Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-438

M() À nemzetgyűlés 488. ülése 1925. évi július hó 1-én, szerdán. tenni. (Helyeslés a jobboldalon. — Dénes István • Tehát igyák meg a levét a tisztviselők, az egész ország. — Halász Móric : Dehogy ! Az ellenzék ! — ­Rupert Rezső : Nagy szellemek és nagy lelkek ! — Elnök csenget.) Minthogy pedig az ő véleménye szerint az ellenzék valahol, valamely úton-módon, valamikor taktikai hibát követett el — nekem nincs róla közvetlen tudomásom, — (Hegymegi­Kiss Pál : Nekem sincs !) ennélfogva a kormány kénytelen a sürgősségtől ezekre a javaslatokra, nézve eltekinteni és kénytelen ragaszkodni ahhoz hogy a választói jogi vita folytatását kivan ja a nemzetgyűléstől. (Zaj. — Rupert Rezső : Hum­bug az egész ! A pénzügyminister ur elszólta magát !) mert ahogy a ininisterelnök ur akkor is hangoztatta és ujságnyilatkozatban is kijelen­tette, alkotmányjogi javaslat tárgyalását, kétszer egymásután megszakítani nem lehet. (Folytonos zaj.) Nem tudom, hogy hol van az a törvénybe téve, hogy valamely javaslatot hányszor szakit­hat meg a Ház. Nem tudom, hol van az uj ház­szabályokban kodifikálva az, hogy ha egy választó­jogi javaslat tárgyalását a nemzetgyűlés meg­kezdte, tartson bár hetekig vagy hónapokig, 24 vagy 12 órára nem szabad megszakítani. Azt hi­szem ez nem egészen felel meg az ország érdekei­nek és ezt nem is tudom egészen komoly dolog­nak tartani. (Helyeslés a baloldalon.) Nem tudom, követett-e el takitikai hibát az ellenzék vagy nem. (Hegymegi-Kiss Pál : Nem ! — Felkiáltások a jobboldalon : Dehogy nem !) Azt sem keresem, követett-e el taktikai hibát a kor­mány vagy nem. Méltóztassék elhinni, Magyar­országank semmi köze nincs ahhoz, hogy itt a kulisszák mögött a kormány és az ellenzék között mi történik, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) hogy ki lépett a másiknak a tyúkszemére, vagy ki akadályozta meg a másikat abban, hogy ké­nyelmes parlamenti tárgyalási programmját ke­resztül tudja vinni. Az országot egyetlenegy dolog érdekli. Igaz-e az, hogy Genfben eredményeket ért el a kormány. (Élénk felkiáltások a jobboldalon : Igaz ! — Barthos Andor : Tagadták ! — Rupert Rezső : Olyan mint a jégverés !) Igaz-e az, hogy a külföldi kölcsön még fel nem használt részéből jelentékeny összeget felszabadítottak, (Élénk fel­kiállások a jobboldalon : Igaz !), hogy ezt idehaza alkotásokra, beruházásokra gyümölcsöztessük ? (Farkas István : Ezzel taktikázik a kormány ! Zsarolni akarja ezzel is az országot !) Elnök : Farkas István képviselő urat kény­telen vagyok rendreutasítani. (Rupert Rezső : Közben elfogyott másra a pénz és most már nem sürgős !) Szakács Andor : Fel kell vetnem a kérdést, komolyan veszi-e a kormány azt az ígéretet, hogy a tisztviselők illetményeit megjavítani óhajtja. (Zaj a jobb és a baloldalon.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak 1 Szakács Andor : Most már azt mondja a kor­mány, hogy az első napokban az ellenzék valami­féle állásfoglalása torlaszolta el annak lehetőségét, hogy ezeket a javaslatokat sürgősen tető alá hozhassuk. (Szabó Sándor : Vitán felül áll !) Meg­állapíthatom teljes komolysággal, hogy ha volt is valami ilyen akadály — amit nem is hiszek el a magam részéről — valami ilyen torlasz a javasla­tok törvényerőre emelése előtt, ilyen ez idő szerint egyáltalán nincs ! (Mozgás.) Teljes készségünket és hozzájárulásunkat jelentjük ki ahhoz, hogy ezek a javaslatok a legsürgősebben elővétessenek és letárgyaltassanak. (Zaj és felkiáltások a jobb­oldalon : Sürgős a választójog !) Mind a tisztviselők, mind pedig a vállalkozni és dolgozni akaró tényezők a munkássággal együtt minél