Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-434

158 A nemzetgyűlés 434. ülése 1925. lésre, nem százalékos emelésre, hanem kielégítő segélyre van szükség, mert a százalékos emelés mindaddig, amig a százalékolásra komoly alap nem áll rendelkezésre, csak szemfényvesztő játék a számokkal T. Nemzetgyűlés ! A pénzügyminister ur ezzel a kérdéssel kapcsolatosan felveti azt, hogy honnét vegyék a fedezetet, honnét állítsák be a költségvetésbe az ehhez szükséges összeget. Én a rokkant kérdéssel kapcsolatosan erre kétféleképen tudnék válaszolni. Az egyik válasz generális. Az, hogy akárhonnan. A másik speciális, konkrét megoldási mód. Az, hogy a rokkantak segélyezésére, hadi károsultak kárpótlására egyrészt adóból, másrészt az állam különféle kiadásainak csökkentésével kell megfelelő fedezetet megszerezni. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) A magasabb minimummal megállapított jövedelemadó pótlékaként egy hadmentességi adó kivetése szerintem nem ütköznék nehézségbe, bár erre azt a választ is lehetne adni, hogy a magángazdálkodás ezt az ujabb terhet elviselni nem tudja. Aki azonban tudja — és ebben a teremben mindenki tudja, — hogy a magánembert nem kérdezték meg, hogy akarja-e kezét-lábát testi épségét feláldozni, annak el kell azt is ismernie, hogy ebben a kérdésijén a hadikárosultak kárpótlására minden tőkekim élési szentimentalizmus nélkül kell az adócsavarhoz nyúlni azok felé, akik szerencsés elhelyezkedéssel különleges pozíciókban, vagy összeköttetéseik révén el tudták kerülni a poklot. A másik mód ennek a kiegészítése másirányu megtakarítások elérésével. Itt ugyancsak a pénzügyminister ur hétfői beszédére hivatkozom, amelyben millióknak és millióknak az ablakon való kidobálásáról beszélt. Tessék ezek elé a milliók elé odaállni, felszedni és odaadni -azoknak, akik ezért könyörögnek. Itt engedtessék meg, hogy a köztisztviselők lineáris fizetésjavitására utaljak. Nem tudom, nem volna-e célszerű, ha az ország adminisztrációjának vezetői, az első három rangosztályba sorozott főtisztviselők és a nemzeti szuverenitás letéteményesei, a nemzetgyűlési képviselők ne vétetnének be ebbe a 15%-os fizetésjavitásba azzal a meggondolással, hogy az elsősorban állók ne szeljék nagyobbra a maguk kenyerének karéját akkor, amikor háborús áldozatok összeesnek az éhségtől az utcán. A népjóléti minister ur azt mondja, hogy a rokkant-kérdés felhozása és annak úgyszólván állandó napirenden tartása csak hangulatkeltés, hiszen az ilyen reklamációk szerinte nyitott ajtót döngetnek. Én megkérdezem, hogy hol vannak ezek a nyitott ajtók, mert mi csak az Ígéretek bőkezűségét láttuk ebben a kérdésben. De ha azt állítják, hogy vannak már nyitott ajtók, megkérdezzük azt, hogy eddig is hogj^an tudott a kormány és — mivel én mindenki bűnösségét elismerem — a közvélemény is nyugodtan aludni csak egyetlenegy éjszakán át, amikor a háború áldozatainak nem volt helyük, ahova a fejüket nyugovóra lehajtsák. A kapuk feltárását ma is csak ígérik, és azok nyitott voltát csak azok látják, akik Andersen meséje nyomán látják a király ruháját. Ezzel a kérdéssel szemben szerintem csak egy terminus van : azonnal intézkedni. A kormány elmulasztotta szemben a házbérkérdéssel a szanálási javaslatba belevenni a rokkantkérdés rendezését, elmulasztotta akár adókkal, akár pedig másként a rokkantakat kielégitő módon dotálni. Ebben a kérdésben ma az az állapot, hogy csak felülvizsgálnak — és itt majdnem azt mondom, a nyilvánosság kizárásával, amint ezt Szeder t. képviselőtársam szerdai interpellációjában megállapította és bizonyította — és statisztikát gyűjtenek, de vájjon a évi június hó 25-én, csütörtökön. korgó gyomrot ki lehet-e elégíteni statisztikákkal és vájjon várhatnak-e az éhezők arra, hogy az elismerésre méltó pedantériával összeállított statisztikai adatok elkészülnek. Vagy talán azt remélik, hogy várakozás közben ezeknek a szerencsétleneknek egy nagyrésze el fog pusztulni és akkor a megmaradt kevés eszkimóra több fóka fog jutni ? Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan rá kell mutatnom arra, hogy önök azt mondják, hogy a hadsereg a nemzeti jövő záloga. Mi azt mondjuk, hogy a magyar államiság renesszanszának előfeltétele a békés munka. ( Ugy van ! a szélsőbaloldalon.). De akárkinek van igaza, fenmarad az a tény, hogy nem szabad a hadsereghez, a katonáskodáshoz való kedvet ilyen eljárással elvenni. (Pataesi Dénes : Es a munka által megszerzett gyümölcsöt ellopják tőlünk, ha nincs hadsereg ! — Pilder Emil : Hát volt hadseregünk Î Nem rabolták el Magyarország legnagyobb részét ? — Pataesi Dénes : Az is azoknak a hibája, akik a hadsereget szétzüllesztették ! — Pikier Emil : Ki züllesztette szét ? — Elnök csenget. — Lovász János ; Nem fogunk vitába bocsátkozni ! — Pikier Emil : Nem nagyon hízelgő a hadseregre, ha szét lehetett zülleszteni Î — Elnök csenget.) Én épen a hadsereget hozom fel annak bizonyítására, . . . (Pataesi Dénes : Egy nemzet sem szégyenli a hadseregét ! Ezt nem mondják a berlini szocialisták ! — Pikier Emil : Nem is a hadseregről van szó ! Azokról van szó, akik vezetik a hadsereget ! A katonák megtették kötelességüket, csak a vezetők nem !) Elnök : Csendet kérek ! Kénytelen leszek az állandóan közbeszóló képviselő urakat névszerint is megnevezni. Kéthly Anna : . . hogy milyen lehetetlen az az állapot, hogy a hadseregben szolgáltakkal szemben ilyen eljárást követnek. Ezt az önök érvére hoztam fel. De nem szabad egy tömeggyilkosság — mert egy háború mégis csak az — áldozatainak éhezését egy percig sem tovább tűrni. Ez a békés munka hívőinek álláspontja. Az indokolás különben teljesen mindegy, fő az eredmény, hogy ennek az állapotnak tovább tartania nem szabad. És most ennél a kérdésnél nem a számok urát, a népjólét ministerét idézem, hanem a szenvedők Krisztusának szolgáját aposztrofálom, amikor azt mondom, hogy az ő irányában kétszeres parancs kell, hogy legyen a szerencsétlenek kívánsága : azonnal intézkedni. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Most engedjék meg, hogy az utóbbi napok egyik gyűlésének a szegény kiuzsorázott háziurak összejövetelének kapcsán néhány szót a lakásproblémáról is beszéljek. Ez a kérdés ugy fizikai, mint a szellemi munkások millióinak egyik legsúlyosabb gondja. És bárhogy kívánják az ellenkezőjét állítani, sőt akadnak bátor emberek, akik ezt az ellenkezőt állítólag bizonyítani is tudják, ma kvalitatív és kvantitatív lakáshiány van. Kvalitatív azért, mert a meglévő lakások igen nagy részének és természetesen főleg a kislakásoknak állapota botrányos és minden tatarozási mézesmadzag, minden aranylakbér nem birta rá az egyébként is igen forradalmi hajlandóságú, sőt legutolsó gyűlésükön egyenesen tételes törvények ellen izgató háztulajdonosokat arra, hogy komolyan tatarozzanak. Kvantitatív lakásszükség van abszolút értelemben annyiban, hogy kevés a lakás, relatív értelemben annyiban, hogy a meglévő lakások megfizethetetlenek és egyre inkább megfizethetetlenné válnak a dolgozó népesség számára. A kevés lakáson lakásépítéssel kellene segíteni. Itt utalok arra, hogy méltóztatnának a kevés lakáson ugy segiteni, hogy az építési költségek fedezésére használják fel azt a kincstári haszonrészesedést, amelyet most a pénzügyminister ur beszéde szerint felére lecsökkentének.