Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-441

 nemzetgyűlés 441. ülése 1925. alapjuk, ha ezt a szolidaritást megtagadják Î) Nagy hiba az, ha a kormány erre az álláspontra helyezkedik, ha nem keres és nem talál módot arra, hogy ezeknek a szerencsétlen embereknek a helyzetén segitsen. Ezek a szerencsétlen emberek várva-várják és főképen várták a szanálástól, hogy helyzetükön némi segités fog történni és most keserű csalódásban van részük, látva, hogy a kormány az aktiv közalkalmazottak illetményeit, ha nem is kielégitő módon, de valamilyen módon mégis rendezik s ugyanakkor róluk teljesen megfeledkezik és nem talál fedezetet arra, hogy az ő illetményeiket és járandóságaikat hasonló arányban felemelje. Még sok mindenről kivántam beszélni, de röviden befejezem felszólalásomat. Figyelmeztetnem kell azonban a kormányt arra, hogy itt nemcsak az illetmények rendezéséről van szó, hanem ha komolyan akarjuk a közalkalmazottak ügyét rendezni, méltóztassék a régen beigért szolgálati pragmatikát végre a törvényhozás elé terjeszteni. Én több, mint egy félévvel ezelőtt a t. kormányt figyelmeztettem erre és akkor a pénzügyminister ur interpellációmra adott válaszában volt szives kijelenteni, meg is Ígérni, hogy a pragmatika hamarosan a Ház elé fog kerülni. Azóta ismét elmúlt körülbelül 8 hónap és a szolgálati pragmatika még mindig valahol a messze homályban van. Épen azért, minthogy ez is az illetményeknek egy szerves követelménye, szerves kiegészítő része, van szerencsém újra egy határozati javaslattal figyelmeztetni a t. kormányt arra, hogy ezt az igéretét beváltani ne késlekedjék. Határozati javaslatom a következőképen szól (Olvassa) : »Utasitja a nemzetgyűlés a kormányt, hogy haladéktalanul terjesszen törvényjavaslatot a nemzetgyűlés elé a közszolgálati alkalmazottak szolgálati pragmatikájáról«. (Helyeslés a baloldalon.). Minthogy pedig az imént a nyugdíjasok ügyét is szóvátettem, kijelentve azt, hogy a kormány intézkedéseivel egyetérteni egyáltalában nem tudok, ennélfogva szükségesnek tartom, hogy a kormány találjon módot arra, hogy a nyugdíjasokat is hasonló anyagi segítségben részesítse, mint amilyenben részesiti az aktív alkalmazottakat. Épen azért itt is egy határozati javaslatot van szerencsém beterjeszteni, amely a következőkép szól (Olvassa) : »Utasitja a nemzetgyűlés a kormányt, hogy haladéktalanul terjesszen elő javaslatot a nemzetgyűlés elé a nyugdíjasok nyugbéresek, özvegyek és árvák anyagi helyzetének megjavítása tárgyában. A beterjesztendő javaslat biztositson a nyugdíjasoknak, nyugbéreseknek, özvegyeknek és árváknak legalább olyan arányú segítséget, mint a jelenleg tárgyalás alatt levő törvényjavaslat a szol gálatban levőknek tervez. Minthogy azonban a nyugdíjasok, nyugbéresek, özvegyek és árvák már a f. é. január hó 1-étől folyósított 15%-os előleget sem kapták meg, a benyújtandó javaslat 1925. évi január hó 1-i hatállyal biztosítsa azt«. (Helyeslés a baloldalon.) Csak még egy-két szót kívánok szólani a tervezet másik részérő] (Halljuk! Halljuk! balfelől.), t. i. részben a felesleg, részben a kölcsönből felvett 30 millió aranykorona kérdéséről. Itt a kormány beruházásokat igér ebben a javaslatban. Mi ezeket a beruházásokat már régen várjuk, óhajtjuk és sürgetjük. Nem hiszem, hogy ezek kielégítők lesznek, de ez egyik legszimpatikusabb része a javaslatnak, mert remélni lehet, hogy mégis, ha ezek a kezdő lépések megtörténnek, azokat követni fogják merészebb, határozottabb lépések is. Előre is intem azonban a kormányt, nehogy azt Mgyje, hogyha a beruházások alatt arra gondol, hogy utakat akar javítani, fásitási kísérleteket, vagy hasonló dolgokat akar véghezvinni, ez a közgazdasági