Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-436

214 A nemzetgyűlés 436. ülése 1925. évi június hó 27-én, szombaton. által ma támogatott és eddig eredménytelen akcióból remélhetünk. Én csak azt tartom különösnek, hogy amikor a mezőgazdaságnak mindennemű érdekeltsége éveken keresztül sürgette a mezőgazdasági hitelkérdés megoldását, csak akkor tartotta a kormány e törvényjavaslat benyújtását szükségesnek, mikor a saját maga jött egy akcióval, amely azonban mindczideig sikerre nem vezetett, sőt más akciókat meghiúsított. Igaz az, hogy most a kormány a mezőgazdaságnak rendelkezésére bocsátott rövidebb időre 22 millió aranykoronát. Nem beszélve ezen összeg csekélységéről, nem értem azt, hogy az igen t. ministerelnök ur a gazdatársadalmat arra figyelmezteti, hogy jó lesz ezt a kölcsönt felvenni, mert 11—12%-os hitelnél jobb hitelt egyhamar nem remélhetünk, Ezzel egyrészt arra mutat rá, hogy ebben az akcióban sem kontemplálnak ennél olcsóbb kamatozású hitelt, viszont azt hiszem téved a t. ministerelnök ur, hogy ez a hitel olyan olcsó volna. (Élénk ellentmondások jobb jelöl : Megfordítva !) Ez ugyanis nem 12%-os hitel, hanem ennél sokkal drágább, mert hisz a kibocsátási ár folyam, ha jól tudom, 82%-os, ugy, hogy a pénzintézetek százalékával, amely nem tudom milyen nagy lesz, mert hisz ezt is a pénzintézeteknek osztották ki, azt hiszem, nem mondok túl magas számot, ha, 17—19% között mozog ez az olcsó kölcsön. Ugy vagyok erről értesülve és azt hiszem, hogy a kormánypártban is hallatszottak olyan hangok, amelyek nem nagyon lelkesedtek ezért a kölcsönért. Nem hiszem, hogy jó tanácsot ad az ember a gazdatársadalomnak akkor, ha nagyon lelkesíti e kölcsön felvételére. (Ellenmondások a jobboldalon. — Szomjas Gusztáv : Egyenesen figyelmezteti rá a gazdákat ! — Kováts-Nagy Sándor : Épen ellenkezőleg áll ! —. Egy hang a jobboldalon : akkor rosszul van értesülve.) Akkor az a tudósítás, amely a kormánypárt lapjában megjelent, téves volt : akkor teljesen egy nézeten vagyunk, (Szomjas Gusztáv : Azt ajánlotta, hogy csak az vegye fel a kölcsönt, akinek okvetlenül szüksége van rá !) én is nagyon csodálkoztam ezen, de a kormánynak leghivataiosabb lapja, a 8 Órai Újság, én ebből olvastam s ugylátszik, ő értelmezte tévesen. Én jól olvastam, csak rosszul volt irva. Néhány szót akarok csak még mondani arra nézve, amit már emiitettem, hogy mégis csak monopólium ez a kormányterv, mert bár a törvényben az áll ugyan, hogy a kormány feljogosíthatja azt a szindikátust is, de ez végeredményében annyit jelent, hogy csak ez a szindikátus bocsáthatna ki ilyen jelzálogleveleket. Nemrégiben megjelent egy kormányrendelet, amely a pénzintézetekhez ment el, amely szerint magyar záloglevelek, községi és egyéb kötvényeket Amerikának 1925 június 30-áig, Angliának pedig 1926 június 1-éig ministeri hozzájárulás nélkül tilos ajánlani és ilyen papírokat eladni. Ez azt jelenti, hogy immár de jure és defacto is monopóliummá lett az a kormányzati jelzálogkölcsön-terv, amely mindezideig még nem is létesült és amelyet én mindenkép kifogásolok. Eredménye tehát ennek az egész akciónak az, hogy a gazdák ma is várnak jelzálogkölcsönre, nem kapták meg és ki van zárva az egészséges konkurrencia. Az olyan intézmények, amelyek máris folyósítottak kölcsönöket külföldön, megszüntették e kölcsönfolyósításokat, mert nem hajlandók kölcsönöket folyósítani, ha az állam veszi kezébe az akciót ; feltétlenül megdrágította ezt a kölcsönt, mert hisz .az a pénz, amely rendelkezésre állt, mindenesetre olcsóbb, mint a sok közvetítésen átment pénz ; elrontotta a magyar föld hitelét azáltal, hogy ugy tüntette fel a külföldön, mint hogyha még különböző garanciák volnának szükségesek ahhoz, hogy itt nálunk