hamarabb hozzá akarnak jutni ezeknek a javaslatoknak előnyeihez. (Zaj a jobboldalon. —* Urbanics Kálmán : Mihelyt önök módot adnak rá Î — Esztergályos János : Nyolc óra alatt meg­szavazzuk !) Kijelentjük . . . (Urbanics Kálmán : Ha holnap befejezzük a választójogot ! — Hedry Lőrinc : Akkor lehet holnapután letárgyalni. — Esztergályos János : Oly jó az a kis klotür !) Elnök : Csendet kérek ! Szakács Andor : . . . ezek letárgyalására teljes készségünket és kérjük a kormányt . . . (Zaj a jobb­és baloldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Szakács Andor : ... ne ragaszkodjék jelenlegi álláspontjához. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon : De ragaszkodik !) — Farkas István : De csak ra­gaszkodjék hozzá ! Taktikázzon ! Majd megissza a levét annak is !) vegye elő sürgős javaslatát és ne azt a javaslatot tárgy altassa, amelyet maga sem tart sürgősnek, (Urbanics Kálmán : Három éve sürgetik, azt mondja Györki !) mert két esz­tendeig még nincs szükség rá. (Zaj a jobb- és a baloldalon. — Szabó Imre : Még elmaradhat egy ideig ) Most ne méltóztassék az ellenzéktől azt kí­vánni, (Barthos Andor : Hogy következetes ma­radjon !) hogy ennek a genfi javaslatnak sürgős­sége miatt a választójogi javaslat részletes és tüze­tes tárgyalását elhanyagolja. Épen a mai nap a példa arra hogy annyi elmúlt idő, három esztendő multán, olyan mélyre ható bizottsági tárgyalás után, amelyen önök ezt a javaslatot előzőleg meg­vitatták, ilyen terjedelmesebb részletes vita után is még nagyon sok javítani való van ezen a javas­laton. Az igen t. előadó ur ma a meglepő uj módo­sítások egész sorát nyújtotta be (Zaj. — Halász Móric : Ne m volt olyan meglepő, minden újságban benn volt !) a leglényegesebb pontokra nézve, (Hegymegi-Kiss Pál : Vissza kellett volna küldeni a bizottsághoz Î — Zaj a jobb- és baloldalon. — Rubinek István : Miért nem jöttek be a bizott­ságba !) a választhatóság kérdésében olyan fontos inditványokkal állt elő, amelyek felett tudomá­som szerint az igen t. többség is komolyan gondol­kozóba esett és keresi a leghelyesebb megoldás lehetőségét. Befejezem felszólalásomat. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon : Ideje is !) Ne keressünk ebben a kérdésben, ebben a beruházásokra és a tisztviselői illetményekre vonatkozó sürgős javaslatban párt­kérdést, egymás lefőzésének lehetőségét, (Mozgás.) hanem gondoljunk a nemzet érdekére és a vá­lasztójogi jayaslat tárgyalásának átmeneti időre, 24 órára való felfüggesztésével tűzzük ki ezeket a javaslatokat a holnapi ülés napirendjére. Benyújtom a következő javaslatot az elnök ur indítványával szemben : »Javaslom, hogy a holnapi ülés napirendjére a választójogi törvény­javaslat helyett a tisztviselői fizetésekről, beruházá­sokról, adócsökkentésekről stb. szóló pénzügyi javaslat tűzessék ki.« (Helyeslés a bal- és a szélsőbal­oldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Héjj Imre jegyző : Rubinek István ! Rubinek István : T. Nemzetgyűlés 1 Abszo­lúte nem csodálkozom azon, hogy Szakács Andor képviselőtársam az elnöki napirendi indítvánnyal szemben más napirendet javasolt, hiszen ehhez már hozzá vagyunk szokva a multakból, amidőn napról-napra megismétlődtek — és azt hiszem, meg is fognak ismétlődni — ezek a játékok. (Zaj.) De felettébb csodálkozom azon az indokoláson, amellyel képviselőtársunk indítványát megokolta. Azt mondotta ugyanis, hogy a szőnyegen levő választójogi törvényjavaslat egyáltalában nem fontos és egyáltalában nem sürgős. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon ! Ez a törvényjavaslat ! — Zaj. •— Elnök csenget.) Ezen az indokoláson, igenis, cso-

Next

/
Oldalképek
Tartalom