élet szempontjából kielégitő. évi július hő 4-én, szombaton. tó7 Végre a kormány helyezkedjék arra az álláspontra, — lássa ezt be — hogy azzal a politikával, azzal az elvvel, hogy ipari munkásokat utkaparásra, útépítésre akar felhasználni, nem megy semmire. Lássa be, hogy ezek az intézkedések nem vezettek semmi jóra, csak azt érték el, hogy a legjobb, a legszakképzettebb munkásemberek hagyták el az országot. Az egyetlen komoly beruházási akció, amely bennünket érint és érdekel, az építkezések megindítása. (Ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az építkezések ugyanis a különböző szakmabeli munkások foglalkoztatását biztosítja (Peyer Károly: A főváros mégis telket vásárolt, ahelyett, hogy épitene azon a pénzen.) s azok révén remélhetjük, hogy a munkanélküliség csökken, gazdasági élettünk kissé fellendül. A másik fontos dolog pedig az, hogy a kormány az államháztartás egyensúlyának fentartása mellett most már gondoljon arra, hogy a magángazdaságok egyensúlyát is igyekezzék fentartani. A kormány értse meg, hogy hiába akarja biztosítani az államháztartás egyensúlyát, ha elpusztulnak a polgárok, az adófizető alanyok, A magángazdaságok egyensúlya nélkül nincs egyensúly az államháztartásban sem. Épen azért legyen gondja a t. kormánynak arra, hogy azok a beteges kinövések és mindazok az okok, amelyek egy lendületes gazdasági élet megindítását akadályozták, szintén megszűnjenek s így most már az államháztartás egyensúlyának helyreállítása mellett a magángazdaságok egyensúlyának helyreállítása is bekövetkezzék. Amint már bevezető szavaimban is mondottam, bár magát a javaslatot — mint kezdő, félénk lépést — szívesen veszem, de mert azt nem tartom kielégítőnek, mert nem látok benne garanciát arra, hogy itt komoly kiküszöbölése történik az igazságtalan adónemeknek s mert nem látom, hogy komoly szociális intézkedések sorozatos megtétele következik, ezért a javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző : Homonnay Tivadar ! Homonnay Tivadar : T. Nemzetgyűlés ! Igen előrehaladott az idő és ezért, bár sokat szerettem volna elmondani, lehetőleg rövidre fogom szabni beszédemet a rendelkezésemre álló időhöz képest. Legyen szabad előttem szólott t. képviselőtársam részletes fejtegetéseire csak annyit mondanom, hogy a közszolgálati alkalmazottak kérdését olyaténképen, hogy egyrészt az adósrófok minden körülmények között a legvégsőkig meglazittassanak, másrészt pedig bármely kategória érdekei — ha nem is az osztály uralom alapján áll — a lehető legmagasabbra fokoztassanak, teljesen lehetetlen megoldani. (Szabó József közbeszól.) T. képviselőtársam, méltóztassék beszédeimet hat évre visszamenőleg elolvasni s megméltóztatik látni, milyen véleményem volt ebben a kérdésben. Az á beállítás is kissé téves, hogy a közszolgálati alkalmazottak békebeli fizetésük 40%kát kapják, mert egyik kategóriában a 80%-ot is túlhaladják, mig a másik kategóriában 40%-ot kapnak. Ez az egyoldalú beállítás is tehát kissé téves. x4mit még hozzá szeretnék fűzni az ő beszédéhez, az az, hogy az én, véleményem, illetőleg tudomásom szerint — ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozom — a közszolgálati alkalmazottak a szanálás óta lényeges fizetésemelésben részesüliek, amely körülbelül a 25—30%-ot is eléri. Nagy sajnálattal látom, hogy ennek a törvényjavaslatnak csak most történő tárgyalása miatt a közszolgálati alkalmazottak július első napjaiban — bár Genfben a pénzügyminister ur és a nűnisterelnök ur eredményesen léptek közbe — nem juthattak abba a helyzetbe, hogy a felemelt fizetést megkapták volna. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy annak a véleményemnek adjak NAPLÓ, xxxiv. ;-A