jelzálogkölcsönök helyeztessenek el és a közbeeső faktor megdrágította az esetleg jelentkező pénzt. Ezeket szükségesnek tartottam itt elmondani és azt hiszem, teljes objektivitással mondottam el ezeket azért, mert ez olyan kérdés, amelynél — a tavalyi rettenetes katasztrofális esztendő után s mondhatom, az idei se mutatkozik olyan brilliánsnak, hogy a magyar gazdatársadalmat kiránthatná abból a súlyos helyzetből, amelyben van — igenis szükségesnek tartottam felhívni a gazdatársadalom és az egész ország figyelmét. Hogy magam is ajánljak valamit, azt hiszem, legjobb is volna, ha a kormány ezzel az ő akciójával tovább nem menne, abbahagyná s teret adna a magángazdaságnak, amely a múltban is igen kitűnően el tudta ezeket a jelzáloghitel-kérdéseket intézni s — mint tudjuk, a külföldön mindig nagy tekintélynek örvendettek ezek a papírok — ha — mondom — átengedné ezt a tevékenységi tért a magángazdaságnak, bizonyos, hogy rövidebb idő alatt és jobban lenne segítve a gazdatársadalmon, mint ahogy ezen akció sikere esetében is remélhető. Befejezném beszédemet, ha nem volnék kénytelen egy témára rátérni, amelyről különben nem volt szándékom beszéni, de minthogy személy szerint aposztrofáltak engem s társaim közül némelyeket nemcsak a sajtóban, hanem a Házban is, kénytelen vagyok pár szóval szólni ugy a Beniczkyügyről, mint az Az Újság ügyéről. A Háznak ezen az oldalán egy képviselő ur ugy állította be a kérdést, mint hogyha jó magam és azok az urak, akiket Beniczky Ödön az ő nyilatkozatában bizonyos siófoki beszélgetésre nézve megemlített, a kormánnyal lepaktáltunk volna, vagy pláne megvásároltak volna bennünket az esküszakasz elejtése fejében. Távol fogok állani mindig attól, hogy a kormánnyal valaha is paktumot kössek, hogy bármilyen Junktim lehessen köztem és a kormány között ebben a kérdésben. De kénytelen vagyok kijelenteni, hogy Beniczky barátomnak ezt a cselekedetét magam részéről nagyon helytelennek tartom. Helytelennek tartom két okból. Helytelennek tarottam először azért, mert nem értem, hogy ő, aki azt hiszem, hasonlókép gondolkozik igen sok kérdésben mint én, hogyan vallhatott egyáltalában a titoktartás alól való felmentés folytán ? Én ugy gondolom, hogy őt nem menthették fel a titoktartás alól egyáltalán, mert nincs, aki őt felmentse. Amikor ő ad hoc belügy minist er volt, vállalt egy állást, mint ahogy igen sokan vállaltunk akkor a kommunizmus bukása után állást abból a célból, hogy ott legyen mindenki a helyén, ahol arra szükség van, valaki, aki átviszi az országot abból a kaotikus állapotokból a jogfolytonosság útjára. Amint azonban a jogfolytonosság útja Budaörsnél megszűnt, Beniczky lehet legkevésbé az, aki felmentést kérhet a titoktartás alól egy olyan kormánytól, amelyet ő csakis forradalminak tarthat épugy, mint én. Ha nekem például valaha vallanom kellene ebben a kérdésben a bíróság előtt — és nem hiszem, hogy erre rákerülhetne a sor, •— nem kérnék felmentést, saját lelkiismeretem szerint bírálnám azt meg, illetve köteles volnék a bíróság előtt, mint a jogfolytonosság utolsó még meglevő faktora előtt vallomásomat megtenni. Hibáztatom az ő akcióját másodsorban azért, mert nags^on helytelennek tartottam, hogy alkalmat adott arra, hogy ez a vallomása megjelenjen az Az Újságban, ami teljesen kaotikus állapotokat teremtett és amivel nem hiszem, hogy elérte volna azt, ami neki szándékában volt, De mindettől eltekintve, rá kell mutatnom arra, hogy az igen t. ministerelnök ur ugyanazt a hibát követte el, mint Beniczky barátom, amikor ezt a kérdést idehozta a Házba. Én az ő helyében elkerültem volna ezt, de kénytelen vagyok az ő nyilatkozatára mégis reflektálni, mert hiszen épugy, ahogyan a ministerelnök ur meg volt nevezve, mint ezen beszélgetés