Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-438
314 A nemzetgyűlés 438. ülése 1925. évi július hó 1-én, szerdán. szának kell tulajdonitanom azt, hogy egyáltalában humorosnak találják annak tárgyalását, vajjen szabad-e megengedni az úgynevezett szokásos vendéglátást, amely a rendes rokoni és társadalmi énntkezés keretein belül folyik le. A szükséges ellátás kérdése tulaj donképen kapcsolatban van magával a szavazás rendszerével. Amíg nálunk központi volt a szavazás és egy helyre kellett beszállítani a választókat, amiről nem gondoskodott maga az állam, e közjog gyakorlását ingyenessé téve azok számára is, akik a maguk költségén nem tudnának megjelenni a szavazás központján, a mi választási rendszerünk a jelöltekre rótta azt a feladványt, hogy ők szállítsák be választóikat a központba. A központi szavazásnak ez a rendszere hozta azután később magával, amidőn az etetés-itatás és a fuvarpénzekbe bujtatott vesztegetés már túlcsapott minden korláton, hogy abban az esztendőben, amikor az egymással szembenálló pártok a választások tisztaságának biztosítására treuga deit kötöttek, egyúttal gondoskodtak arról, hogy a fuvarpénzek szabályoztassanak, azoknak mértéke megáll apittassék (Halljuk ! a baloldalon.) és egyúttal meg akarták oldani azt a lehetetlen problémát is, — a kúriai bíráskodásról szóló törvényben — hogy mit lehet szükséges ellátásnak és mit lehet nem szükséges ellátásnak tekinteni. Ennek a kérdésnek egészen más volt a jelentősége a központi szavazás rendszere mellett, mint ma, mert szükséges ellátásról beszélni lehetett akkor, amikor a választók messze vidékről bejöttek a központba ; akkor szó lehetett befuvarozásról, amikor messze vidékről kellett a választóknak egy központban megjelermiök, ez a kérdés azonban teljesen megfordult a szavazás decentralizációjával, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) a szavazókörök megállapításával. Már annak idején, amikor egészen fiatalon foglalkoztam ezzel a kérdéssel, a curiai bíráskodás hiányainak és fogyatékosságainak feltárásánál meg kellett állapitani, hogy az" a körülmény, hogy a Curia mit tekint szükséges ellátásnak és nem szükséges ellátásnak, a gyakorlatban akként alakult, hogy az itélőtanács tagjainak mekkora voit az étvágyuk. A judikatura nagyon ingadozott. Elő fordult, hogy megsemmisítettek egy erdélyi mandátumot, (Halász Móric : Egy pohár konyak miatt !) ahol ha jól emlékszem — néhány kupica pálinkával kinálták meg reggel a betévedt választóknak igen csekély töredékét, természetesen azonban a jelölt jelenlétében, ugy, hogy ez abszolút semmiségi ok volt és ezt nem tekintették szükséges ellátásnak. (Rakovszky Iván belügyminister: Más szakaszban van intézkedés !) Én egy kis visszapillantást óhajtok erre vetni, hogy kiderítsem, mennyire anakronisztikus ez a rendelkezés. Más esetben az ellátás nagyobb mértékét is olyannak tekintette a Curia, — különösen ha a választók kisebb részére vonatkozott, vagy a jelölt abba nem vett részt, ugy, hogy nem volt abszolút semmiségi ok, — hogy az egyáltalában nem jött figyelembe. Áttértünk a szavazás decentralizációjának rendszerére. Ezt a választójog nag3^obbmértékü kiterjesztése szükségképen magával hozta, mert hiszen ekkora tömegeket már nem lehet a központba behivni és nem birná ki senki ennek beszállítását, etetés-itatását. Minthogy a szavazóköröket ugy kell megcsinálni, hogy mindenki kényelmesen gyakorolhassa a maga választójogát, semmiféle szükség nincs az ellátásra, semmiféle szükség nincs a szokásos vendéglátásra és a társadalmi érintkezés kereteiben szokásos ellátásra. (Propper Sándor : Ebbe minden belefér ! — Rakovszky Iván belügyminister : Nincs is benne ! Ez az 1899 : XV. t.