Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-436

A nemzetgyűlés 436. ülése 1925, évi június hó 27-én, szombaton. 229 séget ró magára a kormányra és a kormány háta mögött álló kisgazdapártra. (Vázsonyi Vilmos : Az már nem létezik !) Mert amikor a választójogi törvényjavaslatot ugy erőszakolják keresztül, hogy a nőknek azt a kategóriáját, amely a magyar kisgazda és kisiparos társadalom gerincét teszi, kizárják a választójogból, akkor voltaképen saját maguk ellen vétkeznek. A párturalmat lehet, hogy jobban fenn fogják tartani, de a magyar kisgazda és kisiparos asszonyok választójogának elsikkasztásával saját homlokukra sütik a szégyen bélyegét, hogy nem akarnak magyar polgárnőt látni, ha az nem az egységes párthoz tartozik. (Ugy van! a baloldalon.) A titkosságot ez a kormány^és a mögötte álló többség elgáncsolta, megfosztott bennünket ellenzéki oldalon ülő képviselőket attól, hogy az egész vonalon való titkosságra nézve névszerinti és nyilt szavazást követelhettünk és vihettünk volna keresztül itt a nemzetgyűlésben. E helyett játékszavazás volt arra nézve, hogy az öt ipari kerületben legyen-e titkos választás vagy nem? Elnök : Kérem a képviselő urat, méltóztassék az ilyen kifejezésektől tartózkodni. Nem játékszerü, hanem szabályszerű szavazás volt. Kun Béla : Én a lényeget nézem, nem a formát. A háborúban kellett a fedezék, kellett elsáncolnia magát annak, aki az ellenséggel szemben fedett helyen akart lenni, de a politikában egy kormány részéről, egy kormányt támogató többség részéről a nyilt arc, a nyilt sisak az, ami kell, hogy meg legyen, mert az elsáncolás a gyengeség jele és nem a polgári önbizalmat, hanem a polgárság soraiban a határozatlanságot és a kétkedést növeli. Én polgári szempontból rendkivül veszedelmesnek tartanám azt, ha a választójogi törvényjavaslatnál, az izgatási szakasznál visszaszívnék azt a keveset is, amellyel enyhítették ennek a szakasznak drákóiságát és lehetetlenségét. Hiszen ott van a büntetőtörvénykönyv, megvannak annak a kellő szakaszai az izgatás és lázitás esetére vonatkozólag és ott van a belügyministernek - és a rendőrségnek diszkrét jogköre. De akik itt vannak, képviselőtársaim, bármilyen erős harcban is állanak a kormánnyal és többséggel szemben, mégis lehetetlenség letagadni, hogy a nép körében bizalom áll a hátuk mögött, mert többség hivta be őket a nemzetgyűlésbe, a nemzet képviseletébe. És nem sokkal jobb-e polgári szempontból, ha itt vannak, itt mondják el mondanivalójukat, itt állanak szemben a kormánnyal és a kormányt támogató többséggel és itt vágják a kormánynak és a többségnek arcába azokat az igazságokat, amelyek elmondására felhatalmazták őket választóik, akik ideküldték őket. Nem sokkal jobb-e ez polgári szempontból, mintha innen kirekesztenék őket és mint élő tüzcsóvák járnának az országban magukkal hordva önkénytelenül is azt az izgatási anyagot, amellyel a nép tömegeinek mind nagyobb és nagyobb rétegét ragadják magukkal. Ha ez igazság, már pedig az, akkor azt is meg kell állapitanom, hogy voltaképen nem azok az izgatók, akiket innen ki akarnak zárni a választójogi törvényjavaslat által, hanem maga a kormány a legnagyobb izgató a polgári társadalom jövője és rendje ellen. Foglalkozni kívánok beszédem keretében azoknak a sérelmeknek elmondásával, amelyek a magyar kisiparosság körében felhangzanak. Ezt megelőzőleg azonban a kisgazdák helyzetéről is akarok egypár szót szólni, pótlólag ahhoz, amiről múlt képviselőházi beszédemben már bővebben megemlékeztem. Régi Nagyatádi-programm volt, hogy a magyar kisgazda- és kisiparos társadalomnak együtt kell haladni ; ha vannak is közöttük érdekellentétek, mert