Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-431

10 A nemzetgyűlés 4SI. ülése 1925. évi június hó 22-én, hétfőn. pon át egyebet sem tudtam tenni, mint küldöttségeket fogadni reggeltől késő estig, addig ma ezek a panaszok majdnem elenyésző csekély számúak és törekedni fogok arra, hogy azok a jövőben méginkább kevesbedjenek. Kötelességem azonban leszögezni azt is, hogy a pénzügyi adminisztráció normális mederbe tereltetett az egész vonalon. Az egész pénzügyi adminisztráció visszakapta régi hirnevét és a tisztviselői kar mindenki által elismerésre méltó munkát végez. Nagyon helytelenül cselekszenek azok, akik egyes hibákból, amelyeket elkerülni különösen ilyen időkben nem leheti vonják le a következtetéseket. Itt egy nagyon derék, kötelességét tudó tisztviselői karról van szó. A központban legelső munkatársaim — erről nem is akarok különben megemlékezni — emberfeletti munkát végeznek az irányításban és vezetésben. (Ugy van ! a jobboldalon.) Mindegyik feláldozza egész idejét, hogy a megkezdett feladatot az ő irányitásukkal az egész tisztviselői karon átvezessék a köztudatba. De nemcsak első munkatársaimról tudok ilyen hízelgőén megemlékezni, hanem általában az egész pénzügyi tisztviselői karról. (Ugy van ! Ugy van !) A bevételek ismertetése előtt általános jellemzésül egy tabellát szeretnék felolvasni, amely az ország megterheléséről ad képet. Szükségesnek érzem ezt felolvasni, hogy lássa mindenki akkor, mikor könnyelműen folytonos követelésekkel állanak elő az emberrel szemben. Csak a legutóbbi szerdán is sok interpellációt intéztek hozzám. Ezeket mind meg kellene oldani, de senkisem tudja megmondani, hogy miből. Követelést támasztani, különösen felelősség nélkül, végeredményében rendkívül könnyű, de azt kutatni, hogy mit bir el az ország és aszerint támasztani a követeléseket, ez mindenesetre már önfegyelmet kivan. És én azt hiszem, hogy helyes ez az önfegyelem e tekintetben is, amint hogy helyes önfegyelmezést kell mutatnunk a gazdasági és szociális élet egész vonalán, mert csak igy juthatunk el arra a reális bázisra, amelyen szervesen és helyesen lehet az egész államháztartást és a magángazdasági életet is kialakítani. Ha nézem a tehertételeket, ezek az egyenes adóknál 2016 aranykoronát tesznek ki fejenként, a fogyasztási és forgalmi adóknál pedig 33-54 aranykoronát. Hozzávettem a városi és községi megterhelést 11-25 aranykoronával és a vámtételekből előálló terhet 14-18 aranykoronával, ugy hogy összesen kereken majdnem 80 aranykorona a fejenkénti megterhelés. Méltóztassanak csak elgondolni, hogy mit jelent ez? Amikor itt jártak a Népszövetség tagjai, akkor az ország teherviselő képessége a legmagasabb fokon fejenként 50 arany- [ koronában állapíttatott meg. Ez mutatja azt, hogy bár kedvezően alakult is helyzetünk, mégis micsoda óriási áldozatokat kellett viselnie a nemzetnek. (Sándor Tál : Nem volt igazunk a kritikában?) Ezt magam is elismerem. (Dénes István : Kik viselik ezeket a terheket? Tessék megmondani, ez a fontos ! Mi be fogjuk bizonyítani, hogy kik fizetik. — Zaj. — Elnök csenget. — Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon. —• Dénes István : Ennek nagyrésze az egyenesadóból került ki !) Teljes statisztikát fogok bemutatni. (Dénes István : Ezt a statisztikát várjuk !) Elnök : Dénes István képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Bud János pénzügyminister : A nemzet nagy áldozatkészsége azért, hogy helyrehozza az államháztartást, indokolt volt. De ha figyelembe veszem azt, hogyha az illetékeket kikapcsolom, — ez ugyanis nem egészen ált alános jellegű szolgáltatás— akkor is 74 aranykorona megterheléssel állunk szemben, azt hiszem, a pénzügyministernek, ha az államháztartás