Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-431

1Ö A nemzetgyűlés 431. ülése 1925. évi június hó 22-én, hétfőn. vagyon és az abból származó jövedelmek. A lényeges kérdés nem az volt, hogy az állam garantálja ezeknek az adóknak e célra való átengedését, mivel ezeket az adókat úgyis a városok kapják, hanemaz állam részéről csak az a felelősség van, hogy köteles ellenőrizni, hogy a városok ezeket a beszolgáltatásokat megfelelően teljesitik-e. Ezért úgynevezett közös számlára való befizetést kell elrendelni s azt, ami túlmegy a kölcsönszolgáltatáson, fel kell oldani. Ezekben voltam bátor vázolni a városok kölcsön-ügyét, ezzel is jelezvén, hogy a magunk részéről a legkomolyabban tárgyalunk és ma sem vetünk egyáltalában gátat annak, hogy az egyes városok kölcsön-ügyeiket elintézhessék, de ezen szempontok kikerülésével biztos vagyok, hogy nem fogják tudni megoldani ezt a kérdést. Pedig kívánatos volna, hogy a városok a szükséges kölcsönt megkapják, mert egy komoly városi beruházási politikát kezdhetnek meg ezen az alapon. A hitelélet szempontjából idézem, hogy a betétek fejlődésének örvendetes alakulása tovább tart, ugyanis mig 1924 június 30-án, tehát majdnem egy évvel ezelőtt, csak 3 millió aranykorona takarékbetét volt, addig ma 61 millió aranykorona, ; a folyószámla-betét pedig 73 millióról 236 millióra emelkedett. Az első szám a békebeli összegnek az ország megmaradt részére vonatkoztatott 7%-át, mig a másik 31%-át teszi. A fejlődés lassú, de végeredményben mégis csak örvendetes, hogy a • takarékosság gondolata mindinkább kezd ismét, érvényre jutni s azt hiszem, hogy ezzel is nagy lépéssel fogunk majd előrehaladni tudni egy helyesebb hitelpolitika megoldása felé. A magam részéről minden alkalmat törekedtem felhasználni arra, hogy ahol csak leheti segitsek a külföldi tőkének bejövetelét illetőleg, s ezért eszközöltük azokat az illeték-leszállításokat is, amelyek 2—3 hónappal ezelőtt következtek be s amelyeknek meg is volt a jó hatásuk. Mindennek ellenére azonban még mindig azt látom, hogy inkább a rövid lejáratú hitelek vannak érvényben a hosszú lejáratú hitelek helyett s nagyon kevés haladás jelentkezik ebben a tekintetben. Nem mulaszthatom el, hogy e helyről is a rövid lejáratú hitelt illetőié.» bizonyos óvatosságot ne ajánljak a gazdasági élet tényezői részére, mert nekik sem érdekük, hogy túl eladósodjanak, ami mindig nagyon veszélyes is lehet, mert nem lehet tudni, hogy mikor következik be a hitelmegvonás, amely azután zavarba is hozhatja a gazdasági életet. A kamatlábak szempontjából a kormányzat. felhasználta az összes alkalmakat, hogy helyesebb kamatláb politika alakuljon ki. Egyáltalán nem állítom, hogy a kamatláb viszonyok kielégitőek, de végeredményben a múlttal szemben a haladás mégis kedvezőbb helyzetet mutat. E tekintetben csak pár adatot fogok felhozni. Igen rövid leszek. 1924 februárjában az akkori Jegyintézet kamatlába még 18% volt, s — mint méltóztatnak tudni — fokozatos csökkentéssel a Nemzeti Bank a kamatlábat 9%-ra csökkentette, ami körülbelül megfelel az európai viszonyoknak. A legnagyobb gonddal törekedtem arra, hogy a Pénzintézeti Központ — amelyről meg kell vallani, hogy nagyon szépen teljesiti feladatát, hogy a gazdasági életet helyesebb irányba terelje, de; ez is a hivatása, —- kamatpolitikájával a gazdasági életnek megfelelő támogatására siessen a kamatláb-politikában helyesebb, célszerűbb elveket követve, maga adjon példát a többi pénzintézetnek is a helyes kamatláb kialakítására. Én csak arra utalok, hogy még tavaly júniusban is — nem is beszélve februárról, amikor még a Pénzintézeti Központnál is 34—46% között mozgott a kamatláb — 20—29% volt a kamatláb. Törekvésünknek meg is volt az eredménye s ez év júniusában már 10—14% között mozgott a Pénzintézeti Központ kamatlábja, ami azt jelenti, hogy annak a kamatlábnak, amely egy évvel ezelőtt érvényben volt kereken 66%-ával egyharmadára csökkent. Ami a többi pénzintézetek kamattételeit illeti, e két szerv kamatpolitikájának itt is volt valami hatása. 