az egyik fogyasztója és termelője a másiknak, a kiegyenlítést kell keresni mindenek felett. A kormány évekre visszamenőleg nem tett semmit ebben a tekintetben, ezzel a kérdéssel nem foglalkozott. Szubvenciónált állami pénzen kitartott lapjai csak azzal törődtek, hogy mind nagyobb és nagyobb dicshimnuszokat zengjenek gróf Bethlen Istvánnak és ministertársainak, de azzal, hogy a magyar kisgazda- és kisiparos-társadalmat a látszólagos érdekellentétek dacára összeforraszszák, egybekössék, ezzel nem törődtek. Rendkivül nagy visszahatása van ennek polgári szompontból. A magyar kisgazdatársadalom törpebirtokos része :

— mint ezt a választások statisztikája bizonyítja — rá szavazott a szociáldomokrata pátra, ugy Hódmezővásárhelyen, mint. máshol, épen azért, mert elégedetlen volt. És azok a kisiparosok, akik segéd nélkül dolgoznak, akik nem érzik a munkabér nagyságát, melyet ki kellene fizetniök, de érzik az élet terhét, szintén rászavaztak a szociáldemokratákra. Ha ez a kormány azt mondja, hogy ő a polgári érdekek védelmezője, akkor kézenfekvő dolog és követelés volna, hogy épen a kisgazdatársadalom törpebirtokosaival és épen a legszegényebb kis iparosokkal törődjék és azoknak nyúljon a hóna alá, hogy ezáltal megtartsa őket a polgári lobogó alatt. Ezzel szemben mi történt? A kisgazdáknak adtak őstermelési igazolványokat, azután adtak saját használatra szóló dohánytermelési engedélyt, adtak, illetőleg ígértek kisüstöt, mindez azonban csak mézesmadzag volt, amelyet végighúztak a szájukon, mert jött az adóknak legkülönbözőbb fajtája, zaklatták, bírságolták a kisgazdákat, tűrhetetlen állatforgalmi adóval vérig vexalták, a vallomási ivek kitöltése felülmúlta annak az értelmi cenzusnak a minőségét, amellyel a kisgazdák, noha végeztek pár elemi osztályt, rendelkezhettek, Napokra menő időveszteséget jelentett az, hogy 30 és 40 kilométernyi távolságból is — ahol nagy külterülete van a városnak — be kellett járniok az adóhivatalba. Az adók egyszerűsítése és egységesítése helyett a különféle adók labirintusában nem találta meg az a kisgazda a kivezető fonalat, és megkérdezte : hát ha így van, miért hívják az egységespártot kisgazdapártnak, miért vannak az én vérbeli hiveim ott benn a képviselőházban, ha saját érdekeimmel, saját jogos követeléseimmel nem törődnek. Ott van azután az ármentesitő adók végtelen nagysága. Az Alföld, amikor nem esikaz eső, portenger, amikor esik, sártenger. Épen most aktuális ez legjobban, amikor a pár napig tartó esőzés az én városomnak, Hódmezővásárhelynek utcáit is elöntötte. A házakba belement a viz. A Körös-Tisza Marosi ármentesitő társulat csatornái nincsenek kitisztítva, mert nem volt pénz a kellő kitisztításra és mert nem volt pénz, nem foglalkoztatták a munkanélkül álló földmunkásokat. (Ugy van ! Ugy van !) És ennek mi a következménye ? Az, hogy csatornák vannak, de vizlevezetés nincs és az ármentesitő társulatnak adói többre rúgnak, mint maga az állami és városi adófizetés együttvéve, az elégedetlenség nőttön-nő, a polgári érdek veszélyeztetésére és az ármentesitő társulatok rendkivül nagy adminisztrációs költségekkel dolgoznak, anélkül, hogy tényleg az előirt alapszabályszerü kötelességet teljesítenék. A t. ministerelnök ur emiitette abban a beszédében, amelyet a szanálás kapcsán mondott, hogy az ármentesitő társulatok majd nagyobb hitelt fognak kapni az államtól, segitséget, hogy ezzel a jogkörükbe, hatáskörükbe utalt feladatokat megoldhassák. Az egész nagy magyar Alföldnek kiáltó sebe ez a kérdés. Bátor vagyok a jelenlévő t. pénzügyminister urnák, mint a kormány egyik tagjának, szives figyelmét felhivni arra, hogy ha azt akarjuk,