helyzetét veszélyeztetve nem látja, erkölcsi kötelessége, hogy azt nézze, hol lehet ezeket a rendkivül súlyos terheket csökkenteni. Erről a kérdésről akarok most egypár szóval beszélni. A megoldásnak különböző módozatai mutatkoztak. Az első az volt, vájjon nem mutatkoznék-e helyesnek azon adóknál, a hol a szorzószám érvényesült ezt leszállítsuk. De mivel a tisztviselőknél megtartottuk a szerzószám-differenciát a papirkoronára való átmenetellel, ezzel az eljárással nem élhetünk az egyes adóknál is, ahol a szorzószám szerepet játszik. De két okból nem tudtam ezt megtenni. Először azért, mert hiszen, ahol papirkorona alapon állunk — csak a jövedelmi adót veszem — ott végeredményben a kérdés minden nagyobb nehézség nélkül önmagában oldódott meg, mert hiszen a múltkor többel osztottam, többel szoroztam, most kevesebbel osztok, kevesebbel szorzok, úgyhogy itt csak lényegtelen eltolódás van. Olyan megoldást kell tehát keresni, amely általános kihatású, amely nem egyes rétegekre jelent előnyöket, hanem az egész gazdasági és társadalmi életet érinti teljes vonatkozásánál!. Ebből a szempontból foglalkozni fogok először a házadó és a házhaszonrészesedés kérdésével. A házadó kérdésével nem annyira a jelen pillanat szempontjából foglalkozom, mint inkább azért, mert azt tartom, hogy ez olyan kérdés, amellyel az adópolitika szerves kialakítása során érdemlegesen fog kelleni foglalkozni. A házadónak rendkivül nagy hibavonása van, az, hogy nyers bérjövedelem a bázisa, anélkül azonban, hogy a fentartási költségek figyelembe vétetnének. Ez azért anomália, mert a hozadéki adók jellege és természete megköveteli azt, hogy a fentartási költségek figyelembe vétessenek. Hogy ez a házadónál nem történt meg, ez mindenesetre olyan helyzetet teremt, amely ennek az adónak súlyos voltát fokozza. Törekedni kell tehát majd a szerves adóreform alapján ennek megszüntetésére. Ezen az elven rést ütöttem akkor, amikor abban a törvényjavaslatban, amely az építkezéseket van hivatva előmozdítani, gondoskodtam arról, hogy a tatarozással, ráépítésekkel és átalakításokkal felmerült kiadások levonassanak az adókulcsból. Ezt nagyon igazságos elvnek tartom, és ha majd kialakítjuk az egységes adóreformot, lehetséges, hogy ezt az elvet az egész vonalon keresztül tudjuk vinni. Épen ezért a költségvetésbe nem olyan összegeket vettem fel, amilyen a mai adótételek mellett lehetséges volna, — mely adótételek már önmagukban véve is súlyosak, 20—24—25 százalékosak, aszerint, amint Budapestről, vagy a környékről van szó — hanem igenis figyelembe vettem azt az adóalap levonást is, amely ezen tatarozások következtében be fog következni és igy egyébként az preliminálható 30 millió aranykorona helyett csupán 20 millió aranykoronát vettem fel. Még egy panasz* hangzott fel a kivetés szempontjából. Meg kell állapitanom, hogy ebben a tekintetben, sajnos, nagyon jogosultak voltak a panaszok, ugy, hogy különféle intézkedésekkel siettünk ezen kérdés megoldására és a jövőben is teljes erővel rajta leszünk, hogy ezeket a panaszokat csökkentsük. A házadó kérdésének reformja akkor lesz egészen aktuális, ha majd rendelkezésre áll az adó statisztika, ahol ezt az adót is a legteljesebb mértékben feldolgozás alá vettem, hogy tiszta képünk legyen a mai helyzetről. A házhaszonrészesedés kérdéséről megmondtam már véleményemet első költségvetési beszédemben. Tudjuk, mi volt ez az adó létrejövetelének oka ; az volt, hogy fedeznünk kellett az állami tisztviselők emelkedő lakbérilletményeit, indoka pedig az volt, hogy olyan korlátozások vannak érvényben, amelyek indokolttá teszik, hogy az állam ebből bizonyos részt a maga részére követeljen. Ezt az elvet logikusan az államháztartás egyen-