1924 januárjában a budapesti intézeteknél 45—200% között mozgott a kamatláb, s — mint méltóztatnak tudni — ez a kamatláb ma 17—26% között van, de ez is folytonosan csökken. A vidéki pénzintézeteknél azonban már nem ilyen kedvező a kép, ezeknél a kamatláb még mindig 20—45% között mozog. Az Okh-nál szintén 50%-kal csökkent a kamatláb. Én, t. uraim, nem mondhatok mást, minthogy ezt az eredményt egyáltalán nem könyvelhetem el, mint kielégitő eredményt. ( Ugy van ! Ugy van !) Ha inflációs korszak volna, akkor is túlmagasnak tartanám a mai kamatlábakat. (Sándor Pál : Szomorú dolog !) A gazdasági életet ilyen kamatláb mellett nem lehet folytatni, csak ugy, ha a hitelélet terén nagyobb, erőteljesebb lépéssel megyünk előre. Én bizom abban, hogy épen a hasznos beruházások programmja is e tekintetben kedvező hatást fog kiváltani. Stabil pénz mellett, 15—20% között mozgó kamatokkal dolgozni nem lehet. (Ugy van ! Ugy van !) Ez egyenes romlás az illető félre nézve. Ezzel szemben, jól tudom, a rezsiköltségekre hivatkoznak. (Rakovszky István : A bankigazgatók fizetése túlmagas ! Ezeknek kell a magas kamat !) Ebből a szempontból azon az állásponton vagyok, amelyet a ministerelnök ur oly pregnánsan juttatott kifejezésre, amikor azt mondotta, hogy mindenkinek hozzá kell alkalmazkodnia a mai viszonyokhoz. (Ugy van! Ugy van!) El kell, hogy ismerjem a pénzintézetekről, — mert hiszen közvetlen közelről látva, — hogy komolyan törekszenek a hitelélet szolgálatára. De hogy ez a törekvésük eredményes is legyen, ez nekik elsősorban az érdekük, hiszen vegyenek példát az angol pénzintézetekről, ahol morális elv és kötelesség, hogy ők vannak a gazdasági életért és nem megfordítva. (Ugy van ! Ugy van !) Akkor biztos vagyok afelől, hogy ilyen kérdéseket is, mint a rezsiköltség, meg lehet oldani. Le kell vonni a rezsiköltségek szempontjából is az egész vonalon a következtetést és higyjék el, sokkal jobban fogják tudni ezeket fedezni egy kiélénkült és erőteljesebbé tett hitelélettel, mint azáltal, hogy tulaj donképen az egész gazdasági élet belesorvad a magas kamatba. (Ugy van ! Ugy van !) Ezért még arra is utalni akarok, hogy azok, akik egy kissé mélyebben foglalkoztak a kérdéssel, tudják, hogy a mi egész pénzintézeti szisztémánk nem helyesen bontakozik ki. Egy-két állam van csak, ahol oly sok pénzintézet van, mint nálunk, ahol a legutolsó községben is, úgyszólván, minden különösebb fáradság nélkül alakulhatott pénzintézet ; elég volt, ha három ember összeállott — és nem is nyolc — hogy megalakítson egy bankot. Ez a mai viszonyok között — az én nézetem szerint — nem felel meg a gazdasági élet követelményeinek. Nekünk arra kell törekednünk, hogy kevesebb számú, de egészségesebb pénzintézetünk legyen. (Helyeslés.) Az egész vonalon keresztül kell vinni a koncentráció műveletét, mert ez áll a gazdasági élet és a pénzintézetek érdekében is. Itt még presztízs-kérdések sem számítanak. Amikor a mérlegvalódiságról szóló rendeletben az ilyen fúziók illetékmentességét mondtam ki az egész vonalon, azt a célt tartottam szemelőtt, hogy minél előbb rátérjünk. Én általában ezt a kérdést nagyon fontos kérdésnek tartom és a közeli idők legnehezebb kérdésének is, és minél inkább látjuk helyesen a helyzetet és minél inkább erre a térre lépünk, annál egészségesebben és annál kevesebb megrázkódtatással fogjuk ezt keresztülvinni, (Beck Lajos : Erőteljesebben kell a kormánynak közbelépni !)