-c-ben van ! — Zaj.) Az van ebben a szakaszban (olvassa) ; »Nem minősíthető az említett ellátásnak a rendes rokoni és társadalmi érintkezés keretein belül szokásos olyan vendéglátás . . .« (Esztergályos János : Mint amilyen Karcagon volt ! — Folytonos zaj a jobb- és a baloldalon^) Én nem bánom, ha valaki rokonait fogadja, t. i. ha a magyar sógorság irányában nem terjeszti ki a rokonságot. De a társadalmi érintkezés kereteiben Magyarországon szokásos, (Zaj. — Rakovszky Iván belügyminister : Az utolsó mondatot is tessék elolvasni !), hogy a legszegényebb embereknél is több sült van, tészta, sok bor van ilyen alkalommal (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Sok ökör ! — Rothenstein Mór : Tehenek !) és a gazdasszony megmutatja, mit tud. Épen ez a szokásos társadalmi érintkezés. (Rakovszky Iván belügyminister : Tessék végigolvasni a szakaszt : nem lehet megállni a mondat közepén !) Szokatlan társadalmi érintkezés az, ha keveset adnak a vendégnek. Ez Magyarországon szokatlan társadalmi érintkezés és ezért a szokatlan társadalmi érintkezésért meg is szólják azt a házat, ahol ilyen szokatlan a társadalmi érintkezés. Minden szabálynak kell, hogy legyen valamilyen célja. Ha kijelentem azt, hogy a választás napját megelőző nap délutánjának 6 órájától kezdve a választási eljárás befejezéséig a választókerületben szeszesital árusítása, kiosztása, vagy a közvetlen fogyasztás céljából egyéb módon való forgalombahozatala tilos, ha olyan arcot vágok ebben a szakaszban, mint egy amerikai quaeker absztinens, ha szigorú aszkézist lehet az utolsó szakasz, akkor ne leheljen viszont borgőzt a másik szakasz (Rakovszky Iván belügyminister : Még mindig nem olvasta el az utolsó mondatot !) és ne csapjon orrunkba itt sem a sült párolgása és illata. Semmi szükség nincs erre a szakaszra. (Rakovszky Iván belügyminister : Tessék végigolvasni ! — Halász Mórié : A Terézvárosban nincs, de nálunk van!) Ha a rokoni érintkezést méltóztatik fentartani, ez ellen semmi kifogásom nincs, ha azonban ki méltóztatik terjeszkedni a társadalmi érintkezésre is (Zaj. — Rakovszky Iván belügyminister : De milyen körülmények között ! Tessék végigolvasni ! Ez igy nem fair vitatkozás !) Akkor minden etetést-itatást a társadalmi érintkezés fogalma alá lehet vonni. (Pakots József : Legyen szerencsém egy kis társadalmi érintkezésre !) és minthogy végeredményében ez a judikatura dolga lesz, ha én itt kaput nyitok annak, hogy lehet valamely címlet alatt etetni és itatni, akkor tisztára attól teszem függővé az eseteket, hogy a judikatura egyes tanácsonként hogyan fog kifejlődni, mit fognak etetésnek-itatásnak tekinteni és mit tekintenek a szokásos társadalmi érintkezés keretén belül lefolyt vendéglátásnak. Mi az, aminek körülményeiből nyilvánvaló, hogy az azzal nyújtott előny nem irányul a választók befolyására. (Esztergályos János : Iván-napot fognak tartani !) Vagy komolyan akarjuk mi azt a bizonyos alkoholtilalmat és absztinenciát, vagy nem akarjuk komolyan. Ha komolyan hozzá akarjuk szoktatni a választót, hogy szakítson radikálisan ezzel a régi felfogással, amely a választást heje-hujának, dinomdánomnak, lakodalomnak és népünnepélynek tekintette, ha ezt komolyan akarjuk megcsinálni, mint megcsináltuk a zászló és a jelvények tilalmánál — amiért csak a diszitők és a kárpitosok búsultak s egyéb baj nem történt, — ha tilalmazzuk az etetést és itatást általában, akkor ne dobjuk ki az ajtón és engedjük vissza a 61. § 2. bekezdésében a nyitott ablakon ezek alatt a címek alatt. Ez nem lehet pártkérdés, ez a választások tisztaságának a kérdése. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A kapitalizmus kérdése, annak a kérdése, hogy kinek van pénze, hogy etessen és itasson. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Klárik Ferenc : Részegen mennek szavazni az urnákhoz !)
