ez a pénzügyi politika mennyiben befolyásolja a temelő munkát. Véleményünk szerint lényegesen befolyásolja. A bankok egyáltalán nem törődnek a részvények árfolyamával. Ha nézzük a Hitelbank mérlegét, azt látjuk, hogy 1914-ben 78 ipari vállalata volt, 1924-ben már 131 ipari vállalatnál, tehát 53 ipari vállalattal többnél van érdekeltsége, mint békeidőben. Ha megnézzük az ingatlan-számláját, azt látjuk, hogy 1914-ben 11 ingatlana volt, ma pedig 23 van, à szaporodás tehát 12 ingatlan. De nem kis ingatlanokról van itt szó, hanem olyan épületekről, mint aminő a Dorottya-utca 9. számú ház és a pénzintézet vidéki palotái, például Baján, Debrecenben, Győrött, Kecskeméten stb., amelyek mind milliárdos értékeket képviselnek. Ezekre nem lehet azt mondani, hogy elveszett vagyonok, hanem ellenkezőleg megnövekedett vagyonok az 1914. évi állapothoz képest. Hogyan van mégis, hogy ezeknek a pénzintézeteknek mai részvényárfolyamuk a békebelinek csak 17%-át teszi ki akkor, amikor a mérlegből kitűnik és meg lehet állapítani, hogy a bankok az ő békebeli értéküknek túlnyomó részét megmentették, megtartották, részben az infláció, részben a takarékkorona, részben a kamatpolitika, részben más módszerek és eszközök révén és mégis a részvényeseknek semmi, vagy oly nevetséges osztalékot fizetnek, hogy azt hiszem, a coupon-vágás mestersége ma már nem olyan jövedelmező mesterség, mint amilyen volt valamikor. Kutatni kell ennek a bajnak okát, mert gazdasági életünknek ez az alapja. Miért nem tudnak a bankok osztalékot fizetni, miért nem tudnak a részvények olyan árfolyamra emelkedni hogy tényleg reprezentálhassák, képviselhessék az illető pénzintézetnek belső értékét ? Azért nem, mert az adminisztráció megeszi azt a jövedelmet, amely keletkezett. Azért nem tudnak a részvényesek osztalékhoz és azért nem tudnak a pénzintézetek részvényei megfelelő árfolyamhoz jutni, mert a pénzintézeteknél olyan gazdálkodás van ami okot ad arra a gyanúra, hogy az igazgatóknak túlzott jövedelmet biztosítanak, igy az "egyik pénzintézet 3 milliárdig menő összeget biztosit jövedelem fejében egyik igazgatójának. Az államnak ezzel foglalkoznia kell, mert nemcsak a magántőke kérdése, hanem itt közpénzekről is van szó, mert az ország a Nemzeti Bank révén hiteleket nyújt ezeknek a pénzintézeteknek és információm szerint körülbeiül 150 milliárdot tesz ki annak a hitelnek összege, amit a bankok mint folyószámlahitelt a Nemzeti Banknál igénybevesznek, kivéve a Kereskedelmi Bankot, mely, értesülésem szerint, a hitelt nem veszi igénybe, mert neki más utón vannak bizonyos tartalékai, amelyekből a jövedelmet megszerzi. Elnök : Kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni. Peyer Károly : Bögtön befejezem. Az államnak is kötelessége utánanézni annak, hogy milyen gazdálkodás folyik itt és meggyőződni róla, hogy nem tötrénik-e a közre nézve káros gazdálkodás. Még csak a nyugdíjasokról kívánok pár szót szólani. Kiszámítottuk hozzáértő szakemberekkel, hogy például a Hitelbanknál a mérlegszerű tisztviselői fizetés 70 milliárd korona, amelyből 20 milliárdot fizettek ki az elbocsátott tisztviselőknek végkielégítés címén, a meglévő 1200 tisztviselőnek kifizettek 31 milliárd és 800 millió koronát, de a megmaradt 18'2 milliárdról senki sem tudja, hová lett. Ugy látszik, ebben osztozkodik